Nem is volt oly rég, hogy elhatároztam, hogy a számomra legelső, 2012-es Spirit of Balatonra elmegyek és letekerem a távot. Sőt bele sem gondoltam, hogy ez mit is jelent: 220 km egy nap alatt! Aztán pár hónap múltán Öcsém is kapott a lehetőségen és ő is velem jött akkor. Mire kettőt gondolt az ember, az elhatározás pillanatától már el is jött július első szombatja és nem egész 24 óra után élményekkel gazdagabban tért haza az ember - és nem utolsósorban új barátságok, ismeretségek is születhettek!

Nem volt ez másképpen a 2013-as Spirit of Balaton kapcsán sem. Na jó, annyiból más volt, hogy tudtam, mire számíthatok az út során és milyen kihívások várnak rám vagy ránk. A 2013-as balatoni körre Öcsém sajnálatosan nem tudott eljönni, így sokáig úgy volt, hogy egyedül fogom teljesíteni a távot. Talán már csak egy hónap volt hátra, mikoris az egyik legjobb barátom, Csaszi, vagyis Császár Károly jelezte, hogy velem tartana, így végül ketten vágtunk neki a nagy útnak. Neki túl sok felkészülése nem volt a túrára, így a triatlonos múltja, ami nem most volt, és az abban a hónapban a munkahelye és otthona közötti napi 23-26 km volt a felkészülése. Ezek ellenére belevágott, amiért max. respekt!



                              A Déliből a Balaton felé, Csaszival és a bringákkal


Az előző évhez hasonlóan az első vonattal indultunk Balatonmáriafürdőre, ami 3:55-kor indult a Déliből, így Csepelről fél 3-kor indultunk neki a bemelegítő távnak. Az előre megváltott MÁV-jegyekkel volt egy kis zűrünk, de megoldottuk. A vonaton már pár Spirit of Balaton-résztvevővel is találkoztunk, így az alaphangulat megvolt. Előző évhez képest csak úgy elsuhant a táv, majd már azon kaptuk magunkat, hogy le kellene szállni. 8 előtt 10 perccel ért be a vonat, majd Gyuriékkal találkozás 1 év után ismét ugyanott! Ismét elcsodálkoztam, hogy mennyien is vagyunk és jó volt látni ezt a tömeget, de szó szerint! Majd megláttam hirtelen az egyik kedves kollégámat, Kutassy Istvánt is! Kis beszélgetés, majd a maga kis csapatával neki is indultak. Tavaly 2-5 perc alatt megvolt a pecsét, de idén már 10-15 percet álltunk sorba, mire a kezdő pecsétet megkaptuk. Pár gyors fotó és nekivágtunk a nagy útnak!



                                                       Kun Ákos



                                                  Császár Károly


Észbe sem kaptunk, illetve alig indultunk el, de már Balatonberény jött, majd Keszthely, ahol kis frissítővel is kínáltak minket, majd kis szusszanással egybekötött reggeli a tavalyi pecsételőállomás helyén, végül Istvánt és csapatát bevárva indultunk tovább egészen Balatongyörökig. Utána Szigligetnél találkoztunk velük, utoljára, ahol ők egyenesen tovább, mi Csaszival a szigligeti kitérő felé vettük az irányt.



                                            Ederics felől a Badacsony
                                     


                               Visszatekintve Edericsről a Keszthelyi-öbölre



                                                  Keszthelyi pihenő



                                            Keszthelyről a Balaton I.



                                            Keszthelyről a Balaton II.



                                         Szigliget felé vesszük az irányt


Mivel perzselt már a nap, így 1-1 üdítő társaságában az árnyékban kifújtuk magunkat kicsit. A szigligeti kitérőt nem mindenki csinálja meg, de nekem hozzátartozik a körhöz, ahogy Tihany is, s mindig tud is újat mutatni annak, aki nyitott szemmel jár. Csaszi barátomon, mivel kevés kilométert tekert mostanában, egyes emelkedők kifogtak, így kicsit segítettem neki, ha felfelé ment. Ábrahámhegynél jöttek neki elő a nagyobb gondok. Neki is, mint öcsémnek tavaly, nyereggondjai voltak, de amíg bírta lelkierővel, mentünk és nyomtuk tovább a távot, majd Révfülöp előtt leültünk kicsit pihenni, s megbeszéltük, hogy a révfülöpi pecsételőállomás után nem jön velem tovább, hanem hazamegy, mert eddig bírta csak sajnos. Előtte bevásároltam, hogy kifogyott tartalékaimat feltöltsem, majd ki az állomásra és 5 perc múltán Csaszi már a vonattal Budapest felé robogott, én meg tovább. Nagyon sajnáltam, hogy így alakult, de jövőre újra megpróbálja és akkor biztosan fog sikerülni!

14:20 körül járt már az idő, így a kényszerpihenőket próbáltam behozni kicsit, így Balatonszepezd és Zánka csak úgy elsuhant mellettem. Zánkán mondjuk szerettem volna megállni kicsit, de annyira belemerültem a tekerésbe, hogy csak mentem tovább, majd 15:09-re Balatonakalira értem. Örvényesnél utolértem tavalyi részeredményünket, de mivel kedvenc ebédelőhelyem, a Huszár Vendéglő teli volt, így pár korty ital után mentem is tovább. Ekkor már 15:33 volt.



                                            Valahol az északi parton


Aszófő környékén rengeteg bringást láttam a bringaút szélén, akik defektet javítanak, így reménykedtem, hogy engem elkerül az a kellemetlen sors. Aztán következett a tihanyi elágazás, ahol a defektek okát láthattam is, amik egy aznapi baleset romjai lehettek, amit épp akkor takarítottak csak el, s ami a bringaútig is beért. Így nem csodáltam, hogy Aszófő felé ennyi defektes bringás volt, de mivel én Tihany felé mentem, így nem tudom, hogy továbbhaladva mi lett volna. Tihany felé menet rengeteg bringást láttam, múlt évben közel sem voltak ennyien errefelé. A tihanyi kaptató utolsó 100-150 méterét a drótszamarat tolva abszolváltam, de másokat elnézve sokan így tettek. Utána sikerült rosszfelé mennem, így kerültem egy szépet, de pár lépcsőt leküzdve végül a helyes útra tévedtem rá. Egyszer velem is megeshet az ilyen!

A révig tartó lejtmenetben csak úgy perzselt a forró levegő, de Balatonfüred felől láttam a felhőket gyűlni. Mikor leértem, kerestem egy árnyékos helyet, ahol leülhetek és ihatok és ehetek valamit. Révfülöp óta ez volt az első 2 percnél hosszabb pihenőm. Ráadásul ekkor vettem észre, hogy a kulacstartómból az innivalóm kiesett valahol útközben. Egy kis nápolyi, rá kortyolgatok egy kis Ice Tea-t, majd az időjárásjelentést néztem meg, mert borulni kezdett. Úgy kalkuláltam, hogy Balatonfüredig még simán elérek, majd 30 percet várok, mire a vihar elmegy. Bringára vissza és hajrá! Alsó partszakaszon irány Balatonfüred. A forgalom erős és az autósok némelyikének a tükrével is megismerkedtem. Itt olyan hangulatban mentem egy ideig, mintha Budapest kellemes, panorámás útjain mennék, igaz, Budapest 130 km-re van innen. A bringaúton már csak pár gyalogos volt jelen, de ők illedelmesebbek voltak és még elnézést is kértek, na de nem akarok az autós-gyalogos-kerékpáros viszonyba belemenni!



                                    Zöldellő mocsáron át vezet a bicikliút


17:11-re Balatonfüreden is voltam. Itt két hely volt megjelölve pecsételőpontként. Mindkettő kis kitérővel járt, az egyik a Tourinform-iroda volt, a másik a Hotel Margaréta. Én az utóbbit választottam, a parti emberkavalkád helyett inkább a felsőbb utakon való haladásra voksoltam. A Penny Market előtt volt egy zebra, ahol a biciklit áttolva mentem fel a Margarétához. A Hotel recepciósa nagyon kedves volt, ott meg is várhattam (volna) a vihar végét, de azon a részen éppen egy csepp sem esett. Egyetlen negatívum, hogy a SoB nem volt kiírva legalább a kapura, így kis kotorászás mellett elővettem a pecsételő kis zsebokost és megnéztem, biztos ez-e az. De a kedvességük mindenért kárpótolt! Egy kis meteorológiát nézve láttam, ebből semmi nem lesz, így útnak is indultam.

Az örvényesi ebédet, ami elmaradt, most pótoltam végre. Igaz, leves és igazi főtétel nélkül, de ettem egy nagy hamburgert és a félliteres kóla is épp kapóra jött. Kellemes zene és kis pihenés után indultam is tovább. A következő pecsételőállomás Balatonalmádiban volt, ahová 19:20-ra értem, majd utánam nem sokkal két másik SoB-résztvevő is érkezett az állomásra. A pecsételést követően megkínáltak minket vízzel, amit nagy örömmel el is fogadtunk. Közben mesélték, hogy mekkora eső volt erre, de Füred semmit sem kapott. Kis szusszanás, majd indultunk is tovább, de mivel ők kényelmesebb tempóval mentek, mint én, így külön folytattuk tovább az utat. Balatonkenese elején összefutottam szintén két SoB-résztvevővel. Az egyik egy fekvőkerékpárral vágott neki, a másik egy külföldi srác volt, de már a nemzetiségére nem emlékszem. Az egyik lámpa után csak pár szót beszélgettünk, majd elhagytam őket. (A fekvőkerékpáros úr Hulman istván volt, a külföldi srác pedig Massimiliano Cocco Olaszországból. A szerk.)

Kenese vége felé hívott fel Csaszi, hogy hazaért épségben és hogy én merre járok. Meglepődött, meddig is jutottam, majd már a máriafürdői vonatindulásokkal kapcsolatban érdeklődtem, hogy mennyire kell tekernem. Végül arra jutottunk, hogy éjfélre kellene Fonyódra érnem és akkor a 2:20-kor induló vonattal haza tudnék jönni, így abban maradtunk, hogy éjfélkor hívjon fel és akkor meglátjuk a dolgot. Közben sorra hagytak le SoB-résztvevők, köztük két szemrevaló leányzó is, akik közül az egyiknek szólni is akartam, hogy a hátsó motyója beleér a kerékbe, de mire letettem a telefont, már késő volt sajnos. Utána már sajnos nem találkoztam velük, illetve ekkor hagyott le a fekvőkerékpáros férfi és a külföldi srác is. Őket végül a Kenesei emelkedő fogta meg, s mivel én sem bírtam az emelkedőt, közösen toltuk a drótszamarakat és közben jót beszélgettük. Majd megvártam, míg a lámpákat előveszik és felkészítik bringájukat az esti menésre. Pár közös kép és mentünk tovább, de végül mondták, menjek csak, mertaz ő tempójuk nem annyira erős, így elköszöntem és mentem a saját tempómmal tova.

A balatonakarattyai „rengetegben” sajnos nem álltam meg egy mesés fotóra, pedig csodálatos volt a sötétedésbe menő balatoni táj. Végül 21 órára, még világosban és rengeteg árvaszúnyog felhőjében elértem Balatonvilágost. Az, hogy még világosban elértem Balatonvilágost, má magábanr egy mesés teljesítmény, mert múltkor ide éjfélre értem Öcsémmel, így reménykedtem, hogy szép időt fogok tekerni. Mire Siófokra értem, besötétedett és az estébe való átmenetet meg sem éreztem. Siófokon már rutinosabb voltam a múlt évhez képest, de még így is rosszfelé mentem egyszer, így a Víztorony idén is kimaradt, ahogy Zamárdi is sajnos.

Balatonszéplak-felső előtt nem sokkal találkoztam két bringás sráccal, aki szintén SoB-résztvevők voltak, akiket lehagytam korábban, de Balatonszéplak-felső vasútállomásnál beértek és onnan egészen Balatonboglárig együtt tekertünk. Igaz, nem beszélgettünk, de pont olyan tempót mentek, amit szeretek, így nem szándékosan, de csatlakoztam hozzájuk. Balatonföldvár magasságában láttam, hogy villámlik fölöttünk az ég, egyre sűrűbben, de hangtalanul. Egyszerre volt mesés látvány és kis aggodalommal eltöltő, hogy teljesen elázok. Végül éjfélre értem/értünk Balatonboglárra. Közös kép is készült a pecsételőállomáson, illetve bringaemelés is volt. Ők továbbindultak, én maradtam még, érezve azt, hogy kár a nagy tempó, már esélytelen a dolog, hogy 2:20-as vonatot elérjem. Így kihasználva a lehetőséget kivettem egy nagyobb pihenőt magamnak, ittam és ettem egy keveset, de mire indulni akartam, eleredt az eső, így további grátisz kényszerpihenő lett belőle. A boglári pecsételőállomás egyetlen „hiányossága” a pecsétje volt. Tavaly a Gömbkilátót ábrázolta, amit nagyon tetszett és reménykedtem, hogy idén is az lesz, de most ez elmaradt, de a pecsét legyen a legkisebb gondja az embernek! 30 percet lehettem ott durván, mire elállt az eső, majd nekiindultam.

Fonyódra 1:50-re értem, de nem időztem sokat és már neki is indultam Balatonfenyvesnek. Röpke 30 perc tekerés után, 2:20-ra Balatonfenyvesre is értem, ahol a „szokásos” jókedvű urak voltak jelen. Épp váltás volt és tavalyról felismert az egyik kedves úr, aminek személy szerint nagyon örültem, hogy a sok arc közül felismert és ráadásul egy év után. Tavalyhoz hasonlóan most is elbeszélgettük az időt, de nem volt hová sietnem, így belefért az időmbe. Az utolsó szakasz a teljes balatoni kör egyik legmonotonabb távja szerintem, de itt már csak annyi volt a terv, hogy hajnali 4 órára Balatonmáriafürdő pecsételőállomására érjek.

A tetőpont, és a tudat, hogy lassan vége, talán akkor volt, mikor azt a kis közértet megláttam jobbkézfelől, ahol terveztem volna a reggelizést. Ebből tudtam, hogy már csak 400 méter van hátra durván a távból. A körforgalom láttán már igazi tényként kezeltem, hogy ismét megcsináltam és sikerült! Végül 3:15-kor kaptam meg a végső pecsétet. A pecsételő sráccal még beszélgettünk egy keveset, majd nem sokkal később egy nagyobb csoport is érkezett, így nem akartam feltartani, elindultam a vasútállomás irányába, s tudatilag ekkor esett le, hogy már vége is van az idei Spirit of Balaton-nak!

Nagyon örültem, hogy sikerült a távot minden gond nélkül teljesítenem, remélem, jövőre már azzal a társasággal is fejezem be ezt a kalandot, akikkel együtt indulunk, és megtörik a bringatársak nyereggondokkal való birkózásának sorozata. Egy év múlva ismét nekivágok/vágunk, reményeim szerint 3-4 fős társasággal már, amiből sanszos, hogy lesznek végigérő társak is. Sok élménnyel gazdagabban indultam haza, amit ezen beszámoló talán teljesen nem is ad vissza, mert ezt át kell élni és utána érti meg csak igazán az ember, hogy mi is az a Spirit of Balaton! Köszönöm a szervezőknek, a pecsételőállomások üzemeltetőinek és személyzeteiknek lelkes munkáját és hozzájárulását az eseményhez! A résztvevőknek is gratulálok, akik teljesítették bármely távot, illetve akik kényszerűen feladták, remélem, jövőre ismét megpróbálják és átélik a célbaérés mámorát!


Egyéni statisztikám:

      Összes menetidő: 18 óra 45 perc

      Tekeréssel töltött idő: 12 óra 14 perc 11 mp

      Pihenéssel töltött idő: 6 óra 31 perc 49 mp

      Átlagsebesség: 17,9 km/h

      Megtett táv: 219,92 km