Navigáció
     
Balaton Turmix
     
Cikk hierarchia
Cikkek főoldala » Spirit of Balaton 2012 - élménybeszámolók » Spirit of Balaton 2012 - Vargáné Kárász Judit élménybeszámolója
     
Spirit of Balaton 2012 - Vargáné Kárász Judit élménybeszámolója

Egy kezdő az első Spirit of Balaton túráján...

 

Cikkek képei: sob-2012-varganekaraszjudit-02.jpg

 

Talán azzal kezdeném, hogy 52 éves vagyok és a legnagyobb jóindulattal sem vagyok sportos alkatúnak nevezhető...sőt! Amikor az ismerősöm mondta, hogy körbe akarja tekerni a Balatont egy nap alatt, azt hittem, viccel. Tudtam, hogy képes rá, de nekem az meg sem fordult a fejemben, hogy én elinduljak egy ilyen hosszú túrán. Aztán elmondta, hogy indul a Spirit of Balaton-on . . .és akkor én is elkezdtem barátkozni a gondolattal. Elolvastam róla mindent, amit csak lehetett, de a legmeggyőzőbb számomra az volt, amikor maga a szervező azt írta, hogy Ő mennyi megtett km után vágott neki ennek a távnak. Akkor eldöntöttem, hogy talán számomra sem lehetetlen az út megtétele.

Mindig szerettem kerekezni, de az élet úgy hozta, hogy egészségügyi okokból nem tudtam kerékpárra ülni az utóbbi három évben, talán csak öt alkalommal. Az idén végre nyeregbe pattanhattam (a barátnőm persze erre azt mondaná, hogy kászálódtam) és végre tekerhettem kedvemre. Nekem eddig mountain bike-om volt és azzal kb. 54 km volt a legtöbb, amit megtettem...gondoltam, egy jobb biciklivel megtehetek akár 100-at is! Na így indult el az új kerékpárvásárlási akcióm. A barátnőm igazi kerékpáros, Ő adta nekem kölcsön a trekkingjét, hogy ki tudjam próbálni. Azzal mentem egy kisebb kört a Fűzfő-Tihany útvonalon, majd komppal Szántód és vissza Fűzfő, 85 km volt a megtett utam. A bal kezem nem szuperált utána egy hétig, nagyon muris volt...nem tudtam vele szorítani.

No beszereztem az új csodás kerékpárom (három héttel az út előtt) és három hétig rohangásztam (ill. rohangásztunk) a többi előírt és nem előírt felszerelésekért. (Pl. a táskát csütörtökön tudtam megvenni, ami lényeges volt, mert csak 1/2 l-es kulacs fért rá a vázamra). Az indulás előtti héten minden nap tekertem 30-50 km-t, de a következőn (az indulás hetében) nem volt erőm a meleg miatt. Fehér bőrű vagyok, nem szeretem a nyarat, ill. a kánikulát, panelban lakom...és persze allergiás is vagyok (nem tudok ventilátort használni). Egész héten "haldokoltam" a melegtől, képtelen lettem volna felülni a kerékpárra.

A barátnőm is indult volna két "kerekes" társával, de Ő az időjárástól tette függővé az indulását. Ő már többször végigtekerte az utat, volt már kánikulában is és azt mondta, hogy többet ilyet nem csinál. Szerintem engem komplett idiótának tartott, hogy indultam ezen a túrán (igaz, nem mondta ki...de én tudtam),...hiszen mentünk már együtt (Ő száguldott a csodás Cube országúti kerékpárján) és mindig aludt egyet mire utolértem. Azt mondta útközben...na látod, ha ezt a sebességet, a 25-28 km/h-t tudnád tartani majd a túrán, akkor az jó lenne! Na ja, könnyű volt tartani...mert besegített a lejtő és így gyorsabban futott a bringa. Azért jó tanácsokkal ellátott...akkor inni, amikor még nem vagy szomjas, akkor enni amikor még nem vagy éhes...persze én is elolvastam mindent, amit csak lehetett, sőt vettem izotóniás italt, a Tomi (a helyi kerékpárszaküzlet tulaja) proteint is ajánlott és szőlőcukrot (port), hogy a túra után 1 órán belül és másnap reggel is igyak meg egyet (amitől persze nem tudtam elaludni a túra után, és hasmenést kaptam tőle:)) Azt mondta, ne hallgassak senkire, csak menjek a saját ütememben és ne csábuljak el az út során (ne hajtsak gyorsan)...sőt még felajánlotta a fehér hosszú ujjú pólóját kölcsönbe az útra (nagyon rendes volt Tőle)...de tuti, hogy Ők is csodabogárnak tartottak a tervem miatt. Azt is mondta, hogy a legnagyobb melegben üljek fel és tekerjek egy 20-ast szép lassan (legalább két napon keresztül), hogy szokja a szervezetem...na mondtam Neki, az már nem jön össze, mert holnap reggel indulok...ja azt tanácsolta még, hogy 12-14-ig álljak le...na és beköszöntött a nagy nap...végül mégiscsak Almádiból indultunk (nyomtathattuk újra a rajtlapokat...fóliázni...stb.)

Azért megosztom Veletek, hogy miket vittem magammal kezdőként...a félliteres kulacsomban a bekevert izotóniás ital, három félliteres víz, három szendvics, három müzliszelet, magnézium- és kalciumtabletta, valamint Magneexpress Forte por, volt nálam két váltás fehérnemű, egy póló, egy nadrág és egy pulóver, naptej, dezodor, golyós stift, tusfürdő, fésű, WC papír, higi kendő, kézfertőtlenítő kendő, tükör (ha bogár megy a szemembe és ment...), fájdalomcsillapító, több "tonna" pzs. az allergiám miatt, esővédő, kulcs a bringához, szigetelőszalag, elemlámpa (csúcsszuper, mert nem látok a sötétben, a bringámon is két lámpám volt elöl), zár a kerékpárhoz és a telefon...no ennyi...Almádiból indultunk 8:30-kor...Fűzfőtől már egyedül mentem...nagyon lassan...úgy is mondhatnám, hogy cammogtam......Gyuri tanácsát megfogadva (kímélve az erőmet) emelkedőnek mindig tolva a bringát...így fogyogattak a km-ek.

10:33-kor pecsételtem Világoson, 11:35-kor Siófokon, Zamárdiban 12:32-kor...tehát nem álltam le, mert annyira lassú voltam, ha még le is állok, mi lett volna...addigra már teljesen leégtem (pedig 50-es naptejem van) A pecsételőállomásokat nem keresgettem, mert azzal is csak az időm hosszabbodott volna...csak ott pecsételtem, ahol az út mellett volt, vagy hamar megtaláltam...Szárszón 13:55-kor voltam...persze aggódó barátnőm folyamatosan hívogatott...annyiszor kellett le- és felszállnom...negatív energiákkal bombázott, amikor mondtam Neki, hogy 50 km-t tettem meg...Úristen! Belegondoltál, hogy még legalább négyszer annyi van vissza?...én meg jót nevettem és mondtam, hogy nem így kell hozzáállni...már megtettem 50 km-t...ráérek, nem?...lassan járj, tovább érsz alapon...Igyál 10 percenként! Megnyugtattam, hogy amikor egy kicsit is éhes vagy szomjas vagyok, eszem és iszom...akkor meg belesikított a telefonba, hogy...AZ MÁR KÉSŐ!..(az első útján cudar rosszul volt, még hányt is, mert nem evett, ezért féltett annyira). 16:00-kor még csak Bogláron voltam, 16:53-kor Fonyódon, Fenyvesen 17:valamikor ( a szép nagy pecsét miatt nem is látom), Máriafürdő és Keresztúr 18:25, Berény 18:48...hát én is azt hittem, hogy gyorsabb leszek...kb. 15 km/h-val gurultam...

Fenékpusztánál felhívtam a volt osztálytársamat, hogy most érek be Keszthelyre...azért telefonáltam Neki, mert az osztálytalálkozónkat fújtam le a túra miatt, amit ketten szerveztünk meg pont erre a szombatra (Keszthelyen végeztem)...szóltam Neki, nehogy azt higgye, hogy nem is indultam...19:55-kor értem be Keszthelyre, Zoli már várt (így ott pihentem egy kicsit), elvitt egy jó parti büfébe és megvendégelt...megmasszírozta a fájó nyakam (masszőr Hévízen)...mit mondjak, isteni volt...mondtam, jöhetne velem tovább...és átbringázott velem Gyenesre, ahol szerintem én voltam az utolsó 20:54-kor (21-kor zártak)...elbúcsúztunk és folytattam magányos utam. Györökön 21:20-kor voltam...akkor már sötét volt...ez számomra azért lényeges, mivel sötétben nem látok (még vezetni sem vezetek sötétben, ha elkerülhetem, pedig vizsgálták a szemem, de soha nem találtak semmit...na az is jó volt...mivel az orvos színtévesztő lévén az asszisztens mondta neki, hogy jót mondok-e, azt tanácsolta, hogy inkább ne vezessek este, ha megtehetem, mert a végén még elveszik a jogsim).

Orsi barátnőm (tuti csuklik már) persze hívott (mint mindig, óránként kb.), hogy most mi lesz, megyek tovább a sötétben ? (Ült már mellettem amikor este vezettem, talán azért kérdezte:)) Én megnyugtatóan énekkel válaszoltam...hogy keresem az utam...persze, hogy megyek, ha megtalálom az utat! Edericsnél meg sem próbáltam átmenni a benzinkúthoz, mert akkora volt a forgalom, gondoltam, Szigligeten mindent megveszek, elvégre egy csárda, ahol éjfélig pecsételnek, tehát nyitva van. 22:35-kor "felcsapódtam" az összes náddal bevont ajtóra ill. kapura, de be lehetett látni és láttam pár embert beszélgetni...hát én bekiabáltam, hogy pecsételtetni szeretnék...erre kiszólt egy férfihang, hogy a mai nap kivételével...erre visszakiabáltam, hogy ma van a túra és nem máskor...ment egy rövid diskurzus bent (talán félreértés történt, álljunk pozitívan a dolgokhoz!) és kiszólt egy hölgy, hogy akkor kihozza a pecsétet...no így aztán se a vízkészletemet, se a kajámat nem tudtam pótolni (azért azt sikerült elérni az Orsinak, hogy ezért aggódjak egy kicsit). Végre az Orsi is lefeküdt már, 23:30-kor hívott utoljára így nem fárasztott az örökös felszállásokkal (mert ugye azt már nehezebben viseltem, fájt a fenekem, na...)

Jöttek a badacsonyi helyek sorban és én tudtam, hogy vizet muszáj szereznem. Letérni az útról a sötétben nem mertem, mert féltem, hogy eltévedek. Beláttam egy kertbe, ahol egy férfitársaság beszélgetett és kértem tőlük a két üvegembe vizet...az ember lánya ugye találja fel magát...kedvesek voltak és segítettek nekem, sőt meghívtak, hogy várjam meg a vadast (amit főztek az iszogatás mellett) és egyek velük. Megköszöntem a kedvességüket, visszautasítottam a felkínált szénsavas vizüket és tovább kerekeztem...vagy tologattam a járgányt fel-le, fel-le...néha azt sem tudva, merre járok. A fiatalok a bulikból akkor értek haza énekelve, kurjongatva, vidám hangulat volt néha az éjszakában. Egy dohányzó fiatalembertől megkérdeztem, hogy jó felé megyek-e (néha valóban csak akkor derült ki, amikor végre megláttam a zöld táblát), Ő elküldött volna egy másik úton, mert azt mondta, hogy ha a kijelölt úton megyek, a következő egy gyilkos kaptató lesz...de hát mertem én letérni, amikor nem is látok?...a kaptató megvolt és én toltam a bringát és közben pár szem kekszet eszegettem...ja és elővettem az elemlámpámat, mert hiába ragyogtak szépen a csillagok, néha azért biztonságosabbnak éreztem, ha jobban belátom az utat (azért voltak kísérteties helyek)...volt, hogy a bokrok között velem párhuzamosan csörtetett gondolom egy kutya (bár akkor miért nem ugatott?), ha megálltam, ő is elcsendesedett, ha mentem, újra futott, elég ijesztő volt (ja persze, elfelejtettem, hogy egy benzinkút mellett vezetett az út, ahol mindent meg tudtam venni)...akkor beért egy hármas csapat (Ők is a túrán voltak)...segítettek is amikor rossz felé fordultam...Velük többször is találkoztam...volt, ahol együtt haladtunk és együtt sem találtuk meg a pecsételőhelyeket, se Révfülöpön, se Udvariban...bár mint említettem már, én nem is akartam az éjszakában letérni az útról...Rám mindenki vigyázott, mert egyszer sem estem el, pedig majdnem belehajtottam egy zöld kerítésbe (nem vettem észre, hogy elfordul az út), elemlámpával a kezemben kerekeztem, ami azért nagy művészet a részemről, mert így sem a váltót, sem azt a féket nem tudtam rendesen kezelni (csak nehézségek árán, az új bringámra meg ugye nem fogom szigetelőszalaggal rátekerni a lámpát, sajnálnám a csini biciklim), így csak néha vettem elő. Többször gyorsan mentem lejtős úton, nem vettem észre az elforduló utat és csak a csoda mentett meg a bukástól....rókával is találkoztam...kettővel!

Elértem Aszófőre...és ott eljött a "vég", ez azért volt érdekes dolog, mivel Tihanytól már kívülről ismertem az utat. Aszófőn idegileg kikészültem, rossz felé fordultam (balra fel) és eltévedtem. A célhoz olyan közel...agyilag egész úton eddig rendben...és ott "összeomlottam". Jártam Aszófő minden utcájában fel és le, fel és le...elmentem Pécsej felé...egyszerűen nem voltam képes normálisan gondolkodni, végre eljutottam odáig, hogy visszamenjek oda, ahol balra fordultam és most jobbra mentem...szerintetek megtaláltam az utat, ami az orrom előtt volt?...hát nem...valami köves úton elindultam Tihany felé (gondoltam én), de tudtam, hogy nem jó helyen vagyok...és akkor telefonos segítséget kértem...és természetesen haris08-at is kikészítettem a dilimmel, hogy ha Ő már végigment itt, akkor miért nem tudja elmondani az utat...azt mondta, azt sem tudja, hol vagyok! Nézzem meg az utat...szerintetek?...útjelző: 71...át a vasúti átjárón és balra fordulni (na én ott nem fordultam be balra, amikor újra nekifutottam a kezdeteknek, csak egyenesen mentem tovább és jobbra fordultam a köves útra). Ráadásul a túraleírást is többször végigolvastam, lehet, hogy benne is volt, csak nem emlékeztem rá?..

No mindegy, megvolt az út és onnan mint az őrült (szerintem) hajtottam, hogy beérjek. Nem néztem meg, mennyi időt vesztegeltem ott el, talán 3:44-kor néztem meg a telefont, amikor láttam, hogy merül az is. Azt tudom, hogy az út végén 10 km pluszom volt. Haris08 eljött elém Tihanyig kocsival és "húzott" egészen a célig. Tartotta bennem a lelket, mert Aszófő teljesen lemerített, semmi gondom nem lett volna, hiszen lassan haladtam. Nem tudtam felmérni, hogy Almádi onnan mennyi időre van...egyszerűen nem voltam képes normálisan gondolkodni...annyira sajnáltam volna, ha a semmibe vész az utam! Mindig bevárt, amikor lemaradtam, hozott nekem vizet és biztatott, hogy nincs sok hátra. Az időt kérdezgettem, de Ő mondta, hogy bőven beérek, persze én nem hittem Neki. Soha nem volt még Almádi olyan hosszú, mint akkor ott, vasárnap reggel...de 5:35-kor sikeresen megérkeztem...és nagyon boldog voltam! (Ha Aszófőn leülök, eszem és iszom egy kicsit, ha rendbe hozom magam agyilag, nem jártam volna így! Tanulságos volt!)

Köszönöm mindenkinek a segítséget!

Sajnos fényképeket nem készítettem, majd jövőre...ja és még a nyáron biztosan végigmegyek fényes nappal a Tihany- Szántód alatti szakaszon, hiszen annyi mindent nem láttam a sötét miatt.

A Fertő-tó egynapos túra szombaton lesz, talán oda is eljutunk. Azt mondják, a Háromhatár is jó...tehát bringára fel, kedves Társaim, kortól és nemtől függetlenül....és irány a végtelen szabadság!

Köszönettel: Vargáné Judit

 

 

 

     
Fővédnök
A Spirit of Balaton támogatója:

Fővédnök:
Dr. Simicskó István
Honvédelmi miniszter
     
Kapcsolat
Információk, hírlevél, részveteli regisztráció: spiritofbalaton (kukac) gmail.com
     
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
     
Add tovább!
     
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2022.04.20. 19:58
Kedves Apalaci! Igen, már évek óta minden résztvevő kap valamilyen ajándékot, pl. kitűző, hűtőmágnes :)

2022.04.17. 12:44
Kedves György! Négy évvel ezelőtt "feszegettem" a témát, hogy miért nincs jelvény vagy kitűző. Jól látom, hogy már mégis van?

2022.03.21. 15:03
Szia Gyuri! Légyszíves írd meg az egyesület adószámát az 1% SZJA miatt. Köszönöm: Gábor

2022.02.09. 22:33
Kedves Neo! A regisztrációt azóta sikeresen rendeztük, egyébként minden információ megtalálható a Részvételi regisztráció oldalunkon! A felnőtt részvételi díj változatlanul 4000 Ft

2022.01.29. 18:18
Szia! Szeretnék jelentkezni az idei spirit of balaton körre, tavaly nem voltam, más esemény, i szeretném kérdezni, hogy most mennyi a nevezési díj, és kérnék egy számlaszámot is, előre is köszönöm szé

2021.06.08. 15:02
IGEN: IDÉN IS LESZ SPIRIT OF BALATON!!! Regisztráció: https://www.spiri.
..ticle_id=7
Sok szeretettel várunk minden vállalkozó kedvű kerékpárost!

2021.05.14. 10:49
Kedves Alien! Nagyon úgy néz ki, hogy idén is lesz Spirit, már sokan regisztráltak is, de a részvételi díjat csak akkor kérjük átutalni, ha biztos lesz a szervezés (ez még 1-2 hét). Téged is várunk :)

2021.05.10. 11:57
Szia Gyuri! Mikor lehet befizetni az idei nevezési díjat? :)

2020.06.12. 12:14
Ma végre eldőlt: IDÉN IS LESZ SPIRIT OF BALATON!!! Regisztráció: https://www.spiri.
..ticle_id=7
Sok szeretettel várunk minden vállalkozó kedvű kerékpárost!

2020.06.03. 13:23
Kedves Neo! Igen, a pecsétkönyvet és a többi, a részvételhez szükséges dokumentumot email-ben küldjük ki a regisztrált résztvevőknek. A szervezés szerencsére egyre biztosabbnak kezd látszani :)

     
Felhasználók
· Online vendégek: 1

· Online tagok: 0

· Regisztráltak: 404
· Legújabb tag: DD
     
Statisztikák