Navigáció
     
Balaton Turmix
     
Cikk hierarchia
Cikkek főoldala » Spirit of Balaton 2014 - élménybeszámolók » Spirit of Balaton 2014 - Kun Ákos élménybeszámolója és fotói
     
Spirit of Balaton 2014 - Kun Ákos élménybeszámolója és fotói

 

El sem hiszem, hogy eltelt egy év és ismét SPIRIT OF BALATON! Ez lesz a 3. alkalom, hogy résztveszek a rendezvényen, és mint mindig, izgatottan várom/várjuk!!

Ez az év kicsit rendhagyó lesz, mivel magamon kívül még 3 emberes csapattal akartunk nekivágni a távnak. Köztük van öcsém (Kun Ádám), a barátja, Szilvás Péter (Speedo) és Császár Károly (Csaszi) barátom. A társaságból Császár Károly barátom sajnos megbetegedett az esemény előtt és így kihagyni kényszerült az ezévi Spirit of Balaton-t, de jövőre már visszatér!

Felkészülésben sem volt hiányunk, mert mindannyian rendszeresen bringázunk. Hol munkahelyre, hol még kisebb bringatúrák is belefértek az időnkbe, illetve még közösen is volt egy Budapest-Velencei-tó-kerülési túránk, ami szintén jó kis felkészülés volt a Spirit of Balatonra.

Ebben az évben is úgy terveztük, hogy nem Balatonmáriafürdő környéki megszállással, hanem aznapi érkezéssel megyünk. Ennek megfelelően pénteki napon a munkából hazaérve gyors bringaátnézés, csomagolás, kaja elkészítése és italok a hűtőbe.

Szombat hajnali 1-kor kelés, majd utolsó táskaellenőrzés: szerszámok, pótbelsők, elemek, majd kaja és italok bele. 1:45-kor indulás Speedo barátunkhoz Erzsébetre, a találkozási pontra. Kis beszélgetés és energiaital-fogyasztás, majd elindultunk a Déli pályaudvar irányába. Szokatlan volt, mivel eddig minden évben hajnalban esett az eső, de most kivételesen nem, így nagyon jó időnk volt már ekkor is. 3:29-kor már a Déli pályaudvaron voltunk, ahol már csak a kerékpárjegyeket vettük meg és kereshettük a megfelelő vágányt. Természetesen SoB-résztvevőkkel is találkoztunk a vonaton, köztük az egyikkel már múlt évben is találkoztunk, sőt múlt évben közös képet is csinált rólunk Fetter Gyuri. Szégyenszemre a nevét nem tudom, de ha jövőre találkozunk, akkor megkérdezem! A vonatút szerencsére hamar eltelt, mert jó társaságban telik az idő szépen. Természetesen a vonat most is késett, ahogyan az lenni szokott.

8 óra után értünk oda és igaz, hogy tömeg nem volt, de ez betudható annak, hogy sokan segítették a pecsételést, így a sor is gyorsabban ment. Egyik kollégámmal és kis csapatával idén is találkoztunk, ők Balatonfenyvesről jöttek át, de ők csak körbetekerik a tavad és nem pecsételnek, majd talán jövőre. Kis beszélgetés, majd kölcsönösen jó utat kívánva egymásnak indultak is tovább. Gyurit is sikerült elkapnom, igaz, csak pár mondat elejéig, de mint mindig, annyifelé figyelt, hogy inkább nem is zavartam tovább, mi is gyorsan pecsételtünk, majd 8:19-kor nekiindultunk végre a távnak.

A balatonberényi, első pecsételőállomást 8:30-ra értük el. Kedves fogadtatás mellé egy mosolygós pecsét is került, ami kedves gesztus volt részükről, köszönjük! Keszthely felé indulva már-már érezhető volt a Nap ereje, már ha a felhők engedték. 9:10-re már Keszthelyen jártunk, ahol az ismerős arcokat jó volt felismerni a tömegből. Voltak, akiket élménybeszámolókból, pár arcot meg a Facebook-csoportból véltem felfedezni. Sőt, itt néztem meg közelebbről a már Balatonmáriafürdőn is kiszemelt kickbike-ot. Számomra érdekes volt, talán egyszer kipróbálom. Keszthelyen tartottuk szokásos első kis pihenőnket. A partra kiülve fogyasztottuk el kis zsemlénket, banánunkat, üdítőnket. 15-30 percet követően újra úton voltunk, következő állomásunk Gyenesdiás volt, ahová 9:42-re értünk.

Utunk során lettem figyelmes arra, hogy a kerékpárutak mentén errefelé kiépítettek fedett pihenési lehetőségeket, ahol térkép is áll a kerékpárosok rendelkezésére, ez egy nagyon jó ötlet volt, de egyvalamiről feledkeztek meg csak igazán: a kutakról. Nem leszek telhetetlen, ez is már szép haladás! Vonyarcvashegyre 9:52-re értünk át, ahol kulacstöltést vettünk igénybe, mert sok kút nem volt addig. Következő állomásunk Balatongyörök volt. 10:09-kor pecsételtünk, majd kis folyadékpótlással együtt naptejjel is bekentük magunkat. Folytatva utunkat a kerékpárutat szegélyező fák között elénk tárult a Batsányi János kilátó, ami csodás hátteret adott. A látványt a balatonedericsi golfpálya emelkedőjének végéig csodálhattuk. Egyszer biztosan megérné odáig elbringázni, ami remélhetőleg össze is jön, ha nem is idén, de jövőre talán!

Balatonedericsen áthaladva lassan megérkezünk Szigligethez. Utunk közben a kickbike-os társaság utolér minket, de Szigliget előtt lelassultak, így a számunkra kellemetlen lassú tempózás elkerülése érdekében előztük is őket. Végül 10:51-re értünk a szigligeti állmáshoz, a Paprika büféhez. Múlt évben nem, de idén megcsapott minket a friss házi pogácsa illata és egyből kaptunk is alkalmon és vettünk fejenként 2-2db-ot. Az egyiket, gondoltuk, becsomagoljuk és majd később megesszük, hát a becsomagolásból nem lett semmi, mert az is elpusztításra került, annyira finom volt és jól is esett. Második körre már nem volt alkalmunk, mert sütés alatt volt a következő adag, de azt mi már nem akartuk megvárni, így elindultunk a szigligeti betérőre. Szokásaink rabjaként az útba eső első helyen vettük üdítőt, amivel némileg frissítettük magunkat a melegben. Továbbindulva mindig rájövök és mindig le is írom, hogy a hely varázsa és a Badacsony első közeli érzése az, ami miatt mindig betérünk ide.

A 71-es utat keresztezve már Badacsonytördemicen vagyunk, ahol pecsételőállomás ugyan nincsen, de ezzel veszi kezdetét a badacsonyi menetelés. Pár hátrahagyott bringás elhúz mellettünk, de ahogy az út emelkedni kezd, már megtorpan a tempójuk, így könnyen elmegyünk mellettük. Előző évhez mérten nagyon hamar elrepült a táv, s már Badacsonytomajnál is voltunk 12:13-ra. Itt találkoztunk egyik barátommal, Makkai Péterrel és bátyjával, Gergővel. Ők Siófokról indultak reggel 6-kor, de ők sem a pecsételéssel mennek körbe, hanem csak úgy. Továbbhaladva jött a közkedvelt eltévedési pont, ahol szerintem ismét sikerült pár embernek megcsinálni azt, amire felhívtuk a figyelmet. A tábla jól van kihelyezve és észre is vehető!

Ábrahámhegy következett, amit sikerült a múlt évi tapasztalatból előre kiszúrnom, hol kell lefordulni hozzá. 12:40-kor pecsételés és kis pihenő ismét. Egyik hölgyrésztvevőnk felismert (bemutatkozott, de annyira nem ott járt a fejem, hogy elfelejtettem a nevét – elnézést érte!), hogy én csinálom az Facebook-csoportot és az eseményi dolgokat, mondanom sem kell, jó érzés volt, hogy személyes visszajelzés is van! Köszönöm neki ez úton is! Árnyékban kis kifújás és indulás tovább. Balatonrendesen is áthaladva Révfülöp jött, ahol a Balaton -átúszás halasztása miatt nem volt szerencsére nagy tömeg, de a sétálóutca elején a készenléti rendőrség két tagja valamelyik tagunkat vagy igazoltatta, vagy nem tudom mi volt ott. 13:12-kor a pecsét rákerült Révfülöp pecséthelyére.

Ekkor kezdtük el gondolkodni, hogy hol legyen a nagy pihenőnk, ahol rendesen tudunk enni. Én elsőre Örvényest mondtam, a Huszár Vendéglőt, de a múlt évből kiindulva szabad hely nemigen volt, így azt mondtuk, menjünk, majd meglátjuk. Balatonszepezd és Zánka után Balatonakali pecsételőállomásán ejtettük meg a nagy pihenőnket, ekkor már 14:29 volt. Igaz, nem lett egetverő evés végül, de fejenként 1-1 melegszendvicset, fél liter kólát és végül egy kávét megittunk, de legalább árnyékban pihenhettünk. Indulás előtt még a bringás kútból vízvételezés, arcmosás a melegre való tekintettel. Nem is oly sok tekerés után 16:20-ra már Balatonudvarinál voltunk, ahol a múlt évekből ismerős polgárőrök voltak, majd 6 perc múltán már Örvényesen voltunk a Huszár Vendéglőnél. Gyors pecsételés és felelet a lányok kérdéseire, és indultunk is tovább. Örvényest elhagyva, az emelkedőn jobbra tekintve minden évben elcsodálkozom a panorámán, de mindig rájövök, hogy a fényképek soha nem adják vissza azt, amit az ember ekkor lát és érez.

Ezt követően már kihalt volt a kerékpárút. Aszófőnél még találkoztunk egy nagyobb kerékpáros csoporttal, de mikor Tihany felé vettük az irányt, a múlt évi forgatag sehol a kerékpárúton, de mi töretlenül haladtunk felfelé a tihanyi emelkedőkön. Felérve és pár kanyar után a Tihanyi Bencés Apátság fehér tornyai törtek az égnek. Pár kép és már az utunk a rév felé lejtmenetbe csap át. Volt egy necces helyzete öcséméknek. Lejtmenet során az egyik utcából egy OT (Old Timer) rendszámos piros kabrió kocsi fordult ki a lejtőn lefelé haladó öcsém és Speedo elé. Mondanom sem kell, balra nem is nézett a fickó. Szerencsére mindketten kikerülték jóval azelőtt, ahogy baj lehetett volna, de az autóvezető figyelmetlensége az elég hátborzongató volt. Ha velem történne hasonló, akkor hevesebb reakció lett volna a vége, mivel Budapesten számtalan esetben volt hasonló esetem.

A révhez így épségben leérve kiültünk a kikötői padokhoz, ahol Szántódot és a kőröshegyi-völgyhídat csodáltuk meg a távolból. 10-20perces pihenő után ismét nyeregbe pattantunk és Balatonfüred határán értük el a táv felét és itt is frissültünk fel a Berzsenyi Dániel forrásnál. Egy nagyobb csoport is itt pihent meg, akikkel utunk során többször is találkoztunk.

A Hotel Margarétához 18:30-ra értünk, gyors önpecsételés, majd a füredi forgatag felé vettük az irányt. A büfésor utolsó szekciójában vertünk tábort a vacsorához. Ádám és Speedo egy jó adag hekket evett, én maradtam a jól bevált hamburgernél. Hozzájuk 1-1 üdítő is társult. Hangulatról egy felvonulás is gondoskodott. Kis szusszanás az evés után és folytattuk utunkat. Csopak határán már lemenőben volt a nap, de kedvünk töretlen volt. Alsóörsre 20:03-ra érve beértük azt a nagy csoportot, akikkel találkoztunk Balatonfüred határán a forrásnál. 20:28-ra értünk Balatonalmádiba, ahol a pecsételőállomáson nagyon rendesek voltak, mert hideg szénsavas és mentes vízzel várták a résztvevőket! Megváltás volt az a kis víz a sok üdítő után! A csoport kicsit előre haladt, de Balatonfűzfőn ismét beértük őket, majd végül a balatoneknesei emelkedő tetején váltunk el tőlük. Jó hangulatú társaság volt, köszönjük, hogy velük/veletek mehettünk akkor! Jó volt velünk menni egy kicsit és a tempójukkal sem volt baj.

Lassan elértünk a balatonakarattyai rengetegbe, ahol nulla közvilágítás van. Az ember ekkor tudja igazán értékelni a lámpáját. Vaksötét volt és szerencsére Ádám és Speedo lámpája sokkal erősebb volt az enyéménél, így ők mentek elöl. Kiérve a rengetegből már Balatonaligán voltunk, ahol a bulizó lányokra hoztuk rá a frászt a csengetésünkkel, akik a közút közepét hitték járdának. Vasúti alagút után második utca jobbra és már a Balatonvilágos felé vezető úton voltunk, de az előttünk lévő pár bringás egyenesen ment volna tovább, szóltunk is nekik, hogy ha a pecsételőállomást keresitek, akkor gyertek, amerre mi. 22:17-re megérkeztünk Balatonvilágosra, ahol a pecsételő leányzók idén is jó hangulatban vártak minket. Kis bográcsozás is belefért nekik, de így kell csinálni! Egy-két embernek, utánunk és előttünk érkezőknek ez volt a végcélja, de volt ott olyan is, akinek már csak Siófok volt hátra. Nagyon jó kis társaság gyűlt össze, ami nagyon jótékonyan hatott ránk. Kézfogás közbeni bringadöntés, ami mindig mosolyt csal az arcomra. Víg Ferenc megígérte, ha jövőre is találkozunk, akkor kivételesen állva marad a bringám! Két érkező lány kérdezte, hogy mennyire van még Siófok, mondtam, durván egy óra. Öcsémék persze megszólaltak, hogy akkor adjanak hozzá még fél órát vagy órát. Utána el is indultak. Kicsit még beszélgettem az egyik résztvevővel, majd mi is indultunk tovább.

Következő állomás Siófok! Fel voltam készülve, hogy monoton lesz Siófokig, de ennyire? Múlt évben fel sem tűnt annyira, mint idén. Végül 23:20-ra ott is lettünk. Már nem volt kedvem öcsémnek visszaszólni, hogy tényleg egy óra vagy még annyi sem volt Balatonvilágostól. Az állomáson feltöltötték a kulacsainkat, majd akik ott fejezték be útjukat, azoknak gratuláltunk, ők meg megnyugtattak minket, hogy már csak 75 km. Elköszöntünk és indultunk is tovább. Végül Zamárdi előtt beértük a Világosnál érdeklődő két lányt, akiket útbaigazítottunk és velük is mentünk egy ideig, majd nem sokkal rá összefutottunk Speedo és Ádám kollégáival is. Gyors beszélgetés, hülyülés, majd minden csapat indult is tovább. Szántod környékén értük ismét utol a két lányt, majd el is hagytuk őket. Balatonföldvárnál Speedo nyerge kicsit megadta magát, így szerelés. Innentől együtt mentünk tovább. Szemesen tartottunk egy kis pikniket, mert összedobtuk, amink van. Ki szárított áfonyát kért, ki gyömbért. Szóval igaz piknik volt hajnali 1-2 felé. Nevetés és minden egyéb, ami erőnkből kitelt.

Balatonboglár előtt kicsit ráhajráztunk, mert ők nem akartak pecsételni. Ekkor már 3:20 felé járt az idő. A balatonboglári pecsételőállomáson megkínáltak minket kolbásszal, amit örömmel elfogadtunk és köszönjük szépen ezúton is! Bringaemelés nem maradt el, amit meg is örökítettek! A két leányzót - most már nevezzük nevükön őket: Bodnár Flórát és Szabó Judit Esztert - Fonyódliget előtt értük utol, innentől ténylegesen végig együtt haladtunk. Annyira jól elszórakoztak, hogy Flórát öcsém belehajszolta a gazba, aminek Flóra kerékpárján egy hátsó defekt lett a jutalma. A defektjavítás is érdekes volt, mert lekaptam a hátsó kereket, de annyira fáradt voltam már mentálisan, illetve amivel világítottak, hogy lássak is valamit, inkább csak szórakoztak a többiek, így végül feladtam és Speedo segített befejezni a defektjavítást. Annyi időt vesztettünk, hogy Fonyódon már nem álltunk meg sajnos pecsételni. Végül sikerült olyan jó tempót vennünk az árvaszúnyogok hada közepette, hogy 5:00-ra már Balatonfenyvesen voltunk. Flórának és Juditnak gyors pecsételés, illetve nekik ez volt a végcéljuk, de jövőre, előzetesen megbeszéltük, együtt teljesítjük távot (talán). Végül elköszöntünk egymástól. Nagyon jó társaság volt és a két lány hozott némi pluszt az apadó lelkesedésünkbe is, illetve reméljük ezt viszont is!

Búcsút intve felvettük a gyorsabb tempót és hajrá! Balatonmáriafürdőig még volt 8 km, de az valami pokoli volt, még erős iramban is. 22 km/h-nál kezdtünk és olykor már 30 km/h-s sebességre figyeltem fel, amit inkább visszafogtunk 25 környékire. Végül 5:35-kor lepecsételték Balatonmáriafürdőn a papírjainkat és vége lett a 2014-es Spirit of Balatonnak. Kivételesen nem tudtam úgy örülni neki, mint ahogy szoktam, ezt Speedo is megjegyezte nekem, de mivel 5:52-kor jött a vonatunk, így túl sok örömködés nem volt akkor bennem. Persze belül örültem neki nagyon, hogy beértünk, de már koncentrálni kellett a vonatra és ez nagyon elnyomta az örömömet. Az állomáson várva a vonatot persze egyből leesett, hogy basszus, megcsináltuk és végre nem egyedül fejeztem be, mint az előző években! Tíz perc sem kellett és már jött is a vonat. Felszállva a vonatra, sőt már a jegyek megvétele előtt Speedo el is aludt. Ádám és én is kicsit elszundikáltunk, de elég hamar fel is ébredtünk, főleg úgy, hogy buliból hazaindulók felzavartak minket.

Kelenföldről hazaindulva pár ember felfigyelt a Spirit of Balaton rajttáblánkra, reménykedek, hogy utána is néznek, hogy mi is ez, mert számomra ez az év egyik fontos eseménye.

Összegezve az egész eseményt: nagyon jó volt és élveztem minden kilométerét, méterét! Ismét sok új élménnyel, ismeretséggel tértem/tértünk haza. Minden alkalom leginkább szellemileg állítja próba elé az embert, amit jó minden évben legyőzni és ezzel kicsit erősebbé válni. Új arcok és új ismeretségek sokat tudnak dobni egy-egy eseményen vagy egy-egy szakaszon, sőt olykor a szembejövő társak üdvözlése is felemelő érzés tud lenni, főleg ekkora távon.

Jó érzés volt látni, hogy át tudja már érezni öcsém és Speedo is, amit magam immáron harmadik éve átérzek, mikor teljesítem a távot.

Végezetül hadd köszönjem meg a szervezők munkáját, illetve a pecsételőállomásokon szolgálatot teljesítőkét is! Köszönjük a jó szavakat és a kedves hozzáállásukat!

Gratulálok minden teljesítőnek, legyen az kis- vagy nagykörös! A kickbike-csapatnak is külön gratulációm azért, amit véghezvittek!

Találkozunk jövőre! Én már várom! És Ti?

 

Egyéni statisztikám:

      Összes menetidő: 21óra 16perc

      Tekeréssel töltött idő: 14 óra 7 perc 13mp

      Pihenéssel töltött idő: 7 óra 8 perc 47 mp

      Átlagsebesség: 18,0 km/h

      Megtett táv: 219,10 km

 

Cikkek képei: sob-2014-kunakos-01.jpg

Cikkek képei: sob-2014-kunakos-02.jpg

Cikkek képei: sob-2014-kunakos-03.jpg

Cikkek képei: sob-2014-kunakos-04.jpg

Cikkek képei: sob-2014-kunakos-05.jpg

Cikkek képei: sob-2014-kunakos-06.jpg

Cikkek képei: sob-2014-kunakos-07.jpg

Cikkek képei: sob-2014-kunakos-08.jpg

Cikkek képei: sob-2014-kunakos-09.jpg

Cikkek képei: sob-2014-kunakos-10.jpg

Cikkek képei: sob-2014-kunakos-11.jpg

Cikkek képei: sob-2014-kunakos-12.jpg

Cikkek képei: sob-2014-kunakos-13.jpg

Cikkek képei: sob-2014-kunakos-14.jpg

Cikkek képei: sob-2014-kunakos-15.jpg

Cikkek képei: sob-2014-kunakos-16.jpg

Cikkek képei: sob-2014-kunakos-17.jpg

Cikkek képei: sob-2014-kunakos-18.jpg

Cikkek képei: sob-2014-kunakos-19.jpg

Cikkek képei: sob-2014-kunakos-20.jpg

Cikkek képei: sob-2014-kunakos-21.jpg

Cikkek képei: sob-2014-kunakos-22.jpg

Cikkek képei: sob-2014-kunakos-23.jpg

Cikkek képei: sob-2014-kunakos-24.jpg

Cikkek képei: sob-2014-kunakos-25.jpg

Cikkek képei: sob-2014-kunakos-26.jpg

Cikkek képei: sob-2014-kunakos-27.jpg

Cikkek képei: sob-2014-kunakos-28.jpg

Cikkek képei: sob-2014-kunakos-29.jpg

Cikkek képei: sob-2014-kunakos-30.jpg

Cikkek képei: sob-2014-kunakos-31.jpg

Cikkek képei: sob-2014-kunakos-32.jpg

Cikkek képei: sob-2014-kunakos-33.jpg

Cikkek képei: sob-2014-kunakos-34.jpg

Cikkek képei: sob-2014-kunakos-35.jpg

Cikkek képei: sob-2014-kunakos-36.jpg

Cikkek képei: sob-2014-kunakos-37.jpg

Cikkek képei: sob-2014-kunakos-38.jpg

     
Fővédnök
A Spirit of Balaton támogatója:

Fővédnök:
Dr. Simicskó István
Honvédelmi miniszter
     
Kapcsolat
Információk, hírlevél, részveteli regisztráció: spiritofbalaton (kukac) gmail.com
     
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
     
Add tovább!
     
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2022.04.20. 19:58
Kedves Apalaci! Igen, már évek óta minden résztvevő kap valamilyen ajándékot, pl. kitűző, hűtőmágnes :)

2022.04.17. 12:44
Kedves György! Négy évvel ezelőtt "feszegettem" a témát, hogy miért nincs jelvény vagy kitűző. Jól látom, hogy már mégis van?

2022.03.21. 15:03
Szia Gyuri! Légyszíves írd meg az egyesület adószámát az 1% SZJA miatt. Köszönöm: Gábor

2022.02.09. 22:33
Kedves Neo! A regisztrációt azóta sikeresen rendeztük, egyébként minden információ megtalálható a Részvételi regisztráció oldalunkon! A felnőtt részvételi díj változatlanul 4000 Ft

2022.01.29. 18:18
Szia! Szeretnék jelentkezni az idei spirit of balaton körre, tavaly nem voltam, más esemény, i szeretném kérdezni, hogy most mennyi a nevezési díj, és kérnék egy számlaszámot is, előre is köszönöm szé

2021.06.08. 15:02
IGEN: IDÉN IS LESZ SPIRIT OF BALATON!!! Regisztráció: https://www.spiri.
..ticle_id=7
Sok szeretettel várunk minden vállalkozó kedvű kerékpárost!

2021.05.14. 10:49
Kedves Alien! Nagyon úgy néz ki, hogy idén is lesz Spirit, már sokan regisztráltak is, de a részvételi díjat csak akkor kérjük átutalni, ha biztos lesz a szervezés (ez még 1-2 hét). Téged is várunk :)

2021.05.10. 11:57
Szia Gyuri! Mikor lehet befizetni az idei nevezési díjat? :)

2020.06.12. 12:14
Ma végre eldőlt: IDÉN IS LESZ SPIRIT OF BALATON!!! Regisztráció: https://www.spiri.
..ticle_id=7
Sok szeretettel várunk minden vállalkozó kedvű kerékpárost!

2020.06.03. 13:23
Kedves Neo! Igen, a pecsétkönyvet és a többi, a részvételhez szükséges dokumentumot email-ben küldjük ki a regisztrált résztvevőknek. A szervezés szerencsére egyre biztosabbnak kezd látszani :)

     
Felhasználók
· Online vendégek: 1

· Online tagok: 0

· Regisztráltak: 404
· Legújabb tag: DD
     
Statisztikák