Élménybeszámoló

Ez volt zsinórban a 8. Spirit of Balaton-om és ez volt a jubileumi 10. Spirit of Balaton, ami megrendezésre került!

Bevezető gondolatom egy számomra elég inspiráló személyiségtől, Hugh Chamberlain-től származik. Ha esetleg valaki nem ismerné: ő egy legendás Le Mans-i csapatvezető/csapatfőnök. Chamberlain még azt a kort képviselte, amikor a csapatvezetők még autóval mentek a versenyekről haza. Neki volt egy nagyszerű mondata a Le Mans-i búcsúról. Akit érdekel eredetiben is, az megtalálja az élménybeszámolóm végén. Ezt szeretném most átírni a Spirit of Balaton szellemiségében.

365 nappal ezelőtt kicsit kimerülten, fáradtan, fájó térddel szálltam fel a Budapestre visszatartó vonatra, s finoman szólva a pokolba kívántam az egészet. Felszállva a vonatra, kerékpáromat elhelyeztem a kijelölt helyére, majd visszanéztem a Balatonra. Tudtam, hogy 365 napig nem fogom megkerülni a Balatont. Aztán pár állomással odébb ismét a vonat ablakából néztem a Balatont egy kis mosollyal az arcomon. Aztán elkezdtem visszagondolni a tókerülés megannyi szép emlékére és történésére, majd Lepsény után feleszmélve, kinézve a vonat ablakán, már a Balatont nem is látva, elkezdett hiányozni, és már alig vártam, hogy 2019 legyen, és leteljen az a bizonyos 365 nap, és újra visszatérhessek/visszatérhessünk.

2019-es Spririt of Balaton-ra már januárban elkezdtem a kis csapatomat összeállni: párom, Póth Dóra is indulni is szeretett volna, bát szó volt róla, ő csak a déli partot teljesíti és valahol bevár. Rajta kívül Mándity István (Stevo) és Császár Károly (Csaszi) volt előzetesen a csapatomban. Már márciusban megpróbáltunk szállást találni, de ez nem jött össze sajnos, így maradt az aznapi indulás és vonatozás lehetősége.

A végleges csapat végül a Spirit of Balaton előtt állt össze. Stevo barátomnak és párjának Katának sikerült Balatonmáriafürdőn szállást találniuk, így ők már pénteken ott pihentek és szombaton frissen ott tudtak lenni a rajtnál. Csaszi barátom viszont az indulás előtt kb. 2 héttel lemondta a részvételt, mivel keveset tekert tavasszal, így nem volt edzésben. Végül sajnos a párom sem tartott velem, a Spirit helyett vonattal Siófokra utaztak a kislányával és csobbantak egyet a Balcsiban.

Kárpótlásként az egyik kolléganőm, Kutassy Hajni jött velünk, akinek még szállást is sikerült találni Balatonmáriafürdőn. Hajni egyébként – más szervezésben - már nem először kerülte meg a Balatont.  

Így végül idén vele együtt tekerem/tekerjük végig a Spirit of Balaton-t ;)

A bringás felkészülésem ebben az évben nagyon rosszul kezdődött, mivel március 17. körül volt ugyan egy nagyon jó bringás idő, utána azonban végig rossz idő volt. Végül májusban tudtam csak elkezdeni az érdemi felkészülést, ami mindössze 3 nap volt, de próbáltam tudatosabban rákészülni, alkalmanként 43 km-es távval. Ráadásul ez a 3 nap szét volt szórva májusban, ezért még tudatosabbnak kellett lennem. Ezért reggel már egy pár perces bemelegítéssel nyitottam a kerékpározás előtt, illetve munkába menet ráhagytam 10-15percet a lassabb tempóm miatt. Ilyet eddig nem csináltam, nem volt szokásom. Jól emlékszem az első távra: 12,1 km távol van a munkahelyem, az első 8 km ment is simán, majd egyszer csak hirtelen a lendületem és az erőm eltűnt teljesen. Ebben az állapotban pokol volt az utolsó 4 km, amit pedig már teljesen közúton teljesítettem. Arra emlékszem csak, hogy a lábaim megfeszültek és járni is alig bírtam utána. Ha valaki régen nem ült biciklin, annak sajnos ezzel számolnia kell, csak azt nem sejtettem, hogy ilyen „teher” lesz egy 10 hónapos kihagyás. Munka után kerékpárral mentem a páromhoz is, ami az előzmények után meglepően könnyű volt, majd este haza felé is bringával tekertem, ahol ismét volt egy holtpontom kb. 35 km után. Arra gondoltam, hogy a Spiriten még legalább 6-szor 35 km lesz. Ekkor le is döbbentem egy kicsit, hogy miként lesz ebből megfelelő felkészülés, de szerencsére a következő alkalommal már fejben és testileg is, hogy sikerülhet a felküszülés. Ezt követően már minden rendben ment.

Ezután jött a június, amikor már 4,5 napot tudtam felkészüléssel tölteni. A munkahely-párom-haza távból 3 napot csináltam, majd volt egy 77 km-es szentendrei túrám, ahol sikerült „nagyobb” távot egy huzamban letekernem és megtalálnom az ideális áttételezést ilyen távokra. Közben a páromhoz is betértem, aki odafelé egy kis frissítővel lepett meg, visszafelé pedig rántott csirkemellel fogadott, ami nagyon fincsi volt. Azért volt szentendrei felkészülésemnek egy negatív élménye is: hazafelé menet a derekam erősen meghúzódott, így akkor a haza vezető úton már szenvedtem és sajnos a Spirit of Balaton rajtjáig sem lett 100%-os a derekam. Azóta már jobb, de még vannak rosszabb napok.

Végül június 24.-25. körül beadtam szervízbe a kerékpáromat, hogy végezzék el a szokásos túra előtti átvizsgálást, ahonnan végül július 2.-án kaptam vissza, éppen, hogy 3-4 nappal az indulás előtt. Így végül 349 km-rel készültem a Spirit of Balatonra.

Mit is vittem magammal a Spiritre? Erről készítettem egy fotót, hogy mit is viszek magammal idén (is). Azt, hogy mit volt érdemes vinni és mit nem, majd a beszámolóm végén fogom leírni ;) Az alap dolgokon nem változtattam semmit: étel, ital és kiegészítők, vagyis 2 db Powerrade, 1 db energiaital, 2 db banán, 3 db szendvics, 4 db müzli szelet. Ezeken felül 4 db izotóniás italpor, 12 db zselé, 2 db protein szelet. Ruhából csak egy hosszúnadrágot és egy melegítőt vittem, illetve 2 db térdfáslit. Technikai kütyükből és elemekből viszont rendesen betáraztam: 2-2 4db-os AA és AAA elemet, 3 db nagyteljesítményű akksit az első lámpámba, 2 db powerbankot és egy mp3 lejátszót a siófoki szakaszra, ha kellene. Ezeken felül 2 db sportkamerát összesen 3 db tartalék akksival. A sportkamerás táskában ezen kívül egy kerékpáros állvány tartalék rögzítőelemekkel és csavarokkal is helyet kapott, illetve a biztonság kedvéért a kamerák összes kábelét elhoztam, ha kellene tölteni egy keveset, valamint a telefonom töltőkábelét is eltettem. És persze ami eddig még sosem kellett, de mindig jó, ha van egy bringásnál: egy jó kis pumpa.

Ami a képen nem szerepel, az a gyulladáscsökkentő gélem, illetve a szerszámok. A csomagomat ugyan nem mértem le, de kb. 4-5 kg lehetett. Az első Spirit of Balaton-om óta már sokat faragtam belőle, de jövőre még további 0,5-1 kg-mal szeretném csökkenteni a súlyát.

Alapos felkészülés :)

Eljött a várva várt Spirit of Balaton előtti nap. Stevo és Kata már Balatonmárián voltak, ahogy Hajni is. Mivel nem tudtam szállást szerezni, így ezt a napot szabadsággal pótoltam és jobban kipihentem magam. Erre a napra túl sokat nem terveztem, csak a páromhoz mentem át, ahonnan késő délután értem haza. Ezt követően megkezdődött cuccolás. Lementem a pincébe, feltettem a kerékpáromra a rajttáblámat és az egyik váztáskába betettem a szerszámokat, hogy ne hajnalban kelljen azt is levinnem. Majd folytattam a készülődést a sportkamerák és az akksik töltésével, elkészítettem a szendvicsekkel, az üdítőket pedig beraktam a hűtőbe. A nap végéhez közeledve a nappali asztalára kikészítettem az összes cuccomat, amit vinni akartam. Közben a párommal is beszéltem, illetve a Facebook-on is rendeztem a dolgokat. A terv az volt, hogy este 9 és 10 óra közöttre befejezek mindent, majd 3-4 órát alszom. Ez annyira jól sikerült, hogy nem sokkal éjfél után mentem aludni és körülbelül 50 percet aludhattam maximum. Hajnali 1-kor kellett volna felkelnem, de kicsit ellustálkodtam az időt (pont jókor), így 1:10-1:20 között keltem ki az ágyból, de így is bőven hagytam magamnak időt az összekészülésre és a Déli pályaudvarhoz vezető útra is, hogy ne kelljen kapkodni még véletlenül sem. Könnyed banános kávés reggeli után összekészítettem a táskámat, jöhetnek a hűtőből a szendvicsek, müzlik, italok, porok és zselék. Még egy utolsó ellenőrzés, hogy minden rendben van-e az iratokkal együtt. A nappali asztaláról az összes cuccot patentul betettem a táskámba és még maradt hely is. Mesés. Láthatósági mellény a táskára és már útra készen is áll a csomagom. Indulás előtt a derekam bekentem gyulladáscsökkentővel, illetve az izmaimat lóbalzsammal, hogy még könnyebben bemelegedjenek a Déliig. Hajnali 2:20, indulás a pincébe a bringámhoz. Lámpák a helyükön, kilométeróra a helyén, táska a hátamon indulásra készen a ház elől… illetve majdnem… nesz a ház kertjéből… megnézem mi az… hát nem 2 aranyos kis süni bóklászik a kertben… pár fotó róluk és már 2:40 lett, így bringára pattantam és indultam is a Délihez. 

Sünik a kertben - párosan szép a süniélet :)

Csepelről kifelé megszoktam a kicsit erősebb forgalmat, ami most elmaradt, ahogy az eső is.

Útrakészen a bringám

Kellemes tempóban és forgalomban haladtam a Déli pályaudvar felé. 3:18-ra már a Fővám téren voltam, ahol a Szabadság-híd le volt zárva a közúti formalom elől, így nagyon hangulatosan keltem át Duna felett a budai oldalra. 

Kun Ákos - kora hajnalban a Duna-parton

A Délihez 3:30 után nem sokkal értem oda, a 15,8 km-es távot kb. 50 perc alatt tettem meg, itt gyorsan megvettem a Balatoni túrajegyemet a kerékpáromra. 3:40-kor már a vonat előtt álltam és vártam, hogy a kalauzok kinyissák az ajtót, mivel a kerékpáros vagon teljesen le volt zárva. 

Még zárt (vagon-) ajtók előtt

Ekkor derült ki egyébként az is, hogy a vagon akksija rossz, így csak az indulást követően fognak felkapcsolódni a belső lámpák, addig viszont sötétben kellett ülnöm. Bár ez elég vicces volt, tulajdonképpen nem lep meg.

Szállítási pozícióban a kétkerekű

3:49-kor már a kerékpárom is kijelölt helyén volt és így várhattam az indulást.

Már dereng az ég

4:05-kor indult is a vonat, de még éppen az indulás előtt készítettem 2 képet. Az első kerékpárosok Kelenföldön, majd Székesfehérváron szálltak fel, mondható, hogy nem volt valami nagy kerékpáros mozgolódás a vonaton. Az úton vagy aludtam, vagy a párommal beszéltem telefonon.

Hajnali fényekben a Déli Pályaudvar

6:01-kor meg is pillantottam a Balatont!

Reggel hatkor végre feltűnt a Balaton!

Újra itt, végre! Egyből kipattantak a szemeim és minden fáradtságom eltűnt egy pillanat alatt. Ragyogó égbolt, szélcsend, sima vízfelület. Már alig vártam, hogy leszálljak… 

Kora reggeli fotók a Balatonról

6:16-ra értünk Siófokra, ahol egy nagyobb társaság is felszállt a vonatra. Innentől kezdve 2-3 állomáson keresztül némi tudatmódosításon átment humanoidok szálltak fel, akik a Balaton Sound-ról jöttek. Egy kicsit előreszaladva időben: meglepett, a hogy Balaton Sound biztonsági emberei mennyire kézben tartják a dolgokat, de azért a jövőre nézve tudnék nekik tanácsot adni, hogy mire kéne még figyelniük, és ez a MÁV-ra is igaz.

Panorámakép az állomásról

7:30-ra ért Fonyódra a vonatom és az árnyékban kiszúrtam a krétával az aszfaltra felrajzolt Spirit of Balaton feliratot. Gyorsan lőttem is egy képet, sajnos nehezen szúrható ki, de ott van a felirat… 

Fonyódi fotók

Fonyód és Bélatelep között is lőttem pár képet, amik szerintem jók lettek. 

Fotók Fonyód és Bélatelep között vonatozva

7:54-kor már a balatonmáriafürdői állomás peronján éreztem a Nap erejét, majd elindultam az állomás épülete felé, ahol nem kellett sokat várnom és megjelent Stevo és párja, Kata. Nagyon örültem, hogy Stevo-t újra láthatom és a 10. évfordulóját ünneplő Spirit of Balaton-t együtt tesszük meg. 

Megérkezés Balatonmáriafürdőre

Hajnival a vonatról való leszállást megelőzően egyeztettünk, hogy majd a rajtnál találkozunk. Végül 8 előtt pár perccel gurultunk a rajtállomáshoz, ahol Hajni már tényleg várt minket.

Érkezés a rajthoz, a balatonmáriafürdői pecsételőállomáshoz

A kerékpárokat a már évek óta megszokott helyre parkoltuk le, közvetlenül Kiss László Zoltán és családja mellé.

 



Kutassy Hajni (rózsaszín felsőben)

Középen a bringáink, jobbra a szintén régi résztvevő Kiss László Zoltán és családja

A Marcali Rendőrkapitányság kihelyezett kerékpárjelölő és -regisztráló állomása

Közben a tömegben megpillantom Fetter Gyurit és feleségét, Katát. Mondanom sem kell, hogy mekkora öröm volt ez. Itt jegyezném meg, hogy év közben, a két SoB között 2019. februárjában találkoztunk egyszer, de mindig öröm velük találkozni. Kettőt fordultam és már Kintli Lajost is megtaláltam. Közben pecsételtettünk, hogy bármikor tudjunk indulni. Jópár fotót és videót is készítettem a rajt előtti pillanatokról. A rajtnál azért volt egy kis hiányérzetem, hiszen nem láttam többek között Köhler Dolli Felíciát, Huszár Gézát és Huszárné Horváth Piroskát sem láttam sajnos… Végül Stevo és Hajni is szólt, hogy indulni kéne, mert 8:25 van… még pár fotó és videó. Közben a páromnak is írtam, hogy indulunk… Végül 8:28-kor indultunk és megkezdődött a jubileumi Spirit of Balaton-unk.

Rajt - első pecsétek a balatonmáriafürdői pecsételőállomásnál

Stevo-val az első méterek után majdnem egyszerre mondtuk ki, hogy újra itt és végre eljött az indulás is. Nagyszerű idő a Balatoni tekeréshez. Végig tekertünk a Vilma utcán, majd rá a főút melletti kerékpárútra és irány Balatonberény. Ezen a kis bemelegítő távon igyekeztem az izmaimat bemelegíteni, hogy később ne legyen gond. A házak között párszor megpillantottuk a Balatont is. Nem egész 11 perc alatt, 8:39-re már a blatonberényi Tekergő Kerékpáros Pihenő- és sátorozó hely által üzemeltetett pecsételőhöz értünk. Gyors pecsételés és pár kedves szó után indultunk is tovább Keszthely irányába. A kerékpárút ezen a szakaszon semmit sem változott az előző évekhez képest, majd jött a 76-os úti elágazás, ahol a jobbra fordulás előtt láttuk, hogy mekkora a „pusztulás”,  ami azonban „szükséges pusztítás” az épülő M76-os út miatt. Erről szintén csináltam egy képes összefoglalót, amit mellékeltem is. Remélem, hogy a kerékpárutat is felújítják majd, mert ez az útszakasz egy katasztrófa, különösen azért is, met ezen a szakaszon 20-30 méter hosszan mini királydinnyék is vannak, így itt legfeljebb csak középen érdemes haladni. Majd nem sokkal ezután a Zala-híd előtti szakasz volt feltúrva, ahol is a kerékpárútat laza szerkezetű kavicsos réteggel pótolták. Ez viszont a lehető legrosszabb megoldás volt, de miután szerencsére szembejövő bringás forgalom nem volt, így aszfalton tudtunk haladni. A vasúti átjárónál sem kellett vonatot bevárni, így folytathattuk utunkat Keszthely felé. Még úgy 5km lehetett Keszthelyig, amikor a távolból megpillantottam Kiss László Zotánt és családját, majd el is haladtunk mellettük. Utunk során sokszor találkoztunk velük :) Keszthelyig rengeteg bringással találkoztunk, mondjuk nagyon jó idő is volt, így ez nem is akkora csoda. 

Változások évről évre - épül az M76-os és elágazásai

Végül 9:20-ra értünk Keszthelyre, ahol a pecsételést követően félrehúzódtunk, hogy megreggelizzünk. Hajni és Stevo a part felé vette az irányt, én meg vigyáztam a bringákra, és reggelizés közben Dórit is felhívtam, illetve jó pár képet készítettünk. Érkezési időben teljesen átlagosan érkeztünk, aminek örültem. Kényelmes reggeli után indultunk is tovább. 

Pecsételés a keszthelyi pecsételőállomáson, a Tourinform Kerékpáros Infopontján

Innen valamilyen rejtélyes okból nagyon gyorsan telt az idő és 10:01-kor már Gyenesdiáson voltunk. Balra fordulva, majd át a síneken, majd rögtön jobbra haladva már Vonyarcvashegy felé vettük az irányt, szerintem nagyon jó tempóban. Lehetőségünk lett volna az új szakaszon menni, de idén se vettem rá magam, hogy arra menjek/menjünk. Jó tempónk tartottuk és 10:08-ra már Vonyarcvashegynél is voltunk. Utólag vettem csak észre, hogy elég jó időt mentünk az átlaghoz képest. Míg Hajni és Stevo feltöltötték kulacsaikat, addig egy eddig csak virtuálisan ismert tagunk lépett oda hozzám, aki nem volt más, mint Rada Sándor. Pár mondatot váltottunk, majd kölcsönösen jó utat kívánva egymásnak ő folytatta is a tekerést tovább. Itt is jó pár fényképet és videót készítettem, majd indultunk is tovább Balatongyörök felé. A laza indulás után volt időnk nézelődni, s nagyon szomorúan vettem/vettük tudomásul, hogy ahonnan korábban a Balatont látni lehetett és nagyon szép kilátás is volt, ott beépítették a területet lakóházakkal és megszűnt a szép kilátás. Iszonyatosan felháborító, hogy hagyják ennyire elrondítani a Balaton közvetlen partját. Erről egyébként tucatnyi riport is készült és petíció is volt az ügyben, de ezek közül egyik sem ért célt és folytatják a Balaton parti sávjának elrondítását/kisajátítását. Erről még fogok írni…

Kun Ákos - vidám szelfi útközben

Könnyed 22 perc tekerés után megpillantottuk Balatongyörök jellegzetes fákkal szegélyezett gyalog- és kerékpárútját, innen már nem sok és a pecsételőállomáshoz is értünk. Minden évben nagy örömmel tölt el ez a kis szakasz és kellemes felvezetése a pecsételőállomásnak, ahol évről évre színpompás tér fogad minket. Ide 10:33-ra érkeztünk, ahol épp Rada Sándor készülődött már az induláshoz. Most már sorozatban többedjére hagytam ki a pecsételőállomással szemben lévő platánfás sétányon egy sétát, illetve a mólóra való kisétálást, de remélem erre a jövőben lesz lehetőségem és emlékezni is fogok rá… Stevo is lőtt pár képet, illetve én se voltam rest és sok kis videót készítettem, valamint 1-2 képet is csináltam. Pecsételés után már indultunk is tovább, irány Szigliget.

Visszapillantás a balatongyöröki pecsételőállomástól, a hajóállomás melletti Tourinform-irodától

Balatongyörökről kifelé haladva a szűkebb kerékpárútat felváltotta a szélesebb, de platánfákkal szegélyezett, autósokkal közösen használt út, ami egyet jelentett azzal, hogy lassan itt a vasúti átjáró és vele az új emelkedős bringaút. Rákészültem az emelkedőre: a vasúti átjáró után visszaváltottam kisebb áttételezésre és szépen feltekertünk az emelkedőn, egészen a 71-es főút magasságáig, ahonnan megpillantottuk a Balatont. Pár tekeréssel odébb megállva készítettem egy panorámafotót is, ami sajnos nagyon nem adja vissza azt az elképesztő panorámát, ami onnan fentről tárult elénk. Ezt nem lehet megunni, mert egyszerűen minden évben más arcát mutatja innen a táj.

Panorámafotó a távoli Badacsonnyal

Folytattuk tovább utunkat Szigliget irányába. Ezen az úton lehettem kicsit merészebb, mivel az út minősége engedte, így „megviccelve” a többieket menetközben készítettem egy szelfit a csapatról :D  Hajni majdnem kicsúszott a képből, de végül sikerült. 

Kun Ákos -már közelebb a Badacsony :)




Szelfi útközben - Kutassy Hajni, Mándity István (Stevo) és Kun  Ákos

Sok bohóckodás közepette az nyert, hogy idén (is) ki kellett hagynunk a szigligeti betérést, mivel 2:1 arányban le lettem szavazva, de nem bántam meg. Végül 11:14-re értünk Szigligethez. 

Szigligeti pecsételőállomásunk, a Taco Truck




Gyönyörű napsütés - a nyár a Spirit-tel kezdődik :)

Pecsételést követően fotó és videó, majd egy frissítő limonádét ittunk, ami nagyon jól esett. Körülbelül 20 perc pihenés követően indultunk is tovább, ahol a haladásunkat egy kisebb fajta emelkedő nehezítette, de leküzdése után már sima lejtőkkel tarkított menet volt. Igaz, a Szigligeti betérésnél nem élvezetesebb, de amikor a sűrűbb fás részhez értünk, az némileg kárpótolt bennünket. Kiérve a fás részből megpillantottuk a szigligeti beágazást, ahol kiértünk volna, ha bemegyünk Szigligetre. Ezt követően kb. 500 méter múlva meg is érkeztünk az első komolyabb csomóponthoz, amit a balatoni körutunk gócpontjának is nevezek. A 71-es úton való átkelés ugyanis nem volt sétagalopp. Ennyi autóst még nem láttam, de végül csak átjutottunk és megérkeztünk Badacsonytördemicre. A macskaköves bevezető út idén sem lett simább, de legalább rosszabb sem. Az út által kissé szétrázott állapotban, az úttal szemben található CBA melletti kék kútból hűsítettük magunkat és töltöttük fel kulacsainkat, ahogy azt tettük minden évben. 10 perces technikai szünet után folytattuk utunkat. A Badacsony lábánál végig tekerni, s közben időnként a Balatont is látni egyszerre nagyon motiváló hatású. Badacsonytomaj felé haladva most különösen többet tekintettem oldalra, mint előre. Ismerős kőkerítés, ismerős panoráma és lassan meg is érkezünk a pecsételő állomásra. Ennél a pontnál még van lehetőség vízvételre, a következő jó vízvételezési pont Balatonrendesnél lesz, de ott két helyen is. Visszatérve Badacsonytomajra, 12:08-ra érkeztünk a pecsételőállomásra. Érkezésünkkor éppen Kiss László Zoltán és családja pecsételt. Annyira meleg volt, hogy a mobiltelefonom is kikapcsolt a meleg miatt, így még a pecsételés előtt árnyékba húzódva igyekeztem lehűteni a készülékem. Ezt követően készítettem egy videót, Stevo barátom pecsételése után pedig én következtem. Kis frissítő és már indultunk is tovább.

Emelkedők és lejtők váltakoztak, pár útkarbantartással, majd elérkeztünk a híres elágazáshoz, amiről a videó is készült:

https://youtu.be/aphUFmCKCLM

Jéghideg limonádék a nyár legvagányabb napján...

Pecsételés után a kerékpárokat lezártuk és itt fogyasztottuk el az ebédünket is. Frissítőnek Hajni limonádét, Stevo és én pedig kólát kértünk, majd a szokásosnak mondható sonkás melegszendvicsünket kértük. A finom falatok után Hajnival még 1-1 kávét is ittunk, ami szintén nagyon jólesett. A nagyjából 1 órás pihenés és ebéd után kulacsainkat megtöltöttük, majd a fotók és videók után útnak indultunk is tovább Balatonudvari felé. 

Pár kisebb kiegészítő táblát is kitettek, de szerintem még mindig nem jól látható a haladási irány. Itt jegyezném meg, hogy az idén a badacsonyi szakaszon különösen sok Spirit of Balaton-os résztvevővel találkoztunk, ami jóleső érzés volt. Hamarosan a 71-es főúton folytattuk utunkat és a Badacsonytomaj vasúti megállóhelynél tértünk ismét vissza a kerékpárútra. Innen követtük a 71-es út vonalát egészen Ábrahámhegy határáig, ahol a házak közé tértünk be. Az út mellett parkoló autók számából jól látható volt az igazi strand idő. Az ábrahámhegyi pecsételőállomás előtt már mindenhol autók álltak, mindenki ott parkolt, ahol csak tudott. Figyelmünk azonban nem lankadhatott, mivel az autók között a gyalogosokra is figyelnünk kellett. Végül jobbra kanyarodva 12:38-ra érkeztünk meg az ábrahámhegyi pecsételőállomásra, ahol éppen 2 résztvevőnk pecsételt. Időben – mondhatni - jól álltunk és eddig egy közepes tempót tartottunk is. Gyors pecsételés és frissítés, majd indultunk is tovább Révfülöp felé. Balatonrendes határa előtt fás kerékpárúton tekertünk, ami most, a ragyogó napsütésben nagyon szép volt (kár, hogy a videó nem adja vissza). A balatonrendesi vasútállomáson átkerékpároztunk, majd a 71-es úton folytattuk utunkat, mert 600-700 méteren keresztül nincsen kiépített kerékpárút. Innentől Révfülöpig elég monoton utunk volt, de egy M41-es Csörgő mozdony kicsit javított ezen az érzésen. Révfülöpöt is nagyon vártam már, hogy ismét a Balaton parti platánfás kerékpárúton mehessek, mert ennek az útszakasznak nagyon nagy feelingje van. A platánfás szakasz végén persze ott van az ember dömping, amit ezúttal nem dobott meg a Balaton átúszás létszáma, ami egyébként mindig okoz egy kis káoszt. Innen már nem sok volt hátra és jöhetett a jól megérdemelt révfülöpi pecsételés. A kanyargó utak és egy vasúti átjáró után 13:08-ra érkeztünk meg a révfülöpi On2Wheels kerékpárkölcsönzőhöz, ahol Rabatin László szorgosan pecsételt és dokumentálta az érkezőket. Itt nasiztunk, ettünk, frissítettünk. Közben szorgosan készítettem a videókat, de sajnos a képek mind rosszak lettek, így töröltem őket. Indulás előtt a kulacsainkat megtöltöttük friss vízzel és indultunk is tovább a balatonakali pecsételőállomásunk felé, de addig még Balatonszepezden és Zánkán is át kellett még tekernünk.

Utunk ismét a 71-es út mentén folytatódott, majd Révfülöp határban átkeltünk az út másik felére. Balatonszepezdig csak az időnként előbukkanó Balaton látványából merítettünk erőt. Balatonszepezdet elérve inkább a belső utcákat használva haladtunk tovább, mint a 71-es út erős forgalmában kockáztattuk volna a tekerést, ráadásul úgysem azon a max. 15-20 perces rövidítésen fog múlni a célba érkezésünk sikere. Mellékesen jegyzem meg, hogy aki nem töltötte volna fel a kulacsát vízzel, az Balatonszepezden ezt több helyen megteheti, mivel ott nagyon sok helyen van kék kút, ahol tud vizet vételezni. A révfülöpi utcán haladtunk tovább a balatoni körútunkon, majd a beleütközve a Honvéd utcába balra fordulva haladtunk felfelé. Itt a drótszamarat fel kellett tolni egészen a Széchenyi közig, ahonnan már tekerve haladtunk a számomra jellegzetes Árpád utcai kereszteződésig, ahol is jobbra haladtunk tovább. Haladásunk nem tartott sokáig, mert a jobbra lévő balatonszepezdi református templom után nem sokkal balra fordulva egy kis, de annál meredekebb utcán folytattuk a Kisköz utcáig, ahonnan egy jobb fordulóval már irányban is voltunk. A balatonszepezdi focipálya mellett már a Dózsa György utcán haladtunk tovább. Az emelkedős és izzasztó szakasz után innen már kicsit lazább az út és a környék hangulatában is el tudtunk merülni kicsit. Még egy jobbos és lassan meg is érkezünk az egyik kedvenc helyemhez. A fák takarásából előbukkanó Balatoni bringakör tábla és a jobbra mutató nyíl, ami egyet jelent azzal, hogy itt vagyunk a Virius utcánál. Egyből feltűnt, hogy itt lett egy új dolog. Az út túloldalán régen volt egy füves placc, ahol idénre elkészült Virius Vince emléktáblája egy szép kerttel. Innen lefelé indultunk, s a lejtő végéig a hátteret a Balaton szolgálta, utána pedig a lejtő végén a 71-es út. Ezen áthaladva már lassan-lassan Zánkára értünk, de előtte még a hosszú Halász utcán is végig kellett tekerni. Nekem ez a szakasz egyhangú volt, leszámítva azt, hogy egyszer-egyszer megpillantottam a Balatont. A Zánka-Köveskál vasúti megállóhely után pedig már tudtam, hogy mi fog ránk várni, és Stevo-val már szinte egyszerre mondtuk ki… emelkedő. A vasúti átjárón még áttekertünk, de már éreztem, hogy erősödik az emelkedő, ezért le is szálltam a nyeregből és a drótszamarakat feltoltunk az emelkedő tetejéig. Ahol ismét egy ismerős út… a 71-es. Visszapillantva, ha a fák miatt nem is, de kicsit jobbra eltekintve láthattuk a Balatont. Egészen lenyűgöző volt, de haladnunk kellett tovább. Innentől kezdve hosszabb időre szem elől vesztettük a Balatont. Ekkor érkeztünk el a másik baleseti gócponthoz a túránk során, a 71-es főúton való áthaladáshoz. Igaz, hogy ez csak cirka 5,5 méter és bringás stop tábla is van, ráadásul az autósoknak 60 km/h sebesség csökkentés van érvényben, de még ez is kevés, sajnos. Nem egyszer jönnek itt jóval gyorsabban az autók, a jobbról érkező autók pedig veszélyesebbek. De szerencsére ezen is túlestünk épségben, lassan elhaladunk a régi zánkai úttörőtáborhoz, ahol tavaly óta sikeresen befejezték a kerítést, de a tábor bejáratánál lévő kereszteződésnél ajánlott a kellő odafigyelés még mindig. A helikopterekből és a tankokból semmit nem láthattunk már, ráadásul az út is elég siralmas, de csak elértünk Balatonakaliig. Itt még egy zebrán kellett áthaladnunk és a Petőfi Sándor utcán ereszkedünk le a Balaton irányába, de még mielőtt elérnénk a vasútállomást, már fordultunk is balra, ahonnan már nincsen messze a pecsételőállomás. A kezdeti egyirányú szűk utca kiszélesedett, az utca végéhez érkezve, jobbra fordulva meg is láttuk a pecsételőállomásunkat. A vasút előtt még egy balos, és végül 14:33-kor megérkeztünk a Bringakali Kerékpáros Pihenő és Szerviz által üzemeltetett pecsételőállomásunkhoz. 

Stevo és Hajni a Bringakali előtt

Stevo már a Bringakali napernyője alatt

A kezdeti könnyed tempót felváltotta a drótszamár tolása, mivel egy kaptatós emelkedőt nem akartunk bevállalni az ebéd után egyből.

Az út végén a magyar tenger

Felérve gyorsan lőttünk pár fotót a panorámáról, majd folytattuk is utunkat, de innen már nyeregben. Stevo és Hajni felvezetésével gurultunk is a lejtős szakaszon tovább egészen Fövenyesig, majd a fákkal szegélyezett úton majdnem le a fövenyesi vasútállomásáig, de még előtte balra fordultunk a Gesztenye sorra, ami szintén az egyik kedvenc szakaszom a túránk során. Innen már tényleg nemsokára a balatonudvari pecsételőállomáshoz érünk.

Pihenő az emelkedő tetején




Balatonudvari polgárőrök által működtetett pecsételőállomása

Észre sem vettük, és máris Balatonudvariban vagyunk, ahonnan jobban figyelve jobb oldalra megpillanthatjuk a Tihanyi-félsziget vonulatait és a Balatont is. Innen még egy enyhe balos és kezdődik a Levendula utca. 16:03-ra érkeztünk a pecsételőállomáshoz, ahol ismerős polgárőrök fogadtak minket a megszokott jó hangulatban. Kedvesen vízzel és nasival kínáltak minket. Gyors pecsételés után 1-2 kép nasizás közben, majd indultunk is tovább. A zebrával ellátott úton áttoltuk a bringánkat egyrészt, mert igen nagy a forgalom itt mindig, másrészt, mert a KRESZ is ezt diktálja. Örvényes felé haladtunk tovább és tudtuk, hogy ez a kis szakasz nem lesz valami hosszú. Utunk kezdeti virágos, bokros szakaszát felváltotta két fehér templom. A jobb oldali a református templom, míg a baloldali a Szent Márton püspöki templom, ami mellett elhaladva megérkeztünk a focipályához, ami szokatlan minden szempontból. Egyenes pályahatárok nincsenek és a füves területe közel sem vízszintes. Ezt követően elhaladtunk a szívalakú sírkövek mellett is, majd ismét a 71-es út mellett folytattuk utunkat. Az út jobb oldala felé fordulva ismét a Tihanyi-félsziget és a Balaton panorámájában tekertünk egészen Örvényes határáig, ahol a fák és a házak takarják a csodálatos látványt. Majdnem 7 perc tekerés után 16:13-ra érkeztünk Örvényesre. 

Pecsételés és adataink bediktálása után a kerékpártárolójuk felé vettük az irányt, ahol letettük a bringáinkat és letelepedtünk a hűvösben, ahol ettünk és kicsit felfrissítettük magunkat. Kiss László Zoltán és családja ekkor értek be minket. Párommal itt beszéltem egy keveset. Ezt követően Stevo bringájára felszereltük a második sportkamerámat, az SJCAM SJ4000-et. Megbeszéltük, hogy Tihanyba nem fogunk bemenni, ami jó is, meg rossz is. Rossz, mert hiányzik a tihanyi rév partján való kis pihenés, de jó is, mert így több időnk marad másra, pl. fotózásra, pihenni vagy enni. Közel 30-40 perces pihenést követően indultunk tovább. Át a 71-es úton és a kezdeti kis emelkedők után haladtunk tovább. Sok kerékpárossal találkoztunk és jó pár résztvevőnkkel. Örvényes után nem sokkal az út mellett állt egy kiállított harckocsi, és ezután ért utol minket 324-es rajtszámú résztvevőnk, ha jól láttam a számát. Már Aszófőre való beérkezésünk előtt láthatóak voltak a nyomok, hogy végre a rossz vagy hiányos kavicsos útburkolatot teljesen leaszfaltozták és már-már a bringás felfestések is a helyükre kerültek. Aszófőről lassan kiérve jutott eszembe, hogy megnézhettük volna a Kövesdi templom romjait.

Kun Ákos - szelfi a Huszár Étteremmel, az örvényesi pecsételőállomással

Lassan elérkeztünk a tihanyi betérő ponthoz, de addig is tovább csodálhattuk a Tihanyi-félsziget vonulatait és kicsit a Balaton-part vonalát. A megszokottnál is több bringással találkoztuk idén ezen a szakaszon. A tihanyi csomópontnál is zökkenőmentesen haladtunk át és kicsit hiányzott, hogy nem tértünk be. Kárpótlásként szolgált, hogy ahol kiér az út Tihanyból, az ott lévő kis levendula ültetvényt meg tudtuk csodálni. Innen pedig irány Balatonfüred!

A Balaton partja melletti bringaúton haladtunk Balatonfüred felé. A bringaút semmit nem változott sajnos, pedig igen szép lehetne, ha nem lenne tele rengeteg kátyúval és repedéssel. Végül megpillantottuk a Balatonfüred táblát és tudtuk: itt a FÉLTÁV! Elhaladtunk a Berzsenyi forrás mellett is, ahol idén nem álltunk meg, illetve eldöntöttük, hogy a pecsételőállomáshoz sem fogunk felmenni, hanem inkább megállunk egyet palacsintázni, ekkor 17:19-nél jártunk. Végülis a szokásosnak mondható lángososomnál álltunk meg palacsintázni, és még egy-egy üdítőre, amit a közeli fűbe leheveredve fogyasztottunk el jóízűen. 

Balatonfüredi palacsinták felülnézetben




Legtöbbünknek az útközben magunkhoz vett finomságok is a Spirit élményéhez tartoznak...

Kis pihenőnk után folytattuk utunkat. Ahogyan az lenni szokott Füreden, rengeteg ember volt mindenhol, a kerékpárút is tele van emberekkel, gyerekekkel: rendesen kellett figyelnünk. Végül kiértünk Balatonfüredről és újra a 71-es út mellett mentünk Csopak és Alsóörs irányába. Szerintem igen jó tempóban haladtunk és már 17:59-re a „csopaki rengetegen” haladtunk keresztül. Minden évben elcsodálkozom azon, hogy mennyire csodálatos ez a szakasz is a maga fényjátékával. Itt sincsen két egyforma átkelés. Ezután a csopaki strand felé haladunk tovább, ahol szintén rengeteg ember és autó mozgott, így itt is nagyon észnél kellett lennünk. Cserébe viszont ez a part menti szakasz is nagyon hangulatos volt. Végül ismét a 71-es út mellett haladtunk Alsóörs felé, amit fás részek követtek, majd a vasútvonal mellett haladtunk. Aztán szép lassan megpillantottuk jobb oldalt a tárolt hajókat és az ott parkoló autókat, majd legvégül az alsóörsi vasúti megálló épületeit. Számomra nagy öröm volt, hogy nagyon jó időben, 18:22-re érkezhettünk ide. Kulacstöltés, kis nasizás, majd indultunk is tovább. Síneken át, majd jobbra fel a kerékpárútra.

Alsóörs határáig mondhatni jó utunk volt, de aztán a szokásosnak mondható hepehupás szakaszok jöttek. Utunkat balról a 71-es út, jobbról a vasút kísérte, időnként a fák takarásából a Balaton is látható volt. Káptalanfüredre érve át a vasúti átjárón, majd egyből balra fordulva haladtunk Balatonalmádi felé. Itt érdemes inkább az autók közt haladni, mint a bringaúton. Persze kb. 100-150 métert követően a bringautat akarva-akaratlanul keresztezzük, ugyanis a menetirány szerinti jobb oldalra megy át a balatoni kerékpáros körút. Azzal, hogy ezt a rövid szakaszt a 71-es úton tettük meg, magunkat kíméltük meg a felesleges kacsázással. Innen szerencsére jó állapotú szakaszon tekerhettünk zavartalanul a parkoló autók között. Jobbra tekintve itt is fel-feltűnt a nádas között a Balaton. Majd rátértünk egy keskenyebb útra, amit kritikán alulinak tartok. Elhaladtunk a vitorlás kölcsönző és a kemping mellett egészen a balatonalmádi focipályáig, ahol egy bal és egy jobbos kanyar után végre véget ér a rossz minőségű út. Itt azonban ismét egy dilemma előtt állunk, vagyis hogy a kijelölt úton haladjunk-e tovább, ahol a gyalogosok semmibe veszik a bringautat vagy az autók között. Az autók közti tekerést választottuk, mert biztonságosabbnak ítéltük. Innen viszont egy elég vegyes minőségű úton haladtunk tovább, kicsivel később pedig jobbra megpillantottuk a Wesselényi Strand bejáratát, innen azonban már csak a kerékpárosok és célforgalom haladhat a végre igen jó minőségű úton. Ezen a szakaszon (Szent Erzsébet Parkon át kerékpározva) is meg szoktam jegyezni, hogy ez a rész is minden évben más és más arcát mutatja, s olykor elég lenyűgöző naplementés videókat sikerül készítenem innen, ahogy a fák közt átsüt a lemenő nap. Idén ez sajnos elmaradt, de cserébe egy nyugodt és könnyed áttekerésben volt részünk. Jó lett volna, ha ez a parkból kiérve is folytatódhatott volna, de sajnos ismét egy változatos minőségű úton kellett tovább tekernünk, innen azonban már nemsokára megérkeztünk a következő pecsételőállomáshoz. 

Az autóforgalom mentesen átvészelt szakasz után 18:58-re érkeztünk meg a Nereus Park Hotel által üzemeltetett balatonalmádi pecsételőállomásunkra. Ittunk, nasiztunk, pihentünk egy keveset. Ha jól emlékszem a páromat is felhívtam egy rövidke időre. Nem sokkal ezt követően indultunk is tovább és ismét csak a 71-es út szomszédságában tekertünk. Ezt a szakaszt is kellő körül tekintéssel kell kezelni a gyakori mellékutcák miatt, ugyanis az autósok nem mindig veszik figyelembe a kerékpárosokat, így nem egy esetben volt már kellemetlen szituációm itt, a helyzetet pedig tovább nehezítik a naplemente miatti rosszabb látási viszonyok. Ez a szakasz az egyik piacvezető olajipari vállalat benzinkútjáig tart, ahol is jobbra fordulunk. Ezen a sarkon található egyébként a Rock Pub is, ami előtt egy igencsak szép motor díszeleg. Innen a házak közt haladtunk tovább teljesen koppig, majd vettünk egy balost. Nekem ez a szakasz mindig egy elhagyatott szakasz marad, mert eddig még soha senkivel sem találkoztunk itt. Volt olyan Spirit of Balaton, amikor itt szereltük fel a lámpákat. Házak, boltok és raktárak közt megpillantottuk utunk folytatását és mély fújtatással erőt vettem a kis emelkedő leküzdéséhez, de tudtam, hogy ezután lesz egy kis szusszanásnyi időm pihenni is, mivel egy kis lejtős rész jön, kis Balatoni kilátással, de éppen láthattuk a Balatont. Ezt követően egy elnyújtott könnyed emelkedő jött, aminek a tetejére 19:31-re értünk fel (nagyon jó időt teljesítve), s már fordultunk is jobbra, ami már Balatonfűzfő volt és itt megkezdtük lejtmenetünket az új szakasz felé. Vasúti átjárón át, majd balra, majd jobbra és máris az új bringaúton voltunk. Át a csatorna felett, szép kilátás a Balatonra és a csónakokra. Erre a szakaszra is azt mondom, hogy egyszerűen mesés. Annyira szépre sikerült, hogy kár lenne, ha hagynák ezt a részt lezülleni. Végül vissza a régi nyomvonalra, ami még mindig kritikán aluli. Innen viszont már a keleti medencében járunk. Balatonfűzfőn haladósan áttekertünk, majd a 71-es utat keresztezve tekertünk be a fákkal sűrűn benőtt rengetegbe, ami ilyen világosban nagyon kellemesnek is nevezhető. És itt jött egy kellemes meglepetés: korábban itt volt ugyanis az a hely, ahol egy kerítésig tarott az út, majd egy rossz minőségű úton kellett egy kerülőt tenni, de ez idénre eltűnt, végre megnyitották a bringások előtt ezt a kb. 50-75 m hosszú, korábban lezárt részt. Folytattuk utunkat ezen a szép helyen, és végül Balatonkenese előtt nem sokkal jöttük ki, nemsokkal ezután át az autóúton, és át a vasúti síneken is. A házak között csendben tekerve érkezünk meg a kenesei strand általam jól ismert kerítésének kezdetéhez, innen pedig már nem volt sok hátra a következő pecsételésig. Végül 20:00-ra érkeztünk a Vak Bottyán Strand bejáratához és 20:03-kor kaptuk meg a pecsétünket. Itallal és nasival kínáltak minket, de ezúttal inkább betoltuk a strandra a bringáinkat és a part felé indultunk. Hajni és Stevo kezdetben a Balcsit nézte meg közelebbről, én ezalatt a telefonomat töltöttem és a páromat hívtam fel, de előtte még egy gyors panorámafotót is készítettem. Eközben Hajninak még egy kávé is lecsusszant.

Parti panoráma(fotó) Balatonkenesén

15-20perc elteltével már toltuk is kifelé a bringákat a strand területéről és nyeregbe is pattantunk: indulás. Innen kb. 2 km tekerés után megérkeztünk a kenesei emelkedőhöz, ahol már előre megbeszéltük, hogy feltoljuk a bringákat. Az emelkedőig eseménymentesen telt az út, a bringákat áttoltuk a 71-es úton, majd az Árpád utcán elkezdtük felfelé tolni bringáinkat az emelkedőn, egészen az ivóvíz kútig, ami durván 1 km lehetett. Itt elkezdtük megtölteni a kulacsainkat és a lámpáinkat is bekapcsoltunk már, ami jó kis szúnyog adagot aktivizált. Hajni elővette a szúnyog risztóját és sorra befújtuk magunkat. A melegre való tekintettel a hosszúnadrágomat ezúttal nem vettem igénybe, helyette csak a térfáslijaim vettem elő és tettem fel. Amint mindennel végeztük már indultunk is tovább. 21:07-kor megkezdtük az ereszkedést és nem egészen 7 perc múlva már a „balatonakarattyai rengeteget” kezdtük meg. Első észrevétel, hogy teljesen újra lett aszfaltozva az út, így sokkal jobb tempót tudtunk menni, már az elején is. Mondanom sem kell, hogy milyen sokat segített nekünk is az, hogy nem kellett a kátyúkat kerülgetnünk. Itt lett volna egyébként egy kilátó is, ami sajnos kimaradt.

Sötétedéskori panorámafotó a balatonakarattyai magaspartról

Érdekes kontrasztban érkeztünk meg a „rengetegbe”. A közvilágítás hiánya miatti sötétség és az ég sötétkék mesés kontrasztjában haladtunk, amit a fák belógó ágai miatt úgy érzékeltünk, mintha egy csőben mennénk, ami mutatja egyben az irányt, ugyanakkor ha felnéztél, akkor az egész sötétkék égbolt tárult eléd. Mesés élmény volt. Azzal, hogy ezt a részt újra aszfaltozták, új elnevezést kell találnom erre a szakaszra, mert elvesztette a „rengeteg” megnevezését. Várom a javaslatokat... Balatonaliga előtt megpillantottuk a déli partot (kb. Siófokig), ahol a Balaton Sound pörgött, és szemben a Tihanyi-félszigetet, hozzá egy csodálatos panorámát, ami nagyon megmaradt bennem mind a mai napig. Jóformán minden élménybeszámolómban megemlítettem ezt a helyet, s eddig mindig el is varázsolt: tette ezt zsinórban már 8 éve. A mesés panorámát magunk mögött hagyva lassan beérünk Balatonaligára. Az utca végén vettünk egy jobbost és alig 200 méter múlva a balatonaligai alagúthoz érkeztünk, 21:24-kor pedig az immáron hagyománnyá vált módon végig csengetjük az alagutat. Nagyszerű élmény, hogy végre elérkeztünk a végső egyenes szakaszára, a Balaton déli partjára. Az alagút után kezdődött egy kis emelkedő, ami kezdetben nekem könnyebben ment, majd rosszabbul. Ezt magamnak köszönhettem, mert nem frissítettem megfelelően. A magaspartra való jobbra kanyarodást idénre már nem kellett nagyon figyelni, mert oda-vissza fel lett festve az aszfaltra. Remélem ez a következő évre is így marad! Mire az emelkedőn felértünk, már vissza is nyertem az erőmet és haladtunk a balatonvilágosi pecsételőállomásunk felé. Az utca végén már irányban is voltunk a magasparton. Jobb oldalt a fák takarásából a balatoni panorámában lehetett gyönyörködni, de persze vigyáznunk kellett, mert utunkat olykor oszlopok akadályozták, amin nem volt fényvisszaverő, így azok nehezen voltak észrevehetők, de szerencsére megoldottuk. 21:32-re érkeztünk a régi balatonvilágosi pecsételőállomásunkra, ahol megálltunk egy gyors fotózásra, majd indultunk is tovább, mivel innen már nem csak a pecsételőállomásunk, hanem Siófok is közel (egy órán belül) volt már, hacsak nem tartunk nagyobb pihenőt közben. A magasparton folytatva utunkat meglepően sok gyalogossal és bringással találkoztunk, ami nem volt meglepő, hiszen nagyon kellemes idő volt. 21:39-re már a balatonvilágosi vasúti megálló utáni átjáró lejtmenetében voltunk, ahol ismételten és kellően elengedtük magunkat. Az előző évi teljesítményt nem múltuk ugyan felül, de idén is kijutott a vicces szituációból: most Stevo-n volt a sor. Épp a lejtő háromnegyedénél jártunk, amikor már a féket kellett húzni, amikor Stevo sapkája úgy gondolta, hogy lerepül. Mindezt felvette a sportkamerám is.  A szituáció ott is, és visszanézve is elég vicces volt. Megálltam, hogy a sapkáját felvegyem, végül pedig begurultam a pecsételőállomásra, ahol 21:40-kor kaptuk meg a pecsétünket. Hajni és én kértünk itt egy-egy cappuccino-t, amit a kerti asztaloknál megittunk. Kávézás közben Stevo-nak is eszébe jutott, hogy ha kávét nem is, de egy energia zselét szívesen elfogyasztana. Végül kb. 20 perces pihenő után folytattuk utunkat Siófok felé, és már látszott, hogy nem fogunk egy órán belül Siófokra érni, de sebaj. 22:29-re már Szabadisóstónál jártunk, teljesen zökkenőmentes utunk volt, és itt is sokat köszönhettünk annak, hogy teljesen új az útburkolat és nem kellett kerülgetnünk a kátyúkat. Sóstó után már csak a megfelelő „csomópontig” (a másodikig) kellett várnunk, hogy Siófok bulis helyszínei mellett elhaladhassunk. Akinek esetleg kifogyott volna a kajája vagy piája, az ezen a sarkon lévő kisboltban SOS jelleggel pótolhatja a készleteit, egyetlen hibája van csak: sajnos igen drága hely. Mivel a közelben nincsen más normális ABC jellegű hely, így az árai magasabbak, ezért csak az vásároljon itt, aki nem bírja ki Siófokig (innen kb még 20 perc). A Szent László utcán haladunk tovább, ahol a Balaton Sound-ról visszatérők, eltévedők, más szórakozó helyről visszatérők, before party-t tartókkal találkoztunk kezdetben, majd ezek lassan-lassan eltűntek az itt megtett 3,4 km alatt. Ez a szakasz is teljesen eseménytelenül telt és kellő tempóban tudtunk is haladni ezen a szakaszon is, amíg el nem értünk az utca végéig, ahol balra fordultunk a Tátra utcára, amiről kisvártatva befordultunk az Ady Endre utcára és a sínek mentén haladtunk tovább az első vasúti átjáróig. Kis pihenő, mert pirosat kaptunk. A zöld jelzésnél át a síneken, majd jobbra fordultunk a Fő utcára. Itt már hajtott minket, hogy végre Siófokon vagyunk és közeledünk a Víztoronyhoz, ahol megkapjuk a következő pecsétünket. A megszokottnál is csendesebb volt az utca, s végül a fák koronái között már-már megpillantottuk a siófoki víztornyot, majd végül a templom mellett elhaladva már teljes pompájában láthattuk a pecsételőállómásként szolgáló víztornyot, ahova végül 22:49-kor érkeztünk meg. 

Esti fényekben a Spirit siófoki pecsételőállomása, a Víztorony

Ahhoz képest, hogy 21:40-kor voltunk Balatonvilágoson és pihentünk is kb. 20 percet, jó időt mentünk nagyon, amire nagyon büszke is voltam, főleg, hogy Hajni is nagyot ment. Pecsételés, kulacstöltés és kis nasizás a pecsételőállomáson. Majd a víztorony előtti padon pihentünk egyet, közben a páromat is felhívtam kicsit. Ezután már tudtuk, hogy csak 65-70 km van csak hátra, ami visszanézve már semmiségnek tűnik, pedig szerintem éppen ezek a legnehezebb távok, mivel ekkor már az éjszakában tekerünk javában és iszonyat monoton tud lenni. Végül nekiindultuk a távnak, a következő állomásunk, Zamárdi felé. 

Stevo és Hajni pihen a Víztorony előtti padon

Ahhoz képest, hogy 21:40-kor voltunk Balatonvilágoson és pihentünk is kb. 20 percet, jó időt mentünk nagyon, amire nagyon büszke is voltam, főleg, hogy Hajni is nagyot ment. Pecsételés, kulacstöltés és kis nasizás a pecsételőállomáson. Majd a víztorony előtti padon pihentünk egyet, közben a páromat is felhívtam kicsit. Ezután már tudtuk, hogy csak 65-70 km van csak hátra, ami visszanézve már semmiségnek tűnik, pedig szerintem éppen ezek a legnehezebb távok, mivel ekkor már az éjszakában tekerünk javában és iszonyat monoton tud lenni. Végül nekiindultuk a távnak, a következő állomásunk, Zamárdi felé. A főtérről elindulva már láttam, hogy egy kis gond lesz, mert rengeteg autó volt közlekedett az úton éppen arra, amerre mi menni akartunk. A lámpánál jobbra fordulva már láttam, hogy a vasúti átjáró jelzése piros volt és nagyon feltorlódtak az autók. A vasúti átjáró után vettünk egy balost, majd át a hídon és a körforgalom második kijáratánál ki, majd jóformán egyből balra a házak között. Itt álljunk meg egy kicsit, mert adnék egy kis tanácsot azoknak, akik esetleg nem akarnak hasonló cipőben járni, mint mi. A víztoronytól kiindulva adnék két alternatívát is. Mind a kettő azzal indul, hogy ahol a lámpánál jobbra mentünk, ott menjetek tovább egyenesen a Fő utcán. Itt tekerjetek egészen a következő lámpáig. Az első esetben ennél a lámpánál forduljatok jobbra, majd egy nagy lejtő, majd emelkedő és felettetek a vasúti pálya lesz. Ezzel a körforgalomhoz juttok ki, amit már fentebb említettem, csak éppen ezúttal a 3. kijáratnál kell kimenni, majd balra egyből. A második esetben a fentebb említett lámpánál tovább mentek egyenesen az első utcáig (Bethlen Gábor utca), itt jobbra fordultok, és bár itt van egy vasúti átjáró, de az utca átmenő forgalma csekély. A vasúti átjárón át kell menni és ahol az út enyhén balra kanyarodik, ott lesz balra (Viola Ifjúsági szálló és egy kis focipálya) a kerékpárút. Érdemes lassabb tempót választani, mert sötétben könnyű elnézni a táblát.

Éjszakai fények a Zamárdi Tourinform-irodájában




Zamárdiban éjszaka is szívesen fogadják a pecsétért érkezőket

Innen folytatjuk tovább…házak között, szűk utcákon, majd egyszer csak már Balatonszéplak-felsőn voltunk, ahol a bulizók száma kezdett növekedni. Balatonszéplak-felső vasútállomása mellett elhaladva már csak a zsákutcát jelző táblát vártuk, ahol egy utcával beljebb mentünk és a Klára utcán folytattuk utunkat egészen a Nefelejcs térig, ahol egy balost, majd jóformán egyből jobbost vettünk és haladtunk tovább. Ezt követően a kerékpáros tábla szerint is jobbra haladtunk tovább. Hátunk mögött hagytuk Balatonszéplak-alsó vasútállomást is és az Orgona utcán haladva ismételten elrontottam a balra kanyarodást, a parkolóban néztem meg, hogy merre is az arra. Persze amikor már ismét irányban voltunk, akkor láttam meg jobbra a táblát, hogy merre az arra. Az előző évekhez képest most nem a kellemes illatok vezettek arra, hanem simán benéztem az irányt. De kellenek az ilyenek is időnként, ez adja az igazi feeelingjét az egésznek. Innentől kezdődött azonban a teljesen monoton szakasz kb. 4 km hosszan, na jó nem volt annyi, mert az utolsó kilométeren már a bulizók is megjelentek. A Rózsa utca átment a Dessewffy utcába, majd végül Aradi utcává alakult, és akkor már tudtuk, hogy a Zamárdi pecsételőállomás nincsen messze. Az Aradi utcában már hallani véltük a Balaton Sound-ot és természetesen az utcán is szép számmal voltak már bulizók, ahogyan autók is. Ahol nekünk végül balra kellett fordulnunk a pecsételőállomáshoz, ott a tábla jobbra tereli a bringásokat, amit nem értek, mivel pont a tömegbe viszi a bringást. Na mindegy. Végül 23:41-re értünk a Zamárdiba a pecsételőállomásunkhoz. Frissítettünk és nasiztunk egyet, a lámpámban kicseréltem az akkumulátort is. Időnket elnézve Siófoktól idáig kevesebb, mint 1 óra alatt értünk el, ez nem volt semmi. Talán egyszer volt ilyen. (Közben megnéztem és 2018-ban volt, amikor 50 perc alatt értünk ide Siófokról, ez meg 52 perc volt. Szóval jól nyomtuk a tempót.) Kis pihenés a pecsételés után, majd indultunk is tovább a Batthyány utcáig, majd a Szent István utcán Szántód irányába. Mondanom sem kell, hogy mekkora káosz volt. Szerencsénkre amerre haladtunk, arra egyirányúsították az utat, így elvileg könnyű lett volna haladni. Hát ez már zsinórban második éve sikertelen. Az úttest jobb oldalán álló autók közt és mellett haladnak a bulizók, így ha elénk vetődik egy, akkor mi k anyánkat, hogy nem figyelünk, pedig a parkoló autók és magunk között 1 méter és 50 cm közötti szabad helyet tartunk mindig, de ha előznek minket, akkor az elhaladó autó tükre a bal könyökömet éri, elég „vicces” helyzetet teremtve ezzel. Az atrocitások ellenére haladunk, ahogy tudunk és figyelünk ezen a 2,5 km-es szakaszon. A körülmények ellenére is éreztem, hogy a megszokottnál melegebb volt az este, pedig a part közelsége miatt indokoltabb lett volna a hidegebb levegő érzése, de ennek most nyoma sem volt. Nem sokkal később megpillantottam, megpillantottuk Szántód tábláját, ami egyet jelentett azzal, hogy elhagytuk a bulizós részeket és csendesebb részek következnek. Szántód kihalt utcáit magunk mögött hagyva balos és egy jobbos után már láttuk Szántód-Köröshegy vasútállomás fényeit, ahol még egy jobbos irány vettünk bele a sötétségbe. A kezdetben még balról érkező vasútállomás fényei segítették a helyes irány megtalálását, majd bele a vak sötétségbe. Utunkat a palatánfákkal körbe vett kerékpárúton folytattuk Balatonföldvár irányába. Balatonföldvár határában a fények már újra segítettek nekünk, és folytattuk tovább utunkat Balatonszárszó irányába. Pár bulizó még kószált az utcán, de csendesen áttekertünk Földváron is. Földvárt elhagyva ismét a vak sötétségben faltuk a maradék kilométereket. Majd lassan-lassan közeledett felénk sárgás fényével Balatonszárszó. Aki egynél többször járt erre, az könnyen felismeri, hol is járunk, aki a kijelölt balatoni bringakörúton járt, az tudja, hogy itt található a Csukás Színház. Este is nagyon jól látható és számomra nagyon egyedi, nem csak a gyerekkoromban sugárzott Süsü a sárkány és A nagy ho-ho-horgász figurái miatt, hanem a futó növényekkel benőtt épülete miatt is. Ezt követően a házak közt haladva is éreztem a Balaton közelségét és ismét azt is, hogy meleg van. A házak közül kiérve és balra fordulva, át a vasúti átjárón, ahol a 7-es út mellett haladtunk tovább a megszokottnak mondható vak sötétben, de iszonyat káoszos útminőségben. Nem csodálkozom, hogy egyesek a tiltás ellenére a 7-es úton teljesítik ezt a durván 2 km-es távot. Majd ismét a belső utakon haladtunk tovább Balatonszárszó új kerékpárútján, ahol szintén nagyon kellett figyelnünk a fák miatt, de nagyon hangulatos lett ez az út, és végül kiértünk a vasútállomáshoz. Régen a vasúti átjáró előtt haladtunk tovább, ahol kezdetben még jó úton lehetett haladni, de ez később átment egy hepehupás földes útba, ami nem éppen a legideálisabb. Ezt elkerülendő, átmentünk a vasúti átjárón és második lehetőségnél balra haladtunk tovább a part mentén. Itt megint egy kicsit tovább mentünk és a sétányon kötöttünk ki, amit gyorsan korrigáltunk és mentünk is tovább. De itt eszembe jutott egy 2017-es rossz emlék is a térdemmel kapcsolatban, akkor ugyanis itt toltam elég sokáig a kerékpárom a térdfájásom meg az erős északi szél miatt is. Ennek a fájdalomnak azonban most nyoma sem volt. 

A Balaton felé nézve csodáltam a túlpart fényeit: mesés élmény volt. Kilométerek után ismét a vasúti töltés mentén haladtunk, majd ismerős fények és nagyon ismerős helyek jöttek: Balatonlelle-felsőre érkezünk. Itt kicsit megpihentünk, ha jól emlékszem a páromat is felhívtam egy kicsit, majd folytattuk utunkat. Balatonlellén átvágtunk a belső forgatagon, majd minden évben elrontva a főtérről a part felé indultunk, holott itt balra haladva kellett volna folytatnunk az utunkat, de majd egyszer jó lesz. Szóval a part felé haladtunk tovább, át a magasított zebrákon, majd balra fordultunk, és az utca végén szintén balra. Ezután két lehetőség közül választhattunk: vagy a Vasúti sétányon megyünk a vasút mellett, vagy a Honvéd utcán megyünk, ahol a pecsételőállomásunk volt. Mi a Honvéd utcát választottuk, de közös megegyezéssel nem mentünk be sajnos pecsételni. A Honvéd utca végén egy kicsit elbizonytalanodtam a parkoló miatt, de ezen gyorsan túl is lendültünk és haladtunk előre. Balatonboglár jellegzetes platánjai között haladtunk és a Gömbkilátóban gyönyörködtem. Az átépítések megkavartak ismét, ennyit arról, ha valaki rutinból megy. Végül irányba tettük magunkat és a Hunyadi utcán haladtunk tovább. Nemsokára megpillantottuk a Hunyadi vendéglőt, amihez rengeteg szép emlék köt és hiányát érzem évről évre. Ekkor már hajnali 2 felé járt az idő és a fonyódligeti ifjúsági tábor melletti zsákutcában haladtunk tovább zavartalanul.

A sötétségbe burkolózó balatonboglári Várhegy és a hegytetőn a Gömbkilátó fényei

Végül 2:20 felé megpillantottuk a fonyódi vasútállomás fényeit, majd később a pecsételőállomáshoz vezető utat is megtaláltuk. 2:24-kor megkaptuk a pecsétünket, majd kis ivás és nasi után 2:37-kor indultunk is tovább az utolsó 12 km-re. Ekkor már tudtam, hogy a rekordom nem lesz meg, de igén szép eredményt érhetünk el. Erőnlétben nem éreztem problémát, viszont el tudtam volna aludni, ami elég vicces egy ilyen helyzetben. Fonyódról elindulva volt egy jó kis emelkedő, amit leküzdve ismét megéreztem/megérezhettük Fonyód kis vadságát, a szelet. Mikor felértünk, jobbra láttuk az egész éjszakai Balatont és bár Badacsonyt nem láttuk, de a fényekből tudtuk, merre van. Nagyszerű érzés volt, hogy már itt tartunk és láthatjuk ezt a panorámát. A partról itt elkanyarodik az út és fás részek közé értünk, ahonnan már tábla jelezte nekünk a bringaút végét. Jobbra be és át az új gyalogos vasúti átjárón. Innen kezdődött egy nagyon monoton szakasz, de mindenki jó tempót ment. Házak egyhangúsága semmi megtöréssel, megszakítással. Ezt beszélgetéssel szerencsére megtörtük, így szerintem nagyon jó időben, 3:05-re érkeztünk meg Balatonfenyvesre. Gyors pecsételés, majd Hajni innen már nem akart betekerni velünk Máriafürdőre és kérte, hogy a szállása utcájának elejéig menjünk el közösen. Térképen megnéztünk és helyileg nem is esett ki, irányban is volt.

Balatonfenyvesen mindig lelkesen várják a Spirit résztvevőit

Közben a telefonom is kezdett lemerülni, így a térképet nézve plusz powerbankra téve a telefonomat indultunk neki az utolsó szakaszunknak. A térkép kicsit bevitt a sötétségbe, mert a 7-es főúton találtuk magunkat, de szerencsére csak egy rövid távon, ezután 2 földút várt ránk és végül a betonút, így a Fenyvesi utcán folytattuk útunkat, ami később Akácfa utca lett. Valahol itt köszöntünk el Hajnitól, aki nagyon jó tempót jött velünk. Bevallom őszintén, hogy nem hittem volna, hogy ennyi kihagyás után tud ekkora tempót menni. Örültem, hogy velünk jött és remélem jövőre isy megtartja jó szokását és csatlakozik hozzánk. De Stevo-nak és nekem még volt egy kis táv hátra. Megint térképet vettem magam elé és néztem merre mehetünk tovább. Végül arra jutottunk, hogy haladunk tovább az Akácfa utcán, majd bő 1 km után jobbra fordultunk a Szilágyi utcán, ami a sínek mellé vezetett minket. Közben elkezdett cseperegni az eső, majd kicsit jobban rákezdett. Stevo-val azt hittük, hogy jobban meg fogunk ázni. A sínek mentén haladtunk egészen a csatornáig, ahol jobbra, majd át a síneken, majd balra fordulva a megszokott úton és irányban tekertünk a célig. Az utolsó kilométereinket már elég nagy tempóban faltuk. Végre megpillantottuk a körforgalmat és végül 3:52-re érkeztünk a célba. Pecsételés és gratulációk sora. Áhh . . . el se hittük, hogy vége. Fantasztikus élmény volt az egész. Kata már ott várta Stevo-t. Én meg Dórinak küldtem üzit, hogy beértünk. Kicsit kifújtuk magunkat és lassan-lassan elindultunk a vasútállomás felé.

Balatonmáriafürdő: végre a célban...

Katától és Stevo-tól a vasútállomásnál köszöntünk el, bízva abban, hogy jövőre újra itt lehetünk és teljesíthetjük a távot. Végül elindultak a szállásuk felé, én pedig a pénztár felé. A vonatra várva kezdtem fázni kicsit, de ez betudható a fáradtságnak is. A pénztárnál pár résztvevővel is találkoztam, akik már rég beértek. Köztük volt Rada Sándor is. Jegyvétel és még 10 perc és érkezett is a vonatunk.

Elhelyezkedve beszélgettünk még egy keveset Sándorral, majd mindenki pihent a maga módján.

Fonyódon járt már a vonat, de még ekkor sem fogtam fel, hogy ismét teljesítettem/teljesítettük a távot és merem mondani, fájdalommentesen. Aztán elnyomott az álom és csak a Balaton Sound népe ébresztett fel, és csak Érd környékén járva kezdtem magamhoz térni és készülni a leszállásra. A kelenföldi leszállást követően fogtam fel igazán, hogy vége van a Spirit of Balaton-nak, és hogy sikerült azt a cél elérnünk, amit kitűztünk magunk elé. Innen már csak egy könnyed 14,5 km-es hazatekerés várt még rám.

Összefoglalva a 2019-es Spirit of Balatont: megint sikerült a Balatonnak egy újabb arcával megismerkednem/megismerkednünk. Az idő nagyon kegyes volt velünk ebben az évben. Különösen kellemes volt a meleg az esti és a hajnali órákban is, ami meglepő volt az elmúlt évekhez képest.

A pecsételőállomásokon mindenkinek volt mindig egy kedves szava hozzánk. Jó volt a „veterán” pecsételőállomáson dolgozókat újra látni és még jobb, hogy fel is ismerik az indulókat egy év távlatából is, ami különösen jó érzéssel töltött el bennünket. Köszönjük Nekik!

Résztvevőink terén idén valahogy minden összejött. Nem csak számukat tekintve, hanem a szemből érkező részvevőktől kapott köszöntések és sikert kívánások is rekordot döntöttek szerintem. Jó, hogy ennyire figyelünk egymásra ;)

A balatoni kerékpáros infrastruktúra kezd megújulni, mert javítják a bringautak minőségét, de az erősen rossz helyek egyelőre maradtak olyanok, amilyen eddig is voltak, sajnos. Remélhetőleg ezeken a helyeken is lesz előbb-utóbb érdemi változás, mivel ezek a szakaszok az esős időszakokok után erősen csúszósak, ráadásul a gyom miatt leszűkült nyomvonal miatt is oda kell figyelnünk, ha jönnek velünk szembe.

A Balatonberény és Keszthely között épülő M76-os út miatt jelentős lehet a későbbiekben a változás, de a hírek szerint 2020 nyár végéig nem lesz a kerékpárosokat érintő jelentősebb változás. Viszont kerékpáros szemszögből nézve már nem lesz olyan, mint régen, hiszen például a régi Zala-hidat már nem fogjuk látni az új felüljáró miatt. Úgy gondolom, hogy hasonló mértékű lesz a változás, mint a balatonakarattyai vasútállomás környéke. Elég lehangoló élmény, főleg, hogy tudjuk, milyen volt azelőtt arra tekernünk.

És itt említeném, amit az írásom elején említettem: a Balaton parti sávjának beépítését. Felháborítóak a Keszthely utáni építkezések miatti kerülések és a sorra eltűnő kilátás a Balatonra, a szabadstrandokról nem is beszélve, ami ugyan nem függ össze szorosan a kerékpározással, de még emlékszem a kerékpáros túrák alatti csobbanásokra a Balatonban. Keszthely után már meg sem mertem számolni, mennyi kilátást vettek el az épülő házak. A Balaton-parti településen lakók pedig nálunk is jobban tudják, hogy mennyi kis rejtett csoda és hely tűnik el/tűnt el már. Erről röviden ennyit szerettem volna csak írni.

A végére egy-két könnyedebb gondolat…

Étel, ital, energiazselék, amiket vittem. Ebben az évben 1-1 zselé fogyott csak el, ami elég karcsú volt. Semmi nem fogyott az izotóniás porokból, ahogy a müzliszeletekből sem. Ebből is látszik, hogy ebben is más volt a 2019-es Spirit of Balaton. Mindenre megvan a magyarázat, de a kellemes idő és a viszonylag rendszeres evés miatt nem volt ezekre szükség, de ez nyilván minden évben változik.

Végül az idézet az élménybeszámolóm elejéről a legendás csapatfőnöktől, Hugh Chamberlain-től:

„Amikor beültem az autóba és kihajtottam a Le Mans-i kapun, belenéztem a tükörbe és láttam a Le Mans-i pályát, akkor arra gondoltam, hogy: Ohhh, hála Istennek 365 napig nem lesz újra Le Mans. Aztán ahogy távolodtam és távolodtam, amikor újra belenéztem a tükörbe, és már nem láttam a Le Mans-i pályát, akkor már arra gondoltam, hogy: A fenébe . . . 365 napot kell várni még, mire ide visszajövünk.”

Szeretnék minden résztvevőnek gratulálni, aki elindult bármely távon, bármelyik irányban. Akinek nem sikerült a kívánt célt elérnie, ne csüggedjen, jövőre sikerülni fog, ebben egészen biztos vagyok!

Szeretném egyúttal megköszönni a pecsételőállomásokon dolgozóknak, a szervezésben résztvevőknek, hogy segítették a 2019-es Spirit of Balaton létrejöttét ;)

Fetter György (Gyuri) barátom, jövőre ugyanott és még nagyobb lelkesedéssel, de akkor már a 11. Spirit of Balaton-on!

A 2019-es Spirit of Balatonról készült filmem szerkesztett formában, zenei aláfestéssel az alábbi linken található. Ezzel köszönöm meg mindenkinek a részvételét, segítséget, közreműködését! Jó szórakozást kívánok hozzá!

https://videa.hu/videok/sport/spirit-of-balaton-2019-bringa-endurance-kerekpar-4hJVRJWdMC55SxLc

Egyéni statisztikám:

Rajt: Balatonmáriafürdő - 8:28

Összes menetidő: 19 óra 25 perc

Tekeréssel töltött idő: 11 óra 45 perc 21 mp

Pihenéssel töltött idő: 7 óra 39 perc 39 mp

Átlagsebesség: 17,5 km/h

Megtett táv: 205,93 km

Cél: Balatonmáriafürdő – 3:53

További részletek az alábbiakban:

.