Felvirradt hát a nagy nap! Július első szombatjának reggele, amikor az ország legelszántabb biciklisei összegyülekeznek a balatonmáriafürdői és a többi balatoni pecsételőállomásnál, hogy elinduljanak és egyetlen nap alatt körbekerekezzék a Balatont, letekerjenek kétszázhúsz kilométert és utána csendes büszkeséggel szálljanak majd le a nyeregből. Sokan jönnek évről évre újra és újra, velük már régi ismerősként üdvözöljük egymást, mielőtt nekiindulunk a nagy útnak.

A pecsételőállomás sátora Máriafürdő főterétől alig néhány méterre, a Vilma utca legelején áll, s itt, az indulók nagyobb számára tekintettel, már fél nyolc körül megkezdődik a pecsételés. Nem is gyűlik fel nagyobb tömeg, folyamatosan érkeznek a résztvevők, pecsételtetnek és lassan elindulnak a Vilma utca túlvége irányában - ezen az első kilométeren még nemigen gondol senki sem arra, hogy mi lesz majd ötven, száz, százötven és kétszáz kilométer múlva, s akik először vágnak neki e kihívásnak, aligha tudhatják még, micsoda különbség van az első és az utolsó kilométerek között! Több, mint kétszáz kilométer áll mindenki előtt, ami alatt az erő és az elszántság mindenkiben fokozatosan konvertálódik majd át valami semmi máshoz nem hasonlítható érzéssé, amit a Spirit of Balaton teljesítése fog elhozni, az utolsó pecsétet is megszerezve.

A résztvevők között szép számmal képviselteti magát a junior és a senior kategória is, a derékhad főleg harmincasokból és negyvenesekből áll, a hölgyek aránya pedig egynegyed körüli. Az ország minden tájáról érkeznek a biciklisek, sőt néhány éve már külföldről is jönnek erre a napra, magyarok és nem magyarok egyaránt.

Mindenütt SoB-logóval felcímkézett biciklik :-)

Sárdi Gellért (pirosban) és Görcsi Csaba (fehérben) Dunaújvárosból már sok éve rendszeres és lelkes résztvevői a Spirit of Balaton-nak, nagy örömmel találkozunk a rajtnál.

A Cartographia-val kötött együttműködésünk eredményeként minden résztvevőnk ajándék, elsősorban a kerékpárosoknak készült Balaton-szabadidőtérképet vehet át a máriafürdői pecsételőállomáson. A képen éppen a Debrecenből érkezett Kiss László Zoltán tart egyet a kezében, aki tavaly feleségével, Ágival és a gyerekülésben négyéves kisfiukkal, Lénárddal teljesítette a Spirit of Balaton komppal rövidített távját, egymagában pedig mindig a teljes Balaton-kört teszi meg, immáron jónéhány éve.

Trek feliratú pólóban Kun Ákos barátunk, aki évek óta lelkesen vesz részt a Spirit of Balaton szervezésében és promóciós tevékenységeinkben, Facebook-oldalunkat is ő működteti. Ákosnak ez már a sokadik SoB-ja, hol öccsével, Ádámmal, hol más barátaival évről-évre kicsit más összeállításban felálló csapatával.

Ákosék csapata útra készen: Kun Ákos, Póth Dóra, Kudari Viktor és Mándity István

Idei újdonságunk volt az autós felvezetés is a Balaton-kör első kilométerén, a Vilma utca elejétől a végéig azoknak, akiknek kedvük volt résztvenni benne. Hogy mindenki tudja, kik közelednek, az autó elején kis SoB-logós zászlók lobognak...

Giricz Kálmánnal (sapkában), aki feleségével, Zsuzsával együtt tavaly és idén is sokszáz darab saját készítésű, Balatoni Szappan márkájú háziszappant ajándékozott a Spirit of Balaton résztvevőinek, amit a Máriafürdő után következő balatonberényi pecsételőállomáson lehetett átvenni.

A zákányszéki Börcsök Zoltán és Paraginé Tóth Edina, akik tavaly (további két társukkal együtt) nagyszerű, a helyi televízióban leadott filmet forgattak a Spirit of Balaton-on való részvételükről, a Balatont egy nap alatt körbekerülő útjukról (a film a YouTube-on: https://www.youtube.com/watch?v=03NgY5gbZO8).

Gerencsér Ernő Zsolt (fehér pólóban) és Gerencsér Gábor (fekete-zöld-fehér felsőben)

Fehér pólóban a máriafürdői pecsételőállomás "főnöke", Benczik Ildikó.

Sok év óta barátaink és lelkes Spirit of Balaton-résztvevők Drégely Lajos (kékben) Csobánkáról és Lakatos Imre (pirosban) Pomázról, mindig nagy örömmel találkozunk a máriafürdői rajtnál.

Takács Gáborral (piros-fehér pólóban), aki a legelső volt a Spirit of Balaton-hoz kapcsolódó extrém teljesítmények sorában. Jónéhány éve még egyáltalán nem kerekezett hosszabb távokat, majd amikor tudomást szerzett a Spirit of Balaton-ról, megpróbálta és sikerrel teljesítette is. A következő évben már biciklivel érkezett a Budapest melletti Halásztelekről a siófoki rajthoz, körbetekerte a Balatont, majd ugyanúgy két keréken tért haza Halásztelekre...

Ők is évek óta a Spirit of Balaton résztvevői!

Hűbér József, a Spirit of Balaton 1946-ben született, "legseniorabb" résztvevője, a rajthoz egyik leánya, Veronika is elkísérte (fehér pólóban, hasonló sisakban a háttérben). Néhány éve fogadalomból tekerte körbe először a Balatont, azóta is minden évben közöttünk üdvözölhetjük ezen a napon.

Köhler Dolli Felícia és férje, Silingi Géza. Dolli is már régóta velünk teker ezen a napon, csak egyetlen évet hagyott ki, amikor a harmadik gyermekük született. És a háttérben, a plakáton szintén Dolli, egy, a révfülöpi állomáson egy korábbi SoB-on készült fotón.

Hűbér Józseffel.

Hűbér József a leányával, Veronikával.

Beáll a felvezetőautó.

Fehér-fekete-zöld felsőben Fodor Attila barátunk, aki nem csak a Spirit of Balaton-on vesz részt már sokadik alkalommal, de tavaly a SoB utáni héten szervezett túráinknak,a Week of Spirit of Balaton-nak is részese volt, olyannyira, hogy az egyik Balaton-parti úticélunkat az ő javaslatára iktattuk be a programba.

Jönnek a kekszek! Idén, mivel a részvételi díjak révén már nem nulla összegből gazdálkodtunk, mint az előző években, az állomások többségén a Dolcetta Kft. különféle kekszei várták a résztvevőket és persze az állomásokon pecsételőket is.

A kis SoB-zászló sarkát mindenki szívesen megfogta...

A lányok nagyon rendben vannak, mondjuk egy jobb fotós elkelne :-) Sapkában Eszter, sapka nélkül Anita.

Régi barátom és SoB-társam, az Ezredes. Egynegyed évszázaddal ezelőtt együtt másztunk le egy rég elhagyott bányába, így ez a kétszázhúsz kilométer igazán könnyed szórakozás csak közös kalandjaink sorában :-) (Részletek itt.)

A részvételi díjakat a kekszek, az ajándéktérképek és más, apróbb kiadások mellett ezekre a plakátokra fordítottuk.

Búcsú Anitától - végre mi is indulunk!

Az első pecsét megvan - már csak a további huszonvalahányat kell megszereznünk...

Tavaly óta Kompár Krisztián (w3host.hu) fejlesztőmunkája eredményeként QR-kódos információs rendszer is üzemel a Spirit of Balaton-on, mely sokféle információval és adattal segíti a résztvevőket, de például az otthon lévő családtagok vagy barátok is követhetik vele egy-egy résztvevő útját, pillanatnyi pozícióját. A rendszer elvileg a pecsételést is helyettesíthetné, de hát a Spirit of Balaton lényege mégiscsak a kis pecsétgyűjtő könyvecske, amit évtizedek múltán is elővehetünk a fiókból és a múltba révedve megnézegethetünk meg büszkén mutogathatunk az unokáknak...

Egy másik csapat társaságában mi is útnak indulunk, természetesen felvezetéssel :-)

Balatonmáriafürdőt elhagyva alig néhány kilométeres út következik a balatonberényi pecsételőállomásig, a Tekergőig (www.tekergobalaton.hu), ahol Horváth Zoltán jóvoltából már sok éve állandó állomása van a Spirit of Balatonnak. Giricz Kálmánék ajándék háziszappanját is itt vehetik át a résztvevők.

Horváth Zoltánnal (kockás ingben).

Férfias kiállás és beállás - Horváth Zoltán a fiával, Somával.

Balatonberény után több, mint tíz kilométeres út következik Keszthelyig, közben eltekerünk a Berény utáni legelők mellett (valahol egy gémeskút maradványa is megbújik az elvadult határban), el a Zala-torkolathoz közeli rekettyés mellett is, ahol szürkületkor néha vaddisznókat is látni, ha pedig egészen besötétedik, akkor csak a röfögésüket lehet hallani. Áthajtunk utána az új Zala-hídon (igazán új persze csak huszonvalahány éve volt), visszanézünk róla a régi hídra, majd átkelünk a sorompós vasúti átjárón és Fenékpuszta felé vesszük utunkat. Innen rálátni kicsit a Madármentő Állomásra is, néha gólyák szállnak fel meg le, később pedig, bár eléggé észrevétlen tábla jelzi csak, elhaladunk az odavezető leágazás mellett is. Lassan elérjük Keszthely határát, mindenhol csendes, növényzettől zöldellő úton haladva. Keszthely határa valahonnan a szabadstrandtól vagy a kempingtől számítható, innen már egyenes az út a Helikon strand bejáratáig, ami előtt a keszhelyi pecsételőállomás van felállítva.

Az állomáson tavalyról már ismerős hölgyek fogadnak kedvesen, mindjárt vízzel kínálnak minket is meg az utánunk érkezőket is. A keszthelyi pecsételőállomásnak magamagán kívül is fontos szerepe van a Spirit of Balaton életében, mivel Tar László, a West Balaton (west-balaton.hu) vezetője a kollégáival, Zámbóné Andreával és másokkal együtt  nagyon sokat tett a rendezvényért, több másik településen is az ő segítségükkel lett pecsételőállomásunk.

Még el sem hagyjuk Keszthely túlsó, északi végét, mikor nagy öröm ér: szembetalálkozunk egykori tanítványaimmal, Tar Botonddal és Zügner Gáborral. Ők Siófoktól indultak reggel és sok más résztvevőhöz hasonlóan, akik a Balaton keleti végén kezdenek neki a körnek, először az északi partot küzdik le, ami itt a tó túlsó csücskében már teljesítettnek is tekinthető. Legalább negyedórát beszélgetünk, azután mindenki a maga irányában folytatja útját - nekik még a fele, nekünk szinte az egész hátravan még...

Egykori műegyetemi tanítványaim és barátaim: Dr. Tar Botond (világos nadrágban és kalapban) és Dr. Zügner Gábor László (kék nadrágban).

Vonyarcvashegy következik nemsokára, ahol a strandpénztár melletti Tourinform-irodában idén is Holzbauer Vikitória fogad minket, no meg kedves kolléganői. Amíg Viki pecsételi a papírjainkat, az Ezredes vigyáz a biciklikre, s közben már jönnek is a többi résztvevők, így hamar elbúcsúzunk és újra nyeregbe pattanunk. Vonyarcvashegyen egyébként idén adták át az új kerékpárútszakaszt, ami a régebbi, vasút melletti útvonal helyett a part mellett vezet, s élő nővényekből font sátrakba rejtett padokon lehet pihenni mellette, sőt hasonló módon, élősövényből "épült" két alagút is. Igaz, ezek a bicikliút melletti gyalogúton vannak, de az alacsony szegélyen könnyen át lehet ugratni oda, ha éppen nincsenek ott gyalogosok...

Rövid tekerés következik, a következő állomás az alig néhány kilométernyire fekvő Balatongyörök. Tiszta, átlátszó vizű kis patakot keresztezünk egy fahídon, majd elgurulunk a vonyarci kápolna dombja alatt, az út sok helyen árnyas, ahol fák szegélyezik a bicikliutat. Györökön a pecsételőállomás az új, tavaly megnyitott Tourinform-irodában van a mólónál, kedves mosollyal fogadnak és már kapjuk is a pecséteket. Előttünk is, utánunk is jön a többi résztvevő, így nem maradunk sokáig.

A györöki pecsételés után felugrunk az alig száz méterre levő Vitorlás ABC-be, ahol mindig találunk valami finomat az üvegezett rétesesszekrényben. Most sincsen ez másképpen, feltankolunk belőlük a hátizsákba is, mert minden ilyesféle tartalék jol szokott jönni napnyugta után, mikor a boltok többsége már lehúzta a rolót. Nem időzünk sokat a majszolgatással, pár perc után nyeregbe pattanunk és visszagurulunk a vasúti átjáróig, ám ott örömteli találkozás akaszt meg a továbbhaladásban: László Zoliék négyfős csapata jön szembe velünk, egymásnak integetve ugrál le mindenki a bicikliről. Zoli évek óta rendszeres résztvevője a Spirit of Balatonnak s nagyon sokat segít a különböző anyagok és fotók honlapra töltögetésének aprólékos, időrabló munkájában. Most is vele tartott felesége, Gyöngyi, s egy baráti pár, akik először vágtak neki a SoB-nak: Nagy Laci és párja, Tarsoly Kata. Mindjárt le is ülünk a virágágyás peremére beszélgetni és csak nagysokára ülünk megint vissza a biciklikre, hogy együtt tekerjünk tovább.

Nagy László (feketében), László-Fehér Gyöngyi (fehér felsőben), Tarsoly Katalin (piros felsőben) és László Zoltán (világos pólóban).

Edericshez érve az új bringaúton kaptatunk fel a víz és a vasút mellől a 71-es főút közelébe. Biztos, hogy ez az új út sokkal jobb minőségű, mint a golfpálya nyugati felét a másik olalról megkerülő régi, meg szinte végig pompás panoráma nyílik róla, de a régi út egy hajszálnyival kétségtelenül hangulatosabb volt, főleg, amig ki nem vágták az elszáradt mandulafákat a két oldaláról. Felérve feltűnik a Badacsony, ám előtte még Szigliget következik!

Közeledünk Szigligethez, a vár romjai egyre közelebbről látszanak - ez kétségtelenül a Balaton egyik ikonikus jelképe. Bár a Spirit of Balaton hivatalos útvonala nem vezet be a félszigetre, jónéhány résztvevő vállalni szokta a néhány kilométeres kitérőt és inkább arra kerül, a falun és a partmenti útszakaszokon, régi kúriák és présházak vidékén keresztül.

Szigligeten a Paprika Büfé a Spirit of Balaton pecsételőállomása, a pecséteket személyesen a főnök lányától kapjuk, no meg a házi bodzaszörpöt is, ami sohase hagyunk ki, ha erre biciklizünk. A faházikó mögött az ellenkező menetirányban tekerő, szintén Spirit-résztvevő Galler családdal találkozunk és ülünk le a fűbe beszélgetni velük egy kicsit. A többi résztvevő inkább a napernyők alatt álló padokat választja és a pecsételés után oda ül le inni vagy enni valamit.

A Galler család: Galler Attila, Galler Liza Virág és Hatvani Hajnalka

Szigliget után rövid, nyílegyenes szakasz következik a tavasziasan zöldellő rét és a műutat szegélyező fasor között, majd egy ligetes részt szel át a bringaút, egy helyen fapados, árnyas pihenővel, meg kissé odébb egy kisebbfajta majorsággal, ahol mindenféle állatok legelésznek. A fák közül kiérve balkanyar következik és utána egy elágazáshoz érünk, itt csatlakozik be a Szigligeten átvezető, a félszigetet körbekerülő út keleti vége is. Hamarosan elérjük és keresztezzük a 71-es főutat, túloldalán már Badacsonytördemic vasútállomása és első házai következnek. Lassan emelkedik az út s végül kétfelé vezet, nekünk majd jobbra kell kanyarodnunk, de előtte még vizet veszünk a kék közkútból.

A lenti, partmenti autóútnál jóval magasabban, látszólag a hegy derekának vonalában hajtunk tovább. Valójában ez az út, a Római út, még mindig sokkal közelebb van a Balaton szintjéhez, mint a hegy tetejéhez, ám ez viszonylag csekély magasság is bőven elegendő arra, hogy felnyíljon mindkét Balaton-part gyönyörű panorámája. Az utat szegélyező kerítések mögött hol kisebb, hol nagyobb szőlősök tűnnek fel, javarészük rendben megművelt, s néhol igazi, százéves badacsonyi présházakat is látunk.

A badacsonyi pecsételőállomás a Fortuna Pincészet, ahol önkiszolgáló módon folyik a pecsételés, majd szinte mindenki megkóstol valami finomságot a büfében vagy a pincében - utóbbi igazi borászati ínyencségeket jelent, ám a továbbhaladást időlegesen gátolhatja...

Kata és Laci pecsételnek.

Szembetalálkozunk a székesfehérvári csapattal is, akik a tavalyi kezdet után idén már nagyobb, közel tízfős társasággal vettek részt a Spirit of Balaton-on.

A Fortuna után egy darabon még továbbhaladunk a Római úton, majd a Bazalttemplomnál felvő kis térnél éles jobbkanyarral a Balaton-parthoz közel vezető bicikliútra váltunk, közben egy ellenkező menetirányban kerekező, SoB-résztvevő házaspárral találkozunk. Itt, Badacsonytomaj ezen elágazásánál egyébként minden évben sokan eltévesztik az utat és a - fogalmazzunk visszafogottan - nem teljesen megfelelő kitáblázás miatt a Káli-medencébe tévednek, ami persze kétségtelenül gyönyörű vidék, de nehezen illeszthető bele a Spirit of Balaton útvonalába...

Ábrahámhegy pecsételőállomása a strand bejáratánál működik, figyelni kell, hogy a vasút mellett vezető bicikliútról a megfelelő helyen el ne feledjünk a part felé kanyarodni. Nagyon kedvesen fogadnak a pénztároshölgyek, a pecsételés mellett ásványvízzel is megkínálnak.

Már éppen indulnánk, mikor nagy öröm ér, mert öszefutunk Kis Péterrel (kék-fehér hullámos pólóban) és csapatával. Péterék is már sok éve a Spirit of Balaton lelkes résztvevői, s néhány éve neki köszönhettünk egy rádióinterjút a rendezvényről.

Ábrahámhegy után Balatonrendes következik, ahol a Balaton talán legaranyosabb vasútállomása mellett váltunk át a partközelből az autóút mellett továbbvezető bicikliútra.

Nemsokára befutunk Révfülöpre, az on2wheels-hez, Rabatin Lászlóék kerékpárkölcsönzőjébe és -szervízébe, ahol a biztató szavak mellé már számtalan SoB-részutvevő kapott műszaki segítséget az elmúlt években. Zoliék az árnyékban hűsölnek pár percet, majd újra nyeregbe pattanunk és folytatjuk utunkat. Gyöngyi ekkor már nincsen velünk, mert feltehetően napszúrást kapott a délelőtti órákban és még a badacsonyi komppal egyedül visszatért a déli partra, semmiképpen nem engedvén, hogy bárki más is vele tartson és így félbehagyja a Spirit-et.

Balatonszepezd környékén járunk, mikor megpillantjuk a nádasban megbúvó, kedvenc öblünket az út mellett. Ha az időjárás és más megfontolások engedték, eddigi Spirit-jeink során mindig itt mártóztunk meg a Balatonban, eddig összesen kétszer, s úgy döntöttünk, hogy most lesz a harmadik alkalom. Nem csak a helyszín miatt alkalmas nagyon itt fürdeni, hanem mert már vége van a nappali hőségnek és előbb-utóbb nyugszik le a Nap, így jó lemosakodni az egész napi izzadtságot, de még langyos az idő annyira, hogy meg fog száradni rajtunk a fürdőruha. Zoliék most sajnálják az időt a fürdőzésre, így elköszönünk egymástól és továbbtekernek, mi pedig az Ezredessel belemerülünk a Balaton vizébe és csak lubickolunk, lubickolunk....

A zánkai vasútállomás mögött megállunk az utcai kútnál, egy háromfős társaság éppen itt fejezi be a Spirit of Balaton-t, emelik fel a bicikliket a tetőcsomagtartóra. Megnyomjuk a kék kút karját és csorogni kezd a hűs ivóvíz a kulacsainkba, mindjárt iszunk is belőle.

Továbbtekerve hamarost egy másik SoB-os csapat ér be minket, vidáman integetnek és négyzetes alakzatba rendeződnek, hogy a nyeregből hátrafordulva, menet közben lefényképezhessem őket.

A zánkai úttörőtábor előtt sajnos Zoliékat látjuk az út mellett defektet javítani, megállunk, hogy segítsünk, ha tudunk, de szerencsére nekik is minden felszerelésük megvan hozzá. Pár perc után továbbindulunk, mert a tervekhez képest erősen késésben vagyunk, ők pedig már eldöntötték, hogy a tihanyi komppal rövidíteni fognak az idén.

A zánkai gyerektábor felé közeledve elhagyott, mégis valamiféle hangulatot árasztó szőlősök mellett tekerünk el. Az utóbbi évtizedekben sokhelyütt lett hasonló az országban, ahogyan kihaltak az öregek és elvándoroltak a fiatalabbak. Már egyre alacsonyabbról süt a Nap, közeledünk az estéhez.

Balatonakaliban a Bringakaliban működik a pecsételőállomás, a bejáratnál felállított napernyő alatt fogadnak kedvesen és pecsételik le az iratainkat. Mindjárt egy másik csapat is érkezik, a pecsételés előtt elkapom őket egy fotóra. Pár lépésre a kaputól az ivókúttá alakított bicikliből folyik a víz, ha megnyitjuk a kormányra szerelt csapot.

Akaliban a falu belső utcáin haladunk tovább, hangulatos, régies házak között, s közben szinte észrevétlenül érünk át Balatonudvariba - csak azért nem teljesen észrevétlenül, mert tábla jelzi a két település határát. A Levendula utcát elérve balirányban rákanyarodunk és a kicsit emelkedő utcán egészen a 71-es főútig tekerünk, ahol egy termetes fa árnyékában áll a pecsételőállomás. Mindenki kedvesen fogad minket s nagy örömömre éppen itt van Sötét György úr is (csíkos felsőben), a helyi polgárőrség vezetője, aki már évek óta szervezi az állomás működését. Nagy szerencsémre észreveszi, hogy az asztalon felejtem a pecsétkönyvemet, már a főút túloldalán tekerünk tova, mikor utánamkiabál emiatt, rögvest vissza is kanyarodok érte.

Balatonudvari pecsételőállomása után a főút túloldalán, a Balatontól távolabb kerekezünk tovább, kis kitérővel megkerülünk egy focipályát és elgurulunk a messze földön híres, szív alakú sírkövekkel teli temető mellett is. A települést elhagyva távoli rálátás nyílik a Balatonra, a horizont felé közeledő Nap sugarai szeszélyesen cikázva festik narancsszínűre a túlpart fölött lebegő gomolyfelhőket.

Hamarost Örvényesre érkezünk, amit eltéveszthetetlenül jelez a bicikliúttól néhány méterre balra álló, kinézetében gyerekkorunk romantikáját idéző kis bolt, ajtaja előtt paddal és biciklitartóval. Többször is volt, hogy megálltunk itt vásárolni, de most mindenünk van, ami holnap reggelig szükséges, kivéve a vacsorát, azt azonban Örvényes pecsételőállomásán, a Huszár Vendéglőben szándékozunk magunkhoz venni, néhányszáz méterrel odébb. Megérkezvén nagy örömmel üdvözöljük egymást Huszár Zoltánnéval és fiával, Zoltánnal, majd a pecsételés is s szokásos akkuranciával történik, nevünk és érkezési időpontunk felkerül az itt pecsétet kapott Spirit-résztvevők listájára.

Huszár Zoltánnéval és Huszár Zoltánnal

Bár elvileg nincsen szabad asztal, annak ígéretével, hogy gyorsan elköltjük a vacsoránkat, megkapjuk egy fél óra múlva érkezőét. Bár nem különösebben szokásom levest enni, oly kedvesen kínálnak vele, hogy csatlakozom az Ezredeshez és mégiscsak kérek belőle, amit bizony nem bánok meg. A második fogás, szintén mindkettőnknek, a kifejezetten bicikliseknek kínált rostonsült csirkemell salátaágyon, ami elegendően könnyű ahhoz, hogy utána rögvest újra nyeregbe pattanjunk. Persze előtte még legurítjuk a kötelező jegeskávét, aminek édes-krémes íze lágyan áramlik szerteszét a számban - ez bizonyos szempontból mindenképpen e vacsora csúcspontja, a maga ezermillió cukormolekulájával, amit gondosan, sok-sok kis zacskócskából szórtam bele...

Éppen a két fogás között tartunk, mikor megérkeznek a defektszerelést szerencsésen befejező László Zoliék, de Zoli máris fordul vissza, mert kiderült, hogy valamit a szerelés helyszínén felejtett. A többiek itt fogják megvárni, ő pedig már teker is vissza sebesen Zánka felé, olyannyira sebesen, hogy még itt fog érni bennünket, mikor majd visszaérkezik.

Örvényesről már szürkületben távozunk, hamar elérjük Aszófőt és a Tihanyi-félsziget bejáratát, majd már sötétben tekerünk be Balatonfüredre. Kicsit megtévesztő ez a szakasz, mert ahogyan elkezdődik a különféle ipari meg hajóépítő vállalkozások hosszú sora, egészen hamar Tihany után, már azt hinnők, hogy Füreden vagyunk igazából, hanem az csak sokkal-sokkal odébb kezdődik. Mivel a füredi pecsételőállomás nyitvatartását már bőven lekéstük, most nem követjük a kerékpárút vonalát, hanem a főúton vagy mellette tekerünk át a városon. Illetve csak tekernénk, mert nagy baleset sejlik fel, a főutat is teljes szélességében elzáró rendőrautók villognak mindenhol és helikopter köröz felettünk. Mikor meglátjuk az utat kettéosztó bólyák sorát, már gyanús lesz, hogy mégsem baleset történt, és szerencsére így is van, mert csak a városon keresztülhömpölygő tömegfutás miatt van a felfordulás. A járdákon mozdulni sem lehet, az általunk amúgy sem ismert mellékutcákba bejutni ugyanúgy lehetetlen, úgyhogy, mivel egyhelyben várakozni semmiképpen nem akarunk, egyetlen megoldás marad: beállunk a biciklikkel a futók közé, úgyis van elég hely mellettük, s amennyire a gyönge vaku engedi, menet közben még egypár fotót is tudok kattintani a nyeregből. Szerencsénkre a bőven előforduló, mellényes rendezők egyike sem zaklat minket, talán azért is, mert mindkettőnk biciklijén feltűnően látszik a Spirit of Balaton-logós rajttábla. Egy biztos: Füreden még sohasem haladtunk keresztül ilyen különleges és egyben gyors módon!

Csopak, Paloznak, majd Alsóörs következik, közben áthajtunk azon a vadregényes, alagútszerű részen is, amit minden évben nagyon várok már.

Az alsóörsi Tourinform-irodában vidám lányok fogadnak és mindjárt ugyanazzal a keksszel kínálnak, amivel az összes többi pecsételőállomáson is :-) Mig pecsételünk, büszkén mesélik, hogy egyikük barátja, aki ott is van velük éppen, másnap fel fog lépni valamelyik tévében. Friss vizet is kapok a kulacsomba, ami jól is jön, mert az egésznapos napsütés bizony megérződik már ilyenkor este, jólesik a sok víz. Nemsokára egy négyfős Spirit of Balaton-csapat is beérkezik az állomásra.

Ő az ott középen, aki másnap fellépett a tévében!

Alsóörs után hosszabb út következik Balatonalmádiig, ami eleve hosszabban elnyúló település a Balaton partján, meg a pecsételőállomás, a Hotel Nereus is inkább a túlsóbbik felén van. Ligetes parkon tekerünk keresztül, baloldalt a vasúti sínek futnak mellettünk, majd feltűnnek a vasúti átjáró sötétben éles fehér fénnyel villogó lámpái, mi pedig begurulunk a szálloda portájához, szinte egyidőben azokkal, akikkel Alsóörsön is együtt pecsételtünk. Kedves úrtól kapjuk a stempliket, miután rávezette papírjainkra érkezésünk időpontját. Keksszel és ásványvízzel kínál, örömmel fogadjuk el. Egy fotó kedvéért a pult mögé is beállhatok, majd újabb SoB-résztvevők érkeznek, mi pedig továbbállunk, mert jóval kevesebb időnk van, mint amennyi alatt biztosan meg tudnánk tenni a Máriafürdőig hátralévő utat. Akikkel az utóbbi órákban együtt pecsételtünk, már útjuk vége felé járnak, Siófokon zárják be a Balaton-kört a legtöbben közülük, meg néhányan Világoson és Zamárdiban. Azt hiszem, legközelebb a csigát választjuk csapatunk címerállatának!

Almádi és Fűzfő között vadregényes és vaksötét helyeken vezet át hosszan a kerékpárút keskeny aszfaltcsíkja, sokszor a biciklik lámpája az egyetlen fényforrás. Itt egy szakaszon új, a parton haladó bicikliút is épült, de a járt utat nem hagyjuk el a járatlanért, maradunk az ismert nyomvonalon. Fűzfő után Balatonkenese, Balatonakarattya és Balatonaliga következik, de Kenesén ilyenkor éjszaka már nem működik a pecsételőállomás, Akarattyán és Aligán pedig egyébként sincsen. Így Almádi után Balatonvilágos lesz a következő állomás, a kettő között pedig vagy húsz kilométert kell tekernünk. Időben szűken lévén nemigen állunk meg pihenni, talán csak két helyen, az akarattyai nagy emelkedő előtt, ahol megeszünk egy-egy szendvicset, meg aztán a magasparton, ahol az oszlopon álló koronás emlékmű melletti csapnál inni fogunk majd. (No meg a körforgalomnál pár percre, hogy lefényképezzek egy facsemete tövében, a magas fűben bújkáló macskát.) Az egyetlen jobb szakasz az lesz, ahol a magaspartról Aliga felé legurulhatunk majd...

Megváltásként tekintünk a balatonvilágosi pecsételőállomásra, mikor feltűnik végre. Ez számunkra afféle sarokpontja a Balaton-körnek, mert geometriai értelemben itt kezdődik a célegyenes, ami igaz ugyan, hogy szinte a Balaton egész déli partját jelenti még, legalább hatvan hátralévő kilométert Máriafürdőig, de mégiscsak egyenes út és már nagyobb emelkedők sincsenek benne - bennünk viszont már van vagy százötven kilométer, ami az előbbieket erősen negatív irányban árnyalja. Egy úr és egy kedves hölgy fogad minket az állomáson, hidegebb évszakhoz illően felöltözve - ők is tudják már, amit nekünk is jelentettek otthonról, hogy ma éjszaka a déli part minden talpalatnyi földje meg fog ütközni a nyugatról kelet felé feltartóztathatatlanul haladó viharfronttal. Bőven éjfél után járunk már, de még érkeznek mások is, mi pedig továbbindulunk.

Sem Ezredes barátom, sem magam nem csábultam el eddig az okostelefonok világába (vagy fogalmazhatunk úgy is, hogy nem kényszerültünk rá erre), így telefonon, otthonról kapjuk folyamatosan az információkat, hogy hol tart a vihar- és esőfront. Tudjuk, hogy egyre közeleg és az összeütközés elkerülhetetlen, de úgy döntünk, hogy tétova várakozás helyett megyünk előre, amíg csak lehet, vagyis megpróbáljuk szárazon elérni a siófoki pecsételőállomást, a víztoronyban működő Tourinform-irodát. Igazából nem is sok lehetőség adódik a fedél alá búvásra, talán egyetlenegy, mert jobbunkon kertes nyaralókkal teli utcácskák sorjáznak hosszan, baloldalt meg a vasúti sínpálya kerítése. Aztán egyszer csak el is ered az eső, a kis cseppek hamar nagyobbakra váltanak, mi pedig csöndben tűrjük és tekerünk, mert sehol a láthatáron nem lelhető fedezék. Sok perc után átvezet utunk a vasúti átjárón, annak túloldalán kis üzletek napernyői adnak kevés védelmet a zápor ellen. A víztorony még messze van, így a biciklikkel együtt behúzódunk alájuk és ott töltjük az elkövetkező fél órát, míg nagyjából eláll az eső.

Mikor az eső már éppen csak csöpög egy kicsit, kibújunk a féltetők alól és elindulunk, hogy megkeressük a víztornyot. A kerékpárút, ami a torony közelében halad, nem errefelé vezet, de mivel azt mindig elveszítjük Siófok utcáin kanyarogva, a víztornyot minden évben több-kevesebb kitérővel találjuk csak meg. A fák és az épületek miatt messzebbről nemigen látszik, egészen közel kell keverednünk hozzá, hogy meglássuk. Mikor megtaláljuk, a torony alsó szintjén működő Tourinform-irodában annak vezetője, Fazekas Gábor fogad minket, a pecsételőállomás éjszakai műszakját mindig ő vállalja magára. Nagy örömmel üdvözöljük egymást, közben befut még néhány SoB-résztvevő.

A siófoki pecsételés után átkelünk a Sió-csatornán és a város nyugalmasabb, egykor önálló településként működő részein hajtunk keresztül, Balatonszabadin és Balatonszéplakon. Balkéz felől a vonat sínpárja kísér minket hosszan, jobbfelől pedig sok-sok kis utcácskába elrendezett nyaralók állnak. Lassan Zamárdiba érünk és az esti sötétben még a valóságosnál is nyugalmasabbnak látszó utcákon gurulunk tovább, majd egyszer csak meglátjuk a rég bezárt étterem utcán hagyott székeit-asztalait, amit a Spirit-résztvevők mindig is előszeretettel használnak egy kis éjszakai megpihenésre. Jöttünkkor, ahogyan most is, mindig üldögélt itt kisebb vagy nagyobb társaság a falnak támasztott biciklik mellett. Már messziről intünk és köszönünk nekik, azután ráfordulunk a Kossuth Lajos utcára, ahol a Tourinform-irodában működik a pecsételőállomás. Mint már évek óta ugyanúgy, most is Bence fogad minket és a pecsétek mellé mindjárt ásványvízzel meg harapnivalóval kínál. Bár kevés az időnk, a kedves fogadtatás és a lassan egész testünket eluraló fáradtság okán tíz percekben mérhető itteni megállásunk időtartama.

Hosszú út következik: Szántód, Balatonföldvár, Balatonszemes, Balatonlelle és Balatonboglár egyhuzamban, mert így hajnalban a következő működő állomás Fonyódon lesz csak. Földváron napközben, Bogláron pedig éjfélig volt pecsételés. Ez körülbelül harminc kilométer egyhuzamban, ami persze gyorsíthatná is utunkat, de nemsokára, egy rövid megállás után, elveszítjük egymást szem elől és csak sokára, telefonon egyeztetve futunk össze megint. Hanem ennek időbeli vesztesége bőven eltörpül amellett, hogy erős, szinte süvítő ellenszelet kapunk, pillanatnyi szünet nélkül, így csak lelassulva és nehezen tudunk továbbtekerni. Egyetlen szerencsénk, hogy az idei SoB előtti edzések miatt a szokásosnál jobb az erőnlétünk, így pihenőket nem kell tartanunk, főleg, hogy a pirkadattal elmúlt az éjszakai fáradtságunk is. De gyors számítást végzünk és abból már látszik, hogy reggel nyolcra aligha fogunk beérni.

A Hunyadi Söröző, ahol éjfélig volt pecsételés, a szemközti kerítésen pedig a plakátunk. Szomorúan néztük a helyet, ahol sok-sok Spirit-en működött Soós Lajosék rendkívül vidám pecsételőállomása bicikliemeléssel, szobabiciklivel és még elmondhatatlan számú és mennyiségű élménnyel, talán nincs is olyan Spirit of Balaton-résztvevő, aki ne hordozna magában az itt kapott jókedvből. Sajnos Lajosék idén, bármennyire is szerettük volna, nem tudták vállalni a pecsételést, mert munkájuk máshová szólította őket.

A Fonyód és Boglár közötti kis híd.

Nagy örömmel érünk be Fonyódra, a hajóállomás melletti Tourinform-irodába, ahol két hölgy fogad minket kedvesen. Az épület előtt kifeszített Spirit of Balaton-plakátot durván lengeti a szél, s most kedvenc látványomban sem lehet részem, mint máskor, amikor reggelfelé idéérve a kelő nap szinte vízszintesen érkező sugaraival bearanyozza az épületet és a környéket. Nyeregbe szállunk és nekifeszülünk a szembeszélnek - még nagyjából tizenöt kilométer van hátra a kétszázhúszból. És mindig a legvége a leghosszabb...

Fonyód és Alsóbélatelep között remek panoráma nyílik a Balatonra, amit a szél és a borús ég miatt most nehéz igazán élvezni. Bélatelepre érve elhajtunk a kemping előtt, majd át a vasúti síneken, s már a belsőbb utcákon gurulunk a Balatonfenyves Polgármesteri Hivatala előtt álló pecsételőállomás felé. Ott két, a klub nevét erősen meghazudtolóan fiatalos hölgy fogad minket a település Nyugdíjasklubjától. Sajnos a kedves öregurak közül, akik sok éven keresztül vártak itt minket reggelente, már nem mindenki van közöttünk, s nem jutott már belőlük ezekre a korai órákra. A két hölggyel beszélgetünk jónéhány percet, aztán nekiiramodunk a legutolsó, Fenyves-Máriafürdő szakasznak. Már csak elméleti esélye van a nyolcórás célbaérésnek, de legalább nem akarunk túl sokat késni...

Ólomnehéz lábakkal tekerjük a pedálokat, Máriafürdő a hivatalos vélekedések szerint is vagy hét kilométer hosszú, s Fenyvest is még csak odébb fogjuk elhagyni. A szél rendületlenül fúj szembe és az óra elüti a reggel nyolcat, de már minden mindegy, nemsokára célbaérünk!!! A késés miatt nem is izgatjuk magunkat, lévén tegnap reggel tízkor indultunk, így a huszonnégy órában benne leszünk bőven.

Végre elérünk a Nyugati övcsatornáig, röviddel ezután a rajta átvezető hídra fordulunk - ez már a célegyenes. Végighajtunk a Rákóczi utcán, bele a körforgalomba, s már látjuk, hogy megvártak, megvááártak!!! Sorban bújnak ki a sátor alól és örülnek velünk együtt - most, vasárnap reggel negyed kilenckor ért véget a 2016. évi Spirit of Balaton. Jövőre Veletek - és másokkal is! - ugyanitt!

Ezúton is mégegyszer köszönjük szépen minden közreműködőnek a 2016-os Spirit of Balaton megvalósításában vállalt szerepét, mellyel több, mint 600 résztvevő élményéhez járultak hozzá. A sokszor 24 órás pecsételést vállaló szervezetek és vállalkozások kitartásának köszönhetően már évek óta közel 25 állomás várja a Spirit of Balaton résztvevőit.

Köszönjük szépen Tar László úrnak, a Nyugat-Balatoni Turisztikai Iroda Nonprofit Kft. ügyvezetőjének a Spirit of Balaton érdekében kifejtett, immár többéves fáradozását, mely nélkül bizonyosan kevesebb pecsételőállomás működhetett volna idei rendezvényünkön is.

A balatonmáriafürdői pecsételőállomás felállítását és működtetését köszönjük szépen Galácz György polgármester úrnak, illetve az állomás működésének megszervezését Benczik Ildikónak és Mátrai Eszternek.

Ezúton is nagyon szépen köszönjük Zentai Gábor Dánielnek honlapunk, valamint Kun Ákosnak Facebook-oldalunk szerkesztését, működtetését. Kompár Krisztiánnak köszönjük szépen a QR-kódos rendszer létrehozását és működtetését, László Zoltánnak jelen írásunk többszáz fotójának honlapra szerkesztését, valamint mindenkinek a munkáját, aki bármilyen kis dologgal is segítette a rendezvény létrejöttét és lebonyolítását.
 

Fetter György