Navigáció
     
Balaton Turmix
     
Cikk hierarchia
Cikkek főoldala » Spirit of Balaton 2016 - élménybeszámolók » Spirit of Balaton 2016 - Görcsi Csaba és Sárdi Gellért fotói és élménybeszámolója
     
Spirit of Balaton 2016 - Görcsi Csaba és Sárdi Gellért fotói és élménybeszámolója

 

A 2016-os túrára is Csaba barátommal regisztráltam,már évek óta együtt tekerünk és kerüljük a Balatont. Igazi, összeszokott kerékpárostársak vagyunk, azonos teljesítőképességgel, mind fizikailag, mind mentálisan. Aki már kerekezett hasonló hosszabb távot, az tudja, hogy bizonyos kilométer megtétele után már nincs fáradság, fájdalom, csak fejben dől el az egész.

Az indulás előtt egy nappal már felszereltük a kerékpárokat a szállító autónkra (1. kép), Dunaújvárosból így jutottunk el a már jól ismert balatonmáriafürdői startállomásra(2., 3. kép), ahonnan 8:00-tól folyamatosan indultak a teljesítménytúra résztvevői. Jó érzés volt, hogy a korábbi túrákról ismerős arcokkal találkozik az ember. Az égiek idén sem szűkölködtek a napsütéssel, napközben 33 Celsius-fokig kúszott fel a hőmérő, amit a napon még melegebbnek lehetett érezni.

A túra alatt a szervezők által vásárolt és az állomásokon elhelyezett sütemények(11. kép),hűsítők nagyon jólestek. Az idei évtől örömmel láttunk több molinót is különböző helyeken kifeszítve, amin reklámozzák a Spirit of Balaton-t, ezáltal is népszerűsítve ezt a rendezvényt és sportot. A szigligeti állomáson mindenki tart egy kicsivel nagyobb pihenőt, kellemes füves föveny, székek, asztalok és büfé várja a pihenni vágyó kerekeseket (7., 8. kép).

Ezek után jön a Balaton északi oldala, az inkább emelkedőkkel tarkított részek, több állomással, közöttük az én kedvencemmel, Akalival (14., 15. kép). Természetesen a kerékpározáshoz is kell „üzemanyag”, ennek „feltankolásához” nagyon sokan választják az örvényesi állomást, a Huszár Vendéglőt, ami igazi kerékpárbarát hely: bringatároló, hűsítő párakapuk és finom ételek fogadják az erre kerekezőket (17.;18. kép). A túra alatt egyre több helyen lehetet frissítő vizet vételezni, lemosakodni az egyre jobban elszaporodó kiépített kutaknál, és természetesen fagylaltozni(19-23.kép). Már szürkült az idő, mikor Siófok mindig nyüzsgő főterére értünk (25. kép) Éjfél volt, mikorra visszaértünk Balatonmáriafürdőre, teljesítve a kb. 220 kilométeres távot. Elfáradva, de egy újabb túrán bizonyítva teljesítőképességünket és számolva a napokat, hogy már csak 365 nap és ismét jövünk!

Jövőre ugyanitt találkozunk!

Sárdi Gellért és Görcsi Csaba

 

 

Cikkek képei: sob-2016-gorcsicsabasardigellert-01.jpg

1. Útra készen

 

Cikkek képei: sob-2016-gorcsicsabasardigellert-02.jpg

2. A balatonmáriafürdői rajtnál

 

Cikkek képei: sob-2016-gorcsicsabasardigellert-03.jpg

3. A balatonmáriafürdői rajtnál

 

Cikkek képei: sob-2016-gorcsicsabasardigellert-04.jpg

4. A vonyarcvashegyi pecsételőállomásnál

 

Cikkek képei: sob-2016-gorcsicsabasardigellert-05.jpg

5. A vonyarcvashegyi pecsételőállomásnál

 

Cikkek képei: sob-2016-gorcsicsabasardigellert-06.jpg

6. A balatongyöröki pecsételőállomásnál

 

Cikkek képei: sob-2016-gorcsicsabasardigellert-07.jpg

7. A szigligeti pecsételőállomásnál

 

Cikkek képei: sob-2016-gorcsicsabasardigellert-08.jpg

8. A szigligeti pecsételőállomásnál

 

Cikkek képei: sob-2016-gorcsicsabasardigellert-09.jpg

9. A badacsonytomaji pecsételőállomásnál

 

Cikkek képei: sob-2016-gorcsicsabasardigellert-10.jpg

10. Az ábrahámhegyi pecsételőállomásnál

 

A túra alatt a szervezők által vásárolt és az állomásokon elhelyezett sütemények(11. kép),hűsítők nagyon jólestek. Az idei évtől örömmel láttunk több molinót is különböző helyeken kifeszítve, amin reklámozzák a Spirit of Balaton-t, ezáltal is népszerűsítve ezt a rendezvényt és sportot.

 

Cikkek képei: sob-2016-gorcsicsabasardigellert-11.jpg

11. Az ábrahámhegyi pecsételőállomásnál

 

Cikkek képei: sob-2016-gorcsicsabasardigellert-12.jpg

12. A révfülöpi pecsételőállomásnál

 

Cikkek képei: sob-2016-gorcsicsabasardigellert-13.jpg

13. A révfülöpi pecsételőállomásnál

 

Cikkek képei: sob-2016-gorcsicsabasardigellert-14.jpg

14. A balatonakali pecsételőállomásnál

 

Cikkek képei: sob-2016-gorcsicsabasardigellert-15.jpg

15. A balatonakali pecsételőállomásnál

 

Cikkek képei: sob-2016-gorcsicsabasardigellert-16.jpg

16. A balatonudvari pecsételőállomásnál

 

Cikkek képei: sob-2016-gorcsicsabasardigellert-17.jpg

17. Az örvényesi pecsételőállomásnál

 

Cikkek képei: sob-2016-gorcsicsabasardigellert-18.jpg

18. Az örvényesi pecsételőállomásnál

 

Cikkek képei: sob-2016-gorcsicsabasardigellert-19.jpg

19.

 

Cikkek képei: sob-2016-gorcsicsabasardigellert-20.jpg

20.

 

Cikkek képei: sob-2016-gorcsicsabasardigellert-21.jpg

21.

 

Cikkek képei: sob-2016-gorcsicsabasardigellert-22.jpg

22.

 

Cikkek képei: sob-2016-gorcsicsabasardigellert-23.jpg

23.

 

Cikkek képei: sob-2016-gorcsicsabasardigellert-24.jpg

24. A balatonalmádi pecsételőállomásnál

 

Cikkek képei: sob-2016-gorcsicsabasardigellert-25.jpg

25. A siófoki pecsételőállomásnál

 

Cikkek képei: sob-2016-gorcsicsabasardigellert-26.jpg

26. A zamárdi pecsételőállomásnál

 

Cikkek képei: sob-2016-gorcsicsabasardigellert-27.jpg

27. A fonyódi pecsételőállomásnál

     
Fővédnök
A Spirit of Balaton támogatója:

Fővédnök:
Dr. Simicskó István
Honvédelmi miniszter
     
Kapcsolat
Információk, hírlevél, részveteli regisztráció: spiritofbalaton (kukac) gmail.com
     
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
     
Add tovább!
     
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2022.04.20. 19:58
Kedves Apalaci! Igen, már évek óta minden résztvevő kap valamilyen ajándékot, pl. kitűző, hűtőmágnes :)

2022.04.17. 12:44
Kedves György! Négy évvel ezelőtt "feszegettem" a témát, hogy miért nincs jelvény vagy kitűző. Jól látom, hogy már mégis van?

2022.03.21. 15:03
Szia Gyuri! Légyszíves írd meg az egyesület adószámát az 1% SZJA miatt. Köszönöm: Gábor

2022.02.09. 22:33
Kedves Neo! A regisztrációt azóta sikeresen rendeztük, egyébként minden információ megtalálható a Részvételi regisztráció oldalunkon! A felnőtt részvételi díj változatlanul 4000 Ft

2022.01.29. 18:18
Szia! Szeretnék jelentkezni az idei spirit of balaton körre, tavaly nem voltam, más esemény, i szeretném kérdezni, hogy most mennyi a nevezési díj, és kérnék egy számlaszámot is, előre is köszönöm szé

2021.06.08. 15:02
IGEN: IDÉN IS LESZ SPIRIT OF BALATON!!! Regisztráció: https://www.spiri.
..ticle_id=7
Sok szeretettel várunk minden vállalkozó kedvű kerékpárost!

2021.05.14. 10:49
Kedves Alien! Nagyon úgy néz ki, hogy idén is lesz Spirit, már sokan regisztráltak is, de a részvételi díjat csak akkor kérjük átutalni, ha biztos lesz a szervezés (ez még 1-2 hét). Téged is várunk :)

2021.05.10. 11:57
Szia Gyuri! Mikor lehet befizetni az idei nevezési díjat? :)

2020.06.12. 12:14
Ma végre eldőlt: IDÉN IS LESZ SPIRIT OF BALATON!!! Regisztráció: https://www.spiri.
..ticle_id=7
Sok szeretettel várunk minden vállalkozó kedvű kerékpárost!

2020.06.03. 13:23
Kedves Neo! Igen, a pecsétkönyvet és a többi, a részvételhez szükséges dokumentumot email-ben küldjük ki a regisztrált résztvevőknek. A szervezés szerencsére egyre biztosabbnak kezd látszani :)

     
Felhasználók
· Online vendégek: 1

· Online tagok: 0

· Regisztráltak: 404
· Legújabb tag: DD
     
Statisztikák