Ez volt a 7. Spirit of Balaton-om az eddig megrendezett 9 Spirit of Balaton-ból (tudom, 2010-ben és 2011-ben még Tour de Balaton volt a neve, de nekem akkor is Spirit of Balaton). Csapatomat már a 2017-es SoB után elkezdtem szervezni, hogy ne egyedül kelljen a 2018-as távot teljesítenem. Talán a sors furcsa fintoraként ez annyira jól sikerült, hogy kb. 2 héttel a SoB rajtja előtt lett végleges, ki is jön velem. Császár Károly (Csaszi) a munkája miatt nem tudott velünk jönni, de Mándity István (Stevo) barátom 2016 után idén ismét velem tartott. Párom, Póth Dóra Balatonmáriafürdőn lett volna pecsételő, de sajnos önhibáján kívül nem tudott eljönni, amit nagyon sajnáltam.

Felkészülésileg nagyon elmaradtam idén is. 162 km-t tekertem és csak igen elszórtan, ami nagyon harmatos erőnléti felkészülés volt nekem a Spirit of Balatonra, de bíztam magamban és a múlt tapasztalataiban. Stevo barátom rendszeresebben bringázik Baja területén, így neki erőnlétileg nem volt hiánya, de szeretett Gepida kerékpáromat, amit megörökölt tőlem, kinőtte. Kb. 1 héttel az indulás előtt cserélte le egy újra, amit enyhe betegsége miatt nem tudott eléggé bejáratni, így a Spirit of Balaton volt az éles főpróbájuk az új kerékpárjával.

Mándity István, vagyis Stevo

Július 6-án, pénteken 12:10-kor ért be Stevo vonata, amihez kisiettem, hogy el ne tévedjen nekem Budapest utcáin. Köszönés után indultunk is a munkahelyemre, hogy a bringákat letegyük, majd párommal együtt hármasban beültünk beszélgetni az egyik gyorséttermi lánc éttermébe. Azon kaptuk magunkat, hogy 16 óra lesz, és még venni kell pár dolgot is. Bevásárlás a közeli üzletben (müzliszelet, energiaital), majd páromtól, Dóritól elköszönve 18 órára értünk vissza a kerékpárokért a munkahelyemre, majd onnan 19 órára értünk hozzánk Csepelre. Kipakolás a táskából és elkezdjük összeszedni tételesen, mit is kell eltennünk, ez egy kupacban gyűjtve várta hajnali kelésünket. Az idei Spiritre kicsit más cuccokkal készültem kaja szempontjából, mint azt megszoktam, de maradtak régiek is. Zsemléből idén is 3db-ot készítettem be, müzliből 2 db a 4 helyett, energiaitalból 2db-ot a 3 helyett és 2db Powerade-et csomagoltam magamnak. Az előző évekből tanulva idén csak 2db Biotech IsoTonic italport tettem el, mert a harmadiknak már semmi értelme nem volt és mindig maradt is rendesen. Új dologként került be 1db Biotech-es banános nagy proteinszelet és 6db Biotech Energy Gel és hazafeléútra 2db Recovery Gel. Ezekkel nem kellett banánt beletuszkolni a táskámba és nem kell félnem, hogy szétmegy. Másodsorban súly és pakolás szempontjából is előnyösebb az új megoldás. Stevoval előre lebeszéltük, hogy a cél a hajnali 4 órás érkezés, mivel neki is a 4:25-ös vonat lenne az ideális, utána már 3 átszállás helyett 7 átszállással jutott volna csak vissza Bajára.

Zuhany, majd a másnapi kajaelőkészületek voltak soron. Stevo előbb, én később kerültem ágyba, mivel még a Spirit of Balaton Facebook-os dolgait intéztem javában. Tervünk másnapra az volt, hogy hajnali fél 2-kor kelés, majd 1 óra készülődés után 2:20-2:30-ra a pincéből felhozzuk a bringákat és indulunk és 3:35 felé kint is vagyunk a Déli Pályaudvaron. A valóságban a kelésig minden rendben volt, de a készülődés elhúzódott teljesen. A térdem még bekentem vastagon krémmel, hogy ne fájjon az út során, meg vittem is egy kevés krémet az útra. Végül csak 2:30 után mentünk le a bringákért, ami azt jelentette, hogy 2:45 felé indultunk csak el. Stevonak mondtam, hogy sajnos tempót kell mennünk, ez annyit tett, hogy a gyorsforgalmi útig könnyedebb, de haladósabb tempót mentünk, majd utána kapcsoltunk rá egy kicsit. A gyorsforgalmin való haladásunkat egy-egy erősebb széllökés nehezítette, illetve időnként csepegett az eső is, de nem volt jelentős. Az Erzsébet-hídnál csökkentettük a tempót, mert onnan 15perc alatt simán odaértünk. Végülis 3:56-kor értünk a Déli Pályaudvari pénztárakhoz bringajegyet venni és bőven volt időnk a 4:05-kor induló vonathoz odaérni is. Igaz, erősen kiszámolt idő volt, jövőre nem is akarok ilyet, mert kellemetlen nagyon.

A vonaton voltak egypáran, de nem az a tömeg, ami 2 éve volt. Elnézve 4-5-en voltak csak SoB-résztvevők, a többiek inkább csak balatoni bringás kiruccanásuk miatt mentek a korai vonattal. Balatonvilágosra 6:06-ra értünk, ahol elsőként pillanthattuk meg a Balatont. Merném azt mondani, olyan volt, mint 2017-ben, csak esőmentesen, de idén Lepsény magasságában hagyott alább az eső, de az erős szél maradt, ami aggodalomra adott okot. Siófokon egy nagyobb társaság leszállt, így még jobban kiürült a vagonunk. Az eső nyomai kezdtek felszáradni, illetve a felhők is kezdtek szétszéledni, de a szél még tartotta magát. Fonyód-Bélatelep környéke híres az erős szeleiről, minden évben itt viccel meg, ezért ide kell tartalékolnunk az erőnket. A vonatról is látni lehetett, hogy bizony miért is mondom ezt. Vastag, komor felhők, tarajos hullámok: itt már tudtam nem lesz sétagalopp az idei Spirit of Balaton.

A Balaton megpillantása Balatonvilágosnál

A balatonboglári Gömbkilátó

A túlparton a Badacsony

Érkezés Balatonmáriafürdőre

Az előző évekhez mérten a vonatutam nem volt megterhelő végre. Hét alkalom kellett, hogy ehhez hozzászokjak. Jobb később, mint soha… Balatonfenyves-alsó állomásnál kezdtünk készülődni, majd Máriahullámtelep, Máriaszőlőtelep állomások után, 7:51-kor értünk Balatonmáriafürdőre. A szél mérséklődött a házak miatt, de valahogy a felhők se akartak gyorsan szét széledni. A pecsételőállomáson már szép számmal voltak, sok régi ismerős arc és sok új is volt. Már távolról is látni lehetett Kintli Lajost, akkor biztos 3 kört fog menni a Balaton körül… Huszár Gézát és Huszárné Horváth Piroskát is láttam a tömegben. A Pető család a kerítésnél gyülekezett és várták az indulást. Egy ismerős arc is előtűnt a tömegben, ha az emlékem nem csal, a 2017-es videómban Bomba energiaitallal a kezében mosolyog a kamerámba. Ő Kiss László Zoltán, akit a családja kísért el. A Facebookon a videózásból fakadóan volt egy kis beszélgetésünk, illetve személyesen is újságolta, hogy a kamerájával felveszi az egész távot. Remélem, jól emlékeztem mindenre :-) Itt van még múlt évből Lakner Szilvia is kis csapatával, akik Gyurival épp fotózkodnak – őket a 2017-es élménybeszámolóból ismertem fel. Gyurihoz is végre oda tudok menni és egy év után újra itt találkozva köszöntjük egymást. Felesége, Kati a háttérben osztja a női résztvevőinknek az ajándékot. Minden évben elmondom, hogy sajnos Gyurival nem sokat tudunk beszélni, mert én is és ő is rengeteg képet/videót készítünk és mások is köszöntik őt. Közben feltűnik Lóránt Gábor, alias Ezredes, és vele is beszélgetésbe elegyedtünk, ami két év után szintén örömteli volt. Így aztán nagyon gyorsan elrepült az idő és már azon kaptuk magunkat, hogy 8:15 volt… Nagy kár, hogy ennyire repül az idő, lassan pecsételünk is és páromnak átvettem a kis Spirit of Balaton-os ajándékát. Majd fotó róla és pakoltam is el a meglepijét. Indulás előtt vacilláltam, hogy kabáttal vagy nélküle induljak el, végül nyert a kabát, ami az első szakaszokon nagyon jól is jött.

Gyülekező résztvevők a balatonmáriafürdői pecsételőállomásnál, a főtér mellett

Baloldalt Kintli Lajos fényképez, jobboldalt középen Lakner Szilvia és Fetter György

Háttérben a máriafürdői  pecsételőállomás sátra

8:44-kor indulás Balatonmáriafürdőről. Nagyon későn indultunk el és már csak páran maradtunk ott, még a férjétől búcsúzó Köhler Dolli Felícia is sokkal előbb elindult, mint mi. Vastag felhőzet alatt és csalóka, de szélcsendes időben tekertünk végig a Vilma utcán, s Stevo-val éreztük végre, hogy itt vagyunk, elindultunk, és újra egy nagy kaland lesz az egész. Jó tempót tekertünk az első pecsételőállomásig, Balatonberényig, ahová 8:55-re érkeztünk. Gyors pecsételés és indultunk is tovább Keszthely felé. Se túl meleg, se túl hideg nem volt, de a kabát még kitartott rajtam. A fás területeken hűvös volt, így inkább a felső ízületeimet védtem a menetszéltől. A 7119-es mellékút mellett mentünk, ami a 76-os főútba torkollik. Ettől a csomóponttól nem messze található (volt) egy hangulatos bringáspihenő. Idén enek a hangulatát alaposan elrontották: kivágott fák és a kerékpárúton rengeteg festés, hogy mit fognak majd javítani, csak hát a szép erdős pihenő… (kép mellékelve). Nekem idén ez is hiányzott, de sok dolog volt még, ami zavart az út közben, ezekre mindig ki is fogok térni. Ezután Somogy és Zala megye határán jártunk, egyben átkeltünk a Zala folyó felett. A vasúti átjáró után erős jobbos és hosszú egyenes előre. Stevo-nak szóltam előre, hogy Keszthely előtt a fás-bokros részeken vigyázzuk, mert csúszik a sok felhordott sár és levelek miatt. Még egy vasúti átjárón át, majd át a Csóka-kő-patak feletti fahídon, innen már nemsokára Keszthelyen is vagyunk. Itt értük utol a Pető családot. A fás részt felváltja a beton és a 2017-es emlék jön elő egyből, mikor Takács Gábor a kulacstartóját vagy milyét hagyta el az átalakított BMX-ről, mikor ugratott egyet a csatornafedeleken. A felhők még tartották magukat és az eső nyomai is itt-ott még nagyon látszottak, de érezhető volt, hogy a Nap lesz erősebb, mert elkezdett melegedni az idő. Szélnek nyoma se volt vagy éppen csak lengedezett valami. 9:39-kor érkezés a keszthelyi pecsételőállomáshoz, az Energia téren lévő Kerékpáros Infoponthoz. Itt reggeliztünk, illetve párom is felhívtam, hogy miképpen is állunk. Telefonhívás közben a vállamhoz érnek és legnagyobb meglepetésemre Fodor Attila az! Hát szavakat nem találva örültem jelenlétének. 2017-ben csak a Balatonmáriafürdői pecsételőállomáson, és érkezésemkor találkoztunk, de most nyeregben látom viszont! Sajnáltam, hogy csak pár szót tudtunk beszélni, de ő ment, mi meg még reggeliztünk és frissültünk. Egy zsömle és egy banános proteinszelet fele volt a reggelim, a proteinszelet másik felét Stevo ette meg. Nagyon tömény volt és a fele is bőven elég lenne egy embernek, de jólesett. Fotózás, videózás, kis nasizás és újra nyeregbe pattantunk és indultunk is tovább. Innentől már az északi parton!

Szükséges rombolás: az M76-os út építése miatti erdőletarolás

Érkezés Keszthelyre: az égbolt még borús

Stevo pecsételtet a keszthelyi Energia téri Tourinform-pecsételőállomáson

Az Energia téri kerékpáros és turisztikai infopont

Kun Ákos

10:16-ra értünk Gyenesdiásra, sajnos idén sem került pecsételőállomásaink közé, ami meglepett. Innen már nagyon hamar, 10:24-re Vonyarcvashegyen voltunk, de az új bringautat nem próbáltuk ki, nem is hiszem, hogy a jövőben fogunk arra tekerni. Pecsételés, fotó, videó és már indultunk is tovább Vonyarcvashegyről. Alig 20 perces tekerést követően, 10:46-ra értünk Balatongyörökre: az északi part az egyik leghangulatosabb pecsételőállomásához érkeztünk meg. A sétányt/bringautat platánfák veszik közre, jobbra a Balaton, hangulatos park végig, majd érkezünk a Tourinform pecsételőállomásához, ahol megkapjuk a pecsétünket és nasival is kínálnak minket. Amennyiben van egy kis időnk, akkor érdemes kisétálni a Balaton-partra. Hangulatos móló, amit javaslok mindenkinek. Kellemes fás, virágos részek, érdemes egy padra leülni, megpihenni. Jövőre több képet fogok csinálni erről a részről. A pecsételőállomásról elindulva már éreztük a szelet, s a felhők is kezdenek továbbállni. A bringaút nem épp a legmegfelelőbb minőségű errefelé, ez hét év alatt semmit se változott. Ezért is esett a választásunk az új bringaútra, ahol előző évben is inkább feltekertem a jobb útra, mint hogy az alsón szenvedősre vegyem és a sok bukkanót kerülgessem, ha tudom épp. Így a vasúti átjáró után balra fel a meredek emelkedőn. Komótos tempóban feltekerünk, de az emelkedő teteje előtt nem sokkal a villanyoszlopnak támasztott ismerős kerékpárra figyeltem fel, és mellette a betonon Felícia ült és pihent az árnyékban. Az emelkedőre felérve lőttünk pár képet, majd Stevo is elégedetten nyugtázta: megérte inkább erre jönni. Ettől a helytől nem messzi található a Szépkilátó, de ez időhiány miatt kimaradt/elmaradt, inkább a kerékpárút nyújtotta lehetőséget kihasználva élveztük még egy kicsit a badacsonyi és balatoni panorámát, amíg el nem értünk a golfpályához, ahol a régi bringaút találkozik az újjal, innen még kb. 8 km Szigliget. Elkezdett megerősödni a szél, ami nagyon sokszor megnehezítette egy-egy szakaszunkat. Végre a Nap is előkerült és megmutatta az erejét. Végül megpillantottam a Szigligeti várat, innen kb. 2 perc mire a pecsételőhelyre érünk. Igen… 2 perc… 2017-ben annyi volt, most jó 5 perc volt és 11:32-re értünk Szigligethez. A bringaút katasztrófa volt, egyre rosszabb a minősége. Sok helyen a külsőmet féltettem a felmart részeken, nehogy kiszakítsa. A lényeg, hogy átvészeltük és megérkeztünk Szigligethez. Szubjektív dolog, de a régi kocsit akarom ide!!! Házi pogácsa, szörpi hiányzik innen, de nagyon! Kár érte… Stevo-val itt beszéltük meg, hogy Szigligetet, a félsziget szokásos körbetekerését idén kihagyjuk, mert az erős szél miatt úgysem fogjuk élvezni a kitérő örömeit. Én mondjuk a kitérő mellett voltam, de Stevo helyrebillentette a tudatomat, így idén kihagytuk Szigligetet. A kabáttól itt vettem végérvényes búcsút, estig a táskám legaljába került. Badacsonytördemic előtt már nyugtáztuk, hogy igen jó döntést hoztunk, hogy nem mentünk be, a lejtőn a szél nagyon megfogott tempóban.

Vonyarcvashegyi pecsételőállomásunk, a strand melletti Tourinform-iroda

Balatongyörökön szintén a Tourinform-irodában kapják meg pecsétjüket a Spirit-résztvevők

A Badacsony látványa Balatonederics felől

Szigligeti pecsételőállomásunk, a Taco Truck

A 71-es főutat keresztezve Badacsonytördemicre értünk, ahol az első kútnál friss vízvétel volt és a fejünket bevizezve frissültünk is kicsit. Innen 2-4 km-re volt egy „kerékpározástechnikai” hibánk, hogy ugyan jó tempót sikerült mentünk, de pont az emelkedő lábánál álltunk meg, így sajnos plusz energia volt megmászni. 12:21-re értünk a badacsonytomaji pecsételőállomáshoz, pecsételünk is magunknak és indultunk is tovább. A Badacsonyörs utáni részt nagyon nem szeretem. Keskeny bringaút, ami iszonyat rossz minőségű, gazos, esőzések után a sár és annak megszáradása után a puha homok miatt nagyon vigyázni kell ezen a szakaszon.

12:51-re értünk Ábrahámhegyre, a strandbejárathoz. Az előző évekhez mérten középidőben vagyunk, de a szél nagyot fog rajtunk rendszeresen. A pecsételést követően kis pihenő, majd folytatjuk utunk. Fagyit idén nem vettem itt, de most nem is esett volna jól. Lassan érkezünk Révfülöpre, a Balaton-átúszás elnapolása miatt most nincsenek annyian. Mesés a partmenti keskeny útszakasz a platánokkal, imádom ezt a helyet! On2Wheels pecsételőállomásunk elköltözött, de szerencsére a bringaút mentén maradt, ide 13:23-ra értünk, ami jó időnek mondható. Fotózás, pihenés és nasi mellett Rabatin Lászlóval beszélgettünk egy kicsit, ami erőt adott a következő távra. A következő állomás majd Balatonakali lesz, de addig Balatonszepezden és Zánkán is át kell tekernünk. Balatonszepezddel kezdve a sort, szeretem a hangulatos utcáit, de mi nem a főutat követjük, hanem a Balatoni Kerékpárutat követve felmegyünk, majd le a Virius utcán. Felfelé Stevo tekert, de mondtam neki, én nem fárasztom magam, így a drótszamaram feltoltam inkább, majd már nyeregben folytatjuk az utunkat. A Balatonszepezd végét jelző Balaton-panorámás lejtmenet következik, a végén a 71-es főúttal. Ezzel Balatonszepezdet elhagytuk és irány Zánka! A felhők kezdenek egyre jobban oszlani és a Nap ereje még jobban kezd érződni. Zánka haditechnikai parkját a kerékpárútról már nem lehet látni és teljesen lerombolták azt a képet, amit megszokott az ember erre menet. Betonfal, autóparkoló a fizető vendégeknek, hát kösz… A másik dolog, hogy balesetveszélyes csomópont sikerült így kialakítaniuk. Felfestések (autó és kerékpáros oldalról), előjelző táblák hiánya és a legfontosabb: teljes beláthatatlanság annak, aki Balatonakali felől jön. Aki meg Balatonszepezd felől jön (nekünk szerencsénk volt), azoknak az észlelhetőséggel lesz gondjuk. Ezeket leküzdve végül 14:42-re Balatonakalira érkeztünk, még ez is elfogadható idő volt részünkről, mert 2016-ban ide 16 óra körül érkeztünk, egyébként erős átlagban 14:45-re értünk mindig ide. Úgy döntöttünk, hogy itt tartjuk az ebédszünetünket és a nagyobb pihenésünket. Erre egy-egy sonkás melegszendvics és üdítők szolgáltak. Körülbelül 50 perces pihenés után 15:30 körül indultunk el Balatonudvari felé. Ekkor már nagyon jó időnk lett, mondjuk eddig se fáztunk :)  Majd jött az első nagyobb, hosszabb emelkedő, a feléig feltekertünk kényelmes tempóban, majd inkább feltoltuk a kerékpárjainkat. Megjegyzem, hogy érdemes inkább tolni, mint szenvedve felbringázni, mert 220 km távban sok, és sok, ilyenekből fakadó plusz erő később sokkal jobban visszajön. Az emelkedőről visszanézve készítettem egy nagyszerű fotót, ami sajnos nem adja vissza azt, amit valójában láttunk, de ránk nagy hatással volt az a látvány, a Balaton a lábunk alatt. Még így, ennyi idő után is, mikor újra látom a képet a telefonomon vagy a gépen, felidéződik bennem minden érzés, ami ott volt akkor. Egyszerűen fantasztikus és leírhatatlan! Majd jött a lejtmenet jó kis szembeszéllel, majd érkezünk Balatonudvarihoz. Egy jobbos után érkezünk a Strand utcába, ahonnan majd a Gesztenye sorra fordulunk. Innen 2016-ban és 2017-ben készült jó videó, de idén már nem jutott, mert a sportkamerám akksijával spórolni akartam. Balatonudvarihoz pontban 16 órára érkeztünk. Gyors pecsételés és indultunk is tovább. Örvényes innen már nem sokra van, így sietünk egy kicsit és 16:13-ra érkeztünk oda, ami pont időben volt, de a sportkamerám az érkezést már nem tudta rögzíteni, mert éppen lemerült. Ettünk-ittunk, párommal beszéltem telefonon, közben a telefont és a sportkamerámat is töltöttem kicsit. Az energiazseléből itt fogyasztottuk el az első darabokat. Itt találkoztunk egy sráccal, aki komplett túracuccal érkezett a Spirit of Balatonra (később vele utaztunk hazafelé, majd Kelenföldről együtt mentünk még a Kosztolányi Dezső térig). Végül kb. 20 perces pihenő után ismét nyeregben voltunk. Az Örvényes utáni kis dombról készítettünk pár gyors fotót és mentünk is tovább. Végül jött a nagy döntés, hogy Tihany vagy sem. Sokat vacilláltunk rajta, hogy a szél erős és miegyéb, de végül Aszófő után nem sokkal úgy döntöttünk, belevágunk és megcsináljuk. 17:06-kor megkezdtünkTihany bevételét, ez kb. 30 perces lemaradás 2017-hez képest, ami nem sok és bíztunk magunkban. Felfelé tekerve nem sokakkal találkoztunk, pár futóval, meg egy-egy kerékpáros, egy-egy gyalogos. Számomra hihetetlen, de 17:17-re már be is vettük teljesen Tihany központját, majd megkezdtük a két lejtő leküzdését, persze okosan! 17:24-kor már a tihanyi révnél, a Balcsi-parton pihenhettünk. Fantasztikus élmény kiülni és csak lenni kicsit! Készítettem panorámafotót is, a siófoki óriáskerékről is és a kőröshegyi völgyhídról is, a szél miatt kimondottan jól lehetett őket látni, nagyon megérte betekerni ismét. 30 perces pihenőt tartva és egy energiaitallal felfrissülten újra nekiindultunk. Hát mit ne mondjak, a szél nagyon kifogott rajtunk. Tihanyból kifelé kb. félúton Stevo szólt, hogy de szótlan vagyok. Mondtam neki, hogy nincsen semmi gond, csak a szél miatt erősebben koncentrálok, hogy az erőm okosan osszam be, amíg innen kiérünk. Mire kiértünk a Tihanyi félszigetről, totál kivoltunk vagy legalábbis én ki voltam teljesen, de mindig van egy-egy dolog, ami új erőt tud adni!

Örvényesi pecsételőállomásunk, a Huszár vendéglő

Balról a Tihanyi-félsziget "lóg be" a Balaton víztükrébe

Vitorlások Füreden

Balatonfüred határa a féltáv! 18:20 felé érkeztünk meg a Berzsenyi Dániel emlékforráshoz, ahol sokadszori tapasztalatom miatt nem ittam belőle, mivel (szerintem) a gyomornak nem jó ekkora teljesítmény mellett. Nem hűsítettem magam, mert a vas és a szénsav érzése miatt még erősebben tapadtam volna és ez rosszabb az izzadásnál is. Illetve nem cseréltem le a vizemet se a forráséra, mert ha kicsit melegebb lesz, már ihatatlan is szerintem. Minden esetben a következő 50-60 km szenvedés lett volna. Spoiler: Stevo barátom nem tanult a múltból és lecserélte a vizét, amit majd csak Alsóörsön cserélhetett le újból…

Balatonfüreden szerencsére nem volt az a nagy forgatagos embertömeg, de 18:35-kor már tudtuk, nincs miért felmenni a nemrég bezárt pecsételőállomáshoz, helyette inkább a tavalyi évben bevált lángososhoz tértünk be, ahol most csak egy könnyed 2-2 palacsintára és 1-1 üdítőre álltunk meg. Időben itt is maradt a +/- 30-60 perces tili-toli időnk, így nem aggódtunk. Itt is kb. 10-20 percet tölthettünk, majd indultunk is tovább. Balatonfüredet elhagyva lassan Csopakhoz érünk, ami számomra a leghangulatosabb része a túrának, ekkor jártunk 19:22-nél. Csopakot alig hagytuk el, de Alsóörsre még nem értünk be, amikor összetalálkoztunk a rövid pihenőt tartó Katival, az Ezredessel és Gyurival. Megragadtuk az alkalmat és repült pár fotó a nagy találka örömére. Innen ÖTEN mentünk tovább Alsóörs irányába. A társaságban fel sem tűnt, hogy a szél nem gyengült, hanem tovább erősödött.

Alsóörsre 19:56-ra érkeztünk meg. Pecsételés, vízvételezés, nasizás. Indulás előtt odajött hozzánk egy úr, aki szerszámot kért a felesége kerékpárjához, mert pedálgondjaik voltak. A tskámból előszedtem a szerszámoskészletemet és mondtam nekik, oda 14-es kulcs kell, de ő a 15-öst kérte, mondom, jó. Aztán két perc múlva már a 14-es kulccsal meg is tudtuk húzni a pedált... Siker! Mindenki örül, mi, hogy segíthettünk ők, hogy tudnak haza menni Csopakra. Ezután továbbindultunk Balatonalmádi felé.

Az Alsóörs utáni szakasz szintén nem egy álom-bringaút. Tudom, sok ilyen szakasz van a Balaton körül, de amire jobban emlékszik az ember, na az a tényleg rossz. Az út egyenetlensége, hepehupák, beton közötti hézagok… Áhhh, szégyen, hogy így hagyják a Balatoni Bringakörutat lepusztulni! Ezen a szakaszon hívtam fel páromat is, hogy merre járunk. Persze a menetszél és a szél miatt nehezen értettük egymást, de jólesett vele beszélni.

Balatonalmádi vasútállomása mellett minden évben nagy élmény a tekerés naplementekor. A park fái között mesésen tűz át a nap, igaz, idén csak a végét kaptuk el ennek, de így is nagyon kellemes hangulatban telt és számomra nyugtatólag hatott ez a kis szakasz. Így érkeztünk meg a pecsételőállomást működtető Nereus Park Hotel bejáratához,  20:31 felé értünk ide. Időben még jók voltunk teljesen, igaz, lehetett volna jobb is, de nem egetverő a lemaradásunk magunkhoz képest. Ezután érzésre is sok időt töltöttünk itt, így Gyuriéktól elköszönve folytattuk utunkat Balatonfűzfő irányába. Ahogy elindultunk, egyből előjött a szél, de élénkebben. Nagyobb társaságban, ahogyan írtam, fel sem tűnt, hogy lenne. Úgy elrohant az idő, hogy lámpáinkat már az indulást követően nem sokkal ajánlatos volt bekapcsolni. Főleg úgy, hogy sok utcát kereszteztünk, így az észlelhetőségünk nagy előny.

Balatonalmádit elhagyva megbeszéltük, hogy az új bringaútvonalon fogunk továbbhaladni, ami igaz, kicsit hosszabb, de hangulatában sokkal élvezetesebb, mint a házak között, majd a keskeny gyalogos vasúti átjáróban szenvedni. Nem mellesleg útminőségben is sokkal jobb az új.

Kis szenvedéssel, de haladtunk a 71-es út menti kerékpárúton. Balatonfűzfőre 21:09-re értünk, erős szenvedéssel. Szél, szél, szél… A balatonfűzfői tábla után pár méter után jobbra fordulva gyenge lejtmenetben pihentünk meg a vasúti átjáróig, majd fordultunk balra, majd kb. 20 méter után megint jobbra, az új bringaútra. Idén még tervben volt az új parti sétányra való kimenetel, de időre való tekintettel inkább továbbhaladtunk. Jövőre, remélem, jobban bele fog férni, mégiscsak 10. Spirit of Balaton lesz! Az új útszakasz végén visszatértünk a régi, megszokott útra, ezzel vége i az északi partnak és kezdődik a keleti partszakasz, Balatonkenese és Balatonakarattya és részben Balatonaliga bevétele.

Balatonfűzfőt elhagyva a tempónk és a bringaút szűkössége miatt egy nagyobb társaságot értünk utol. A 71-es úton átmentünk és a Fűzfő és Kenese közti sűrű fás részhez érkeztünk, együtt ezzel a társasággal. Ahogy beértünk, már koromsötét lett. Mivel a tempójuk jó volt, így ideiglenesen csatlakoztunk hozzájuk a tudtuk nélkül és hátulról hajtottuk őket nagy sikerrel. Nem sokáig örülhettünk ennek a tempónak, mert lassan elkezdtek lassulni, ami nekünk már kellemetlen lett rövid időn belül, így mély levegő és akkor előzés. Egy darabig még tartották a tempónk, de utána elfogytak mögülünk.

Szerencsénkre itt a szél nem játszott nagy szerepet, mert védett helyen tekerhettünk, de a fák hangjából tudtunk nagyon jól, ha kiérünk, akkor fel kell kötni a nadrágunkat, de erre még szerencsére várnunk kellett. 21:43-ra értünk a balatonkenesei pecsételőponthoz, sok év után jó volt újra innen is pecsétet szerezni. A pecsételést követően kicsit átmozgattuk magunkat, s közben megbeszéltük, hogy a kenesei emelkedőt tolva teljesítjük, hogy aktívan pihenjünk kicsit. A balatonkenesei pecsételés után még jó 10 percet pihentünk, majd folytattuk utunkat. Nem sokkal később egy 4-6 fős bringatúrás társaság ért minket utol, persze annak rendje és módja szerint el is tekertek szépen. A balatonkenesei házak között tekerve már-már tippelgetjük, mikorra fogunk megérkezni Balatonmáriafürdőre, de utólag teszem fel a nagy kérdést magamnak, hogy minek? Minek, mikor még bő 80 km hátravan, és teljesen feleslegesen kezdtem el számolni, hogy mikorra is fogunk érkezni. Sőt utólag tapasztaltam csak, hogy kenesei pecsételőállomástó a kenesei emelkedő megkezdéséig 2,1 km-t tettünk meg, ami alatt végiggondoltam, hogy megint rossz ez az útszakasz, mennyi van még hátra, és már a szél is kezdte magát odatenni és mi lesz így. Látszik, mentálisan kezdtem fáradni, hogy csak ennyire futotta ez idő alatt.

Szóval így kezdjük meg a kenesei emelkedő bemelegítő részét a 71-es út mentén. Merem mondani, közepes szenvedéssel (a szél miatt megint) tettük meg az utolsó százmétereket az elágazóig, aholis áttoltuk a bringánkat az úton és innentől megkezdtük az aktív pihenésünket az emelkedő tetejéig, a kútig. Ez idő alatt páromat hívtam fel és felérkezésünkig beszéltünk is. A kútnál felfrissítettük magunkat, cseréltük és feltöltöttük a vízkészleteinket. Jövőre tartani fogom magam ahhoz, hogy 2-3 tartalék vizet is tartsak magamnál, mert sokszor jól jött az esti szakaszokon. A nappali szakaszokon nem, mert sok kék kút van, de este a déli parton nehezebb a vizet kérni, találni (Zamárdi után esélytelen éjfél után). Tanulva a múlt évből itt vettem fel a hosszúnadrágomat, hogy a térdem védjem a széltől és az éjszakai hidegtől. Megjegyzem, eddig a részig nem fájt egyszer sem, ami tiszta csoda, ha azt veszem alapul, hogy mennyit kerékpároztam ebben az évben és hogy szél miatt mennyire szenvedős volt az eddigi táv. Kis bemelegítés, majd indultunk is. A sebességfokozatot legfelsőbe kapcsoltam, s már lejtmenetben is voltunk, erős tempóban Balatonakarattya felé, de a szél időnként jól megfogott minket. Átlagosan 55-60 km/h-val mentem lefelé, de most 45-50 km/h volt a maximum, de mindegyik esetben fékkészenlétben voltam. A lejtmenet végén lévő körforgalomnál most észnél voltam és jó irányba fordultam elsőre, nem úgy, mint két éve. Lassan elérünk az akarattyai „rengetegbe”. Megintcsak utólag vettem észre, hogy a kerékpárúttól nem messzi van egy kilátó, ami egy kevesebb, mint százméteres kitérős zsákutcában található. Jövőre, ha időnk lesz és minden összejön, igenis szeretnék onnan pár fotót készíteni. Kezdeti közelségük után eltűnnek a házak, majd a közvilágítások is és utána csak a saját lámpáink fényére hagyatkozhattunk. Egyszer csak jópár piros fény villogása tűnik fel az éjszakában. Közelebb érve ismerős kerékpárok, mezek tűnnek fel . . . ők a balatonkenesei társaság tagjai, de most mi voltunk jobb erőben és tempóban és le is hagytuk őket elég hamar. Már-már láttuk Balatonaliga fényeit, mikor a sötétséget felváltotta egy idióta autós távolsági fényszórója, a LED-lámpám „távolságiba” állításával jeleztem neki, hogy zavar a fénye, ami rövidesen orvosolta is a gondunk, lekapcsolta és mi újra láttuk, merre van előre. Közelebb érve legalább elnézést kért és el is engedett minket a szűkös, kátyús utcán. De valahogy minden gondunk, bajunk eltörpült, mikor végül jobb oldalt megláttuk az éjszakai fényben pompázó Balatont! Most messzebb elláthattunk, mint előző években, gondolom, a szél miatt. Az északi part talán Tihanytól egészen Balatonalmádiig látszott. A déli part irányába nézve feltűnt Siófok és az óriáskerék is. Fantasztikus élmény tárult elénk, amit sose felejtek el, és ezt minden évben megcsodálhatom. Fantasztikus látvány volt!

22:40-kor sokasodó házak jelezték, hogy Balatonaligára értünk. Pár utca és már Balatonaliga vasúti megállója alatt mentünk el, ahol csengővel köszöntöttük magunkat, de már a déli parton! Innen a második utcánál jobbfelé, és már Balatonvilágos irányába is fordultunk. Kiérve a fák takarásából elénktárulnak a Balaton északi partjának fényei és egy jó adag széllökést is kapunk oldalról. Ha az emlékezetem nem csal, akkor Balatonfüredtől Balatonalmádiig láthattuk az éjszakai fényeket, illetve Tihanyból is volt talán némi jutalmunk. Elmondani is nehéz mit éreztem/éreztünk ekkor, mert cirka 75 km-rel a vége előtt és már 145 km-t mögöttünk hagyva személy szerint csak erre figyeltem és élveztem a látványt, s pont ezek miatt is térek vissza minden évben a Spirit of Balaton-ra, hogy ennek részese legyek. Ezek után értünk a Polgármesteri Hivatal elé, ahol sok éven át volt pecsételőállomás, de idén sajnos már nem, hanem innen nem sokkal messzebb, már az alsó partszakaszon. A balatonvilágosi panorámától elköszönve haladtunk a vasútállomás irányába, majd az új és átépített vasúti átjárón lejtmenetben érkeztem meg füstölgő tárcsafékkel a Kerékpárbár Szerviz és Büféhez, 22:53-kor. Füstölgő tárcsafékről annyit, hogy kicsit elengedtem a kerékpárom és 93,9 km/h-val mentem lefelé. A sebességemet csak hazafelé, Kelenföldön, a kerékpárórámról készült felvételekről vettem észre, illetve a sportkamerám is felvette a lejtmenetet. Felelőtlenség volt a javából, de legalább tudom, hogy a fékem jó.

Pecsételtünk, majd a padon leülve beszélgettünk négy ifjú titánnal, hogy ők hogy bírják, meg mennyi van hátra nekik. Közben energiazselével töltöttem a készleteiket. A zselé nálam az indulást követően 10-20 perc múlva éreztette a hatását, ami nagyon jó volt. Balatonvilágoson még egy kicsit átmozgattam az izmaimat és elindultunk Siófok felé, ami még innen kb. 10,5 km-re van. Siófokhoz közelítve, a múlt évhez hasonlóan, megláttam az út fölé feszített Spirit of Balaton-os molinónkat, ami nagyot lendített rajtunk. Innen már nem sok volt hátra, talán 2 km a Siófoki Víztoronyhoz.

Fetter Gyuri érkezik a Nereus Park Hotelhez, Balatonalmádi pecsételőállomásához





Siófok pecsételőállomása a Víztoronyban működő Tourinform-iroda

Végül elérkeztünk a Szent László utca végéhez, ahonnan egy balost és egy jobbost véve már láttuk a siófoki vasútállomást, de addig nem mentünk el, hanem az első vasúti átjárónál vártuk, hogy a vonatok elmenjenek végre. Egy teher balról, egy személy jobbról, mire ezek elmentek… Végül fehér, szabad jelzés és irány a Fő utca és jobbra fordulva már irányban is vagyunk a Víztorony felé. Elhaladunk a buszpályaudvar és a Milleniumi Park mellett és egyszer csak előbukkan a Víztorony. 23:57-kor érkeztünk meg a lábánál lévő egyik padhoz. Hát mit mondjak… 2012 óta soha nem érkeztünk ilyen későn ide. Ez a legkésőbbi érkezésünk eddig, de ezt tudunk volna, ha előveszem a papírom és megnézem az időket, de nem tettem meg (szerencsére), jobb ezt így utólag megtudni.

A Víztoronyban pecsételés, nasizás és víztöltés. Előző évekből ismerős a srác, akivel 2-3 éve még elbeszélgettem az időt, de most tényleg lényegretörő voltam :-) Bőven éjfél után, kb. 0:25 felé indultunk tovább Zamárdi irányába, ahol tudtuk, a Balaton Sound zárul és tele lesz mindennel a környék, és nem lesz eseménytelen 9,2 km-nyi utunk.

A Víztoronytól indulva kezdetben sivárság, majd kifordulva óriási tömeg és autósor. Át a hídon a Sió-csatorna felett, majd a körforgalomnál a második kijárón ki és a házak között folytatjuk utunkat. Megkezdődőt a hosszú, monoton szakasz első komolyabb része. Ház, ház, utca, ház, ház, utca stb., stb… A szokottnál is csendesebb utcák, mindenki a Soundon van, gondolom, vagy nem tudom mi, de ez a csend nagyon fájt. Szerintem a gondolataimat is hallani lehetett, mert akkorra csend volt. Balatonszéplak-felső után 400-500 méter után jobbra, majd balra. Majd lehet mormolni megint a ház, ház dolgot. Aztán komolyodni kezd a dolog és a Balatonszéplak-alsónál lévő téren átmegyünk, majd jobbkanyart veszünk. Ide ne érkezzünk éhesen, mert ha igen, akkor a grill-illatok elcsábítanak és egyenesen a Balaton vizébe eshetünk, de mi nem hagytuk magunkat, így időben balra kanyarodva mentünk tovább és akkor a mormolnivalót ismét vegyük elő… Meg kell, hogy mondjam, idén jobb volt ez a szakasz, gyorsabban teljesítettük, persze érzésre. Lehet az is, hogy végigaludtuk az egészet :D Az Aradi utca vége felé elkezdett élénkülni a környék. Na! Itt a Sound! Az utca végén balost vettünk és ott volt bal kézre a Tourinform-iroda, a pecsételőállomásunk. Pontban 1:00-ra megérkeztünk! A pecsételést gyorsan letudtunk és még a nasit is elfelejtettem. Kint a székekbe leültünk és pihentünk, amennyit tudtunk. Nekem most jött el az a pont, mikor a térdem elkezdtek lüktetően fájni, de nem volt az a megszokott fájdalom. Érzésre kicsit nagyobb tempót mentünk és talán azért, illetve a fenekemet is kezdtem szétülni. Bemelegítés és indultunk tovább. Zamárdi vasútállomása felé indultunk, ahol hatalmas kocsisorban találtuk magunkat. Stevo ment elöl és a kocsik közt ingázunk. Itt jegyzem meg, hogy Stevo-ra nagyon büszke vagyok, mert Siófok után ő vitte a tempót, szép egyenletesen.

Látszott Stevo barátomon, hogy az autók közti ingázás nem az ő asztala, mert Baján ilyen nem sok van feltehetően. Nagyon sok helyen várt, mikor simán elmehettünk volna a várakozó autók között, de ő türelmesebb volt. Nem volt baj, mert így pihentünk is kicsit. Ez így ment végig a Szent István utcán 3 km hosszan. Mikor kiértünk innen, akkor feltűnt Szántód táblája és a kompjelzés! Mit ne mondjak, elég felemelő, hogy most kb. 6-7 órával később és 70 km-t letekerve ott vagyunk, amit világosban láttunk a túlpartról. Itt gondolok bele, mi lenne, ha komppal rövidítenénk, de valahogy nem akarom kipróbálni. Elhagyjuk a kompot és Szántódot is. Lassan Balatonföldvár határán leszünk és egy rövid pillantásra Szántód-Kőröshegy vasútállomást is látjuk, majd el is hagyjuk. Majd beérünk a platánfákkal szegélyezett balatonföldvári kerékpárútra, ahol szintén csak a lámpákra hagyatkozhatunk, mert közvilágítás nincsen, vagy csak néhol van egy-egy kósza lámpa. Itt is sok minden tapasztaltam, de erős szélben, hulló faágakkal kicsit kockázatos volt, és ha nem is esett ránk semmi, de az úton jó párat telibekaptam, ami nem volt valami kellemes, de nyugtatólag hatott, hogy a közúton se jobb a helyzet. Balatonföldvártól megszokott, hogy ilyenkor már nagyon csendes és kihalt, de volt pár bulizó, aki még kereste a maga platántársát, amit kitartóan támaszthatott. Hosszú monotonitás, amit kis szakaszon megtör a Balaton közelsége, mint Sóstónál. Ez ad lelkesedést a folytatáshoz, mivel a fenekem kezd erősebben fájni, de már nincsen messze Balatonszárszó. Amilyen hamar jött, úgy tovább is haladtunk és kanyarodtunk ki a 7-es főút melletti kerékpárúthoz. Stevo ment elől ismét, nagyon jó tempót, majd az első körfogalom után nem sokkal, Zamárdi után kb. 15 km-rel mondtam azt Stevonak, hogy pihenő, mert a fenekem nem bírja, így a Balatonőszödi buszvárónál pihentünk egyet. Páromat hívtam vagy írtam neki, már nem tudom. A pihenés jólesett, de innen még kb. 40 km Balatonmáriafürdő, ami jobb esetben 2,5-3 óra, de pihenésekkel. Végigtekerve 2 óra, de nem akartunk megfeszülni, mivel a szél még mindig erős. Már Stevo is megjegyezte, hogy igazán elmúlhatna ez a szél, mert már az egésznapos szélből neki is kezd elege lenni. De mit tegyen az ember ezzel? Leküzdjük, hát azt!

Nálam most jött ki, hogy nagyfiút játszottam a vonaton, mert hiszen volt lehetőségem, hogy pihenjek/aludjak a vonaton, de nem tettem így. Ennek következtében egy kis álmosság jött elő belőlem. Na, akkor pörögjünk fel és induljunk neki. Kerékpáron tényleg jobb volt. A 7-es út mellett nem sokat mentünk, mert utána a vasút felé fordultunk és mellette haladtunk Balatonszemes határáig, ahonnan a parkon keresztül vaksötétben kanyarodott az új kerékpárút, egészen a vasútállomásig. A parkolón keresztül mentünk, majd elkövettük vagy jobban mondva én követtem el az első hibámat, hogy a vasúti átjárón át kellett volna mennünk, majd a part mentén továbbmenni. Ehelyett maradtunk a régi úton, ahol a kezdeti betont felváltja a murva és a kátyús út, így a fenekemnek nem tett jót, megint elkezdett fájni rendesen. Szerintem 1,5-2 km-t így tettünk meg, majd ahol lett lehetőségünk, az út másik oldalára átmentünk. Balatonszemest elhagyva már Balatonlelle-felső vasútállomás fényeit láttuk meg. Elhaladva mellette idéződik fel bennem a 2016-os nagy vihar vagy a 2013-as száraz vihar, hogy megálljak vagy menjek tovább. Szép emlékek. Most a szél volt, ami emlék marad, de ez elmondható az egész Spirit of Balaton-ról ebben az évben.

Sokasodó kempingek, ismerős házak… Balatonlelle központi részére értünk. Lellén ismét átvágunk a bulizók között, de most kevesen voltak. A Szent István úton kellett volna haladnunk a vasúttal párhuzamosan, de le volt zárva. Így a komolyabb átvágás helyett kerülés várt ránk, de leküzdöttük. Jövőre a Vasúti sétány helyett, ami régebben jobb volt, majd a Honvéd utca kényelmesebb útszakaszát célozzuk meg. A Vasúti sétányon haladva már felismertem, hogy átértünk Balatonboglárra és a legszebb része az volt, mikor a Gömbkilátó fényeit is megláthattuk. Teljesen lázba hozott minket és tempónk is jó volt - érzésre.

Ismerős platánfa-sorok, jobbara bent a Platán Strand és a teniszpályák. A második hibámat itt követtem el, hogy előbb fordultunk jobbra, mint kellett volna, így a parti sétányig elmentünk, majd a Széchenyi István utcán mentünk vissza a Huszár utcáig, ahol folytathattuk utunkat. Itt éreztük, hogy időben nagyon megcsúsztunk. Ekkor már hajnali 3 felé járt az idő, de a reményt tartottuk azért magunkban, hogy sikerülhet. Természetesen, ki nem mondottan mindketten tudtuk, hogy hajnali 4-re beérni nem fogunk tudni sehogy, de kedvünk, erőnk töretlen volt. Fonyódligeten már számomra annyira hihetetlen tempót mentünk, hogy fel se fogtam, hogy ami előző években akadály volt ezen a szakaszon, most csettintésre megy. Lassan 20,7 km telt el balatonőszödi pihenésünk után, érünk is már a fonyódi vasútállomáshoz, ahol kimondjuk, amit tudtunk:  itt a vége sajnos. 3:57-kor át a fonyódi vasútátkelőn és balra a főépület elé. Vége a 2018-as Spirit of Balaton-unknak. Nem az erőnk, nem a kedvünk ment el, hanem a vonata Stevo barátomnak és egyedül NEM akartam befejezni ezt az évet. Együtt jöttünk, együtt megyünk! Neki és nekem is nehéz döntés volt. Innen 1-1,5 óra, azaz kb. 12 km lett volna Balatonmáriafürdőig. Nagyon fájó érzés.

A vonatjegyeket megvettük, majd a váróban leragadó szemekkel vártuk a vonatunkat. 4:56-kor érkezett a vonatunk, amivel irány volt haza! De vonat érkezését megelőzően még Gyuriéknak is tudtunk köszönni, mert épp akkorra értek oda. A vonatút hazáig jó lett volna, ha a Balaton Sound emberserege nem a kerékpárszállító vagont foglalja el, heringmód bezsúfolva. Az egész társaság legalább annyira fáradt volt, mint mi, csak ők még alkoholtól bűzölögve aludtak az úton egészen Érd-felsőig. Itt szállt le Stevo barátom, akinek segítettem leadni a bringáját, majd utána nem sokkal később Kelenföldön szálltam le, ahol egy ismerős arc tűnik fel. Ő az, akivel Örvényesen találkoztam, a nevét sajnos nem tudom, ezer bocsánat érte. Ottani beszélgetésünk hatására ő is a tihanyi rév felé teljesítette a Spirit of Balaton-t. Vele utazott egy hölgy is, akit Stanitz Bernadettnek hívnak(ezt csak az esemény után tudtam meg), aki szintén résztvevője volt a Spirit of Balaton-nak. Neki is emlékezetes marad ez az év, mert ha az emlékezetem nem csal, a keleti parton szenvedett el egy kerékpáros-kerékpáros balesetet. A Spirit of Balaton után röntgenre ment, ahol megállapították, hogy törés nincsen, csak erős zúzódás.

Sok nehézséggel álltunk szembe ebben az évben. Nekem a kevés kilométer a lábamban, Stevo barátomnak az új kerékpárral való összeszokás. Illetve, amit közös nehézségünk/ellenfelünk volt, a szél.

Mindkettőnknek voltak holtpontjai, amiken mindig felül tudtunk kerekedni és külön jó érzés, hogy egymást tudtuk motiválni, nekem még a párom is adott pluszt az utamhoz.

Nagy öröm volt, hogy Fodor Attilát újra láttam Keszthelyen vagy a Gyuriékkal való találkozás (menetközben) Alsóörs előtt. De ide vehetem az összes olyan résztvevőnket, akiket zsinórban látok újra és újra, minden évben.

A legjobb, hogy ismét rengeteg helyen megcsodálhattuk a Balaton mesés panorámáját.

Nagyon sok mindenre utólag jön rá az ember, hogy ki, mit és hogyan adott bele. Nekem ez évről évre egy nagy kaland, ami egyben kihívás is. Lehetne mondani, hogy bármikor megteheti ezt az ember, hogy körbetekeri a Balatont, de az valahogy nem tud olyan lenni, mint a Spirit of Balaton.

Fentebb írtam, hogy ez volt a 7. Spirit of Balatonom, de merem mondani, hogy egyik év se volt mása semelyik másiknak, ezt az élménybeszámolóim megerősítik. Jövőre már a 8. alkalom lesz nekem, de a Spirit of Balaton történetében a 10. lesz, így kiemelten várom, már most!

Szeretnék minden résztvevőnek gratulálni, aki elindult bármely távon, irányban. Akinek nem sikerült a kívánt cél elérnie, ne csüggedjen, jövőre sikerülni fog, ebben egészen biztos vagyok!

Illetve szeretném megköszönni a pecsételőállomásokon dolgozóknak, a szervezésben résztvevőknek, hogy segítették a 2018-as Spirit of Balaton létrejöttét ;)

Fetter György (Gyuri) barátom, jövőre ugyanott és még nagyobb lelkesedéssel, de akkor már a 10. Spirit of Balaton-nal!

A 2018-es Spirit of Balatonról készült filmem szerkesztett formában, zenei aláfestéssel az alábbi linken található. Ezzel köszönöm meg mindenkinek a részvételét, segítségét, közreműködését! Jó szórakozást kívánok hozzá!

https://videa.hu/videok/sport/spirit-of-balaton-2018-bringa-endurance-kerekpar-six8H18i4LULB3yi

Egyéni statisztikám:

Rajt: 8:44 - Balatonmáriafürdő

Összes menetidő: 19 óra 13 perc

Tekeréssel töltött idő: 12 óra 29 perc 45 mp

Pihenéssel töltött idő: 6 óra 43 perc 15 mp

Átlagsebesség: 16,0 km/h

Megtett táv: 200,62 km

Cél: 3:57 - Fonyód