Sok év kihagyás után tavaly kezdtem el intenzívebben biciklizni. Idénre jutottam el oda, hogy nagyobb távokon is kipróbáltam magam. Hamarosan, hogy rátaláltam a Spirit of Balaton felhívására, fogalmazódott meg bennem, hogy a rendezvény keretein belül kétszer kerüljem meg a Balatont.

Inkább vagyok kitartó, mint gyors, és a körülményeket is figyelembe véve a 24 órás szintidő nem túl bőségesnek, de teljesíthetőnek tűnt. Leginkább a pecsételőállomások számossága miatti időveszteség aggasztott (ha csak 3-5 perc jutna egy pecsételési helyre – pedig az igazán nem sok -, akkor ez már összességében közel 1,5-2,5 óra is lehet). Hogy viszonylag zökkenőmentesen menjen, igyekeztem előre jól felkeszülni a pontos helyszínekből. Azt nagyjából eldöntöttem, hogy ahol célszerű, ott inkább a haladósabb főúton megyek, s onnét térek le a pecséthelyekhez. Zalai lévén a Keszthelyi-öblöt viszonylag jól ismerem, a déli part 7-es útját meg autós szempontból Zamárdiig, igy a legtöbb helyet könnyű volt memorizálni, a kevésbé ismert, kritikus részeket pedig “Google Street View”-val előre bejártam, hogy legyen kellő helyismeretem. Időközben e-mail-en megérkezett a részletes állomásmutató is, ami megintcsak segitett a pecsételőhelyek gördülékenyebb megtalálásában.

A túra napján korán keltem, egy kiadós reggeli után, ahogy világosodott, már indultam is otthonról. A Balatonmáriáig levő 54 km-t is két keréken tettem meg, igaz, vigyázva arra, hogy ne hajtsak túl erősen, sok energiát ne pazaroljak el. A sebesség nem igazán számított, mert a 24 órás időkeretbe nem esett bele ez a szakasz, így tényleg csak az volt fontos, hogy odaérjek. Persze a reggeli kellemesen hűvösben, s a még gyenge szélben könnyű volt haladni, s nagyjából kicsit több, mint két óra alatt már a starthelyre is érkeztem. Kis pihenőt tartva néhány túróstáskával és vízzel frissítettem magam. A közeli fagyizóban már javában folytak az aznapi roham előkészületei, így kézenfekvő volt bemenni és vizet kérni tőlük. Ha már ott voltam, akkor megkértem őket, hogy a pecsétkönyvet és az ellenőrzőlapot is pecsételjék le. Így aztán sikerült 7:05-kor pecsételt papírokkal indulnom.

Balatonberénybe gyorsan átértem. A reggeli, Balatonmáriára való út alatt láttam, hogy a következő állomás, a “Tekergő Kerékpáros Pihenő”  ajtaja sarkig tárva volt már, most meg zárva találtam. A pihenő virágait öntözgető bácsika mondta, hogy valóban korábban már ott volt a tulajdonos, de elment, csak később lesz. Gyorsan döntöttem, akkor ez a pecsét most kimarad, irány Keszthely. A forgalom még mindig nagyon gyér volt (szinte nulla), úgyhogy – megküzdve a helyenként már megélénkülő északias széllel - továbbmentem a főúton a Keszthely belterület tábláig, majd le a partra a Helikon strandhoz. Még ide is 8:00 előtt érkeztem, a kassza zárva. Egy közeli étteremnél épp az aznapi friss zöldséget és gyümölcsöket rakodták ki, így ott kértem és kaptam pecsétet. A parton és a kerékpárúton folytattam az utat Gyenesdiásra, ahol már előkészültek a SoB-résztvevők fogadására, gyorsan meg is kaptam a következő pecsétet, ahogyan nemsokára rá a vonyarcvashegyit is.

A balatongyöröki Tourinform-iroda nagyjából félúton van a part és a 71-es főút között, úgyhogy itt mentem fel a kerékpárútról a főútra. A megállás az irodánál felesleges volt, mint utólag kiderült, csak 9:00-kor nyit...

Innét már egy fokkal gyorsabban haladtam a főúton. Előzetesen azt terveztem, hogy mivel az első körben még erőnlétben is jobb vagyok, ezért igyekeztem jobban tekerni egy picivel, de megfelelő mennyiséget tartalékolva a hátralevő második körre is. Kis időt mindenképp célszerű volt gyűjteni, mert a második körben már biztos lassabb leszek. Azért is siettem, mert nem tudtam jól megbecsülni, hogy mennyi idő megy el egyebekre, s egyértelműen az volt a célom, hogy a két kör lehetőség szerint férjen bele a 24 órába. A megállásokat is igyekeztem a minimálisra szorítani. Menet közben a biciklisruha hátsó zsebeiből az otthonról hozott pogácsákat, kakaóscsigágat és túrós táskákat eszegettem, a kiürülő zsebeket pedig épp egy soron következő pecsételőállomásnál töltöttem újra a csomagtartóra erősített hátizsákból. A kulacsot is igyekeztem mindig csurig tölteni az állomásokon. Ahogy melegedett az idő, erre egyre nagyobb szükség volt.

Az időjárással szerencsém volt az első körben, az előrejelzéshez képest nem volt olyan nagy a szél. Ugyan lehetett volna kisebb is, de ne legyen az ember telhetetlen, legalább aznap nem tudott túlforrósodni a levegő, nem kapott hőgutát az ember. Cserébe azért kicsit kellett küzdeni az északi parton a széllel.

Az északi part látványát mindig is szerettem, felemelő érzés lassan végigtekerni rajta. Balról szép sorjában jönnek a vulkanikus hegyek, jobbról pedig a Balaton. Sajnos most nem volt időm hosszasan elidőzni egy-egy helyen (pedig többször nagyon is érdemes lett volna: pl. a györöki ”Szépkilátó”-i látvány mindig ámulatba ejt), de két kerékről így is sokkal többet látni, mint autóból.

Szigligettől már mindenhol sikerült pecsétet gyűjteni, a teljesség ígénye nélkül néhányat felsorolok:

Badacsony, Fortuna pincészet: még zárva volt ugyan, de a szomszédos pincészet kisegített vízzel is, pecséttel is. Csak azt sajnálták, hogy nem maradtam ott borozgatni.

Ábrahámhegy, strand: ezt madjnem kihagytam, először kicsit túlmentem a lekanyarodási helyen, de pár 100 méter után észrevettem, kis vissza úttal korrigáltam.

Révfülöp, on2wheels: nagyon kedvesen fogadtak, s meglepett, hogy a tulajdonos egy füzetbe pontosan feljegyezte az oda érkezőket. Kicsit elcsodálkoztam, hogy a 4. beérkező voltam, pedig ekkor már 9:42-nél járt az idő.

Balatonakali, Brigaakali: nagyon szépen rendbehozott épület, a mosdó is elsőosztályú. Jólesett lemosni az út porát, az izzadságot, s a bőrre kirakódott sót. Kellemesen felfrissített. Már előre elterveztem, hogy a második körben is élek ezzel a lehetőséggel.

Balatonfüred, Hotel Margaréta: itt egy kicsit kavarogtam, egy keresztutcával előbb mentem le, mint kellett volna. Végül legrövidebb útként egy Tesco parkolóházon keresztül jutottam vissza a főútra, s a következő keresztutcából kicsit visszakanyarodva értem el a Hotelt. A recepciónál nagyon finom juice-t adtak frissitőként, jólesett.

A Balatonfűzfő utáni szakasz könnyen ment, az északias-északkeleties szél végre itt hátulról nyomott.

Balatonvilágos, Polgármesteri Hivatal: a ragyogó kilátás jócskán kárpótolt az előtte levő balatonakarattyai hosszú kaptató miatti megpróbáltatásért.

Siófok, Tourinform-iroda: a várost nagyon nem ismerem, de a Víztorny épületét nagyon könnyű volt megtalálni, benne az irodával.

Zamárdi, Tourinform-iroda: az utcában pár házzal odébb egy megtévesztésig Tourinform-irodának gondolható épületben az ott dolgozó kedves nénike, elmondása szerint, simán osztogatta a pecséteket a SoB-résztvevőknek. Még épp csak vizet kaptam tőle, amikor valamin gyanút fogtam, hogy mégsem ez az igazi hely, s továbbgurultam néhány háznyit az igazi Tourinform-irodához.

Később biztató volt megpillantani a boglári kilátót, majd Fonyód jellegzetes hegyvonulatát, tudtam, nemsokára célba érek. Bár Balatonfenyves és Balatonmáriafürdő között végeláthatatlan hosszú egyenes következett, de csak eljutottam az ismerős körforgalomig, s rögtön az első kör végét jelentő célállomásig. 16:25-kor került a lapokra az utolsó pecsét.

Összességében várakozáson felül, 9:20 alatt lett meg az első kör, megnyugtatóan sok idő maradt a másodikra, s erőmből is maradt még elég. A rendezők kellő csodálattal tekintettek a leadott ellenőrzőlapon szereplő sok pecsétre és a jó időeredményre, különösen, miután elárultam, hogy még egy második kört is készülök menni. Nekem úgy tűnt, csak akkor hitték el komolyan, amikor bizonyítékként a papírjaim közül előhúztam a második garnitúra pecsétkönyvet és ellenőrzőlapokat.

Fél óra pihenő után 17:00-kor kezdtem meg a második kört. A berényi állomásnál most már kaptam pecsétet. Épp indultam volna tovább a főúton, mikor a srácok figyelmeztettek, hogy nem sokkal előttem ment el egy rendőrautó, hozzátéve, hogy reggel büntettek biciklist, így ajánlatosabb a kerékpárúton menni. Hallgattam óvó figyelmeztetésükre. Nem szeretem a kerékpárutakat, helyenként nagyon rázott a keresztirányú bordázatoktól. Egy nagyobb zökkenőnél majdnem pórul is jártam: a gumipókkal a csomagtartóra rögzített papírjaim lerepültek. Szerencsére a szél még nem fújta nagyon szét, s talán hiánytalanul sikerült összeszedni az összes lapot. A leglényegesebb lap, az ellenőrző pecsételőlap mindenesetre meglett, így nyugodtan mehettem tovább. Második alkalommal Keszthelyre beérve be tudtam gyűjteni a hivatalos pecsétet is, még ásványvizet is kaptam mellé. Györökre érve nyugtáznom kellett, hogy a Tourinform-iroda már bezárt, igy másodszorra sem sikerült a hivatalos pecsét begyűjtése.

Sajnos az időjárás ezúttal nem volt olyan kegyes hozzám, mint az első kör alatt. Egyre sötétebb felhők kezdtek gyülekezni északról. Rövid bevezető csepegés után hirtelen be is indult az eső. Szerecsére pont a közelben volt az edericsi Agip benzinkút, amit átmeneti menedékként használtam. Nagyjából 20 perc kényszerpihenő után indultam Szigliget felé, amikor már csak enyhén csöpörgött. Badacsony felé járva ismét rázendített az eső. Most nem volt a közelben egy alkalmas beálló, így egy nagyobb fa árnyékában felvettem az esőkabátot, majd folytattam az utat. Nem sokkal később már levehettem a kabátot, majd ismét rázéndített, s újra fel kellett vennem. Úgy tűnt, Révfülöp környékén tisztult ki annyira az ég, hogy már el lehetett rakni véglegesen a kabátot, meg is tettem azt az on2wheels állomásnál. Aztán haladtam tovább a már egyszer bejárt úton. Közben Örvényesnél már annyira besötétedett, hogy átváltottam éjszakai módra, lámpákat felkapcsoltam, láthatósági mellényt felöltöttem.

Sötétben már nem haladtam olyan gyorsan, igaz, fáradtabb is voltam. De ahogy néztem, még mindig volt elég idő, igy az egyes pecsételőállomásokon már többet pihengettem, beszélgettem. Balatonalmádiban pont összefutottam egy kisebb csapattal, köztük az egy szál fürdőnadrágban tekerő, így a sötétben is könnyen felismerhető főszervező Fetter Györggyel. Rövid bemutatkozások és egy-két fénykép után folytattam az utat. Fűzfőtől ismét aggódva kémleltem az eget: a kivilágított siófoki part felett mintha sötétebb lenne az ég. Nem sokra rá erről minden kétséget kizáróan az időnként felvillanó villámokból megbizonyosodhattam. Kicsit bíztam, hogy mire odaérek, addigra már elvonul a vihar. Részben így is történt. Mire a kellemesen langyos estében Balatonvilágos után Siófokra értem, addig már odébb vonult a felhő. Sajnos nem oldalirányba el, hanem a déli part irányában elém. Mikor Zamárdiba érkeztem, a Tourinform-iroda számítógépén megnéztem az internet időkép.hu radar- és széltérképét, ami csak megerősített az érzésemben. Furcsa kettősségként a felületi szél átfordult délnyugati ellenszéllé (pedig mennyivel egyszerűbb lett volna hátszéllel menni), ennek ellenére a zivatarfelhő a résztvevőket nem kímélve kitartóan haladt pontosan a déli part felett Balatonmária irányába. Egy idő után sajnos beértem a vihar peremét, ismét esett, megint fel kellett venni az esőkabátot, de egy szűk fél óra után már szükségtelen volt a kabát.

Már jócskán benn jártam az éjszakában. Bár minden pecsételőállomást felkerestem, jelentős részük már zárva volt. Már-már olybá tűnt, hogy én vagyok az egyetlen még úton levő résztvevő. Cáfolatként megnyugtató volt a déli part hosszabb egyeneseiben a távolban látni mások villogó piros hátsó lámpáit, gondoltam, hasonló éjszakai sorstársak. Szerencsére a kilométerek egyre fogytak, ismét közeledtem Fonyód felé, s közben mintha már elkezdett volna világosodni is. Fonyód után már határozottabban világosodott. Gondoltam, most már csak pár kilométer a végállomásig, Balatonfenyves után inkább kimentem a 7-es főútra, igaz, minimális kerülő, de már mesziről is jól látható, meddig kell menni, a keresztúri templomnál levő kereszteződést amúgy sem lehet eltéveszteni.

Végül alaposan elfáradva, 04:40-kor futottam be a célba, azaz a második kör közel 12 órásra, pontosabban 11:40-esre jött ki. A két kör együttesen is jócskán belefért a 24 órába.

Most már nem volt más hátra, csak egy kiadósabb pihenő után hazamenni. Még mindig volt elégséges pogácsám (étvágyam már kevésbé), amiből egy keveset elpusztítottam, hisz tudtam, hazafelé is kell az energia. Még szívesen ücsörögtem volna tovább, de már az álmosság is kezdett kellőképpen gyötörni, hisz lassan 25-26 órája talpon, vagy inkább nyeregben voltam, szívesen végignyúltam volna egy kényelmes ágyon. Ehhez viszont 54 km-t kellett még hazáig tekerni. Úgy 6 óra magasságában szántam magam rá, hogy elinduljak. Nem voltak ideálisak a körülmények. Ahogy elhagytam a Balatont, az ellenszél már-már viharossá erősödött, a fáradságtól is jóval lassabban haladtam, mint amire számítottam. Ráádásul a hajnali vihar miatt még helyenként nagyobb tócsák voltak az úton, ezt leszámítva az út ugyan már kezdett felszáradni, de a növényzet csupa vizes volt, így a szél kellemetlenül hűvösnek bizonyult. Ennek ellenére küzdenem kellett az álmossággal, nehogy lecsukódjon a szemem s árokba fusson a bicikli. Az ismert úton nyugtattam magam, hogy még ezen meg azon a dombon kell felkapaszkodni, utána már könnyebb lesz. Csak nagysokára tűnt fel kis falunk templomtornya, jelezvén, hogy hazaérkeztem. Határozottan ez az utolső szakasz volt számomra a kitartás igazi próbája.

Végén megnézve a km-számlálót 512 km-t mutatott. Leszámítva az oda- és visszaút 54-54 km-ét így egy Balaton-körre átlagosan 202 km jött ki. Csak úgy összehasolításul: ennyi kilométerrel az olaszországi Velencéig is bőven eljutottam volna otthonról...