Tavaly ültem bringára 15 év óta először. Csak kisebb távokat mentem, heti 60 kilométereket tekertem, majd ősztől megint hanyagoltam a bringázást tavaszig. Így nem sokat tekertem még idén, mikor láttam a Facebookon a Spirit of Balaton kiírását. Átküldtem unokatesómnak, aki egyből kapott rajta: csináljuk meg, miért ne?! Vegyes edzéssel és a tapasztaltabb bringások tanácsaival készültem. Indulás előtti éjszaka már Balatonmáriafürdőn aludtunk, hogy kicsit kipihentebben tudjunk indulni reggel.

Nyolckor terveztük az indulást, helyette fél kilenckor sikerült csak, az elején még nagy volt a tumultus, a sorbanállás. Balatonberényben és Keszthelyen még nem esett jól, hogy meg kellett állni az ellenőrzőpontokon. Sajnos elkövettük azt a hibát, hogy nem reggeliztünk, de Keszthelyen már ettünk csokit, de az nem tartott sokáig, ezért Vonyarcvashegyen megálltunk lángost enni. Tanulság: kaját vinni, nem csak nasit, és persze reggelizni, bár az izgalomtól egy falat sem ment volna le a torkomon. Az északi részen többször nagyon erős szélben kellett tekerni, ami elég sokat kivett belőlem.



                                                  A Szigligeti Vár


Szigligetig viszonylag simán mentek a dolgok, ott ledobta a láncot a bringám. Eddig nem történt velem ilyesmi, ezért nem nagyon tudtam, mihez kezdjek vele (azt persze tudtam, hogy vissza kell tenni, csak azt nem, hogy hogyan!). Nekiestem, teljesen összeolajoztam a kezeimet, mire megérkezett a segítség és gyorsan megoldottuk. Újabb tanulság: alap szerelési dolgokat elsajátítani!



                                      Kápolna a badacsonyi hegyoldalban


Badacsonytomaj után sikerült rosszfelé mennem és elhagynom a többieket, de amíg ők lassan tekertek, hogy bevárjanak, addig én egy másik úton eléjük kerültem és rátapadtam másokra, akik magabiztosnak tűntek (Dirk Gently után szabadon). Végül Ábrahámhegyen vártam be a többieket. Balatonfüreden terveztünk hosszabb pihenőt tartani, így nagyon vártam már, hogy odaérjünk. Itt tényleg hosszabbra sikerült a várakozás, Tourinform-iroda keresése, késői ebéd. Eléggé rámtört a fáradság, sikerült össze-vissza mennem a bringaúton, majdnem belém jöttek, nem győztem bocsánatot kérni.

Valahol errefelé - már nem emlékszem pontosan, hol - defektet kaptam. A belső cseréje elég sok időbe telt, de szerencsére volt, aki megcsinálja, így folytathattuk az utunkat. Alsóörsön ért el az első holtpont, eléggé szédültem, kisebb pihenő és energiaital, mire jobban lettem. Balatonalmádiban egy nagyon kedves hölgy pecsételt nekünk a hotel portáján, köszönet a vízért és a beszélgetésért! Balatonkenesén az emelkedőn toltuk a bringákat, nehogy kinyírjuk feleslegesen a lábunkat! felkiáltással, persze tényleg gondolni kellett a maradék kilométerek megtételére is. Balatonakarattyán komoly szúnyogfelhőkben tekertünk, picit meg akartunk állni, gyönyörködni a kilátásban, de a szúnyogok megakadályoztak ebben.

                              Napnyugtai panoráma a keleti öböl magaslatairól


Balatonvilágoson újabb láncledobás, nézelődés, más kajájából kéregetés, majd a túra folytatása.



                                      A Milleniumi Emlékmű a magasparton


Siófokon ért el a második holtpont, már csak este fél tízre sikerült ideérnünk, kicsit itt is kóvályogtunk, mire megtaláltuk a víztornyot. Egy darabig kerestük a pékséget, ami állítólag nyitva volt, mivel nem találtuk, az egyik boltban, ami még nyitva volt felvásároltuk a maradék péksüti-állományt. Ettünk, még egy energiaital és mentünk tovább.

Zamárdiban sem sikerült elsőre megtalálni a Tourinform-irodát, vissza kellett menni. Itt egy nagyon érdeklődő és kedves pasi pecsételt nekünk (bombázott a kérdéseivel), üzenem neki, hogy hajrá, Te is meg tudod csinálni! Innen már egyre fáradtabbnak éreztem magam és egyre hosszabbnak tűnt a maradék táv. Ahol nem volt közvilágítás, ott nagyon rossz volt tekerni, egyszer el is estem, de szerencsére sem én nem sérültem meg, sem a bringám. Balatonszárszón egy kisebb csapat verődött össze a pecsételőállomáson, pici kényszerszünet, mert nem jelent meg senki, hiába volt a büfében világos és hiába püfölték a többiek az ablakot. Rövid várakozás után úgy döntöttünk, továbbindulunk.

Balatonbogláron várt minket a legnagyobb és legvidámabb társaság. Itt bringaemelés, majd -leejtés, fotózás, továbbindulás. Utólag is köszönet, hogy felráztak minket! Egész nap kerülgetett minket a vihar, ami Fonyód előtt utolért. Délután még szerettünk volna megázni, de vasárnap hajnalban, sötétben, fáradtan már nagyon rosszulesett, és ami nagyon nem hiányzott: újabb defekt. Délután a hátsó, ekkor az első. Unokatesóm szerint, ha háromkerekűvel indulok, három defektem lett volna! Mérlegeltünk, mi legyen, (én el voltam keseredve, más káromkodott és dühöngött, de nagyon) majd úgy döntöttünk, felpumpáljuk és meglátjuk, meddig bírja. Itt találkoztunk a szolnoki fiúkkal (az egyik a Gyula), akiktől kölcsönkaptunk egy pumpát, amivel könnyebben és gyorsabban ment a művelet.

Balatonfenyvesen újból találkozás a szolnoki fiúkkal, megtudtuk, hogy szerencsésen megúsztuk a jégesőt, beszélgettünk kedves öregurakkal, kerékpumpálás és elindulás végre az utolsó pecsételőállomás felé. Útközben még találkozás rendőrökkel, ami pici riadalmat okozott, mert nem tudom, ötünk közül volt-e valaki, akinél minden rendben volt, de szerencsére nem állítottak meg minket.

Végre megérkeztünk Balatonmáriafürdőre, amiről kiderült, hogy a világ leghosszabb települése. De végülis megérkeztünk és sikerült!!!!!! A célban fényképezés, örömködés, minden rossz elfelejtése. Elköszöntünk a szolnoki fiúktól, utólag is köszönet a segítségért! És elindultunk a szállásra, én nagyon vidáman. Hivatalosan 08:00-kor indultunk és 03:30-kor értünk célba. Mindent összevetve arra a következtetésre jutottunk, hogy inkább lelkileg volt megterhelő az út, mint fizikailag. Köszönet a szervezőknek, köszönöm, hogy kicsit jobban megismerhettem a Balaton környékét, köszönöm, hogy kedves emberekkel találkozhattam, az egész nap egy nagyon emlékezetes élmény marad!



                                Pámer Zsuzsanna - a célbaérés boldogsága