A 2016-os SoB megtörtént, a sikerélmény is megvolt! Az út egyre ismerősebb lett, a szintidőm is javult. Viszont az előző évhez képest is azonos meleg volt (Almádiban mindkét alkalommal árnyékban 32 Celsius-fokot mutatott a pecsételőállomáson a hőmérő), Siófok előtt meg is fürödtem a Balatonban - sietve, fél szemmel a biciklit őrizve. Sötétedés után mintha kicseréltek volna, nem éreztem fáradtságot. Sajnos az északi parton sok a fagyökerekből eredő úthiba (volt, ahol kb. 5 cm-t is felnyomta keresztben az aszfaltot), amin a háromkerekűmmel csak fékezve tudtam átmenni, így sokszor lefelé is kellett fékeznem! A déli parton meg sok helyen az úton keresztben kb. 15-20 méterenként dilatációs repedés keletkezett a rossz anyagminőség miatt. Ezeken 6 bar nyomásra felfújt gumikkal, fekve nem volt öröm keresztülmenni. Azt mondtam, ez volt az utolsó Balaton-kerülésem.
Most már a jövő évit tervezem...
Idén az új biciklimmel 1376 km-t tettem meg, aszfaltozott bicikliúton. Október végén kerültem meg utoljára a Fertő-tavat, erről is küldök pár képet. Már vannak ismerősök, akikkel (hasonló, de gyári biciklijükkel) együtt szoktunk szombatonként kirándulni.

Indulás Balatongyörökről

Útközben az északi parton

Árnyas fák alatt az északi parton

Focimeccs Balatonudvariban

Tihany és Balatonfüred között

Találkozás Balatonfüreden

Találkozás Balatonfüreden - mindegyik biciklin SoB-logo

Alsóörsön

Ebédszünet Balatonalmádiban

Fahíd a balatonakarattyai magasparton

Panoráma a balatonakarattyai magaspartról

A balatonvilágosi pecsételőállomás, ahol éppen Lakatos Imre (pirosban), Molnár Györgyi Anett (fekete-fehérben) és Drégely Lajos (kékben) pecsételtetnek
És végül néhány fotó az egyik idei Fertő-tó-kerülésről, valamint a szintén háromkerekűző soproni bringástársakról:




|