Navigáció
     
Balaton Turmix
     
Cikk hierarchia
Cikkek főoldala » Spirit of Balaton 2016 - élménybeszámolók » Spirit of Balaton 2016 - Az Adorján-Pető-Ruzsics csapat élménybeszámolója és fotói
     
Spirit of Balaton 2016 - Az Adorján-Pető-Ruzsics csapat élménybeszámolója és fotói

 

Köszönjük, hogy részt vehettünk immár második alkalommal a rendezvényen!

Tavalyi "hibánkból" tanulva a táv első felét Balatonberényből kezdtük, hogy még nappal magunk mögött hagyjuk az északi partot és többé-kevésbé lankás tájait. Ebédre a Fortuna étteremben kóstoltuk meg a langallót, lángost, illetve a feledhetetlen hajtogatott rétest, természetesen egy kancsó hosszúlépéssel enyhítve szomjunk. Itt találkoztunk a fényképen is látható kétfarkú gyíkkal.

Örvényesen a pecsételőállomáson is ittunk egy-egy limonádét, bár inkább emlékeztetett minket egy atomreaktorhoz, ami nevéhez hűen feltöltött minket energiával.

Külön emlékezetes marad az éjszakai déli part a háttérben cikázó villámokkal. A vihar Balatonlellén ért minket, szerencsére épp az ébresztő kávénkat szürcsöltük hajnali fél 2-kor.

Balatonberénybe reggel 4:44-kor értünk vissza.

Kerékpáros computerrel mérve a nettó időnk: 13 óra 15 perc (a kerékpáron töltött idő)

Adorján Tímea, Pető Dóra és Ruzsics György Ákos

 

Cikkek képei: sob-2016-adorjanpetoruzsics-03.jpg

Cikkek képei: sob-2016-adorjanpetoruzsics-02.jpg

Cikkek képei: sob-2016-adorjanpetoruzsics-06.jpg

Cikkek képei: sob-2016-adorjanpetoruzsics-05.jpg

Cikkek képei: sob-2016-adorjanpetoruzsics-04.jpg

Cikkek képei: sob-2016-adorjanpetoruzsics-01.jpg

     
Fővédnök
A Spirit of Balaton támogatója:

Fővédnök:
Dr. Simicskó István
Honvédelmi miniszter
     
Kapcsolat
Információk, hírlevél, részveteli regisztráció: spiritofbalaton (kukac) gmail.com
     
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
     
Add tovább!
     
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2022.04.20. 19:58
Kedves Apalaci! Igen, már évek óta minden résztvevő kap valamilyen ajándékot, pl. kitűző, hűtőmágnes :)

2022.04.17. 12:44
Kedves György! Négy évvel ezelőtt "feszegettem" a témát, hogy miért nincs jelvény vagy kitűző. Jól látom, hogy már mégis van?

2022.03.21. 15:03
Szia Gyuri! Légyszíves írd meg az egyesület adószámát az 1% SZJA miatt. Köszönöm: Gábor

2022.02.09. 22:33
Kedves Neo! A regisztrációt azóta sikeresen rendeztük, egyébként minden információ megtalálható a Részvételi regisztráció oldalunkon! A felnőtt részvételi díj változatlanul 4000 Ft

2022.01.29. 18:18
Szia! Szeretnék jelentkezni az idei spirit of balaton körre, tavaly nem voltam, más esemény, i szeretném kérdezni, hogy most mennyi a nevezési díj, és kérnék egy számlaszámot is, előre is köszönöm szé

2021.06.08. 15:02
IGEN: IDÉN IS LESZ SPIRIT OF BALATON!!! Regisztráció: https://www.spiri.
..ticle_id=7
Sok szeretettel várunk minden vállalkozó kedvű kerékpárost!

2021.05.14. 10:49
Kedves Alien! Nagyon úgy néz ki, hogy idén is lesz Spirit, már sokan regisztráltak is, de a részvételi díjat csak akkor kérjük átutalni, ha biztos lesz a szervezés (ez még 1-2 hét). Téged is várunk :)

2021.05.10. 11:57
Szia Gyuri! Mikor lehet befizetni az idei nevezési díjat? :)

2020.06.12. 12:14
Ma végre eldőlt: IDÉN IS LESZ SPIRIT OF BALATON!!! Regisztráció: https://www.spiri.
..ticle_id=7
Sok szeretettel várunk minden vállalkozó kedvű kerékpárost!

2020.06.03. 13:23
Kedves Neo! Igen, a pecsétkönyvet és a többi, a részvételhez szükséges dokumentumot email-ben küldjük ki a regisztrált résztvevőknek. A szervezés szerencsére egyre biztosabbnak kezd látszani :)

     
Felhasználók
· Online vendégek: 1

· Online tagok: 0

· Regisztráltak: 404
· Legújabb tag: DD
     
Statisztikák