Negyedik! Igen, negyedik alkalommal vághatok neki a Spirit of Balaton távjának! Erre az évre véget ért egy korszak, mert régi hű bringám „kinőtte” magát nálam, illetve kiszolgálta az idejét rendesen. Sok szép emlék és megannyi kaland társult hozzá, s most egy új kerékpárral gyűjtöm tovább a kalandjaimat és szaporítom kilométereim számát. Remélem, az újhoz is legalább annyi élmény és kötődés társul majd, mint az elődjéhez! De a régi bringám szerencsére idén is velem/velünk lesz, csak most Mándity István (Stevo), egyik csapattársam a Spirit of Balaton Motorsport-ból viszi tovább a kilométereit, mivel ő lett az új tulajdonosa régi hű Gepida kerékpáromnak.
A felkészülés az idei Spirit-re is a szokásos formában telt, bár kicsit későn, május végén került elő a bringám a fenti okokból fakadóan, de így is a kerékpározás a munkába a maga napi 25 km-ét jelentette, illetve idén csak egy nagyobb túránk volt, ami a Budapest-Szentendre-Visegrád-Esztertom-Dobogókő-Budapest távot jelentette (160 km), ami nagyon jó felkészülés volt. A májusi 50-100 km után júniusban már közel 700 km-t letekerve folytattam, illetve júliusra már csak pár napos munkába tekerést terveztem felkészülésnek. Szerintem igen jól összeszoktam az új bringámmal!
Az idei csapat számomra abszolút Dream Team volt minden téren. A 2013-ban velem tartó és a folytatást sajnos Révfülöpön feladó Császár Károly (Csaszi), aki 2015-re erőt vett magán és végre le akarta küzdeni a távot. A másik csapattaggal egy csapatban versenyzünk a virtuális versenypályákon és ez lesz a tűzkeresztsége ekkora távon, mivel neki 50 km volt a maximum, amit egyszerre megtett eddig - ő Mándity István, vagyis Stevo.
Az előző évektől eltérően, mivel a Spirit of Balaton előtti napon nem szoktam tekerni, most kivételesen kitekertem Stevo barátomért a Keleti pályaudvarra, mert oda érkezett a vonata és így dukált, hogy én is bringával menjek elé. Úgy gondoltam, hogy mivel Stevo és Csaszi még nem ismerik egymást, így egy kis csapatépítést csinálunk a pénteki napra és összehívtam őket egy közös beszélgetős hamburgerezésre. Aztán az idő lassan délutánba fordulva már azon gondolkoztunk, mi az, amit nem vettünk még meg és kelleni fog, így még az utolsó bevásárlásokat megejtettük, majd Csaszi haza és Stevo és én hozzánk tartottunk. A pincében még egy utolsó bringaátnézést megejtettünk és szerszámügyileg is megnéztük, megvan-e minden, ami alapszinten kellhet.
Stevo barátommal annyira elmélyedtük a szimulátorozásban péntek délutántól egészen estig, hogy éjfél környékén eszméltünk fel arra, hogy bizony a hajnali 1-kor való kelés nehéz lesz nekünk, és nem igazán leszünk kipihenve, de se baj, jó volt az esi „buli”! Kaják, üdítők a hűtőben, így mehetünk aludni, ami igazából inkább szieszta lett.
Hajnali 1 előtt úgy pattantam ki az ágyból, mint ha 8 órát aludtam volna. Végre eljött az idő! Elkezdtünk összepakolni, bepakolni a dolgokat. Szerszámok, tartalékbelsők, pumpa, 4 db kis szendvics, 2 Hell energiaital, 1 db izotoniás ital, 6 db BioTech izotóniás italpor, 1 kg banán, 2-2 db müzliszelet, maréknyi aszalt áfonya, papírok, állomásmutató és társai mind a helyén, de kiderült, hogy pár hasznos adatot nem írtam fel előző nap, így a reggel kicsit pergősre sikeredett emiatt, de semmi baj, ennyi kellett. Indulás előtt még egy csésze kávé és indultunk is Csaszi barátomhoz, s 15 perces késéssel, de oda is értünk hozzá. Tőle hajnali fél 3 felé indultunk el a Déli pályaudvar irányába, s direkt hagytunk egy és negyed órányi menetidőt, hogy kényelmesen, saját tempónkban haladjunk, olykor lassabban haladva, de így is kevesebb, mint 1 óra alatt oda is értünk, így bőven volt időnk mindenre. Megvettük ott a kerékpáros turista jegyeinket, majd irány a vonat, s egy további résztvevővel is találkoztunk, Vértenfi Hunorral. Gyors bemutatkozás, majd irány a 4-es vágány. Persze még zárva volt a vonat kerékpárszállító része, így míg vártunk, Hunorral elkezdtünk viccelődni, ami sokáig, egészen Balatonmáriafürdőig ki is tartott és Csaszinak meg Stevonak már az idegeit készítettük ki a faviccekkel. A vonatindulását követően már Facebookon is jeleztem a Székesfehérváron felszálló hölgyeknek (Ágoston Zitáéknak), hogy az utolsó vagon lesz a bringaszállító vagonunk. Budapestet lassan elhagyva, s az előzetesen Kelenföldre megbeszélt, de végül a Kastélyparki megállónál felszálló Franyó Kálmán is csatlakozott hozzánk az útra. Utána is szépen sorjában szálltak fel a bringások a vonatra. Székesfehérvárig 11 főt számoltam össze, de biztosra veszem, voltunk még egypáran! Akiket név szerint nem említek, azoktól elnézést kérek!
Hunorral annyira jól elpoénkodtuk az egész utat, hogy igazából fel sem tűnt, hogy 3 órát utaztunk volna, szóval élmény volt a javából. A vonat szokásosan késett, de ezt már megszoktuk az előző évekből, most legalább csak 10-15 percet!
A balatonmáriafürdői pecsételőállomásra érve kicsit megdöbbentünk, hogy mekkora tömeg áll ott. Ami még szokatlanabb volt, hogy Gyurit se láttam sokáig sehol. Aztán 5-8 perc múltán megláttam, kicsit idegesen, de ez érthető volt (mivel a pecsételőállomáson még nem kezdődött el a pecsételés), így nem is igazán akartam zavarni, hagytam, hogy intézze a dolgát, úgyis beszélünk utána. Közben találkoztam Zoltay Attilával, akitől a Kétkeréken Klub speciális rajtszámtáblámat vehettem át, amit nagyon köszönök neki/nekik, hogy ezzel megörvendeztettek, még azóta is büszkén viszem a bringámon.
Mikor rendeződtek a dolgok, akkor végre Gyurival együtt örülhettünk, hogy egy év után ismét személyesen találkozunk és 4 éves együttműködésünket (ha szabad ezzel a szóval élnem) ekkora tömeggel „ünnepelhetjük”. Minden évben örülök, hogy Gyurival a fő rajthelynél találkozunk, és nem csak mail formájában beszélhetünk, illetve külön megtiszteltetés volt a feleségével is beszélgetni egy kicsit. Remélem, eljön az idő, mikor leülhetünk közösen egy sör vagy fröccs vagy bármi mellé és átbeszélhetjük a dolgokat!
A közös képek elkészülése után még köszönünk és kölcsönösen jó utat kívánunk egymásnak, és igaz, hogy a pecsételés 8:15-kor történt, de végül 8:32-kor indult el számunkra is a 2015-ös Spirit of Balaton.
Idénre már sportkamerával is készültem, így nagyon részletes beszámolót nem írok, mert a videóm sok minden elmond az utunkról. Tény, képek és videók nincsenek most ebben az élménybeszámolómban, de jövőre ezen is változtatni fogunk/fogok! A mostani videó linkje pedig a beszámoló alján található.
A Vilma utcán végighajtva a Nap még kegyes volt hozzánk, de éreztük, nem lesz sétagalopp ez az év sem. Szinte hihetetlen, de 8:40-re már Balatonberénynél is voltunk és a Balatoni Szappan kedveskedett nekünk egy háziszappannal, amit nagy örömmel fogadtunk és köszönjük nekik ezúton is! Pecsételés után irány Keszthely! A fák hűsében nagyon jól haladtunk, így viszonylag hamar, 9:25-kor már Keszthelyre értünk. Minden évben itt reggeliztünk és most se volt ez másképpen. Stevo barátom körbejárta addig a Balaton-parti sétányt. Ekkor már a Nap sugarai sem kíméltek minket, így napvédő krém is előkerült. Továbbhaladva, Gyenesdiáson idén nem volt pecsételés sajnos, mégis megálltam volna fagyizni, de a többiek pecsételés nélkül nemigen akartak megállni és leszavaztak, így továbbindultunk Vonyarcvashegy felé, ahová 10:21-re értünk. Kulacsainkat feltöltötték, amit nagyon köszönünk nekik! Sajnos itt is csak kis időre álltunk meg és már indultunk is tovább Szigligetre és a szokásunkká vált kitérőre a félszigeten, ami egyébkent nem kötelező része a Spirit of Balaton útvonalának. Szép tempót mentünk, mert 11:10-re már ott is voltuk. Kálmánnékkal és a Klubbal is összetalálkoztunk. A Paprika büfében sajnos idén nem volt pogácsa, amit szomorúan vettünk tudomásul, talán majd jövőre. 5-10perc elteltével irány szigligeti kitérőnk!
Szigligetre betérve a melegre és szokásokra való tekintettel megálltunk a Coopnál egy hideg üdítőre és egy-egy csokira. Szigliget déli részén járva, mikor megláttuk a Badacsonyt, Hunorral megjegyeztük, hogy a balatoni kör és a Spirit of Balaton ezen kitérő nélkül nem lenne teljes sosem! Csaszi barátomnak is megjegyeztem, hogy előző próbálkozásához képest messze felülmúlja magát és jó látni a tempóját, mennyit fejlődött! Stevo barátomnál is szintén meglepődtem, hogy mennyire jól bírja a tempót, illetve mennyire élvezi a Balaton-kerülést.
Badacsonytomajra 12:29-re értünk, gyors pecsételés és indultunk is tovább Ábrahámhegyre, ahová 12:55-re értünk. Révfülöp felé indulva felpezsdült az élet, a partmenti utakon voltak egypáran. Imádok arrafelé kerékpározni, mert egyedülálló hangulata van. A pecsételőállomáshoz 13:27-re értünk, itt találkoztam az egyik szimulátoros ismerősömmel, illetve egy nagyobb társasággal, akik ellenkező irányba kerülték meg a Balatont. Kis pihenés után újra úton voltunk. A révfülöpi vasúti átjáróban épp pirosat kaptunk és azon poénkodtunk, hogy két éve Csaszi épp ezzel a vonattal ment haza. Ezen jókat nevettünk, Csaszi természetesen vette a lapot, s egyben jó volt látni azt az örömet, hogy idén nem adja fel és végig is fogja csinálni. Balatonszepezden a felső úton mentünk, a melegre való tekintettel, mert tudtam, hogy odafent van jópár kék kút, ahol jó vízvételi lehetőség van, persze jókedvből itt sem volt hiány.
14:36-ra (a kamerám szerint 14:41-re) értünk Balatonakalira. Úgy döntöttünk, hogy egy könnyed ennivalóra megállunk, így mindenkinek egy-egy melegszendvicset kértünk. hozzá egy-egy üdítővel. Az előző évhez képest idén még kávéra sem volt szükség, mert a társaság tagjai egymást élénkítették. Megbeszéltünk, hogy Balatonfüredre érve eldöntjük, akarunk-e esetleg valamit enni ott, vagy vásároljunk-e egy boltban valamit. Szerintem itt legalább 1 órát pihentünk, majd folytattuk utunkat Balatonudvari felé, ahová 16:11-re értünk. Innen már közel voltunk Örvényeshez, ahol idén is a Huszár vendéglő volt a pecsételőállomás. Ez volt az a hely, ahol első Spirit-es évemben nagyon jót ettünk az öcsémmel. 16:24-re odaérve idén is teltház volt. Gyors pecsételés és indultunk is tovább, azaz irány Aszófő és Tihany – persze kikerekezve a félszigetre, ami, Szigligethez hasonlóan, szintén nem része a hivatalos útvonalnak! Elég gyorsan a tihanyi kaptatóra értünk, de 17 óra előtt megmásztuk, ami meglepően gyorsra sikeredett. Az apátságnál pár fotó és indultunk is le a révig. Az első olyan lejtmenet volt itt, ahol végre nem égetett a menetszél, pár velük szemben haladó bingást oda-vissza köszöntéssel és biztatásunkkal hagytuk el. A révhez leérve Stevo barátommal bevártuk a többieket, majd a part felé kisétálva néhányan nézegetni kezdték a Spirit of Balaton rajttáblánkat és meg is jegyezték, hogy a mai napon már jó sokat láttak. Végül a révnél leültünk egy padra s kifújtuk magunkat Balatonfüred előtt. Egy energiaitalt és egy müzlit elfogyasztva néztük a túlpart szépségeit, Szántód kikötőjét és a Kőröshegyi völgyhidat. Nem akartam elrontani a társaság kedvét, de a fél távhoz még csak 1-2 km-re voltunk, mert Balatonfüred városhatára a fél táv durván.
Jóleső pihenés után indultunk is tovább. A Tihany keleti része mentén haladó kerékpárút kicsit kifogott rajtunk, mert sokáig értelmezhetetlenek a kiírások és csak onnantól lesz egyértelmű, ahonnan az úton tilos lesz bringázni.
Minden alkalommal megállunk a Balatonfüred határában álló Berzsenyi Dániel emlékforrásnál, hogy felfrissítsük magunkat hűs, enyhén szénsavas vizéből. A többieknek mondtam, hogy ebből ne vigyenek magukkal az útra, mert ez csak frissen és hidegen jó csak, s amint megmelegszik, már nem lesz olyan jótékony hatással rájuk -aki vitt is magával, már a következő pecsételőállomásnál ki is öntötte, mert egy röpke kóstoló után igazat adott nekem, hogy miért is jó csak frissen. 18:23-kor megkaptunk a pecsétünket és friss vizet is kértünk, köszönjük Nekik ezúton is!
20-25 perc múlva már Csopakon voltunk és itt mutattam meg Csaszinak, hogy múlt évben honnan is csináltam pár felvételt a fákkal benőtt, fantasztikus hangulatú csopaki bringaútról. Szerintem Csaszi és Stevo csodálkozott is, hogy mennyire magávalragadó tud lenni egy-egy ilyen szakasz, illetve az ez utáni, a bringaút fölött átívelő faboltív is, fantasztikus érzés erre tekerni mindig!
19:12-kor értünk Alsóörsre, s ahogy az utolsó szendvicsem is megettem, s már indultunk is tovább. 19:50-re már Balatonalmádiban voltunk.
Balatonfűzfőig beszélgetéssel tarkított volt utunk, majd mikor Fűzfő belső útjaira mentünk, egy kis hülyéskedéssel is megdobtuk a hangulatunkat, ami jót tett a társaságnak végre, majd a vasutat keresztezve megkezdtünk az úgymond a Balaton keleti partjára való fordulásunkat. Mikor kijöttünk a fás részről, Hunor üdvözölte is a bringaút információs tábláján, hogy már Siófok van feltüntetve rajta és nem Tihany. Balatonkenese és Balatonakarattya zökkenőmentesen telt. A balatonakarattyai rengeteg előtt a kulacsokat feltöltöttük és ismét jókat derültünk, hogy 4 ember mekkora tengert tud csinálni a magyar tenger mellett! Balatonakarattyát elhagyva beértünk a sötét erdős részbe, ahol jó volt az új, erősebb lámpával menni. Balatonakarattya és Balatonvilágos előtt megcsodáltunk az északi partot és a lemenő Nap hátrahagyott narancs és vörösszín kavalkádját, amit lassan az éjszaka színe fog váltani, aki meg figyelmes volt ezen a napon, az pont egy bolygóegyüttállást is megfigyelhetett, ami szabadszemmel is látható volt az égen ekkor már!
A rajtnál, Keszthelyen és Örvényesen is összefutottunk már, de végül itt is találkoztunk a Spirit of Balaton „arcával”, Köhler Dolli Felíciával, aki tőlem kért információt a balatonvilágosi építési munkálatokkal kapcsolatban, hogy merre lenne optimális kerülni vagy menni. Én a szűkebb lejárást és a bringatolást javasoltam, ahogy számunkra is tervben volt. Végül továbbhaladva 21:48-ra Balatonvilágosra értünk, ami igaz, hogy az egyéni legjobbamtól 48 percre volt, a legrosszabb ideérkezésem viszont 23:47 volt, még régen az Öcsémmel, első nekifutásra. Itt is készült pár fotó, videó és indulhattunk is tovább. A magaspartról való lejutásnak a vasúti felújítások miatt kicsit nagyobb volt a füstje, mint a lángja, úgy éreztem, nekem evidens volt, hogy a szűkebb lejáratot használom és tolom a bringám. Jóleső érzés is volt így is pihenni kicsit. Az átjárónál még egy bácsinak is segítettünk, hogy merre lehet haladni, mert ő is arrafelé szeretett volna lejutni, de nem tudta, merre is van az a bizonyos lejáró. Leérve megköszönte segítségünk és mi is folytattuk utunkat Siófok irányába.
A többiek meg akartak állni Szabadifürdő előtt, de mondtam nekik, ne álljunk meg, mert ha víz kell, akkor itt nincsen és Balatonvilágos után alig jöttünk pár kilométert, így bármennyire is nehéz, de menni kell. itt van ugyan egy éjjel-nappali közért a bulizókknak, de tapasztalatom szerint drága. Végül 22:35-re Siófokra értünk és végül örültek is a többiek, hogy úgymond normálisabban tudunk így pihenni a padokon és még vizet is kapunk. 10-20perc múltán már ismételten úton is voltunk, s mondtam nekik, hogy úgy készüljenek, hogy most kezdődik a monoton rész. Ebből csak annyi valósult meg, hogy Zamárdi pecsételőállomásig csak úgy elrepült a táv, s végül 23:55-re megérkeztünk. Itt találkoztunk össze azzal a társasággal, akikkel Révfülöpnél is találkoztunk már, csak ők ellenkező irányban teljesítették a távot. Nekik is kb. annyi táv volt hátra, mint nekünk. A pecsételésnél kis sorban állás, majd indultunk is tovább, mert nem nagyon akartunk lecövekelni, s most kivételesen nem én voltam, aki hajtotta a többieket. Zamárdi számomra mindig emlékezetes hely lesz, persze kellemesebb szempontból, mert első alkalommal itt indultunk el kezdetben jó irányba, de kételkedtünk a valós jó út fogalmán, így 2012-ben Öcsémmel, Ádámmal kis kavirnya után a Hársfa utcán keresztül a 7-es főútra tévedtünk rá, s így mentünk Szántód-Körőshegyig anno.
Ennyi kitérő és nosztalgia után vissza 2015-re! Zamárdi pecsételőállomásától elindulva a Szent István utcán haladtunk inkább, mint a belső utakon, mivel az szerintem csendesebb és egyenesebb is. 0:15-re már Szántódon voltunk a kompnál. Jó lett volna kimenni a parti részéhez, hogy megcsodáljuk az északi part fényeit, de inkább haladtunk tovább, így is még jó 65 km volt hátra. Balatonföldvártól Balatonszárszóig a közút fényei hol voltak, hol nem voltak, így tényleg érdemes volt jó minőségű és fényerejű lámpát beszerezni, mert jó szolgálatot tettek most is, így csak ajánlani tudom mindenkinek a jó lámpát, hogy ne csak az autósok és a többi, közlekedésben résztvevők lássanak minket, hanem mi is jól lássunk.
Balatonszárszó és Balatonszemes között volt egy kis balesete az egyik csoporttagunknak, Hunor a Balatonszemesnél lévő korforgalomnál az egyik tábla rúdját elnézte és a bal kormányával telibevágta. Szerencsére semmi baja nem esett, a sisak is jó szolgálatot tett. Amíg a többiek is rendezték soraikat és a Hunor is összeszedte magát, gondoltam, iszom egy energiaitalt, de elfelejtettem, hogy maradt még banánom, ami azonban a melegre való tekintettel eléggé szétmászott, de annyira, hogy a szerszámokat, és ami még a közelében volt, azt mind eláztatta, még a táskám alját is. Igazi meglepetés volt így az út vége felé... Gyors takarítás, amilyet tudtam ott produkálni, s gyorsan átszerveztem a cuccaimat is, hogy ami nem lett banánszaftos, az már ne is legyen. 10-15 percet így elveszítve haladtunk tovább a balatonszemesi új bringás nyomvonalon, ami nagyon élvezetes volt, de a világítás nulla volt, ami a vaksötétségben kanyarogva igazi kihívás volt, mondjuk a fáradtság is bennünk volt már alaposan. Stevo barátommal már előző nap éjfélkor vagy hajnali 1 felé már ébren, éberen voltunk, így a 24órás fentlét számomra ekkor hozta a holtpontot.
Kis adrenalint Balatonlelle adott nekünk, a fényeket és a bulizókat látva, de árnyoldala volt, hogy pár igen jó kedélyű fiatal beszólogatott nekünk, de ahogy láttam, ezügyben nem válogattak bringás, autós és gyalogos társaink és a beton/téglafal között. Ezzel a kis adrenalinfröccsel felvértezve hagytuk magunk mögött Balatonlellét. A balatonboglári platánfákat és a Platán Strandot elhagyva érkezünk lassan a soron következő pecsételőállomásunkhoz, a balatonboglári Hunyadi Vendéglőhöz kitelepült Tekergő Barkács- és Kerékpárbolt és –Szerviz állomásához, ami számomra minden évben kiemelkedő élményt nyújt, no meg az összes többi itt pecsételtetőnek is. Ide 1:50-re értünk és ismét felejthetetlen élmény volt itt kicsit pihenni és bolondozni a szobakerékpárral, amire egy fotó erejéig fel kellett ülnünk, de itt sem állhattunk meg túl sokáig, mert már lassan-lassan végső hajrá lesz.
Ami meglepő volt számomra, hogy jó időt mentünk így a csapatunkkal! Nagyjából 30-40 perc alatt, 2:40-re elértünk a fonyódi pecsételőállomást is. Gyors pecsételés és indulni akartunk, de egy úr jött oda hozzánk, hogy nincsen-e esetleg országúti belsőnk, mert nekik sorozatban lyukad ki valamiért. Mondtuk, hogy sajnos nincsen, mert 26 és 28 collos, 1,75-ös belsőink vannak csak, amik nekik sajnos nem túl jók. Továbbhaladva, lehet a fáradtság miatt, vagy tényleg ennyire lehűlt a levegő, de iszonyatosan elkezdtem fázni, de nem adtuk fel, mentünk tovább!
Balatonfenyvesre 3:22-re érkeztünk. Sajnos a jól megszokott öregurakkal most nem találkozhattunk, pedig mindig nagy élmény volt velük (is) beszélgetni. De mindenben van valami jó, ha szabad így fogalmaznom, mert bár a pecsételés időpontjára nézve igaz a 2013-as balatonmáriafürdői végpecsételésem ideje, de csoportban már ez is, hogy idáig és mind a négyünk eljutott, fantasztikus érzés volt! Balatonfenyvest elhagyva megláttuk a Balatonmáriafürdő táblát, aminek sokan örültek, de nem akartam letörni a lelkesedésüket, hogy innen még jó 9 km van hátra egy iszonyatosan monoton szakaszon. Mondanom sem kell, hogy a monotonitásból most sem maradt meg semmi, mert a beszélgetés feledtette a távolságot és sikerült jó tempót mennünk, itt a végén direkt. Fáradtságomból fakadóan a fázás ismét előjött, de annyira, hogy a kezem is jéghidegnek éreztem már.
Végül megláttam azt a közértet, ahol még az első évemben vásároltam, mikor beérkeztem, és tudtam, már csak pecekre vagyunk a körforgalomtól! 4:04-kor hivatalosan is teljesítettük a távot! Mindenki mindenkinek gratulált és pokolian jó érzés volt átérezni, hogy így csapatban végigtekerhettük, végigtekertem ismét! Stevo barátomon lepődtem meg leginkább, hogy mennyire bírta az iramot és a távot is, mivel ahogyan említettem, kezdetben nem is igen volt ekkora távról fogalma, mégis szépen helytállt! Csaszi barátomra is jó volt ránézni, hogy bár 2013-ban feladta, idénre újult erővel és lelkesedéssel belevágott és sikerült neki is végre az a cél, amit kitűzött maga elé. Hunor is igen jól bírta a tempót, bár neki több tapasztalata van hosszabb utak szempontjából, s örülök, hogy velünk teljesítette a távot.
Hazafelé tartva a vonaton alvás volt és pihenés. A Lágymányosi híd pesti hídfőjénél elköszönés Franyó Kálmántól, Vértenfi Humortól és Császár Károlytól. Stevo barátomat még elkísértem a Keleti pályaudvarhoz, majd bő fél órát lehettem ott vele, de már annyira fáradt voltam, hogy egyszerűen már nem tudtam a vonat indulását megvárni vele, mert onnan nekem még bő 40-50 perc volt haza, s már nagyon fáradt voltam. Így elköszöntünk egymástól és mikor hazaértem, rácsörögtem, hogy minden rendben van-e vele. Szerencsére okés volt minden, így ő is robogott már hazafelé.
Számomra ez volt a negyedik alkalom, hogy teljesítettem a távot! Fantasztikus érzés volt ilyen társasággal, csapattal teljesíteni ezt a megmérettetést! Ismét új élményekkel, tapasztalatokkal és emberekkel hozott össze a Spirit of Balaton.
Köszönöm a szervezőknek és valamennyi pecsételőállomáson közreműködőnek! Köszönjük továbbá a pecsételőállomásoknak a bíztató szavaikat, jókedélyű hozzáállásukat! Végül, de nem utolsósorban valamennyi résztvevőnek, amiért ilyen szintre hoztátok a Spirit of Balaton hangulatát és élményét!
Ez úton gratulálok minden részvevőnek, hogy eljött és teljesítette velünk ezt a fantasztikus távot! Akinek esetlen nem sikerült ne csüggedjen, jövőre próbálja meg újra és menni is, kitartást!
A 2015-ös Spirit of Balatonról készült filmem szerkesztett formában, zenei aláfestéssel az alábbi linken található. Ezzel köszönöm meg mindenkinek a részvételét, segítséget, közreműködését! Jó szórakozást kívánok hozzá!
https://www.youtube.com/watch?v=sDnGE_9PJqI
Egyéni statisztikám:
Összes menetidő: 19 óra 32 perc
Tekeréssel töltött idő: 12 óra 37 perc 22 mp
Pihenéssel töltött idő: 6 óra 54 perc 38 mp
Átlagsebesség: 17,5 km/h
Megtett táv: 221,86 km |
