Ez volt zsinórban a 10. Spirit of Balaton-om és ez volt a 12. Spirit of Balaton, ami megrendezésre került!

A 2021-es Spirit of Balaton-ra nem is annyira későn, mint 2020-ban, de visszatekintve az azt megelőző
évekhez képest meg későn kezdődött meg a felkészülésem. Végül április közepén kezdtem meg a
kerékpáros szezonom, ami egy könnyed 20 km-es kerületkörrel indult. Aztán kis pihenés, majd csak április végére került elő ismét a kerékpárom, de ekkor is csak 3 napra, munkába járás miatt. Természetesen a bemelegítések sem maradtak ki a reggeli indulásom előtt, hogy cirka 6 hónap után ne rozsdással üljek a bringára, illetve a sportsérüléseket megelőzhessem ezzel. A pandémiás dolgok nem segítették a jó felkészülést, de ezt csak egy jó kifogásnak tartom, hogy miért nem mentem azzal inkább munkába, mert lett volna lehetőségem ;)

Aztán jött a május, szintén 3 napot tudtam csupán tekerni. 2 nap a hónap elején és 1 nap hónap végén. Elég siralmas kezdés szerintem. Ezzel párhuzamosan elkezdődött a csapat szervezése is, hogy ki akar jönni: Csaszi, Stevo, Hajni… Csaszi új bringát szeretett volna venni idén, ami nem jött össze. Stevo nagyon sokáig gondolkodott, hogy jön-e vagy sem. Végül anyagi és egyéb okokból kifolyólag idén sem jön össze a közös tekerésünk, de jövőre felkészültebb lesz ebben is. Hajni jóformán egyből igent is mondott, így már ketten tutira ott leszünk ismét. Május végéhez érve már azon gondolkodtam, hogy a sok kapkodást felváltva nem szombaton kora reggel szeretnék leérkezni, hanem már ott a helyszínen kipihenten és rákészülve várhassam a Spirit of Balaton rajtját. Szálláskeresés indul . . . hatósági szabályok miatt kicsit ment a para.

Jópár szállással felvettem a kapcsolatot, de a végén siker koronázta a keresésem. Szállás lefoglalva, végig nagyon rugalmas voltak. Így 2021-ban már a helyszínen, pihenve és ráérősen tudok készülni az indulásra.
Végül, de nem utolsósorban a visszaérkezésre sem kell nagyon figyelnem/figyelnünk, ami plusz terheket
vesz le a vállunkról.

Jött a június. Érezhető volt a Spirit of Balaton közelsége már és a felkészülésben sehol sem állok, ami kicsit frusztrált. Tudom, mennyit jelent egy-egy felkészültebb és nem annyira felkészült Spirit of Balaton. Így nem is kicsit bele kellett húznom a felkészülésbe. Június első hétvégéjén egy szentendrei túrával és 73 km-rel nyitottam, majd jóformán zsinórban 9 napig munkahelyre jártam bringával - napi 25,5 km-rel számolva szépen jöttek, gyűltek a kilométerek. Aztán a csapatom is kezdett bővülni. Kutassy Hajni beszervezte unokatesóját, Kutassy Máté Pétert és jön ex-kollégám még az egyetemről, Spiesz Ottó, így négyen vágunk neki a 2021-es Spirit of Balaton-nak! Végül június 18-cal a kerékpáromat szervizbe adtam egy alapos átvizsgálásra a túra előtt, ahogy teszem ezt minden évben.

A teljes felkészülést június 28-cal zárom, amikor a bringámért mentem a szervizbe és ezzel együtt minden kiegészítő, és amit szeretnék vinni a Spirit of Balaton-ra, azt beszerzésre került. Június 29-30. már a csomagolás jegyében telt, mivel július 1.-én már indulok Balatonmáriafürdőre!
Sporttáskám jól megpakoltam, hogy mindenre felkészülten lehessek, de egyre nem gondoltam, de ezt majd később! Ruhák bent, tisztálkodási cuccok bent, papucs, cipő bent, maszkok bent. Teljes kamerafelszerelés, mind a két kamerám és kiegészítői, elemek, akkubank, kábelek és mindenhez töltőkábel és egy megfelelő hosszabbító, mivel a szálláson nem lett volna elég konnektor a párhuzamos töltésekre. Szokásosan a kerékpáros szerszámok a váztáskámban voltak.
Hátitáskám sem marad le, amiben a SoB-s ruháim, fáslik, 2 db. Powerade, 2 db. HELL és 2 db. HELL Slim
latte és persze az összes SoB papíros és rajtszám várta az indulást. Illetve 4 db. BioTech Isotonic, 2 db.
Biotech Shot és 2 db. energiazselé. Idén egy igen méretes pakkal tekerhettem ki az állomásra. Június 30.-án úgy mehettem aludni, hogy minden összekészítve és indulásra készen állok és még korán is mentem aludni, ami fura volt ;) Főleg, hogy már a Facebook-kal sem kellett sokat molyolnom ;)
Eljött július 1-je, az indulás napja! Igaz, most nem kell sietnem, hogy a rajthoz odaérjek, de a vonat az nem vár meg, ha lekésem. Ebben az évben is a 4:05-ös vonattal volt tervben a lejutásom. Kérdezték, miért pont ezzel megyek, ha ráérek az érkezéssel. Erre egyszerű a válaszom: ki akarna a melegben utazni. Gondolom, senki ;)

Reggeli kávém után az utolsó ellenőrzések voltak az indulás előtt, majd köszönés. Öcsémtől volt a
legnehezebb elköszönöm, mivel tudom, mennyire akarna indulni a Spirit-en, de állapota sajnos nem engedi meg, hogy induljon. 3 éve rákkal küzd szegény, és az ágyból szorít nekünk. Nem volt olyan pillanat, amikor ne gondoltam volna rá, illetve a Spirit-re is csak az ő áldásával indultam. Erre csak annyi volt a válasza, mikor kérdeztem erről: hülye lennél kihagyni és nem indulni. Ne bolondulj már meg! Tekerj helyettem is, és ha hazaérsz, majd mesélsz.

Ezekkel a szavakkal a fejemben köszöntem el tőle még hajnalban. Végül 2:20, indulok le a pincébe és
hozom fel a bringám, hát eljött az igazság pillanata, hogy mennyit is bír a bringám. Indulás előtt még egy gyors fotó és indulok is. Kezdeti könnyed tekerés és remek idő, mi kell még? Esőt persze mondtak hajnalra, de annak nyoma sincsen. 3 km múltán jutott eszembe valami . . . na mit hagytam otthon, hát a Biotech cuccokat :D Hát ezért se megyek már vissza . . . kinthagytam az asztalon, amit egy jó kínos nevetéssel nyugtázok és haladok tovább. 15 perc elteltével még csak Csepel központjánál járok, ami, valljuk be, karcsú menetidő, mert akkor már Csepelről kifelé kéne tartanom, de azzal nyugtatom magam, hogy rászámolt idővel megyek eleve, így nem lesz semmi gond. 3:10: Csepel kivezetőjén haladok, hát ez siralmas, komolyan mondom… Na itt bekattantam és elkezdtem kicsit erősebb tempót menni. Mondtam is magamnak, hogy tudom, hogy kényelmes tempót akartam, de nem ennyire :D A Lágymányosi-híd alatti rész lezárva, így egy kellemetlen kerülőt kellett vennem a kerülőt leküzdve már könnyebb volt. Végül 3:40-re már a Déliben voltam, el se hiszem.

Szerencse még az egészben, hogy a MÁV-jegyek mindegyikét már online meg lehetett venni, így a pénztár kihagyásával is könnyebb lett az érkezés. Majd maszk fel és kezdődött a nagy vonatkeresés . . . jah nem, mert a megszokotthoz képest kevés vonat állt bent és a kijelzőn egyből feltűnt a megfelelő viszonylat, idén a 3-as vágány volt a nyertes. Pár lézengő ember, a vonat végén van egy kerékpárszállító kocsi. Mondtam magamnak, nagyon jó ismét elővárosi kocsiról fel-le szednem a bringám. Majd jön a kaller és mondja, hogy elöl van egy nagy befogadású kocsi. Egyből indulok is előre, majd a bringám és a cuccom feldobom, elhelyezem és várom a vonat indulását. Pár fotót készítek, majd 4:05-kor indul is a vonatom.

Indulás előtt még 2 bringás srác is csatlakozik, akik Balatonvilágosig utaznak majd. Az eső meg is érkezett és Kelenföldön ért utol bennünket, még jó, hogy nem itt szálltam fel. Kelenföldet, majd Budapestet magunk mögött hagyva pár érdekes képet, videót készítettem. Ezeket leszámítva eseménytelenül telt az utazás Balatonaligáig. Lepsényt elhagyva csodálatos napfelkeltében volt részem és a Nap sugarait élveztem.Balatonaligán segítettem a két útitársnak leszedni a bringáikat, majd nem sokkal ezután indult is a vonat. Aztán jön a legjobban várt élmény: feltűnik a BALATON! A Balatont egy év után ismételten láthatom! A Nap erőteljesen süt, de a szél is elég erős, látni lehet a kakastaréjos hullámokat. Felpezsdültem teljesen, majd Balatonszárszón gyönyörködtem kicsit a Balatonban, amikor kitérőre tették a vonatot.

Innentől az ablakban lógtam végig és néztem, ahogy falja a vonat a kilométereket. Siófok, Szántód-
Köröshegy, Balatonföldvár, Szemes, Lelle, Boglár, Fonyód . . . csak úgy repültek a települések és már
lassan-lassan érkezés volt… Bélatelepnél már látni lehetett, mennyire erős is a szél, de nekem így is nagy élmény volt, mint mindig. Végül 7:47-kor szálltam le a vonatról Balatonmáriafürdőn. Innen még egy kis tekerés és a szállásnál is voltam. Meglepetésemre azonnal átvehető volt a szoba, így ezzel éltem is. Egyből zuhannyal kezdtem, majd kipakolás. Utána a közeli boltokban vettem reggelire valót, illetve pár apróságot.
Majd ahogy telt az idő, úgy gyűltek a fellegek, de a kedvem nem csökkent, így kicsit körbenéztem a
környéken. Este a szállás éttermében ettem meg a vacsorám, ami nagyon finom volt. Ezt követően sikerült Gyuriékkal összetalálkozunk, így egy kellemes üdítőzéssel, beülős, beszélgetős estével lett vége a csütörtöki napnak.

Péntek reggelre a felhők már kezdtek felszakadozni, de még mindig voltak időszakok, mikor erős felhőzet volt felettünk. Reggelizés, de utána nem volt kedvem lemenni a partra fürdeni, mert borongóssá vált az idő.
Így elindultam várost nézni. Ekkor ugrott az ötlet a fejembe, amivel nem is kicsit megszegtem a
fogadalmamat, miszerint nem fogok a SoB előtt kerékpározni . . . na most ezt alaposan megszegtem.
Kerékpárom előszedtem, és elindultam, mint a Forrest Gump-ban. Elsőként csak Balatonmáriafürdő keleti részéig mentem, majd ha már ott jártam, akkor tovább is mentem Balatonfenyvesig, de ha már ott jártam, akkor már Fonyódig is elmehetek. Minden helyen kicsit időztem és fotóztam, nagyon élveztem. Végül a fonyódi mólóig jutottam, ahol iszonyatosan élveztem a nagy szelet és a látványt, még ha nem is volt verőfényes napsütés. Majd hátranéztem és megláttam a (közelebbi) Sipos-hegyi kilátót, majd tőle jobbra (ezt odafelé menet is láttam) a fonyódi Szépkilátó volt látható. Mind a kettő izgatta a fantáziámat, de időben a Sipos-hegyi volt a számomra legmegközelíthetőbb. Cél megvan, akkor irány, de előtte még egy fotó a készülő fonyódi pecsételőállomásról. Helyismeretem ismét előny volt, hogy merre lehet megközelíteni a legjobban. Nem akarok senkit se untatni ezzel, de akit érdekel, az ne lépjen túl a következő nagy bekezdésen :D .

Visszatérünk a kerékpáros nyomvonalra Balatonfenyves felé. A fonyódi kézi sorompón és vasúti átjárón
áthaladva nem folytatjuk utunkat jobbra, Fenyves felé, hanem a zebrán áttoljuk a kerékpárunk. Ezt követően elhaladunk a rendőrség mellett, majd fordulunk jobbra. Innen egy jó kis emelkedő fogad. A felfelé vezető úton a két kilátóhelyből csak az egyiket látogattam meg, ahonnan pár fotót is készítettem, majd mentem tovább. Még egy kis tekerés és balra található egy templom és mellette az első út, ami felvezet a kilátóhoz.
Megismerhető még egy kis díszes kapuról is. Ezt MTB-kal, gyalog és autóval érkezőknek javasolnám, mint útvonalat. Aki szeretné inkább betonon megközelíteni, az egy utcával tovább haladva, majd balra fordulva, végig a bal irány követve érkezhet a kilátóhoz. Az utolsó 20 m erős emelkedő és csak tolva javaslom, mert gyalog is erős. Felérve nagyon megörültem, hogy odaértem, de az nem tartott sokáig, mert belépős lett . . . na mondom, faja. Na jó akkor a bringám szeretném letenni . . . nincsen hová… Mondom, akkor ezt off-oljuk és indultam is vissza. Lefelé menet jutott eszembe, hogy pont, ahol bejöttem, az azzal szembeni utca végén van egy kis ösvény lefelé, amit régebben használtam is gyalog és onnan régen láttam a Balatont és Badacsonyt is. Több se kellett, irány oda! Mondanom sem kell, a régi emlékek megostromoltak rendesen ésa látvány se lett rosszabb. Végül innen indultam vissza.

A napot cirka 40 km tekeréssel zártam és nagyon jólesett. A nagy mászkálások alatt a szálláson
összefutottam a frissen a szomszédságunkba érkezett Kiss László Zoltánnal és családjával. Megmondom
őszintén, Lászlót kerékpárosmez nélkül nem ismertem meg elsőre (szégyellem is magam ez miatt), de a
gyerkőceit egyből. Mekkorát nőttek, eszméletlen! Este szintén a szállás éttermében fogyasztottam el a
vacsorámat, nagyszerű hangulatban és társaságban. Este minden eszközt töltőre tettem, hogy a SoB
indulására minden klappoljon.

Eljött a várva várt nap, az indulás, a Spirit of Balaton napja! Reggel már korán fent voltam és kipihenten
sétáltam ki a rajthelyre, ahol már készültek javában. Még egy korai indulóval is találkoztam a rajthelynél.
Gyors életkép a rajthelyről, majd mentem is reggelizni, ahol a meglepetések ismét elértek. Kiss Lászlóék
mellett Rada Sándor is jelen volt. Jó kis beszélgetésbe kezdtünk és az indulás közeledésére Hajni üzenete figyelmeztetett, mert hamarosan érkeznek. Teát lehörpintve indultam is a szállásom felé, hogy átöltözzek és pár dolgot helyretéve induljak is.

Kamera indul, majd 50 méter és érkezek is a rajthoz, ahol Hajniék már vártak. Átadtam a rajtszámokat és
pár kötegelőt, hogy rögzítsék a rajtszámokat. Gyuriékkal ismét a nagy találkozás! Tudom, pár napja
találkoztunk, de órákat tudunk beszélgetni, ha belemerülünk, ami mindig nagyszerű dolog.

Fotózás, videózás minden mennyiségben. Hajniék kérdezik, mikor indulunk. Ekkor a szél borítja a bringákat
és vele együtt elferdíti a kameraállványt és a toknak is okoz kellemetlen hadisérüléseket, így a videó
ferdeségéért előre is elnézést kérek! Ráadásul ekkor vettem észre, hogy a kamerám nem rögzít és nem is
kapcsol ki. Szóval szerelés már a rajtnál, de semmi komoly, a hiba elhárítva. Gyuriékkal még egy kis
beszélgetés és pár fotó, videó és indulásra készre tesszük magunkat.

Balatonmáriafürdő pecsétjét már 8:04-kor megkaptam, de csak 8:36-kor indultunk neki a távnak. Katától és Gyuritól köszönés, majd indulás Hajni, Máté, én és Ottó sorrendjében a frissen felújított Vilma utcán. A sor élére hamar odatettek, hogy vezessem a csapatot. Kezdetben alacsonyabb tempóban indítjuk a távot, hogy bemelegítsünk kicsit, aztán később ment a 20-as tempó is igen szépen.

Ragyogó napsütés, ahogy annak lenni kell. Kellemes Spirit of Balaton-os idő. Balatonberényig
eseménytelenül telt az utunk, 8:47-re már át is értünk, pedig alig indultunk el. Gyors pecsételés és már ismét
útra keltünk. Fák között tekertünk, majd ismerős új felüljáró tűnik fel. Igen, érkezünk a frissen épülő M76-hoz. Minden évben elszörnyülködöm az állapotokon, de tudom a fontosságát errefelé. Nehéz elfogadni, hogy már nem lesz olyan, mint amilyen 2017 előtt volt, de még mindig reménykedem, hogy a kerékpárút oldalán fásítást fognak csinálni azért. Aztán lassan érkezünk egy kritikus ponthoz, amikor a 76-os úton át kell haladnunk. Átkelés előtt bevárjuk egymást, hogy egyszerre tudjunk áthaladni. Majd kis várakozás után áttoljuk a bringáinkat. Ezt követően kezdődik egy kis kárpótlás, mert a régi Zala-hídon vezet át az utunk, így az egyik mondhatni balatoni bakancslistás helyét kipipálhattam ezzel. Ezt követően az M76-os alatt vezet át az utunk, ami szerintem kicsit szűkre sikerült, de gondolom, később nem ez lesz a fő útiránya a balatoni bringaútnak. Majd kis murvás rész következett, ami szerencsére jól le volt döngölve, így minden nehézség nélkül haladtunk a vasúti átjáró felé, ahol szerencsére idén sem kaptuk telibe a pirosat. Veszünk egy jobbost és a kezdeti jó utat felváltja a régi aszfalt, majd kanyarodva a 71-es út mellett vezet utunk. Fák árnyékában haladva érkezünk meg a Csóka-kő patakhoz, ami után egy számomra igen hangulatos szakasz következik egészen a pecsételőállomásunkig. Ezen a szakaszon sincsen két egyforma évem, mert mindig észreveszek egy-egy apró szépséget. Lassan érkezünk keszthelyi pecsételőállomásunkhoz, de még a Helikon Strand előtt fotóztam párat hátrafelé, amolyan meglepi fotókat csináltam a csapatról. Ezt követő a parkolón áthaladva szoktuk megcsodálni a Balatont, ami idén kimaradt, mert a panorámát valami rendezvény „rontotta” és nem látunk semmit. Nagy kár érte.

A keszthelyi pecsételőállomásra 9:33-ra érkeztünk, de kicsit benéztem a dolgokat és a Tourinform-irodához mentünk, mert nem vettem észre, hogy az út mentén megy a pecsételés. De semmi baj, odatoltuk a bringánkat és a pecsét 9:36-ra már meg is volt. A pecsétet követően egy kedves ismerőssel, Fodor Attilával találkoztam. Személy szerint nagyon örültem a találkozásnak, s minden évben külön öröm sok más ismerőssel is újra és újra találkozni. Jót beszélgettünk, remélem, a Spirit of Balaton-on kívül is lesz alkalmunk beszélgetni. Sajnos Attilától búcsút kellett vennünk és az Energia téren keresztültekerve a part irányába indultunk, ahol ki a reggelijét, ki a gyümölcsét fogyasztotta el. Hajniék eközben jó sok fotót készítettek. 20-30 perc pihenő után folytattuk is utunkat Vonyarcvashegy felé.

Keszthelyről kifelé kellett rendesen kanyarogni, mire a megszokott kerékpáros nyomvonalon folytathattuk utunkat. Majd viszonylag hosszan haladunk a vasút mentén, aminek a végén kezdődő lámpasorok jelzik, hogy lassan Gyenesdiásra érünk, ahol idén szintén nem volt pecsételőállomásunk, így csak áttekertünk.
Majd át a síneken és rögtön jobbos. Mivel a vonyarcvashegyi pecsételőállomásunk módosult a
strandfelújítás miatt, így a Vonyarc Marina Bisztró és Bár lett a kiszemelt pecsételőállomás, ahová 10:24-re érkeztünk és magunknak kellett pecsételnünk. Nagyon jó kis hely, ideális egy kis pihenőre. Enyhén balra tekintve láthatjuk, merre fog vezetni az utunk.

Kis szusszanás és folytattuk is utunkat Balatongyörök felé, végig a part mentén, hosszú, fákkal benőtt
szakasz és tudom, már nem sok és a minden előző évben is említett kápolna mellett haladunk majd el, ami mindig izgatja a fantáziámat, de egyszer majd az is sorra kerül. Majd ismét fás rész között haladunk és házak bukkannak fel, ami azt jelenti, hogy Balatongyörök határához értünk. Egy jobbos, majd egy balos és már egyenesben haladhatunk a pecsételőállomás felé. Majd ismerős fasor következik, ebből már tudjuk, ha hamarosan érkezünk is a pecsételőállomásunkhoz. Ragyogó, de kissé szeles időben 10:44-re érkezünk meg a balatongyöröki pecsételőállomásra, ami az út mellett lett felállítva, és pecsételést magunk intéztük.
So résztvevőnk várakozott itt, amit jó volt látni. Pár ismerős arc FB-ről és előző évekből, akikkel a köszönésen túl pár mondatott is tudtunk beszélgetni. Gyors pecsételés, képek és videók készítése után a Balaton-part felé vettük az irányt. Fotózás a parton, kis pihenés után már indultunk is tovább Szigliget felé.

Következő szakaszunk a felújított útszakaszok miatt könnyebbé vált, könnyed tempótartással haladtunk a Balatonhoz közel, ami adta a hangulatot, illetve a már sokszor említett, a távolban látható Batsányi János kilátó látványa kisért minket egy ideig. Aztán az út változik, és ebből tudom, hamarosan kezdődik a vasúti átjárós, emelkedős szakasz, ahová felérve jóformán azonnal félreállva fotókat készítettem, ahogy azt teszem minden évben itt, mert annyira lenyűgöző látványt nyújt nekünk és az erre haladóknak. Fantasztikus és egyszerűen nem tudok ezzel a látvánnyal és panorámával betelni, de haladnunk kell tovább. A felső útonhaladva még egy rögtönzött, menet közbeni rejtett szelfit is csináltam a csapatról, illetve fél szemem mindig a Balatont csodálja, de aztán Balaton-part eltűnik és csak a Badacsony látványa kísér minket egy darabon.
Ahogy kanyarog az út, úgy lesz fákkal szegélyezett az utunk ismételten és lassan nem a Badacsony lesz az útitársunk, hanem megjelenik a Szigligeti vár, ezzel tudatosul bennünk, hogy lassan jön egy emelkedősebb rész, amire inkább megfontoltabb áttételezéssel és egyenletes tempóval megyünk fel.

Szigligetet végül 11:32-re vettük be pecsétügyileg. Rengetegen voltak, ami nem meglepő, mert ideális
pihenőhely minden erre tekergőnek. Csak egy röpke kis frissítési szünetre álltunk meg, majd 10 perc pihenés után arra jutottunk, hogy idén sem lesz szigligeti betérés. Ezzel a megállással 11:39-kor indultunk is tovább Badacsony irányába, Badacsonytomaj lesz a következő célunk. Verőfényes napsütésben tekerhetünk, amit később fák árnyékai tompítanak, de még így is érezhető kellően a Nap ereje, így most se fogunk fázni.
Kanyargó, fákkal benőtt szakasz után egyszer csak előtűnik és feltűnik előttünk a Badacsony szépséges
panorámája. Számomra lélegzetelállító, még ennyi év után is. Majd egy jól ismert kereszteződés, a 71-es úton áthaladunk, majd érkezünk Badacsonytördemicre és macskaköves útjára, aminek a végén lévő „kékkút” lesz a célpontunk, ahogy évek alatt szokásunkká vált. Kulacstöltés és frissülés a célunk mindig. Sisakom is jó alaposan lemosom, hogy áthűljön a nagy melegben kicsit. Fejünket is alátesszük, hogy kicsit komfortosabb legyen, bár tudjuk, ez nem tart sokáig, de amíg tart, addig is kellemesebbé tesszük az utunk és ez a lényeg. Innen kezdődik az Badacsony lábánál lévő szakaszunk, ami, megmondom őszintén, eddig semmit sem változott, de a hangulatában (ami elég monoton is tud lenni) van valami különleges, amit nem tudok megmagyarázni és így Tördemictől Tomajig fel sem tűnik, hogy 20-30 perc alatt tudunk csak átérni.
Végül 12:12-re be is írtunk magunkat a pecsétkönyvekbe. Majd egy lilahagymás zsíroskenyérre
megvendégeltem magamat, ami a meleg ellenére nekem nagyon jól esett, és ha tehetem, jövőre sem
hagynám ki ezt. Ezt követően indultunk is tovább, következő célunk Ábrahámhegy lesz. Alig indultunk,
már érkezünk is a híres-hírhedt badacsonytomaji elágazáshoz, ami még mindig okozhat meglepetést és
eltévedést az indulóinknak.

Erről készült videóm is belinkelem ide:

https://youtu.be/aphUFmCKCLM

Az elágazás után kicsit félrehúzódva bevártam mindenkit, hogy a soronkövetkező kereszteződésben
egyszerre tudjuk folytatni utunkat. Szerencsére minden jól jött ki, így kellemesen tudtunk továbbhaladni és ezzel Badacsonytomajt magunk mögött hagytuk, ahogy a Badacsonyt is. A következő szakaszon a 71-es út melletti kerékpárúton haladunk tovább és Ábrahámhegy előtt még Badacsonyörsön is át kell haladnunk.
Idén (is) kicsit rövidítettünk, mert Badacsonyörs vasúti megállóhelyénél kerülni kell egy házat, amit most
kihagytunk és átvágtunk egyszerűen. Aztán a kerékpárút egy jobbossal folytatódik a vasúti átjárón át, innen tudhatjuk, hogy Ábrahámhegy elején járunk már és lassan érkezünk is a pecsételőállomásunkra. Házak között kanyargunk balra, jobbra, de tudjuk már, lassan-lassan érkezünk is. Többieknek is felhívtam a figyelmét, hogy itt nem szokás az autósok részéről az elsőbbségadási kötelezettségük betartása, így kellő óvatosággal haladjunk, mert általános jó tanácsom erre mindig az, hogy csak annak van elsőbbsége, akinek meg is adják. Ennek eredményét majdnem én szenvedtem el, amikor egy bordó Toyota Corolla ész nélkül hajtott be elém. Idén is meg volt a „kötelező” balesetelkerülés. Majd át a zöld-fehér kerítések között és veszünk egy jobbost és előttünk az ábrahámhegyi strand bejárata, ahová 12:51-re érkeztünk, de a pecsétünk csak 12:55-re került rá. Minden évben nekem ekkor jön a szikra, hogy közel 5 órája indultunk és közel 60 km-t már letekerünk és még kb. 146 km van hátra és ez még egyszer vissza fog köszönni nekem, de erről majd később.

Kis frissítés, majd indultunk is tovább, mert a következő pecsételőhely Révfülöp lesz, ahol jobb lesz nekünk pihenni és kényelmesebb is. Így nyeregbe pattantunk és indultunk is tovább. Kezdetben házak között haladtunk ki Ábrahámhegyről, majd egy fákkal benőtt szakaszon, védve a Naptól tudtunk egy kellemes tempós szakaszt csinálni, aminek a végén a balatonrendesi vasútállomáson keresztül kellett haladnunk, majdrá a 71-es útra, amire egy kis szakaszon a tiltás ellenére rá kellett mennünk, ahogy tettük ezt mindig is, hogy a kerékpárútat elérhessük. Ha szabályosak akarnánk lenni, akkor az egy 2-3 km-es kitérő lenne egy ritka pocsék szakaszon, amit nem támogatnék, így marad az illegális megoldás 300 m hosszon. Majd egy kellemes meglepetés, hogy ahol kezdődik újra a kerékpáros nyomvonal, ott lett egy pihenő. Így ismét bővül azon helyek sora, ahol tudunk rögtönözve vásárolni, ha nem a meglévő készletünket akarnánk szegényíteni. Majd innen kezdődik egy hosszú könnyed emelkedés, majd ahogy az út kanyarodik, úgy lesz könnyebb és kapunk egy kis lejtmenetet. A lejtmenet végén lesz egy benzinkút, ahol kis hűsölésre is van lehetősége annak, aki itt állna meg. Kb. ez az a pont, ahol féltávon vagyunk a két pecsételőállomásunk között. Majd a 71-es út és a vasúti pálya között haladunk, nem sokkal rá a 71-es utat leváltja egy fás sáv, ami hol hangulatos, hol ingerszegény tud lenni, attól függ, mennyire van karbantartva. Idén valahogy semmitmondóvolt, de ez kicsit betudható a szárazságnak. Ahogy közeledünk, úgy lesz egyre tágasabb a tér, majd jobb oldalon megpillanthatjuk újra a Balatont. Ezen szakasz miatt is szerettem bele a Balaton körbetekerésébe.

Ahogy kiszélesedik a látómezönk, a vasúti síneken áthaladva rácsodálkoztam a Balatonra és mint egy
lassított felvétel fordultunk a parttal párhuzamosan. Számorma lenyűgöző élmény volt mindig is.
Következik a Császtári strand, ami mellett haladunk el egy kis gyalogos-kerékpáros aszfalt csíkon, közben számos részvevőnkkel is találkozunk. Ahogy kanyarog az út és érkezünk a platánfás részhez, hát az valami lélegzetelállító élmény ismét és sose akarom, hogy véget érjen, de aztán mégis. Majd jön a hajóállomásirész, de nekünk csak egyenesen kell haladnunk tovább a Halász utcán. Majd egy jobbos és egy balos és a révfülöpi régi pecsételőállomás mellett haladunk el, innen már nem sok tekerés és érkezünk is a pecsételőállomásunkra, amit az On2Wheels üzemeltet Rabatin László személyében. 13:33-ra megérkeztünk és a pecsétünket 13:35-kor kaptuk meg. A sztorizás nem maradt el idén sem, mindig öröm hallgatni. Máté közben már le is foglalt egy padot magának, ahol frissítette magát. A helyi büfében vettünk hideg üdítőt, hogy kicsit felfrissüljünk. Majd hátul a kútnál kis vízutántöltést csináltunk, de mondtam mindenkinek, hogy itt csak minimális töltés legyen, mert Balatonszepezden lesznek kék kutak, amik hidegebb vizet adnak majd. Nem tudom, mennyi időt tölthettünk el itt, de minden percét igen kellemesen kihasználtuk. Aztán csak erőt vettünk magunkon és nyeregbe pattantunk, a következő állomásunk Balatonakali lesz.

Könnyed tekerés, majd utunk a 71-es út másik felén folytatódik tovább, ami Balatonszepezd végéig így is marad. Jobbra tekintve a Balatont kis időközönként meg-megpillantottuk. Alig meglátva Balatonszepezd tábláját, már fordulhattunk a település belseje felé. Nem sokkal ezt követően balra fordulunk, ahol szállunk is le a kerékpárjainkról, hogy az emelkedőn tolva teljesítsük a röpke pár száz méteres szakaszt, hogy a későbbiekben több energiánk lehessen. Jobbra az első utca lesz a miénk, ahol még egy kis drótszamár-tolás és pattanunk is a nyeregbe, de ez nem tart sokáig, mert csak az első kék kútig tekerünk, ahol hűsítjük magunkat a nagy melegben. Nagyon jólesik ez a kis felfrissülés.

Felérve és visszanézve elakadt a szavam. Lenyűgöző látvány, amit idén is
megcsodálhattunk/megcsodálhattam. Az itt töltött pihenő mindenkinek jólesett, majd folytattuk is utunkat.
Aztán nem sokkal ezután ismét kereszteztük a 71-es utat és a túloldalán faraghattuk tovább a
kilométereinket. A zánkai tábor és a haditechnikai kiállítás mellett elsuhantunk, amiből csak a bejáratához közel eső MIL-Mi 24-es helikoptert láthattuk. Kanyargó és kicsit egyhangú szakasz után megpillanthattuk a Balatonakali határát jelző táblát és egy zebrát, amin áthaladva egyből az ott lévő utcán csordogálunk a Balaton part irányába, majd még mielőtt teljesen leérnénk, balra fordulunk és egy keskeny, de hangulatos utcán folytatjuk utunk, ami lassan szélesedik és az utca végén jobbra fordulva már feltűnik a pecsételőállomásunk, a Bringakali kerékpáros pihenő és szerviz épülete, amit 15:11-kor vettünk be.

Egyik
nagyobb pihenőnket ide iktattuk be, ahogy azt tettük majdnem minden évben. Sikerült egy nagyon szuper asztalt kifognunk. Nekem a szokásos sonkás melegszendvics és egy 0,5 l-es kóla volt a segítségemre. Máté szintén egy sonkás melegszendvicset kért, Hajni és Ottó nem akartak itt enni, így nekik elég volt egy-egy jegeskávé. A pihenés gyorsan repítette az időt és csak 40-50 perc pihenés után indultunk a kerékpárjainkért, majd nekiindultunk a következő pecsételőállomásunknak, ami Balatonudvarin lesz.

A könnyed evés és ivás után is vissza kellett még szoknunk a tekerés ritmusához. Ismerve, mi vár ránk
Balatonudvarig, könnyed tempót választottunk az emelkedőig. Könnyed tempó ide vagy oda, de az
emelkedőt szintén drótszamár módjára, tolva teljesítettük, ahogy kellemetlenné vált a tekerés. Felérve és visszanézve a fák között ismét megpillanthattuk a Balatont, amit szintén nem hagynék ki egyik évben sem, hogy innen ne vessek egy pillantást erre a mesés látványra. Utunkat folytatva egy kis lejtmenetes szakasz következett, amit minden évben rettentően élvezek/élvezünk. A lejtmenet egy kis emelkedéssel zár, ami Fövenyes település határa. Itt veszünk egy jobbost, ami szintén egy lejtmenettel folytatódik. Majdnem avasútállomásig ereszkedünk, de addig is számomra igen hangulatos ereszkedést csinálunk, erről minden évben meg is emlékezek. Fordulunk balra a Gesztenye sorra. Engem ez a szakasz is el szokott varázsolni, mert bármikor is érünk ide, ha süt a Nap, ha nem, akkor is nagyon hangulatos, a másik ilyen hely Balatonalmádiban van.

Aztán ismerős házak, üzletek. Egy balost véve érkezünk a Levendula utcába, aminek a végéig még egy kis emelkedőt is le kell birkóznunk, majd a végén lesz a pecsételőállomásunk. Alacsonyabb áttételezésben haladunk felfelé és végül 16:20-kor érkezünk is a pecsételőállomásra, amit a balatonudvari polgárőrség biztosít a Spirit of Balaton-nak. Ismerős arcok a pecsételéskor és meglepődök, hogy ők is fel-felismernek
minket. Amíg én pecsételtem, addig Hajniék megkérdezték, hogy a Coop-ból kell-e nekem valami, de
mindenem megvolt. Ők üdítőt és csokit és banánt vettek, ha jól emlékszem. Kis szusszanást követően
nyeregbe pattanás helyett a 71-es úton áttolva pattanhattunk csak rá, és irány Örvényes, ami szinte a
szomszédban van. Pazar időben és hangulatban folytatjuk utunkat, majd jön a meg nem unható két templom.
Baloldalt, azaz velünk szemben Szent Márton püspöki temploma, majd jobb oldalon a református templom mellett haladunk el, majd a focipálya végeztével jobbost veszünk. Itt lehetünk figyelmesek baloldalra tekintve a szív alakú sírkövekre, majd ezzel a kis kitérővel térünk vissza a 71-es út mellé, majd egy kis hullámvasutazás után jobbra kitekintve megcsodálhatjuk a magyar tengert és a Tihanyi-félsziget panorámáját.

Aztán végre a fák takarása után megpillanthattuk a Huszár Vendéglő épületét. Pecsétünket 16:40-kor kaptuk meg, egy nagyon kedves, akcentussal beszélő pincértől, Pali bácsitól, ha jól emlékszem még a nevére. Nem kicsi töltött fel bennünket. Időben hogy álltunk? Nem számított, mert sehová nem siettünk, csak élvezni akartuk az egész Balaton-kerülést. Pihenésre sok időt nem adtunk magunknak, de egy gyors fotózásra és egy csoportképre is sor került. Ezt követően folytattunk is utunkat egy könnyed emelkedővel, amire felérve ismét a Balaton és a Tihanyi-félsziget panorámája bűvöletében tekerhettünk tovább. Majd Aszófő határa előtt egy balatoni panorámakerettel egybekötött, szabadon bejárható levendulaültetvény, ahol Hajni meg szeretett volna állni, így természetesen meg is álltunk. A levendulák engem nem hoznak lázba, de pár képet készítettem, mert a panoráma egyszerűen magával ragadó volt. Azután érkezünk Aszófő határához és a már felújított kerékpárútra, ami kimondottan kapóra jött, főleg, aki ismeri, milyen is volt itt még pár évvel ezelőtt. A vasútállomás mellett elsuhanunk, majd lassan fordulunk is Tihany felé, de előtte még egy kis betérő a házak közé. A kövesdi templom romjai idén sem kerültek terítékre, de majd egyszer. Egy kis érdekesség és ez nem a reklám helye akarna lenni! Itt található egy híresebb hely, a Nagyi Kertje Teaház és Étterem, ami a médiában is többször szerepelt és nem utolsósorban elég kellemes hely és még finom is annak, aki a levendulás sütiket, teákat szereti. Ajánlom kis pihenésre vágyó indulóinknak!

Ezt követően kezdődik a nagyon frissen átadott kerékpárút, ami egészen a tihanyi betérőig tart. Második
ütemét 2022-re ígérték, de szaladjunk ennyire előre. Aszófő házai közül kikerülve mesés látvány fogad, mert a Tihanyi-félsziget már csak karnyújtásnyira van tőlünk, ami egyben azt is jelenti, hogy lassan a túránk felénél járunk. Az új kerékpárút szélessége nem kicsit meglepett, mert indokolatlanul kicsit széles lett. Az új szakasz élménye nem sokáig tartott, mert nagyjából 1 km-re a tihanyi bekötő előtt elfogyott a jó út és az átkötést a szokásos apró kavicsos megoldással oldották meg. Aztán vissza a régi útra és egy kis emelkedő leküzdése után kellemes lejtmenet a betérőponthoz, ahol szintén terelés van és megint apró kavicsos kitérést csináltak a kerékpárosoknak. A betérő előtt bevártam a többieket és egyértelmű lett, hogy nem a jobbra fel utat a tihanyi révig választva haladtunk tovább, hanem egyenesen Balatonfüred felé lesz az irány.

Máté miatt mondjuk előre tudtam, hogy nem lesz révi ereszkedés, illetve fél fülel hallottam, hogy a hátsó fele már jelzett neki és kezdtek fájni neki a nyeregben töltött kilométerek. A betérőn áthaladva, már csak párszáz méter és érkezünk a Tihany táblához, ami egyből hozza magával, hogy a levendulaültetvény Hajnit megállásra készteti ismét.

Leírni nem tudom az élményt, amit átélhettem itt. Egyszerűen mesés volt. Ezt követően egy éttermet
kerestünk, ami megfelel számunkra. Végül a szokásos étteremnél maradtunk és 18:00-kor nekiálltunk
„ebédelni”. Hajni és Ottó hekket, Máté és én gyros-tálat ettünk. Nem szokásom gyros-tálat enni ilyenkor, de most ezt is el kell kezdeni. Megmondom őszintén, kellemeset csalódtam, mert a krumpli jó volt, ahogy a hús és a zöldség is. Nem hittem, hogy ilyet fogunk kapni, de egy vagy kettő evésre nekem megfelelő volt.
Közben a felszerelésem akksijait töltögettem. Nagyjából 40-50 percet pihenhettünk összesen, majd lassan összekapva magunkat és ismét nyeregbe pattanva folytattuk utunkat, tudva azt, hogy túl vagyunk a felén és már nagyon is érezhető a távolság csökkenése. A balatonfüredi tömegen még átvágtuk magunkat, mert ahogy az lenni szokott, mindenki mindenfelé közlekedik. Majd a Kolosa Kikötőnél bal irányt véve haladunk ki ismét a 71-es út mellé és innen tudom, hogy lassan Csopak határánál leszünk és az egyik kedvenc kis erős területemhez érkezünk. Játunk erre a 17:45-19:30 közötti időtartományokban, de merem mondani, hogy a leghangulatosabbak mindig a 18:30 utáni időszakok voltak, mert ragyogó időben a Nap fénye és a fás rész fényjátéka egyszerűen lenyűgöző. Ez idén sem volt máshogy és nagyszerű hangulatban tekertünk itt át.
Majd baloldalt feltűnik csopaki pecsételőállomásunk, amit a CsopaJó biztosított a Spirit résztvevői számára. Nagyszerű környezetben és hangulatban volt részünk. Sajnos itt vettem észre, hogy a kamerám csak 22 mp-et rögzített ebből az élményből, nagyon sajnáltam, hogy több nem maradt meg. Pecsétünket 19:16-kor kaptunk meg és a kamerám helyretétele és fotók és videó készítése után indultunk is tovább az új bringás útvonalon, ami annyiban változott, hogy idéntől nem a Kőkorsó utcán haladunk le a kikötő irányába, hanem a pecsételőállomás után talán egy utcányira lévő Kerekedi utcán, majd az Örkény István sétányon haladunk a régi nyomvonal, a csopaki kikötő felé. Az új útvonal szerintem teljesen jelentéktelen. Élményben semmitmondó lett teljesen, mivel a parkoló autók sora elég kiábrándító látvány. Főleg ott, ahol igen közel haladunk a parthoz és ott is a parkoló autók takarnak mindent. Ezeket legyűrve érkezünk a csopaki kikötőhöz, ahonnan a jól ismert útvonal fogad minket, de élvezzük a fák alatti suhanást. Majd jön egy jobbos, majd rögtön egy balos és vár minket egy szintén felújított új szakasz, ahol nem a járdára teszik a kerékpárútat végre. Ez érezhető a tempónkon is, hogy végre jobban tudunk haladni, majd 19:28-kor hagyjuk is el Csopakot és irány Alsóörs.
Kellemes szakasz a 71-es út mentén, majd jobbra haladva távolodunk kicsit a 71-es úttól. Az erdős részen annyira megszűnik minden zaj, hogy madárcsicsergésre figyelek fel. A ritka pillanatok egyike, ami csak reggeli indulásunkkor, Keszthely környékén volt ismerős számomra. Ilyenkor jó azzal a tudattal
szembesülni, hogy csak mi vagyunk és az út. Majd arra leszünk figyelmesek, hogy baloldalról a vonalsínek megjelennek, ami Alsóörsig mellettünk is marad, a település innen már csak 2-3 km. Előző évhez mérten kisebb forgalom van, így kellemes tempóban és autósokat nem kerülgetve érkezünk meg 19:41-re a pecsételőállomáshoz. A pecsét megszerzése, frissítőzés és kulacstöltés után indulunk is tovább.

Következő pecsételőállomásunk Balatonalmádi, a Nereus Park Hotel lett volna, de a járványhelyzet miatt ez kimaradt így a soron következő esélyes pecsételőállomásunk Balatonkenesén lenne. Nagyon bízunk magunkban, hog Kenesére időben érkezhetünk. Alsóörsi vasúti síneken átverekedjük magunkat és folytatjuk utunkat a 71-es főút és a vasúti sínek szomszédságában. Aztán ahogy elhagytuk Alsóörsöt, úgy kezdődtek a kerékpárút hibás szakaszai. A fák között fel-felbukkanó balatoni látkép csodálatos volt, ha nem épp az úthibákra kellett figyelnünk. Aztán lassan-lassan elfogadható lesz az utunk és a 71-es út és is eltűnik mellőlünk. Ha figyelmesek vagyunk, akkor emlékeim szerint egy lilás tábla hirdeti, hogy Balatonalmádinál járunk.

Tovább haladva feltűnik egy szép szivárványszínre festett állomásépület fala, azaz megérkeztünk
Káptalanfüredre! Egy jobbos után a vasúti síneket keresztezve rögtön vesszük a balost és nem a kerékpárutat választjuk, hanem az úttesten haladunk tovább. Ennek oka, hogy nem biztonságos főszezonban a forgalom miatt, illetve sokkal kényelmesebb így, mert kb. 200 méter után úgyis az útra terel minket. Keskeny, kanyargó kerékpárúton folytatjuk utunkat Balatonalmádi szíve felé. Ezt követően áttekerünk Balatonalmádi parkosabb részére, ami minden évben fantasztikus élmény és hangulatban sem utolsó. Következő látványosabb helyszín a Szent Erzsébet Park, amin átsuhanva mindig is különleges a látvány. főleg napnyugta közelében. Itt rácsodálkozok, hogy az elektromos rollerek kölcsönzése nagyon pörög errefelé, amiket, ahogy az lenni szokott, itt is elég idétlenül használnak. Végül 20:07 felé érkezünk a Nereus Park Hotel elé, ahol kis kényszerpihenőt kell beiktatnunk. Ekkor döbbentünk rá, hogy a balatonkenesei pecsételés nem fog összejönni, mert csak 20 óráig voltak nyitva. Ezzel el is dőlt, hogy nem fogunk sietni, meg amúgy sem. Rövidke pihenő után indultunk is tovább. Most következik az a kb. 7 darab utca, ahol az elsőbbségünk csak akkor van, ha meg is adják nekünk. Szerencsékre kellemetlenség nélkül haladtunk, majd a hazai olajipari kút előtt jobbra be a házak közé, majd az utca végén vettünk egy balost. Ekkor merült fel a vásárlás gondolata, amit meg is ejtettünk a következő, a régi lebontott piac helyén kialakított bevásárlóközpontban, ahol egy ALDI is helyett kapott. Nekem nem kellett semmi, így a bringákra én vigyáztam. Kényszerpihenő ide vagy oda, de ez az ALDI-s kitérő kellett azért. Jövőre szintén beütemezésre javaslom.

10-20 perc pihenés után nyeregbe és irányba tettük magunkat, majd ismét a 71-es út mellett haladtunk. A legjobb, hogy ismét felújított szakaszon haladtunk, ami nagyon megkönnyítette a dolgunkat. Aztán jött egy kis lejtmenet, ami alatt jobbra tekintve a Fűzfői-öblöt csodálhattuk meg, a háttérben Balatonfűzfő házait is láthattuk már. Aztán az út is visszavált a régi burkolatra, ami már nem annyira élvezetes, de nem az elviselhetetlen kategória.
20:39-kor haladunk át a Balatonfűzfőt jelző táblánál és fordulunk is jobbra és irány lefelé a Tobruk strand irányába. A lejtmenet utáni vasúti átjáró után követjük a kerékpárutat, majd át a kis csatorna felett és mindig elcsodálkozok, mennyire csodálatos helyeken tudják átvezetni a kerékpárutakat, amik új lendülettel tudják ellátni az erre tekerőt.
Amióta felújították ezt a szakaszt, azóta nagy favoritom. Főleg úgy, hogy idén is ismételten kigurultunk a
„panorámastégre”. Káprázatos élmény volt ismét ott lenni. Hangulatát a képek sajnos nem adják annyira
visszaadni, de leírhatatlan élmény nyújt! Időnkből kb. 5 percre jutott erre a csodára, mert indulnunk kellett tovább, de remélem, a jövőben is kitérünk ide.
Utunkat folytatva az „új” szakaszon lassan érünk el a csatlakozáshoz, ahol meglepetésünkre felújították a régebben kellemetlen állapotú szakaszt, aztán visszaváltunk a megszokott régi burkolatra, ahogy kiértünk a már megszokott keskeny nyomvonalhoz, majd az autósokkal osztozkodtunk, de zökkenő- és
eseménymentesen telt a balatonfűzfői áttekerésünk. Majd jött a kis rengeteges szakaszunk Balatonfűzfő és Balatonkenese között, ezt a Gesztenyefa soron keresztül tesszük meg. Órám szerint ekkor már 13 órája indultunk és 21 óra felé járt az idő. Csapatunk végre nem csak egysorosan haladhat, hanem egymás mellett is haladhatunk akár. Beszélgetős áttekerős hangulatban teljesítettük is az erdős szakaszt és már-már az esti menésre is fel kell készülnünk, a lámpákat izzítani kell lassan.
Balatonkenesén is Fűzfőhöz hasonlóan eseménytelenül tekertünk át. Pecsételőállomásunk, a már bezárt Vak Bottyán Strand Tourinform irodájának sötét ablakait szomorkásan vettük tudomásul, de csüggedni kár, mert az élmény az első! Hajni és én is tudtam, hogy hamarosan, 1,7 km után már erősen tolni fogjuk a bringánkat.

Kenesén még a házak között tekeregtünk, amikor lassan már az út kezdett emelkedni, s ezzel kezdődik utunk úm. utolsó leküzdésre váró, nagyobb akadálya, a kenesei emelkedő. Már jóelőre megmondtam a többieknek, ahogy áthaladunk a zebrán, hogy tolni fogom egészen az Árpád út tetejéig. Na ez így is lett… A lábaimnak nagyon jót tett az a kis séta. Majd jött az emelkedő vége és a jól megérdemelt kút és a frissítők és kulacsainkfeltöltése. Amit csak lehetett, befogtam víztározónak az estés menésre, aki itt nem tenné meg, annak Balatonvilágosnál a magasparton és Siófokon is lesz lehetősége. Utána már nehézkes kitérés nélkül.

Kenese tetején készültem az esti menésre és a kellemes meleg idő ellenére megelégedtem egy térdfáslival és egy hosszúujjú felsővel. Az ereszkedést 22 óra körül indítottuk. Az ereszkedés során kezdetben még a régi útburkolat volt, majd felújított aszfaltrétegen haladhattunk, majd érkezhettünk meg Balatonakarattyára.
Szépen felújított szakasz volt, amit, remélem, fognak folytatni. Majd a 71-es körforgalmas szakaszán
áthaladva jobbra fordulunk Balatonakarattya házai közé. Talán 2012 és 2014 óta ez volt a harmadik alkalom, amikor csak az utcák vagy a lámpáink fényei voltak az egyedüli támpontjaink, mivel az ég az koromsötét volt és egybefolyt, amit láttunk. Kis nosztalgia, hogy volt olyan év, amikor csodaszép mély sötétkék színben pompázott az ég, ami nagyon el tudta vonni az ember figyelmét.
Szerintem igen szép tempót tartottunk végig és az út minősége is hozzájárult, hogy közel 20 perc alatt már Balatonaliga határánál járhatunk, de még mielőtt betértünk jobbra, megcsillant valami: akkor jöttek elő a Balaton és Siófok fényei. Nagyszerű érzés volt ezt ismételten látni. Nappal vagy naplementében ideérni még felderítőbb tud lenni, de nem vagyunk telhetetlenek magunkkal szemben. Balatonaligára beérve egy kis csomóponti átépítés lepett meg minket, de jó lett szerintem. Majd át az alagúton, ahol a hagyománnyá vált csengetéssel üdvözöljük a déli partot és kezdődik az utolsó, kb. 75 km-ünk, ami friss kondival az északi parton kb. 6 óra 24 percünkbe telt.
Vajon a déli part kegyes lesz hozzánk? A végén kiderült!
Az alagút után emelkedni kezdett, hogy a balatonvilágosi magaspartra felérhessünk. Alacsonyabb sebességi fokozatban kényelmesen feltekertünk, de pont mikor fordultunk be jobbra, akkor kellett megállunk bevárni a többieket. Majd az ismételt elindulás nehézségeivel dacolva tovább folytattuk az emelkedést a magaspartra, ahol előző évben megálltunk, ott most vaksötétség uralkodott és csak a túlpart fényei világítottak, ami se a videón, se a képeken nem jön át sajnos. Majd lassan érkezünk Balatonvilágos polgármesteri hivatala elé, majd lejtmenet a Csók István sétányon, át a vasúti átjárón és az erős lejtőn lefelé. Annyira elbámészkodtam, hogy a kamerámat el sem indítottam Balatonvilágos előtt sem, így ezek mind lemaradtak… Majd érkezés a már 20 órakor bezárt pecsételőállomásunkhoz, amit a Kerékpárbár szerviz és büfé biztosított nekünk. Itt tartottunk egy kis pihenőt és találkoztunk egy középkorú házaspárral, akikkel szóba elegyedtünk.
Köszöntünk, majd kölcsönösen jó utat kívántuk egymásnak és folytattuk is utunkat Siófok felé. Máténak
már ekkor a hátsó tájékával erősen gondjai voltak, de állta a sarat becsülettel.

Kezdődött a déli part kellemetlensége, a monotonitás. Hosszú egyenes szakasz Sóstó felé, majd a
feltöltődést azt jelentette, amikor Sóstónál csak karnyújtásnyira voltunk a Balatontól, amit ezelőtt a
balatonfűzfői stégen volt lehetőségünk érezni ennyire. A másik, amikor Szabadifürdő előtt a Szent László
utcára fordulhattunk rá és kis, élettel teli utcák voltak ott. Ahogy haladtunk, úgy fogyatkozott az élet és
csendesedtek el az utcák is, majd egyszer csak az útnak vége lett és ebből tudtam, hogy már nincsen messze a pecsételőállomásunk sem. Szokásosan fordultunk balra a Tátra utcára, majd az utca végén jobbra és már a sínek mentén láthattuk Siófok bejárati jelzőit is, majd az első vasúti átjárón átkelve jobbra fordultunk a Fő utcára, ami egyenesen a Siófoki Víztorony felé vezet minket. Majd jön a buszpályaudvar, megtelik az utca fénnyel és a fák közül előbukkan a Víztorony. Felemelő látvány volt! 23:40-kor meg is kaptam a pecsétemet a Tourinform-irodában, ahol készségesen pótolták a vizemet és kedves szavakkal bátorítottak bennünket a hátra lévő távra. Hajni és Máté a padon ülve pihentek meg egy kicsit, Ottóval nekünk állva kényelmesebb volt kimozgatni az izmainkat.
Siófokon már kezdek lelkileg eljutni addig, hogy tudatosuljon ennyi év távlatából is, hogy már kb. 155 km-t tettünk meg és még kb. 65 km van még hátra, ami eltörpül amellett, amit eddig megtettünk.

Szellemileg ez van, akit lesokkol, ha belegondol, de engem teljesen feltüzel és lelkesít, hogy „már csak” 65 km van hátra. Eddigi kerüléseim alatt rájöttem, hogy ha rágörcsölők a fennmaradó kilométerekre, akkor azt pokolian hosszúnak fogom érezni és az élmény kimarad-elmarad teljesen.
Aztán erőt vettünk magunkon és elindultunk. Nem mondom, hogy könnyű volt, mert Máté után nekem csak most kezdett el a hátsóm fájdogálni. A Víztoronytól indulva az első lámpánál jobbra fordulva át a vasúti síneken, majd veszünk egy balost a hídra. Majd a körforgalom és a második kijáró a miénk, de utána egyből van egy kerékpáros forduló balra, amit kihasználunk és a házak között folytatjuk utunkat, olykor vaksötétben, ami nagyon izgalmas volt. Alig hagytuk magunk mögött Siófokot, már Balatonszéplak-felső állomásépülete mellett haladunk el. Innen már csak 9 km zamárdi pecsételőállomásunk.

Nagyon jó tempót sikerült találni magunknak, ami azt jelentette, hogy pikk-pakk Balatonszéplak-alsón voltunk, majd utunk a part felé vezetett minket, majd balost vettünk és a part kezdeti közelsége lassan jelentősebb távolságra nőtt. ismét a házak közt tekertünk. Innen már Fonyódot jelölik távolságnak a bicikliút melletti táblákon, ami innen még 40 km-re van és Fonyódról még kb. 12 km Balatonmáriafürdő, jó tempót megyünk és reméljük, ezt így is marad. Közel 3 km múlva a távolban egy ismerős házra leszek figyelmes és ebből tudom, hogy az Aradi utca következik. Majd nem egész 3 perc múlva már érkezünk a Zamárdi Tourinform irodája elé és 0:37-kor meg is kapjuk a pecsétünket. Kis pihenőt is tartottunk, mert Máténak már erősebb gondjai voltak az ülőgumóival, ami nem is csoda, mert nem volt hozzászokva ekkora távokhoz, de tartotta magát becsülettel!
Aztán ismét nyeregbe pattantunk és folytattuk utunkat Szántód irányába, de a következő
pecsételőállomásunk, ami nyitva is lesz, az már csak Fonyód lesz és addig még jópár kilométer van hátra.

A szokásos útvonalon haladtunk Szántód felé és Szent István utcát célozzuk meg és hamarosan ismét egy újonnan épült kerékpárúton folytathatjuk utunkat, ami nagyban megkönnyítette a haladásunkat és röpke 20 perc múlva már a Szántód táblát láthattuk meg. Továbbhaladva a nyomvonal már nem a rév felé és a házak közé terel be minket, hanem tovább egyenesen a főúton. Majd egy keskeny járdaszerűség marad nekünk, amit hamar feladtunk és a főútra tértünk rá inkább. Majd a régi nyomvonal csatlakozásánál ismét megfelelőbb úton haladhatunk, kb. 200 méter után kanyarodunk jobbra és haladunk el Szántód-Kőröshegy vasúti megállóhely mellett. A vasúti megállóhely nyújtotta világítás lassan elhalványul és felváltja a Szántód-Balatonföldvár szakaszra jellemző sötétség, mivel közvilágítás nincsen ezeken a szakaszon

Érzésre nagyon jó tempót tekertünk, majd Balatonföldvárra jellemző platánsorokra, majd az állomás fényeiére figyeltünk fel. Egy kerékpáros tábla szerint innen már „csak” 29 km-re van Fonyód, Balatonszárszó pedig kb. 5 km-re van. Ezeket már Máté miatt is figyeltem, hogy tudjon pihenni kicsit, de ismervén ezt a gondot a megállás sokszor ront a dolgokon, mint javít.
Balatonföldvár a megszokott bulis események hiányában elég csendes volt, ami arra volt jó, hogy a Balaton kis hullámzását is lehetett hallani, minthacsak mellette lettünk volna közvetlenül. Hosszú menetnek tűnő 5 km után nem sokkal pillantjuk meg Balatonszárszó fényeit és ezzel együtt haladunk el a Csukás Színház mellett, majd ez után szavazunk meg magunknak egy kis pihenőt egy kiülős helyen. Úgy éreztem, hogy kezdek lassan megéhezni, így egy müzliszelet és egy HELL energiaital segítségével küzdöttem le az éhségérzetemet, ami nagyon jólesett. Hajni, Ottó és Máté is tudott pihenni egy keveset. Nagyjából 10-15 percet pihenhettünk, majd ismét nyeregbe pattantunk és folytattuk utunkat. Máténak itt is mondtam, hogy már „csak” 24 km Fonyódig, ami nagyjából 2 óra út lenne és még nagyjából 3-3,5óra Máriafürdőig, ha minden klappol és jó tempót tekerünk. 185 km-rel a lábunkban minden tempó szerintem jó tempó, mert halad az ember.

A házak között haladva egyszer csak fordulunk balra és már tudom, hogy a 7-es út mellé fogunk kilyukadni, ahol eszelősen rossz az út. Már Mátét sajnálom, mert ez neki iszonyatosan fog fájni és szenvedni fog tőle. Aztán eszembe jut, hogy most adták át az új nyomvonalat, ami így kellemes lesz végre, ennyi idő után. A 7-es főút mellett talán 50 m-t haladtunk, majd jobbra fordultunk és már a Szent István utcán haladtunk, majd át az új hídon és a Gyöngyvirág utcán haladtunk tovább, majd az utca végén jobbos, majd egyből balost veszünk, majd az utca végén már a Hárs utcán vagyunk és ismét a régi nyomvonalon és irányban haladunk tovább. Aztán megérkezünk a balatonszemesi parkba, ahol a vaksötétben fákat kerülgetve érkezünk meg a balatonszemesi állomás épülete és a resti mellé, majd áthaladunk egy parkolón, majd ismét egy kis hangulatos parkon keresztül áthaladva jobbra tartva áthaladunk a vasúti átjárón, majd követjük a kerékpárutat.

Ezt követően 3-3,5 km-es szakasz következik, ahol a Balaton közelsége nagyon érződik és halljuk a Balaton hullámait és érezhető, hogy jó pár fokkal hidegebb is lett. Ekkor már 2:10 felé jártunk az időben. Ez a szakasz számomra nem csak azért jól ismert, mert volt alkalom, amikor itt végig toltam a cangámat, hanem azért is, mert túlpart fényei egyes helyeken nagyon szépen kirajzolódnak. Ekkor is tudatosul bennem/bennünk, hogy mekkora táv is van mögöttünk és már csak egy „kevéske” van hátra. Egy kis kanyarodás a végére, majd ismét egyenessé válik az út a messzibe, aminek a végén egy fehér pont látható csak. Falva a kilométereket ez a fehér pont egy állomássá növi ki magát és a számos emléket felidéző
Balatonlelle-felső állomást hagyjuk el. Balatonlelléig egy jól felújított szakaszon haladunk ismételten, amit időnként egy-egy fekvőrendőrös bucka tör meg. Aztán ismét egy fehér pont kezdi kinőni magát ismételten,majd sokasodni is kezd, amiből tudom, hogy hamarosan Balatonlellére érünk.
2:30-ra érkeztünk meg Balatonlellére, ahol egyből az új belső szakaszt ki is próbáltuk. Késő este révén ez annyira nem gond, de a nappali órákban a kapuk és autóbejárók nyújtotta takarással itt közlekedni elég veszélyes tud lenni. Majd egy balossal a Napospart utcára fordulunk, ahol kb. 50 métert tekerve
kanyarodunk be a Napfény strand előtti szép parkba vezető kerékpárút-szakaszra, ami koromsötétben is
iszonyat hangulatos. Kanyargó utunk egyenesen a Napsugár utcára vezet és ott folytatjuk utunkat. Innen a táblák és a jelzések egyértelműen ki vannak téve, így eltévedni nem fog senki. A Honvéd utcán haladva hagyjuk el az előző évi pecsételőállomásunkat, a Hotel Lellét. Lellei házakat, nyaralókat hátunk mögött hagyva érkezünk egy nagyobb parkolóhoz, ahol jobbratartással haladunk tovább. Majd szintén egy elé jellegzetes szakasz következik, ahol nappali környezetben csodálatos lehet tekerni, de nekünk most lassan hajnali 3-hoz közeledve ezzel a kisebb csodával kell beérnünk, de így is hozza kellemes hangulatát, mert ez
már Balatonboglár határa. A különálló kerékpárutat mellőzve inkább az úton haladunk, ami sokkal
kényelmesebb. Ezt követően már csak a Gömbkilátó fényeire koncentráltam, hogy idén ismét
megcsodálhassam. Aztán egyszer csak megpillantottam, majd a fák eltakarták, majd ismét előbukkant.
Aztán már csak arra lettem figyelmes, hogy majdnem a Platán strand bejáratánál vagyunk és balra felnézve ott volt teljes pompájában. Fényképet is készítettem, de valami iszonyat pocsék lett, így csak a magamba eltett emléke maradt meg. Továbbhaladva érkezünk a Platán sorra, ahol továbbhaladunk egyenesen és a tábla szerint már „csak” 8 km Fonyód. A Tinódi utca végén fordulunk jobbra, majd közvetlenül balra és már a Hunyadi utcán vagyunk és már „csak” 7 km Fonyód.

Valahol a Hunyadi utca közepén álltunk meg egy kis pihenésre, hogy Máté kicsit helyrejöjjön. Ismét
elindulva nem kellett sokat tekernünk és jött az egyik régi kedvenc pecsételőhelyem, a Hunyadi Étterem és Soós Lajos és családja ugrott be nekem. Akárhányszor sikerült pecsételési időben ideérnünk, mindig széles mosollyal indultunk tovább, de sok kép elmondja mekkora feelingje volt ennek a pecsételőállomásnak.

Észbontó hangulattal és élményekkel lehettünk még gazdagabbak akkor. Sajnos már nem ők pecsételnek mostanában, hiányoznak nagyon!
Az itteni információs tábla tanúsága szerint már csak 6,5 km volt hátra Fonyódig. Kicsit nehéz elhinni, hogy 500 métert tekertünk a Platán sortól, de nem akadunk fent ezen, tekerünk tovább. Aztán egy kis érdekesség, amit 10 év távlatából most vettem észre (lehet, a fáradtság miatt), hogy egy szép Szent István szobor mellett haladunk el, ami nagyon igényesen lett kialakítva. Utólag döbbenek rá ezekre, hogy mennyi kis szépség lapulhat meg a tekerésünk alatt, amit nem vesz észre az ember. Aztán a táj változik és újépítésű nyaralókra, lakásokra leszünk figyelmesek. Ezt követően már tudom, hogy kezdődik a nyaralók kerülése és egyben érkezünk a „szeles sarokra”, ahol mindig a szél szokott telibe kapni minket, plusz egy keskeny betonút a kerékpárosoknak. Ez az a sarok, ahol a házak menedékéből egyszer csak jobbra fordulva a Balaton felől érkező erős szél meg szokott lepni minket. Na ez most nagyon elmaradt, de cserébe erősen hűlt a levegő.
Mindenesetre ezért cserébe nagyon szép látványt kapunk, és ha pirkad vagy már a látóhatárt látva érkezünk, akkor 1-2 óra irányába eltekintve megcsodálhatjuk a Badacsonyt is. Ezt eddig csak párszor volt alkalmam megcsodálni, de magával ragadó látványt adott egy életre.

Keskeny út, majd elérjük a fonyódligeti gyerektábor kerítéstengerét, amit idén elkezdtek felújítani, innentől válik szélesebbé az út és tudunk a közúton is haladni, ami nagyban megkönnyíti a tekerésünket a majd 2,1 km-es, egyenes szakaszon, ahol egy-kettő kis kitérőnk volt és ezzel érkezünk meg Fonyódligetre.
Amennyiben erőnk volna rá és napkelte felé érkeznénk ide (időjárástól függően reggel 5óra felé), akkor
megfontolandó útvonal lehet a part (Árpád part) felé haladni, hogy egy igen kellemes élményben lehessen részünk. 2012-ben nekem volt részem ebben és valami csodálatos volt, csak akkor a Badacsonynak háttal voltam (sajnos). Most a fonyódligeti állomás mellett folytattuk inkább utunkat. Keskeny, de hangulatos szakaszon mehetünk, ami fokozatosan szélesedik, majd az Árpád parti kitérőnél való visszacsatlakozásánál a tábla tanuúsága szerint 9 km van még Balatonfenyvesig. Ezt követően érkezünk Fonyód szélére és az új apartmanlakások tengeréhez, ahol utunk teljes szélességében folytatódik. Az új zajvédő falak tengerében elvegyülő kis híd jelzi nekem, hogy lassan érkezünk a fonyódi pecsételőállomásunkra.

Amikor meglátom a piros szemaforokat, már tudom, az Fonyód állomása lesz! Végül 3:30-ra érkeztünk meg Fonyódra, ahol Fogarasi János fogadott bennünket! Élmény volt őt itt is látni. Emlékszem, amikor néhány éve kerülte a Balatont, szintén a Spirit-en, szerintem akkor is pont itt futottunk vele össze. Feleszmélve a dolgokon el se akarom hinni, hogy itt járunk már, főleg, hogy az indulás előtti napon eddig jöttem el.

Nagyon felpezsdítő érzés volt. Pecsétet megkaptuk, majd kis utolsó pihenőt iktattunk be, de nem akartuk
túlzásba vinni, mert kezdtünk álmosak is lenni. Maradék Cerbona-szeletem megettem, hogy legyen még egy kis erőtartalékom. Negyedórányi pihenő után ismét nyeregbe pattantunk. Síneken át, majd rá a 7-es út melletti kerékpárútra. A tábla tanúsága szerint már „csak” 7 km Balatonfenyves. Kimondhatjuk, hogy az utolsó kb. 2 óra van hátra nekünk. Az emelkedők kicsit fogták a tempónkat, de sikerült egy nagyon jó
ritmust összehozunk közösen, amivel ezeken túllendültünk és a végén sikerült ezt végig tartanunk is.
Bélatelepnél a túloldal fényeit csodáltam. Egyszerűen nem tudtam betelni vele. idén sem. Felérve egy
kifőzdénél fordultunk jobbra, majd át a síneket és innentől végig a sínek mentén haladtunk egy kis kitérővelmég Alsóbélatelep előtt, de a táblák és a jelzések ki vannak téve rendesen, így itt se tévedhet el senki.
Innentől folytattuk nagyszerű, kényelmes sebességgel, amit mindenki. még Máté a fájó ülepével is bírt.
Teltek a kilométerek és a sínek mellett fel sem tűnt már, hogy lassan pirkadni kezdett. Ezt a Balatonfenyves előtti egyik boltnál vettem észre, hogy kezd világosodni, illetve innen már „csak” 10 km a célig.
Kanyargó utak után egyszer csak megpillantom balatonfenyvesi pecsételőállomásunkat. Hajniék kicsit
siettetnek, hogy pecsételjek, de addig még pár képet is lövök. Végül a pecsétet 4:17-kor kaptuk meg. Kis pihi és indulunk is tovább. Hajnival megbeszéltem, hogy a szállásukig elvezetem őket, így jó ideig az eredeti
nyomvonalon haladunk, majd Máriaszőlőtelepnél fogjuk keresztezni a vasutat és úgy megyünk végig
toronyirányt. Kicsit nagyobb tempóra kapcsoltunk, hogy előbb odaérjünk. Közben nagyon ránkpirkadt és
lassan már Hajniék szállásához is elértünk. Máté is erőre kapott, hogy lassan beérnek. Szerintem a
pecsételéstől nem telt el 20-30 perc és már a szállásuknál is voltunk s ezzel nekik itt ért véget a Spirit of
Balaton-i túrájuk. Egymásnak gratuláltunk, hogy sikerült és a búcsú pillanataiban és egy közös célbaérős
szelfivel búcsúztunk, hogy majd jövőre újra együtt tekerünk, ami nagyon jó lenne!

Innen már csak nekem kellett beérnem. Ami energiám volt, azt mozgósítottam és indítottam egy nagy hajrát.
Ez annyira jól sikerült, hogy nem vettem észre, hogy iszonyatosan lehűlt a levegő bizonyos szakaszokon.
Ennek ára lesz! Meg is lett az eredménye, de ezt majd kicsit később.
Az eredeti nyomvonalon, nem cikázva az utcákon gondoltam a visszajutásom, hanem hosszabb egyenesebbszakaszokat kerestem a gyorsan haladás érdekében. Ez annyira jól is sikerült, hogy az utolsó szakaszt nagyon benéztem, mert Balatonmáriafürdő felújított szakaszára való balra ráfordulásom helyett simán egyenesen továbbhaladtam. Amikor jobbra kellett már fordulni, akkor ébredtem fel, hogy valami nem stimmel. Hát igen . . . benéztem álmosságomban az irányt és fordulás vissza, de már a jó irányban.
Az iszonyat jól felújított balatonmáriafürdői szakaszon suhantam végig, ami egyre jobban eufóriába csapottát, hogy ez az, ismét megcsináltam! Az utolsó körforgalom és az utolsó méterek! Arcomon fáradtsággal és kis mosollyal, 209 km-rel a hátam mögött beértem és 5:03-kor megkaptam a célbaérési pecsétemet, ami nagyszerű érzés volt. Leírhatatlan boldogsággal és élményekkel tele fejeztem be a 2021-es Spirt of Balatont. Még egy gyors szelfizés, meg egy kis beszélgetés, majd irány a szállásom, zuhany és alvás. Nem hittem volna, hogy beérés után 30-40 perccel már az ágyat fogom nyomni. Sajnos Gyuriék befutójára nem értem ki, de remélem, jövőre ez is sikerül!
Visszatérnék pár dologra…
A Hajniéktől való tekerés megtette az eredményét, mert egy kis torokgyulladást kaptam, de nem tartott
szerencsére sokáig.
A másik, hogy a déli part kegyesebb volt-e velünk? Ha a fáradtsággal és a monotonitással együtt nézzük, akkor igen. Még ha időben a déli partot több is volt időben teljesíteni. A déli part megbocsátóbb és kitáblázottabb, mint az északi part. Ami a legfontosabb, hogy a déli part sok felújított szakaszának
köszönhetően sokkal élvezhetőbb lett, főleg Balatonőszödnél.

És most számokban az első és az utolsó 75 km-t nézve:
Balatonmáriafürdő (8:36) – Zánka (15:00) 6 óra 24perc menetidő;
Balatonaliga (22:25) – Balatonmáriafürdő (5:03) 6 óra 38perc menetidő.
Csapatomról… Erre az évre is sikerült egy nagyszerű hangulatú csapatot összehozni. Máténak nagy
gratulációm, hogy közel sem volt ekkora távokhoz hozzászokva és mégis legyőzte a korlátait és áttörve
azokat teljesítette a távot!
Végezetül szeretnék minden résztvevőnek gratulálni, aki elindult bármely távon és irányban. Akinek nem
sikerült a kívánt célt elérnie, ne csüggedjen, jövőre sikerülni fog, ebben egészen biztos vagyok!
Illetve nem utolsósorban szeretném megköszönni a pecsételőállomásokon dolgozóknak, a szervezésben
résztvevőknek, hogy segítették a 2021-es Spirit of Balaton létrejöttét ;) Nélkületek ez nem jött volna össze!
Fetter György (Gyuri) barátom, jövőre ugyanitt és még nagyobb lelkesedéssel, de akkor már a 13. Spirit of Balaton-on és 2022-ben!
A 2021-as Spirit of Balatonról készült filmem szerkesztett formában, zenei aláfestéssel az alábbi linken
található. Ezzel köszönöm meg mindenkinek a részvételét, segítséget, közreműködését! Jó szórakozást
kívánok hozzá!
HAMAROSAN!!!

Egyéni statisztikám:
Rajt: Balatonmáriafürdő - 8:36
Összes menetidő: 20 óra 27 perc
Tekeréssel töltött idő: 12 óra 51 perc 58 mp
Pihenéssel töltött idő: 7 óra 35 perc 02 mp
Átlagsebesség: 16,2 km/h
Megtett táv: 208,75 km
Cél: Balatonmáriafürdő – 5:03

Zárszó és megemlékezés - Öcsém emlékére
Öcsém, Kun Ádám 2021. augusztus 10-én, 35 évesen a rákkal való küzdelmében alulmaradt. Sok ember
szemében egy igazi küzdő személyiség hagyott itt bennünket. Ő volt az, aki képes volt a legnagyobb
fájdalmai ellenére is mosolyt csalni a másik fél arcára.
Neki a Spirit of Balaton egy igazi kihívás volt minden téren és maximális odaadással és tisztelettel volt felé.
Ádámmal közösen 2012-ben volt az első Spirit of Balaton-os indulásunk. 2012-ben képes volt minden
felkészülés nélkül elindulni, bízva az eddig kerékpáros tapasztalataiban. Holott 220 km-t azelőtt egyben
egyikünk sem tekert le, az Őrségben letekert napi 25-50 km-ből indult ki, hogy az gyerekjáték volt. Ebben a hiszemben jutott el „csak” Balatonlelléig. Élményeinket az akkori élménybeszámolómban olvashatjátok.
Ez után az első Spirit of Balaton után mesélte el nekem, hogy számára akármennyire is fájdalmas és
kimerítő volt az utunk, egy örök és igen kellemes emlékkel szállt fel végül a vonatra. Egyik legjobb közös emlékünknek is nevezte sokszor, mivel közös gyermekkorunk számtalan emléke visszaköszönt balatoni tekerésünk alatt.
2013-ban készülgetett, de nem érezte az, hogy menne neki, így kihagyta.

2014 a visszatérés éve volt. Egy Budapest-Velencei-tó, majd vonattal vissza Budapestre távval készült fel Speedo barátjával és velem. Végül ebben a felállásban teljesítettük is a 2014-es Spirit of Balaton-t.
Élményekben itt sem volt hiányunk, de nosztalgikusan mindig a 2012-es tekerésünket hoztuk fel. Sose
feledem el az arcát, amikor beértünk és a teljesítés tudata fellángolt benne. Fáradt arcával fülig érően csak mosolygott rám. Szavak nélkül, teljes szívével örült a teljesítményének. Számomra meg ez volt egyik legjobb öröm az életemben, hogy láthattam ezt az arcát.
2015-től mindig téma volt, hogy indul és ismét visszatér. Munkája és más elfoglaltságai sajnos nem tették lehetővé, hogy beteljesülhessen, pedig mindig zsongott, amikor eljött az Spirit of Balaton ideje, és mindig fájó szívvel köszöntük el a hajnali órákban egymástól, amikor elindultam a Spirit-re otthonról.
2018-2019-ben sajnos csak kórházi kórtermekből kívánhatott jó utat nekem/nekünk, de amikor ismét
találkozhattunk, akkor órákig tudta hallhatni a sztorizgatásokat. Sőt, 2019 vége felé már úgy tűnt, jobban lesz és újra bringázhatunk együtt. Tervben volt, hogy autóval lemegyünk és a Balaton körül olyan kisebb szakaszokat teljesítünk, amik számára kedves szakaszok voltak. De rendszeresen mondta, hogy vissza akar térni ismét. Ebben biztos is voltam, hogy menni fog neki.
2020-ban felerősödött a betegsége. Ennek ellenére nem akart lemondani a lehetőségről, hogy induljon.
2020 és 2021-ben életünk legnehezebb hajnali köszönésein voltunk túl, sírva köszöntünk el egymástól.
2020-ban pont a kórházba való bemenetele előtt indultam, majd 2021-ben már csak az ágyában fekve
köszönhettem el Tőle.
Most, 2021-ben egész utamon Ő járt a fejemben. Találkozásunkkor az utam eseményeire szinte azonnal
kíváncsi volt, még ha fáradt is volt a betegsége miatt.
Ekkor még nem tudtam, hogy kicsivel több, mint 1 hónap múlva már nem lesz köztünk.
Dobogókő… Ez volt az, amit Öcsémmel mindig is terveztünk közösen, hogy teljesítjük.
Öcsém utolsó földi útja előtt elindultam munka után, 23:50-es indulással Dobogókő irányába. Fejemben
Öcsém szavaival, emlékeivel, s minden szellemiségével együtt. Utam során végig éreztem, hogy Velem volt.
Dobogókőre érve éreztem, hogy együtt nézzük azt, amire együtt vártunk:
„Oly távol vagy tőlem s mégis közel…”
Spirit of Balaton-os útjainkon szellemedben végig velem/velünk leszel, Ádám Öcsém!
Fájó szívvel búcsúzok/búcsúzunk Tőled! Hiányzol, Drága Öcsém!