Navigáció
     
Balaton Turmix
     
Cikk hierarchia
Cikkek főoldala » Túraajánlatok » Somogyvári bencés apátság
     
Somogyvári bencés apátság

Somogyvár községe Fonyódtól és Balatonboglártól körülbelül harminc kilométerre délre, a Nagyberek keleti részén fekszik. Szent László király 1091-ben, egyes mondák szerint a szlavóniai hadjáratból hazafelé tartva és itt az építésre fogadalmat téve alapította a somogyvári Kupavár-hegyen a bencés apátságot, mely azután sokszáz évig szolgált az ország egyik központjaként. A Kupavár-hegy három hektárnyi fennsíkja a mai falutól északra fekszik, s a legutóbbi évszázadokat leszámítva a Nagyberek vize övezte és védelmezte azt. Az apátság oltalmazását szolgáló sáncok még ma is láthatóak a dombtető körül, annak három oldalán. A földsáncokon belül várfallal is védett épületegyüttes a román stílusban épült, majd gótikusra átépített, bazilikaszerű templom mellett kolostort, temetőt és egy kis kápolnát is magábanfoglalt.

Az apátságba először francia, Saint Gilles-ből származó szerzeteseket hívott Szent László, de később, a XIII. században már magyar írányitás alatt működik és jelentős vallási és szellemi, közigazgatási központtá is válik. Az 1220-as évektől itt őrzik a vármegye okiratait is. A XIV. századi második virágkor után, amikor a templomot is átépítették, a XV. századra hanyatlás lesz úrrá a valaha országos jelentőségű központon, 1508-ban már nincs szerzetesi jelenlét a kolostorban, utolsó apátját 1553-ban említik, 1556-ban pedig az addigra várrá átépített objektum a törökök kezére jut (a török időkben a Balaton volt a törökök által meghódított területek északi határvonala), azonban még 1799-ben is magasan álltak a templom és a kolostor csupasz, elhagyott falai.

Az első ásatásokat még a XIX. század elején, majd a század második felében végezték, de átfogó jellegű, több, mint egy évtizedes régészeti feltárás csak 1972-ben indult, melyet rekonstrukciós munkák is követtek. A helyszínt 1983-ban, Ópusztaszer és Mohács után harmadikként, nemzeti emlékhellyé nyilvánították, 1991-től pedig a nyilvánosság előtt is megnyitották.

Somogyvár Kupavár Történelmi Emlékhely
Nyitvatartás: április 1. és október 31. között a hét minden napján 9.00-19.00-ig
Tel.: 06-30-692-3469 
www.somogyvar.hu

 

Képek nagyítása: jobb egérgomb, utána Kép megjelenítése

 

      Cikkek képei: ta-somogyvar2011-01.jpg      Cikkek képei: ta-somogyvar2011-02.jpg

 

      Cikkek képei: ta-somogyvar2011-23.jpg

 

      Cikkek képei: ta-somogyvar2011-20.jpg      Cikkek képei: ta-somogyvar2011-21.jpg

 

      Cikkek képei: ta-somogyvar2011-19.jpg      Cikkek képei: ta-somogyvar2011-08.jpg

 

      Cikkek képei: ta-somogyvar2011-17.jpg      Cikkek képei: ta-somogyvar2011-13.jpg

 

      Cikkek képei: ta-somogyvar2011-18.jpg      Cikkek képei: ta-somogyvar2011-16.jpg

 

      Cikkek képei: ta-somogyvar2011-25.jpg      Cikkek képei: ta-somogyvar2011-24.jpg

 

      Cikkek képei: ta-somogyvar2011-22.jpg      Cikkek képei: ta-somogyvar2011-07.jpg

 

      Cikkek képei: ta-somogyvar2011-10.jpg      Cikkek képei: ta-somogyvar2011-03.jpg

 

      Cikkek képei: ta-somogyvar2011-11.jpg      Cikkek képei: ta-somogyvar2011-04.jpg

 

      Cikkek képei: ta-somogyvar2011-12.jpg      Cikkek képei: ta-somogyvar2011-06.jpg

 

      Cikkek képei: ta-somogyvar2011-05.jpg

     
Fővédnök
A Spirit of Balaton támogatója:

Fővédnök:
Dr. Simicskó István
Honvédelmi miniszter
     
Kapcsolat
Információk, hírlevél, részveteli regisztráció: spiritofbalaton (kukac) gmail.com
     
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
     
Add tovább!
     
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2022.04.20. 19:58
Kedves Apalaci! Igen, már évek óta minden résztvevő kap valamilyen ajándékot, pl. kitűző, hűtőmágnes :)

2022.04.17. 12:44
Kedves György! Négy évvel ezelőtt "feszegettem" a témát, hogy miért nincs jelvény vagy kitűző. Jól látom, hogy már mégis van?

2022.03.21. 15:03
Szia Gyuri! Légyszíves írd meg az egyesület adószámát az 1% SZJA miatt. Köszönöm: Gábor

2022.02.09. 22:33
Kedves Neo! A regisztrációt azóta sikeresen rendeztük, egyébként minden információ megtalálható a Részvételi regisztráció oldalunkon! A felnőtt részvételi díj változatlanul 4000 Ft

2022.01.29. 18:18
Szia! Szeretnék jelentkezni az idei spirit of balaton körre, tavaly nem voltam, más esemény, i szeretném kérdezni, hogy most mennyi a nevezési díj, és kérnék egy számlaszámot is, előre is köszönöm szé

2021.06.08. 15:02
IGEN: IDÉN IS LESZ SPIRIT OF BALATON!!! Regisztráció: https://www.spiri.
..ticle_id=7
Sok szeretettel várunk minden vállalkozó kedvű kerékpárost!

2021.05.14. 10:49
Kedves Alien! Nagyon úgy néz ki, hogy idén is lesz Spirit, már sokan regisztráltak is, de a részvételi díjat csak akkor kérjük átutalni, ha biztos lesz a szervezés (ez még 1-2 hét). Téged is várunk :)

2021.05.10. 11:57
Szia Gyuri! Mikor lehet befizetni az idei nevezési díjat? :)

2020.06.12. 12:14
Ma végre eldőlt: IDÉN IS LESZ SPIRIT OF BALATON!!! Regisztráció: https://www.spiri.
..ticle_id=7
Sok szeretettel várunk minden vállalkozó kedvű kerékpárost!

2020.06.03. 13:23
Kedves Neo! Igen, a pecsétkönyvet és a többi, a részvételhez szükséges dokumentumot email-ben küldjük ki a regisztrált résztvevőknek. A szervezés szerencsére egyre biztosabbnak kezd látszani :)

     
Felhasználók
· Online vendégek: 1

· Online tagok: 0

· Regisztráltak: 404
· Legújabb tag: DD
     
Statisztikák