A fotók feltöltését köszönjük szépen László Zoltánnak!

A szöveg feltöltése folyamatosan történik, ha befejeződik, ez a szöveg eltűnik.

A 2014-es Spirit of Balaton rajtját Galácz György, Balatonmáriafürdő polgármestere is megtisztelte jelenlétével, sőt, stílusosan ő maga is biciklin érkezett! Alighanem titkos - vagy nem is oly titkos - vonzódása lehet a kétkerekűekhez, hiszen jónéhány éve éppen azért indulhatott útjára a Spirit of Balaton, mivel első pillanatban kétségtelenül bátornak tűnő ötletemre, miszerint egy huszonnégy órán át üzemelő pecsételőállomás felállítását és működtetését kérném a településtől, postafordultával igent mondott. Már az az első állomás is persze megfelelő komolyságú volt, hanem az évek múlásával egyre gyarapodott a résztvevők száma, így idén már az akkorihoz mérve többszörös területen és többszörös létszámmal várta a Balaton körüli útjukra innen induló résztvevőket.

Most, az immár ötödik alkalomra közel ezer lett az első évi harminc vagy negyven indulóból, s persze soktucatnyian vannak már azok, akikkel itt a máriafürdői rajtnál már jó ismerősként vagy barátként üdvözöljük egymást. Az állomások száma is gyarapodott, amivel egyébként legelőször sem lehettünk elégedetlenek, hiszen már 2010-ben is tizenöt település vett részt a rendezvényen, s ez további két év alatt húsz fölé emelkedett. Önkormányzatok, Tourinform-irodák és magánvállalkozások, akik azóta is lelkes résztvevői az eseménynek.

Az alábbi fotón egy résztvevő hölgy mellett Galácz György, Balatonmáriafürdő polgármestre látható, majd pedig a többi máriafürdői indulóról készült képek következnek, végül már olyan résztvevőké is, akik nem innen indultak, hanem távolabbi déli parti állomásokról indulva érkeztek már be ide.

A sok biciklis között egyszer csak lassan átnavigált autójával Szecsődi Laci barátunk, aki tanár és méhész, s akitől mi is többféle mézet vettünk az elmúlt években, közöttük egészen különleges fajtákat is. Kétszáz méterre innen a Vilma utcában, a Vilma közzel majdnem szembeni házban bárki megtalálhatja, tábla is hirdeti a mézeladást.

Már 10 óra felé járt az idő, mikor hazatértünk az állomásról és sportosabb ruhát öltöttünk (ez nálam a szokásos fürdőnadrágot jelentette), hogy végre mi is útrakeljünk. A kapuban elbúcsúztunk Szüleimtől, visszatekertünk a Vilma utca elején levő állomáshoz, pecsételtünk a mostanra már elcsendesedett asztaloknál és eliramodtunk Berény felé.

Percek alatt Berénybe értünk, hol egy vidám, saját készítésű, bicikliző műanyagbéka mellett a szintén vidám Horváth Zoltán, a Tekergő kerékpáros pihenőhely tulajdonosa fogadott minket. A napernyő alatt berendezett állomáson jóval messzebbről ideért résztvevők pecsételtettek, közöttük előző évi ismerősök is, majd mi is sorrakerültünk.

Alig fél óra alatt átkeltünk a Zalán és áthaladtunk a fenékpusztai vidéken és Keszthelyre értünk, ahol a pecsétet kezelő hölgy mellett régi barátunk fogadott minket örömmel, s persze a többi Spirit of Balaton-résztvevőt is. Felhajtottunk egy-egy pohárral a kínált ásványvízből, pecsétet kértünk a papírjainkra s újra útra keltünk, tovább a Balaton partja mellett.

Gyenesdiás a következő állomás, a Bringatanya, ahol a pecsételés után váltottam még pár szót Somogyiné Andreával, akik családi vállalkozásban működtetik a fagyizót és biciklis pihenőhelyet. Most, az immáron ötödik Spirit of Balaton-on már szinte mindenütt egymással összefüggő történetekbe botlunk, hiszen például néhány éve itt, a Bringatanyán látta meg plakátunkat Köhler Dolli Felícia és régi vágyának engedve teljesítette is néhány hét múlva a teljes Balaton-kört, miközben a révfülöpi pecsételőállomáson remek fotót készített róla Rabatin László, mely fotóval Dolli a következő évben plakátjaink reklámarca lett...

Vonyarcvashegyen a Tourinform-iroda vezetőjével, Holczbauer Viktóriával már régi ismerősként üdvözöltük egymást, az iroda előtt pedig egy egyen-SoB-pólos kis csapatot sikerült lencsevégre kapnom.

Vonyarcról Balatongyörökre tekertünk tovább az Ezredessel, ahol először csak döbbenten néztem körbe és kerestem, hogy hol is vagyok valójában, mivel tavaly óta teljesen átépítették a parti főteret srtandbejáratostól, hajóállomásostól és Tourinform-irodástól. Utóbbi helyen egy kedves hölgytől hamar megkaptuk a pecséteket, az egyik padon pedig egy biciklis lány üldögélt, talán valamiféle papírokat is nézegetett, s bár nem volt SoB-logó vagy rajttábla a biciklijén, sejtésem támadt, hogy közénk tartozhat. Odamentem hozzá és hamar kiderült, hogy Kertész Biankával találkoztunk össze így véletlenül, aki az elsők között jelentkezett idén s fordított menetirány szerint tartott Balatonalmádiból Balatonalmádiba.

Vonyarcot elhagyva nagy öröm ért, mert összetalálkoztunk egykori műegyetemi tanítványommal s azóta is jóbarátommal, Zügner Gáborral (kékben), valamint további közös barátunkkal, Tar Botonddal (zöldben). Az, hogy "összetalálkoztunk", persze félreérthető megfogalmazás, hiszen mi lassú tempónk miatt mindig úgy találkozunk össze másokkal, hogy azok beérnek minket. Botond és Gábor is Siófokról indultak ma reggel s már itt is vannak az északi parton... Mindjárt megmutattam nekik saját gyártású, dinamóról hajtott első-hátsó lámpáimat, persze a nappali fényben nem sok látszott a fényerejükből. Felmerült, hogy tekerjünk egy kicsit együtt, de inkább az elválásban állapodtunk meg, hogy feleslegesen ne tartsuk fel őket.

A szigligeti várhoz egyre közelebb tekerve tudtuk, hogy elérjük nemsokára a szigligeti állomást is, a Paprika Büfét, annak legendásan finom bodzaszörpjével együtt. Így is lett, sőt Gáborral és Botonddal is találkoztunk megint, ők is megálltak pihenni néhány percet. A bodzaszörppel együtt megkaptuk a pecséteket is és leültünk egy közös asztalhoz. A szigligeti is kedvenc pecsétjeink közé tartozik, mivel a büfé (és nem mellesleg az út átellenes oldalán levő Paprika Csárda) tulajdonosa minden évben a polgármestertől kéri el a település díszes pecsétjét erre a napra.

Szigligettől még egy darabon a Balaton partjával párhuzamosan tekertünk tovább, majd északnak fordultunk és nemsokára átkeltünk 71-es főúton, majd Badacsonytördemicre érve a Badacsony déli oldalát övként körbeölelő Római úton folytattuk utunkat, egészen a közigazgatásilag Badacsonytomajhoz tartozó Fortuna Pincészetig, a Nagy család barátságos vendéglátóhelyéig. A pecsételőállomás, egyedülálló módon, önkiszolgáló módon üzemel, de minden lehetséges technikaával fel van szerelve, a napernyő alatti asztalon a pecsét mellett toll, térkép, óra áll a résztvevők rendelkezésére, ráadásul egy régi hordó szolgál az asztal nehezékéül. Szerencsénk van a pecsételéssel, mert éppen várakozás nélkül megtehetjük, de hamarosan több csapat is befut. A lényeg persze csak a pecsételés után következik: odabent zsíroskenyér, rétesek, langallo, pogácsa és hasonlók várják a résztvevőket...

A tomaji állomás után nem sokkal következik a Spirit of Balaton résztvevőinek legtöbb eltévedését okozó elágazás, ahol majdnem egyenesen továbbhaladva az egyébként gyönyörű Káli-medencébe vezet az út, ahhoz viszont, hogy a Balaton partján végigvezető Balatoni Bringakörúton maradjunk, élesen jobbra lefelé kell fordulnunk, majd egy kis utcán és egy kis téren keresztül át kell kelnünk a főúton, annak part felőli oldalára. Keletnek tekerünk tovább s néhány kilométeren belül elérjük Ábrahámhegyet, ahol a strandpénztárnál üzemel a pecsételőállomás. A pénztároshölgyek kedvesen fogadnak minket s adják a pecséteket a pecsétkönyvekbe és az ellenőrzőlapokra.

Igazából még el sem értük Révfülöpöt, mikor már megláttuk a révfülöpi állomást működtető Rabatin László által kihelyezett Spirit of Balaton-logót és eligazítást. Rabatin úr, aki valaha világjáró hajós volt, biciklis embernek is lelkes és alapos, sok résztvevő köszönhette már neki, hogy biciklijük kisebb-nagyobb útközbeni hibáit megjavította on2wheels nevű kölcsönző-műhelyében, legtöbbször pénzt sem elfogadva. Mi tavaly kaptunk tőle nagy segítséget, mikor az Ezredes KTM-jéből kiesett, semmiféle hétköznapi metrikus mérettel nem azonos csavarokat, hosszú-hosszú keresgélés után, de bizony pótolni tudta. Nejével együtt idén is szívélyesen fogadtak minket s persze a többi résztvevőt is, akikből többtucatnyival találkoztunk is, míg az állomáson időztünk. Sokan megcsodálták a biciklialkatrészekből kirakott cégtáblát is, az igazi attrakció, a kék fényfüzérrel felékesített bicikli azonban nyilván csak a jóval később beköszöntő esti sötétségben mutatta majd meg magát.

Utunk következő, rövid megállója egy vasútállomás mögötti ivókút volt, honnan tavaly ugyan eltűnt a szokásosan kékre festett, öntöttvas kútfej, hanem, igen nagy örömükre, idénre visszaszerelték a helyére és megint jót ihattunk a föld alól jövő, hűs vízből, meg persze a kulacsokat is megtöltöttük. Nem sokkal utána a bicikliút átvezetett a főút Balatonnal átellenes oldalára, ahol jólesően elvadult, mindenféle szép vadvirágokat termő rétek és elhagyott telkek mellett tekertünk tovább, sőt még egy birkanyáj is előkerült valahonnan.

Balatonakali következett ezután és a Bringakali fantázianevű biciklis pihenőhely, ahol már a kapuban két lelkes sráccal várta a résztvevőket a pecsételőállomás, ahol a nevünket is felírták precízen. Beljebb kerülve ittunk egy-egy üdítőt az Ezredessel, itt találkoztunk Tildával és Józseffel, a Bringakali tulajdonosaival is, meg kedves kolléganőikkel. Itt is érződik, hogy szívvel-lélekkel működtetik a helyet, minden évre jut valami biciklis különlegesség a betérő kerékpárosoknak, idén ez egy olyan retro bicikli volt, melynek kormánycsöve funkcionált kerti csapként.

Balatonudvariba értünk ezután meglehetős hamar, hiszen közel is fekszik egymáshoz a két település. A Polgárőrség által működtetett állomás fogadott minket, mint minden eddigi alkalomkor, s a pecséteket adó úriember nem csak vízzel, de édes aprósüteménnyel is kínált minket. Utunk az autóút túlsó oldalán vezetett tovább, nemsokára elhaladtuk az országszerte híres, szív alakú sírköveiről ismert, régi temető mellett is.