Idén ötödik alkalommal indultunk a SoB-on. Jellemzően, mivel Fonyódon van nyaralónk, mindig innen indulunk. Mint mindig, most is korai indulást terveztünk, de idén annak ellenére, hogy mégis korábban indultunk, mint tavaly, még mindig szinte csak kilenckor, pontosabban 8 óra 51 perckor keltünk útra.

László-Fehér Gyöngyi, László Zoltán, Dr. Nagy László, Tarsoly Katalin és Fehér Nándorné (a fotó a balatonmáriafürdői pecsételőállomáson készült)
Laci barátommal a lassú, de tartós sebesség mellett döntve, eleinte még a lányokkal, azaz feleségemmel, anyósommal és Laci párjával együtt tekertünk. Az időjárás végig napos, néha gomolyfelhős volt, de szinte az elejétől a végéig fújt a szél. Mindez döntően befolyásolta, hogy komolyabb fáradtság nélkül végig tudtuk csinálni a Balaton körüli utat. Az indulást követően egészen Balatonfüredig zökkenőmentesen tudtunk pecsételni. A pecsételőállomásokon, ahol az eredetileg kiírt időintervallumon belül érkeztünk, mindig találtunk valakit. Az első komolyabb pihenésünk 60 km-t követően volt. A korábbi évek tapasztalataiból tanulva a Badacsonytomajban lévő borozónál pihentünk egy nagyobbat. Szinte két órán keresztül sziesztáztunk és vártuk be a lemaradt többieket. Ettünk, ittunk és regenerálódtunk kicsit. Számomra különösen fontos volt ez az állomás, ugyanis a teljes kör alatt itt egyetlen egyszer begörcsölt a vádlim. Kb. 2 percig tartott, de most 3 nappal később is, miközben írom ezt az élménybeszámolót, fáj. Ettől függetlenül végig tudtam csinálni, még annak ellenére is, hogy még szinte 150 km volt hátra a teljes távból, és ez Laci barátom orvosi tanácsának köszönhető, miszerint ha görcsöl valamely izmunk, akkor erőteljesen kell nyújtani az adott izmot, akármennyire is fáj. Idén a SoB előtt összesen 35-40 km-t kerékpároztam, de viszonylag nagy kitartással meg tudtuk csinálni. Az egész kört trackeltem, és egyrészt a track sebesség/magasság grafikonon is jól látszik, másrészt energiánkat érezve is elmondható, hogy az egyik holtpontunk Örvényesnél volt, a másik pedig, ahol a tartalék energiáinkat is felélve már csak alapjáraton tudtunk kerékpározni, az Siófok volt. Siófoktól Fonyódig kilométerenként számoltuk vissza a hátralevő távot. A legrosszabb a maradék 15 km volt, azaz Balatonszemestől Fonyódig, ahol a kerékpárórát egy kilométeren belül akár négyszer is megnéztem, és elkeseredve konstatáltam, hogy még egy egész kilométert sem tettünk meg a legutóbbi rátekintésem óta. Összességében azt mondhatom, hogy mint minden korábbi évben, idén is úgy értem vissza Fonyódra, hogy többet ekkora hülye nem leszek, viszont másnap már úgy ébredtem, hogy már terveztem a következő Spiritet. :) Mindenkinek ajánlom, hogy próbálja meg a Spirit of Balatont! Itt megtapasztalhatja, hogy milyen egy ekkora kerékpározás, másrészt próbára teheti magát az ember kitartás terén is. Jövőre ugyanekkor ugyanígy jövünk!
.
|