Sógornőmmel érkeztem a Tour De Balatonra, kellően rontva a bájos hajadon pártalálási esélyeit :).

A napi munkába járáson, városi körökön tett majdnem rendszeres 15-20km-en kívül különösebben nem edzettünk. Nagy lelkesedéssel vágtunk neki Fonyódon az előttünk álló feladatnak abszolút betartva a tanácsolt 15-20km/h-s sebességet. Rá is csodálkoztunk, hogy ez mennyire kényelmes, nem megerőltető, mennyi tartalékunk van. A végére kellett is ez a tartalék, jó volt, hogy nem lőttük el idejekorán. A déli parton fürödtünk, a Nyugati medencében pedig napoztunk is eleget, a Szép kilátó környékén bizony nem sok árnyék volt… A nagy melegben Gyenesdiás környékén hűsöltünk a Bringa Tanya fagyizójában, nagyon finom fagyijuk van, ide jövőre mindenképpen kell egy kötelező pecsételő hely :).

A badacsonyi borokat most kihagytuk, de ide mindig szívesen tér vissza az ember. Mi is ezt fogjuk tenni. Itt találkoztunk 3 sráccal először, akikkel – mint kiderült, túratársaink – a továbbiakban többször kerülgettük egymást.

A kerékpárutakon késő estig sokan haladtak a mi irányunkba, még többen velünk szembe – ők még nem hallottak a Tour De Balatonról. S az út tele szálláslehetőséggel, étkezési helyekkel – kerékpárosoknak mindez kedvezménnyel.

Már az induláskor elhatároztuk, hogy a „kötelezőkön” kívül is gyűjtünk pecséteket, igazolva, hogy jártunk az adott településen. Szereztünk így borozóban, hajó- és vasútállomáson, benzinkútnál, pizzériában, boltban és puccos helyről is.

A zánkai gyermekváros strandját választottuk a következő pancsolásra. Ott akkora tömeg volt a büféknél, hogy a vacsorát átütemeztük a folytatásra. A német gólokról lemaradtunk, de faluról falura követtük a meccs állását. A túra legnagyobb kérdése Révfülöp óta kísértett bennünket: Mi legyen a tihanyi ponttal? Addig vacilláltunk, míg végül beadtuk a derekunkat s kitekertünk a révig, ahol először elhúztunk a pont mellett, majd a komp biztonsági őre –aki német potyautasoknak nézett bennünket – igazított útba. Nagy volt az öröm a fehér asztalnál, mert a fél nyolc utáni érkezéssel is 7.-nek sikerült regisztrálnunk a pontnál. Ennek örömére még le is kameráztak bennünket a szervezők :).

Balatonfüreden rátaláltunk a mediterrán Balaton hangulatára is. A Tagore sétányon estefelé még tolni is nehéz volt a biciklit a sok embertől. Sétáltak, nevetgéltek, gyerekek kismotoroztak. Mintegy békeösvény. Kerékpárosként zavaró, hisz nem tudtunk haladni, de mégis szép. Alsóőrsön csak főnöki engedéllyel kaptunk pecsétet egy éjjel-nappali boltban – Apeh ellenőrnek gondoltak.

Almádiban sikerült megnéznünk a spanyol-paraguayi meccs utolsó fél óráját és 3 kapufás gólját. Itt fogyasztottuk el túránk 700Ft-os limonádéját is. A meccsre kiéhezve csak a nagy plazmatévét láttuk, később fedeztük fel, hogy a Yacht Club vendégei lettünk.

Fűzfő után az erdőben kis híján elütöttünk egy földön fekvő embert. Kiderült, hogy nagyon elfáradt a borozgatásban és a bicikliút szélére ágyazott meg…

Balatonkenesén is nagyon örült nekünk a „pontos” bácsi. Régóta nem találkozott magunkfajtával. Tanácsát követve a 71-es úton mentünk egy darabig. Éjfél után is olyan bődületes forgalom volt rajta, hogy amint lehetett, lekanyarodtunk róla. Először ölelt bennünket az óriási csönd. Sötétben, de (Balaton)világosban jártunk. Ekkor már jelzett a hasunk is, vártuk Siófokot, hogy „tankoljunk”.

Siófokon megtapasztaltuk a nyár esti Balaton egy másik arcát is. Esszük a finom gyrost, közben bömböl a tüc-tüc zene, vodkás üveget hurcibáló fiatalok csoportja siet jobbról balra, más csoportok balról jobbra tequilás, majd boros üvegekkel, akik keresztültörnek egy drága sörökkel vágtató másik csoporton. Mind-mind siet valahova. Tökéletes ellentéte a füredi érzésnek. A sok kis buta, nem tud más szórakozást az életben? - gondoljuk. Pl. egy jó kis Tour De Balaton túrát?! Örültünk, mikor magunk mögött hagytuk. Az úton azért még kísértett bennünket egy-egy váratlanul elénk lépő részeg fiatal képében.

Jó volt innen tekinteni az északi part fényeire: nemrég még ott jártunk. S a szerzett élményeink újra Zánkára és Tihanyba vittek.

A máskor nyüzsgő, most kihalt déli part Szárszó környéki szakaszán jártunk, amikor biciklit tolókat vettünk észre. A fent említett 3 srácot kerültök el végleg – a Tour De Balatonhoz köthető emberek közül velük találkoztunk utoljára. Az utolsó szakasz egyhangúságát csak a rossz minőségű kerékpárút igyekezett megtörni. A haladás érdekében Őszödtől a 7-es utat választottuk. Nagy ritkán találkoztunk autóval – a 71-es főút nagy ellentéte volt. Ha volt is még pecsételő hely, már nem igyekeztünk fellelni. A cél lebegett szemünk előtt. A kelő Nappal valamilyen szúnyogok is keltek, időnként szabályos felhőt alkotva. A fáradtság, apró fájdalmak mellett velük is meg kellett küzdeni.

19 órás utunk 229km-es Fonyódi célállomásán a bezárt Tourinform irodán nem keseregtünk. Jóleső öröm volt bennünk, hogy utunk végére értünk, megcsináltuk, kitartottunk. Utólag esik le az embernek: az egész utunkon ott lebegett; az örömben, a látványban, a nap hevében, a tömegben a kedvezményes lehetőségekben, a fáradó izmokban, a hejnali hidegben, a kiüresedésben, a kitartásban, a boldog, fáradt célba érkezésben. Végül csak Ő meg én… Mint egy mini, saját El Camino. S jó volt így, ami volt. Hálát adtunk az Istennek, hogy épségben megérkeztünk, élményeink, érzéseink pedig – reméljük – unokáinkat is gazdagítják majd.

Tóth Balázs