Plaszkó Roland régi, visszatérő résztvevőnk, aki a tíz évvel ezelőtti Spirit of Balaton-on tekerte le első "hivatalos" Balaton-körét. Számára a Spirit adta élmény mindig más és más alapgondolatra van felfűzve: volt, hogy lassan és kényelmesen, közel egy nap alatt tette meg a Balaton-kört, de volt, hogy közel feleennyi idő alatt. Idén úgy gondolta, nagyobbrészt éjszaka teszi meg a több, mint kétszáz kilométert, így csak estefelére érkezett meg Tiszaújvárosból Zamárdiba, s fél hat körül indult el. Mint a Balaton keleti végéről indulók általában, ő is az északi partnak vette az irányt és reggel hét óra előtt néhány perccel zárta be a teljes Balaton-kört. Hangulatos fotói mellett filozófiai jellegű gondolatokat is felvonultató élménybeszámolóval örvendeztetett meg bennünket.
Atyavilág, eltelt 10 év azóta, hogy itt a Spirit-en az első hivatalos Balaton-kört megtettem… Azt sem tudtam, hogy merre és hogyan kell menni. Térkép sem volt, csak egy pénztárca, meg bátorság. Ész nélkül kétszázpár kilométer, csak az élmény, a kaland. Visszagondolva még a kerékpár sem akarta, mert az indulást követő 10 km után mind a kettő bowden kiszakadt a fékkarból… Az ember egyedül bolyong egy tó körül, táblák nélküli, jelöletlen aszfaltutakon. Reménykedik, hogy a következő községben lesz egy bolt, ahol van ital és étel, értelmes nyitvatartás, és hogy el ne tolják a bringát, mert a lakat az jó helyen maradt: otthon… Túléltem a húgom elesését is, majd mentőzés és vállműtét pár éve . . . mert persze meleg is volt, annyira nem figyeltünk az étkezésre sem, csak menjünk… Aztán egy évre rá lett több erő és kitartás és vele együtt egy 19 órás kör.
Ha belegondolok, hogy az első és a mostani között mekkora különbség van ész és tervezés között - atyavilág! Harmadjára már sok okossággal lettem gazdagabb, de a kerékpárutat nem adtam fel, hisz így fair a játék… Voltak gondolatok már pár éve, hogy unalmas a kör, meleg van (ám volt olyan év, hogy pulóver kellett nappal), mindig ugyanarra, meg ugyanakkor… Este kéne menni… Hogyan? Kivel? Jó lesz? Bringa alkalmas? Boltok lesznek nyitva? Mert hiába van bankkártya… Lett bringa, lett egy 10 éves játék és lett egy jó rendezvény! 383-as rajtszámmal??? Előző nap esti nevezéssel… Élmény volt látni a sok emberkét a telefonnal, ahogyan keresik a pecsételőhelyeket.
Szóval esti tekerés. Remegő bizalmatlanság, az időjárásfigyelők aktívak voltak, hogy akkor esni fog? Hideg lesz? Mekkora szél lesz? Ha jobbra megyek, nem lesz pecsétem, ha balra, akkor lesz, de akkor honnan induljak? Hol hagyjam a kocsit? Csak én megyek innen, ott találkozok emberekkel…
Zamárdi a kezdés. Itthonról el is indultam 13 órakor, jó nagy előnyt adva a pajtásoknak :) Néztek is nagyokat az állomásokon, hogy milyen üres a pecsétkönyvem, pláne a kezdő helyen. Le is értem 16.45-re Zamárdiba a katolikus templomhoz, aholis csendesen és szépen át is vészelte a kocsi a kalandomat :)

17:31-kor megkaptam az induló pecsétet, majd irány Balatonvilágos. Szokatlan a jó út, sok helyen új aszfaltot kapott az út, örvendetes! Iparkodni kell, mert a kenesei és a füredi pecsét is kell.
18:03: Siófok. Gyorsan megvan a kilátó és a pecsét is. Sóstó: elfelejtettem meghúzni a kulacstartó csavarjait, kis szerelés és várjuk Világost.
18:57: Balatonvilágos. Próbáltam figyelni az új útjelöléseket, mert amerre régen jártunk, az most nagyon nem ez.
19:23: Kenese. Begurul az ember Világosról. Milyen érdekes, hogy elég széles az életkor a rendezvényen. S ha reggel 8-kor indultak Máriáról, akkor innen még hosszú az út…
Balatonalmádiban a régi pecsételőhelytől visszább Füred irányába szörpöt árult egy fiatal srác. A jókedve és az áruja megérne egy pecsételőhelyet jövőre!
20:33: Alsóörs. Az ember fia úgy van vele, hogy az elmúlt 10 évben valahogy sosem adta, hogy a szervezővel legyen egy közös fotó. Hát itt meglett :D
21:10: Balatonfüred. Az, hogy nem voltak a sétányon, egy dolog, de hogy a kiülők üresek??? A pecsételő sráccal beszélgettem is 20 percet . . . bár leültem volna…
22 óra: Aszófő. Este 10 óra és eltűntek az emberek! Nyugodt fotózás egy táblával. Belekanyarodok a „nagykörbe”.


22:12: Balatonudvari. Pecsételőbácsi vár, érkezik egy házaspár is, 60-70 közöttiek. Aranyosak, de mennyire fittek! Az eszem megáll!
22:39: Balatonakali. Egy jó sör, megy pár falat a „lekvárosdesszertből”. Alig vannak emberek. A lámpámra meg is jegyzik, hogy jól világít - 80 lux…
23:33: Révfülöp. Kedves bringás bácsi vár, beszélgetünk. Jó, hogy van fejlámpám, mert akkorát ütött az út Akali és Fülöp közt, hogy kiesett a tartóból a kólám. Állítólag vannak előttem és nagyon fáradtak, mondja a fülöpi pecsételő. Találkozok is velük Ábrahámhegyen 0:02-kor. Szerintem csak eléheztek.
Badacsony. Jó látni, hogy a fiatalok buliznak, de mennyi is van! Ezt lett volna jó látni pl. Füreden is… De itt van élet! Meg is jött a szél, de nem hozott esőt, viszont azt a sok Timon családot, majd Pumbaa-ék és néha Bambiék is átfutnak előttem az éjszakában… (Értelemszerű megfeleltetésben: rókák, vaddisznók és őzek – a szerk.) Az ész megáll!
Balatongyörök. A strand bejáratánál eszem ismét a „desszertből”, mert enni kell. Sok van még vissza. És nincsenek szúnyogok! Gondolkodom, hogy a vékony pulóvert fel kéne venni, mert nem kéne megfázni. Találkozok görkorisokkal Szigligetnél. Messziről kiabálva köszönnek :)

3:14: Balatonberény. Megvolt az első ásítás. Az idő jó, de még nem veszem le a pulóvert, mert kiérve a faluból azért a szél még hideg. Sok idő után most találkoztam csak újra bringásokkal.

3:30: Balatonmária. Bácsival beszélgetés az élet nagy gondjairól-dolgairól. Milyen jó egy kicsit megállni és beszélgetni fesztelenül. Innen Fonyódig csak egyenesen… A nap első fényeit már látni!!!!

4:13: Balatonfenyves. Nem akartam megállni, nem volt erőm. Belegondoltam, hogy ezekből az egyenesekből még mennyi van és nem telik…
4:41: Fonyód. A horgászok reggel a szokásos módon köszönnek :) A Nap már felkelt :) Alig várom, hogy a Szántód táblát meglássam. Még kb. kettő óra és megvan a buli, de addig még Lellén a parkban az uccsó falatokat el kell fogyasztani, mert később probléma is lehet. Végre megcsinálták a rossz részeket Lelle és Földvár között és már boldogan és szépen járható.

És az alig várt megérkezés: Zamárdiban 6:55-kor beírják a végállomást :)
.
|