Ezzel a sztorival csaknem egy éve adós vagyok, valahogy mindig úgy voltam vele, hogy „na majd a következő héten megírom”, aztán szép lassan teljesen megfeledkeztem róla. De talán nem késő, hogy kedvcsinálóul szolgáljon azoknak, akik még hezitálnak, hogy idén neki merjenek-e vágni a több, mint 200 kilométeres csodaszép túrának :)

Szóval az egész úgy kezdődött, hogy tavaly nem volt biciklim. Azaz volt, de akkor épp külföldön éltem, így a bringa is kint lakott velem. Nagyon szerettem volna tavaly is „megrakni” a Balatont, törtem a fejem, hogyan oldhatnám meg. Az egyik kinti kollégám a karácsonyi tombolán pont nyert egy biciklit, amely gyakorlatilag kihasználatlanul porosodott a pincéjében. Gondoltam, kapóra jöhet, hátha kölcsönadja egy kósza 200 km-re, hiszen úgysem használja. Csak egy apró bökkenő volt vele: egy gyerekméretű BMX-et nyert. Egy kellemesen átsörözött délután során összeállt a terv: odaadja a bringát, de csak azzal a feltétellel, hogy soha többé nem látja viszont! (Ennek vicces története van, a lényeg, hogy az az öt kilométer, amit összesen tekert a srác a BMX-szel, nem végződött túl szerencsésen.) Szóval elvben megkaptam a bringát. Mivel nekem sem volt rá különösebben szükségem, csak a Balaton-körhöz kellett, azt találtuk ki, hogy a túra után felajánljuk egy rászoruló családnak, ahol sokkal jobb helye lesz egy biciklire vágyó kissrác vigyázó kezei alatt. Itt szeretném megköszönni Fetter Gyuri és a máriafürdői polgármester úr közbenjárását és segítségét, végül meg is lett a helye a bringának, de ez a sztori vége lesz majd.

Sok őrült dolgot csináltam már, de BMX-szel még nem tekertem egyhuzamban 200 km-t. Helyesebben soha az életben nem tekertem még BMX-szel egy centit sem. Ne valami komoly triál bringát képzeljetek el: egy helyi bevásárlóközpont legolcsóbb acélvázas termékéről beszélünk. Dögnehéz volt, 20”-os kerekekkel, mókuskerék-áttétellel, és olyan rövid üléscsővel, hogy a térdem a könyökömet verte a próbakörön. Gondoltam, ezt-azt mindenképp lecserélek azért a túra előtt, mert ebben az állapotában ötszáz métert nem tudok vele menni.

  A gyerekméretű BMX eredeti állapotában . . .
(a kormányán, egy zsinóron függve még ott a használati utasítás)

Emlékszem, amikor egy hónappal korábban benyitottam a Hátszél Bringaboltba Halásztelken és közöltem velük, hogy szeretnék apró átalakításokat egy BMX-en, milyen arcot vágtak… Kérdezték, hogy miért?! Mondtam, hogy „mert ezzel szeretném megkerülni a Balatont”. Erre ők: „Hát ezzel nem fogod.” Vicces volt, mondjuk tökre megértem őket, elég bizarr ötlet volt. Végül megbeszéltük, hogy kell egy jó hosszú üléscső, egy másik áttétel és valamilyen kormányszarv. Ja meg van egy kb. 20 éves SPD pedálom, az még felugrik rá a túra idejére. Meg egy ülés mögötti dupla kulacstartó.

. . . és átszerelés után

Derekas munkát végeztek a srácok, sokat szívtak miatta, az áttétel cseréje nagyon megkeserítette az életüket. Az eredmény a képeken látható. Nem tudom szavakkal leírni . . . rettenetes, bizarr, groteszk, nevetséges . . . de akkor is „csak egy BMX”. Az eredeti alkatrészeket persze magammal vittem a Balatonra, hogy a bringa leendő kis gazdája kedve szerint vissza tudja alakítani.

Eddig terv szerint ment minden, várható volt hogy hamarosan jön az első gikszer. Hát jött is, mégpedig jóval az indulás előtt. Mivel külföldön éltem, csak hétvégenként tudtam hazajárni és a bringa valamikor hétközben készült el. A családom ugyan hazavitte, de én csak péntek este értem haza, szombaton reggel nyolckor pedig már indulás volt Máriafürdőről. Szóval a próbakör, a beállítások mindössze néhány percig tartottak. Idő kellett még a felszerelés összeállítására, autóba (Suzukiba) hajózására, meg némi alvás sem ártott volna. Szerencsére nem ez volt az első Balaton-köröm, már rutinosan készítettem össze, amit vinni akartam: 10 müzli, 5 zselé, iso-tabletták, két kulacs, esőkabát, szerszámtáska, gumijavító. Slussz, irány az ágy.

Másnap reggel fél hatkor ébresztő, gyors reggeli, majd irány az M7-es. Szerencsére viszonylag normális tempóban sikerült lejutni, fél nyolckor már ott vigyorogtam a BMX nyergében „mint majom a köszörűkövön”. A többiek elég furcsa pillantásokkal méregettek, szerintem többen voltak, akik úgy gondolták, nincs ki a négy kerekem. Még a rajt előtt sikerült találkozni a bringa kis gazdájával, Balogh Richárddal. Jelképesen átadtuk a BMX-et azzal, hogy szolid 200 km múlva végleg az övé lesz.

A BMX előzetes átadása a rajtnál

 
Azt hittem, én leszek a legkülöncebb résztvevő a túrán („nézd Józsi, ott egy hülye!”), de finoman szólva is letettem az arcom és lefőztem mellé egy kamillateát, amikor egy srác közölte, hogy ő meg gördeszkával fog jönni. Gör-desz-ká-val? Na ez a nem semmi, nagyon szurkoltam a srácnak hogy összejöjjön neki! Utólag kiderült, hogy sikerült, hatalmas gratula a teljesítményéért (és édesapjának a supportért)!

A rajtnál „mint majom a köszörűkövön”

Szóval jött a nyolc óra, nekivágtunk. Eleinte Kun Ákossal tekertem együtt, ha jól rémlik, úgy Gyenesdiásig vagy Keszthelyig, sajnos közel egy év távlatából már nem emlékszem minden részletre. Mindenesetre az út elején még próbáltam lelkiismeretesen megkeresni a pecsételőállomásokat, és azt hiszem sikerült mindenhol vidámságot keltenem ezzel a . . . szóval ezzel :)

Balatongyöröknél gyors önellenőrzés: az izmaimmal nincs baj, a tempót nagyon szolidra vettem, de a csuklóm már ott kezdett fájni, ez nem sok jót jelentett. Sajnos a hátszeles srácok a kormány magasságát nem tudták megemelni, a kormányszarvról meg menet közben kiderült hogy jóformán használhatatlan, szóval rá kellett jönnöm, hogy kézen fogok állni estig. Sebaj, „megrakjuk” akkor is!

Ahogy Badacsonynál kereszteztük a 71-est és jött a hullámvasút, vágyódva kezdtem gondolni egy sebességváltóra. Vagy legalább egy agyváltóra. Vagy valamire, a fix áttétel helyett… Ahhoz, hogy fel tudjak tekerni az emelkedőkön, vicces volt, de kénytelen voltam kiállni a nyeregből és valami elmebeteg motolla módon izomból felsprintelni. Így ment, kisebb pedálfordulattal belehaltam volna. Poénos volt, azt hiszem, sikerült itt-ott kiváltanom némi döbbenetet vele. Szerencsére Badacsony után ebben az évben a Káli-medence kimaradt.

Azért is szeretem a Spiritet, mert minden évben összeismerkedem más bringásokkal, csoportokhoz csapódom, ideig-óráig együtt tekerünk, aztán ki-ki a maga útján. Tavaly is így volt, Ábrahámhegynél egymásra leltünk pár sráccal, már nem emlékszem, ki kit ért utol, de nem is számít. Tekertünk, sztorizgattunk, aztán másokhoz csapódtam és így tovább. Jó volt.

Random Balaton

A túra egész végig nagyon kellemes volt, nagyjából végig sikerült a 20-as mozgóátlagot tartani, ami azért a BMX-től és a kis kerekektől nagyon szép. Valahol Füred környékén egymásra akadtunk Charlie Firpoval és pajtásával, ha jól rémlik, úgy Földvárig együtt tekertünk (azt hiszem, mindhárman Gáborok vagyunk). Én ott eléggé elfogytam, jött egy kis holtpont, muszáj volt megpihennem, úgyhogy szétváltunk. Utólag is köszi a társaságot, srácok! Némi kaja-pia arcba helyezése után ismét magamra találtam, aztán volt egy pár kilométreses szakasz, amit néhány országútis srác szélárnyékában sprinteltem végig (nekem sprint volt, nekik kényelmes tekerés, 30-as tempó körül). Hát . . . nekik is szereztem néhány vidám percet.

Végül valamikor este 9-10 között sikerült beérni Máriafürdőre. Erről a településről azt kell tudni, hogy a létező leghosszabb főutcája van, amikor azt hiszed, már csak párszáz méter van hátra, még legalább öt kilométer van előtted. :)  De egyszer minden út véget ér, ennek a Spiritnek is vége lett. A célban leadtam a „jószágot”, a srác másnap reggel, az állomás reggel nyolc órás zárása előtt vette át végül.Még akkor este valahogy hazakecmeregtem Csepelig a kocsival, ami elég hülye ötlet volt. Álmosan, fáradtan, meggyötört testtel . . . talán ez volt a túra legnehezebb része.

Leltár: 2db. sajgó csukló, 1db. rettenetesen fájó tompor, némi izomláz, kb. 14 órán át tartó instant vigyorgás, megszámlálhatatlan döbbent pillantás és 1db. boldog kissrác. Azt hiszem, megérte, jó kis buli volt, és jó érzés volt úgy tekerni, hogy segíthettem közben valakinek!

De még valamit szerettem volna ezzel az egésszel. Sokan vannak, akik fanyalognak hogy „az én bringám nem elég jó ehhez”, vagy „nekem csak 18 sebességes a biciklim”, vagy hasonlók, amit épp dob a kifogásnaptár. Srácok, meg lehet csinálni! Nem a sebességek számán múlik, nem azon, hogy márkás, csili-vili űrtechnikával készült drága űrhajóval tekersz. Még csak nem is a békacombokon, persze ártani nem árt, ha korábban tekertél már 40-50 kilométert egyben. Fejben dől el, hogy képes vagy-e rá vagy sem. Ha meg akarod csinálni, meg fogod csinálni és kész. Ha nem azon agonizálsz, hogy kevés vagy hozzá, hogy mi lesz, ha leszakad az ég, mi lesz, ha rád fog sötétedni, mi lesz, ha elfáradsz . . . akkor marad időd élvezni egy fantasztikus túrát, egy különleges napot, jut energiád új barátokat szerezni és vigyorogva megrakni a Balatont. Egy nap alatt, mert meg tudod csinálni... :)