Lóránt Gábor barátommal, akit mindenhol máshol csak Ezredesnek nevezünk, s aki minden évben társam a Balaton-kerülésen, régi keletű s életre szóló barátságot kötöttünk még középiskolás korunkban, a budapesti Petőfi Sándor Gimnáziumban. Sok közös kalandot éltünk meg, melyeket megírtam már máshol, s végül ő lett a Spirit of Balaton egyik ötletadója is. Amikor közel évtizede megnősültem, a tanúm is ő volt, s most, hogy ő vezette oltárhoz választottját, én pedig az ő házasságkötésének tanúja lettem. Mindez éppen két héttel a 2013-as Spirit of Balaton előtt történt, így aligha oktalan, hogy ezévi élménybeszámolónkat néhány esküvői fotőval indítsuk!
 
Sok boldogságot kívánunk, Kriszta és Gábor!
Az indulás reggelén, egy hirtelen ötlettől vezérelve, kicsi Spirit of Balaton matricát ragasztottam a pólómra, majd háromnegyed nyolc körül éppen léptem ki a kertkapun, hogy a pecsételőállomáshoz gyalogolva lefotózzam a rajthoz érkező résztvevőket, mikor Bánki Karcsiék gurultak szembe velem s már szálltak is le a bicikliről, hogy üdvözölhessük egymást. Megörültem nekik nagyon, de csodálkoztam is, hogy ilyen korán elindulnak. Megvolt azonban az oka korai rajtjuknak, mert azután, hogy tavaly a komppal rövidített kört tették meg sikerrel, idén már az egész Balatont végigkerülő utat célozták meg, pár órás alvást tervezve közben az éjszakai órákban.
Bánki Boldizsár, Bánki Károly és Bánki Benjámin
Bánki Karcsiékkal még az akkor Tour de Balatonnak nevezett Spirit of Balaton legelső évében s egyben annak okán ismerkedtünk meg és egyből jó barátságba keveredtünk. Karcsi, aki más közösségi kezdeményezések mellett a BalatonIWIW alapítója is, akkor s azóta is rengeteget segített nekünk a szervezésben s a rendezvény népszerűsítésében. Most gyorsan kezet fogtunk s mindannyian elindultunk, ők biciklivel nyugatnak tova, magam Balatonmáriafürdő főterére.
Bánki Károly, Bánki Boldizsár és Bánki Benjámin
Az első pecsétre várakozók között mindjárt Drégely Lajos barátomba botlottam, aki rögvest fel is mutatta személyi igazolványát, utalván arra, hogy Spirit of Balaton Magazinban azt írtam róla, hogy csak tévedésből nevezzük őt senior résztvevőnek, mert valószínű, hogy egészen egyszerűen elírták a születési dátumát. Tény, hogy Lajos és most is vele tartó barátja, Lakatos Imre a rendelkezésre álló 24 órából alig a felét szokták felhasználni a teljes Balaton-kör megtételére!
Drégely Lajos személyi igazolványában mutatja születési idejét
Drégely Lajos és Lakatos Imre
Lajos és Imre után mindjárt Kun Ákossal fedeztük fel egymást s megörültünk nagyon. Ákos is már évek óta segíti ötleteivel és munkájával a Spirit of Balaton-t, jó legalább itt a rajtnál évente egyszer találkozni, bár tavaly az út során vagy háromszor összefutottunk újra. Többek között Ákosnak köszönhetjük azt az ötletet is, hogy az állomásoknál a GPS-koordinátákat is feltüntessük - sok munka volt ugyan és tavaly nem is sikerült egészen tökéletesre megcsinálnom, de idén már legfeljebb pár méteres hibával sikerült összeállítani az összes állomás koordinátáját tartalmazó listát. (Ezt azután egy másik visszatérő résztvevőnk, Visnyei Aladár, saját ötleteként, GPS-be tölthető file-lá konvertálta és email-en el is küldtük minden regisztrált résztvevőnek.) Kun Ákosnak köszönhető immáron évek óta az a kilométermutatós állomáslista is, amit szintén megkapnak vagy letölthetnek a résztvevők. Ákos tavaly az öccsével, Ádámmal, idén barátjával, Császár Károllyal indult a Spirit of Balaton-on.
Kun Ákossal
Császár Károly és Kun Ákos
Kun Ákos, Császár Károly és még egy résztvevő
Közben az Ezredes is kinézett a Hotel Napsugárból az állomásra, Ákos le is fotózta, ahogyan a Napba hunyorgunk, majd megbeszéltük, hogy később, akár egy óra múlva, ugyanitt az állomáson találkozunk majd. Neki is hátra volt még a reggeli is, no meg a bicikli készre szerelése, aminek tegnap éjjel csak a nagyobbik részét hozta a kocsi tetején, több fontos alkatrésze azonban a csomagtartóban utazott.
Az Ezredessel - még mindketten „rendes” ruhában
Perceken belül befutottak Vitári Csabáék is, akikkel már évek óta nagyon jó barátok lettünk, s itt a Balaton mellett nagy örömmel találkozunk a Spirit of Balaton-on kívül is. Csaba az első, 2010-es alkalomkor egyik pecsételőállomásunkat látta meg, nagy bánatára ugyan már csak estefelé, de így tudomást szerzett a rendezvényről, s 2011-től a barátaival minden évben velünk tart. Fél nap alatt ők is megteszik a teljes Balaton-kört!
Kraft Ferenc, Vitári Csaba és Kadlicskó Zsolt
Kraft Ferenc, Vitári Csaba, Karlovecz Zoltán és Kadlicskó Zsolt
A pecsételőállomás asztalához egészen közel nagy örömmel fedeztem fel Huszár Gézát és kedves nejét, Huszárné Horváth Piroskát, akik szintén talán már a második évtől állandó és sikeres résztvevői a Spirit of Balaton-nak. Géza a londoni olimpia előtt elhatározta, hogy biciklivel teker el innen Marcaliból Londonba s vissza, s családja csak nagy erőfeszítéssel tudta lebeszélni a tervről. Akkor azonban arra változtatta azt, hogy Angliába ugyan nem biciklizik el, viszont ugyanazt a távot letekeri jónéhány Balaton-kör formájában...
Huszár Géza és Huszárné Horváth Piroska
Örömmel láttam újra Emhő Tamást és Szabó Anitát, akik szintén már 2011-től állandó résztvevői és teljesítői a Spirit of Balatonnak. S a tavalyi év után idén is eljött Mohai Miklós a fiával, ifjabb Mohai Miklóssal. Mohai Miklós, mint az múlt évi találkozásunkkor kiderült, ugyanbban a kutatóintézetben dolgozik, ahol egykori témavezetőm s barátom, aki kérésemre tette ki több helyen az intézetben a Spirit of Balaton plakátját - ezek szerint nem eredmény nélkül!
Emhő Tamás és Szabó Anita
Dr. Mohai Miklós és ifj. Mohai Miklós
Tavaly óta nem találkoztam Meretei Jánossal, aki a kezdetektől nagy lelkesedéssel szervezi a máriafürdői állomás felállítását és működtetését, most nagyon megörültünk egymásnak. Testvérével, Anikóval együtt minden évben sok órát eltöltenek az állomáson való szolgálatban, s nagy kedvességgel s vendégszeretettel fogadják a beérkező bicikliseket, azok akár a céljukhoz érnek itt, akár csak áthaladnak és csak egy pecsétet kérnek.
Meretei Jánossal
Meretei Anikó pecsétel
Nagy megtiszteltetése lett a Spirit of Balatonnak, hogy idén az Index hírportál csapata is csatlakozott hozzánk, kamerástól! Még tavaly tavasszal invitáltam őket, amikor láttam a Kinizsi 100-ason készített filmjüket, amit ők is keményen végiggyalogoltak. Akkor nem fért bele a naptárukba, idén azonban igen, s eljöttek valóban. Hárman, Fiantok Dániel, Spirk József (vagyis inkább Spirk Joe) és Tenczer Gábor biciklivel, kétfős kísérőcsapatuk pedig a rajtnál fotózott. A film, amit készítettek, a küzdelem mellett visszaadja azt a hangulatot is, amiért talán a legtöbben eljönnek a Spirit of Balaton-ra, s válnak sokan visszatérő résztvevővé. Klikk!, itt a film:
Hárman vagytok: te, az út, meg a bicikli
Az Index csapata: Spirk Joe, Tenczer Gábor és Fiantok Dániel
Spirk Joe (középen) és a kísérőcsapat
Végigtekintettem a pecsétre hosszú sorokban várakozókon s egy pillanatra az jutott eszembe, hogy akármennyi időt és munkát is öltem a Spirit of Balaton szervezésébe az elmúlt években, s hogy akármennyire is lehetetlennek látszott először a semmiből akár csak egyetlen napra is létrehozni pecsételőállomások egész hálózatát a Balaton-part mentén, bármiféle ellenszolgáltatással való kecsegtetés nélkül, nulla forintból, mindent szívességből kérve - mindez megérte, nagyon megérte. Sokszor és sokat kaptam másoktól az életben, s most ebből visszaadhatok valamennyit. Egy pillanatra eszembe jutott első, 1999. szeptember 1.-i utam a Balaton körül, a két barátom, Lóránt Gábor, vagyis az Ezredes, valamint Zügner Gábor, akiknek biztatására egyáltalán felmerült egy nagyobbszabású kerékpáros Balaton-kerülő rendezvény ötlete, Balatonmáriafürdő polgármestere, Galácz György úr, aki 2010-ben azonnal igent mondott az ötletre és egyetlen percnyi hezitálás nélkül felajánlotta a 24 órán keresztül működő pecsételőállomást, s persze az a rengeteg ember, aki azóta is nélkülözhetetlen ahhoz, hogy most már második éve huszonöt pecsételőállomás működik Balaton-szerte, nem kis részük 24 órában. S azoknak az egyre hosszabb sora is eszembe jutott, akik már szintén évek óta adják munkájukat a szervezéshez, a rendezvény népszerűsítéséhez, s nem kevés más problémánk megoldásához. Galácz György polgármester úr Spirit of Balaton reggeli rajtját minden évben személyes megjelenésével is megtiszteli, ez idén csak azért maradt el, mert egy külföldi meghívás miatt el kellett utaznia.
A Starfol Plusz Kft. csapata I.
A Starfol Plusz Kft. csapata II.
Rajt!
Fél kilenc is elmúlt. Lassan elkezdett fogyni a pecsétre várakozók hosszú sora, még lőttem néhány fotót és az Indexes csapat ittmaradó tagjaival hazaindultam, hogy mindegyiküknek adhassak egy-egy tiszteletpéldányt a könyvemből. Annyira kedvesek voltak, hogy nehezemre is esett elbúcsúznom tőlük, de egyre inkább sürgetett az idő, menetkésszé kellett tegyem a biciklit meg főleg a felmálházott felszerelést, s visszatérnem az állomásra nemsokára, hogy mi is megkapjuk első pecsétünket s útra kelhessünk az Ezredessel.
Negyedóra alatt elkészültem, s ami nagyon jól jött, kaptam rengeteg szendvicset is, ami, tudtam, nagyon jól fog jönni majd az éjszakai tekerésnél. Az esti zárás után itt a Balatonnál szinte lehetetlen bármiféle ennivalót kapni, úgyhogy az előző években, jobb híján, az este leszálltával mindig bevásároltunk egy egyébként jobbfajta északi parti nagy áruházban, de igazából csak mindenféle vacakot tudtunk venni, kőkemény sósperecet meg hasonlókat, s azokon tengődtünk reggelig. Ha nem kaptunk volna most szendvicseket, el is terveztem, hogy az esti bevásárlaskor inkább megvesszük a hozzávalókat és csinálunk magunknak ott az árokparton.
Kilenc után értem vissza az állomáshoz, az Ezredes is kijött már ifjú hitvesével a Napsugár Hotelből, s a feltámadó szélben, hogy csinálhassunk egy fotót, kifeszítette a pecsételőállomás asztalához rajzszögezett balatonmáriafürdői lobogót. Meretei Anikótól megkaptuk a pecséteket, az Ezredes elbúcsúzott Krisztától, no meg Benny-től (ő az a kis szőrmók kettejük lábánál), s elgurultunk nyugat felé. Most még jobbféle idő volt, de tudtuk, hogy az előrejelzések szerint a nap második felében egészen borzalmas kilátásoknak nézünk elébe - felrémlett két évvel ezelőtti, többszöri bőrig ázásunk...
Talán tíz percbe sem telt elérnünk a balatonberényi állomást, a Tekergő kerékpáros pihenőhelyet, ahol szokás szerint jókedvű fiatalok egész kis csapata fogadott minket.
Keszthely bő félórányi tekerésre van innen, a bicikliút hol közelebbről, hol távolabbról követi az autóutat, közben egy hídon átkelünk a Zalán is, Fenékpusztánál elmegyünk egy szürkemarha-csorda és a madárgyűrűző-állomás mellett, majd egy párás erdőcskén keresztül, a kempingnél elérjük a város szélét s nemsokára a Helikon strandot is, ahol a keszthelyi pecsételőállomás települt. Két csinos hölgy fogadott minket s a velünk szinte egyszerre érkezőket is, ásványvízzel kínáltak mindannyiunkat. Utána egy fiatal kolléga segítségével, aki mindenféle kötözőanyagot is szerzett sebtiben a strandpénztárból, felkötöztük a hatalmas Spirit of Balaton plakátot a kerítésre.
Ezután átvágtunk Keszthely partközeli tartományain, s alig húsz perc múlva megérkeztünk a gyenesdiási pecsételőállomáshoz, a Bringatanya fagyizóhoz, ahol két fiatal srác bélyegzett. A Bringatanya messze földön híres a fagylaltjáról, de ezen korai órán még egyikünk sem kívánt ilyesmi nyalánkságot. A fotókon látható, piros felsőrészes, sportos úriember egyébként nem is a Spirit of Balaton-on vett részt, csak annyira megtetszett neki ez az egész, hogy szerzett gyorsan egy darab papírt a cukrászdából és kért rá egy pecsétet. Ki tudja, talán jövőre már ő is velünk tart...
Gyenesdiásról a vasút mellett vezet tovább az út, végig zöldben, jobbról sokszor az északi part nádasai mellett. Hamar elérjük Vonyarcvashegyet, ahol egyrészt pompás réteseket lehet enni egy balra nyíló mellékutca éttermében, másrészt mindig elbűvölő lányok egész csapata fogad minket a Tourinform strandbejárat melleti irodájában. Most sincs ez másképp!
Balatongyörök a következő állomás, szinte végig a zöldellő nádas mellett tekerünk odáig, s a móló tövénél, a strandbejáratnál nagy reklámtábla jelzi a rögtönzött állomást. Ha észrevesszük, kérjük a pecsétet és már megyünk is tovább, azonban az elmúlt hetekben folyt egyeztetések alatt annyira az eszembe rögzült, hogy a györöki állomás a község magaslati felén álló Tourinform-irodában van, hogy gondolkodás és nézelődés nélkül a felfelé vezető útra kanyarodunk. Egy darabig bírjuk a pedálozást, aztán inkább leszállunk és toljuk felfelé a gépeket, az úttesten süt is ránk a Nap, meg egyébként is alapelv, hogy a kétszáz kilométeres út miatt minden emelkedőn gyalog megyünk, kímélve erőnket, izmainkat. Ráadásul a járdára húzódva az útmenti fák jóleső árnyékot is vetnek ránk.
Nem volt rövid az emelkedő, de megérte felkapaszkodni rajta! A Tourinform-iroda egy gyönyörű, felújított kúriában üzemel, percekig csak nézelődök és fényképezek, mielőtt befelé indulunk a kertjébe. Ráadásul itt találkozhatunk az irodát vezető, kedves hölggyel is, s kiderül, hogy valóban ide volt tervezve a pecsételőállomás, de végül meg tudták szervezni a bicikliút melletti pecsételést is. Isten tudja, éppen szervezőként hogyan nézhettem el ezt is, valószínűleg ugyanúgy, ahogyan két éve, másokkal együtt, Badacsonyban is eltévedtünk és bebicikliztünk a Káli-medencébe...
Ahogyan ereszkedünk lefelé, immáron nyeregbe szállva, gyönyörködünk az alattunk elterülő Balatonban, ráadásul az út legalsó szakaszán éppen egy egyenesbe esik minden: a fasorral szegélyezett aszfaltút, az azt követő, emberektől hemzsegő terecske, a fénysorompós vasúti átjáró, s azon túl a kikötő mólója, nagy vasárboccal a végén. S mindegyik egy kicsit lejjebb van az előzőnél, így térben látszik mindez - fenséges látvány a nyári napsütésben! De mielőtt egészen leereszkednénk, még betérünk a balfelől lévő élelmiszerboltba, főleg fánkot, pozsonyikiflit meg hasonlókat veszünk. Amíg nem volt Györökön hivatalos pecsételőállomás, pecsétet is mindig itt kértünk a pénztároslányoktól! A bevásárlás után pedig egyenesen belefutunk a valóban itt lévő állomásba, ahol pár szót váltunk a srácokkal s kezet fogunk, majd hajtunk tovább Szigligetnek.
Szigliget a következő úticél, ez a szakasz is csak néhány kilométer, de ide esik az edericsi emelkedő, ahol a golfpályán keresztülvezető úton inkább feltoljuk a drótszamarakat, így jócskán el is távolodunk a parttól s a vasúti sínektől, miknek közelében egészen a Zala-torkolat óta tekertünk. Közben megállunk az egyik kis patakon átvezető fahidacskánál és lefényképezzük Szigliget várát. A tiszta vizű, alig méter széles kis vízfolyás nem is feltétlenül igazi patak, meglehet, csak az egyik csatorna a sok hasonló közül, melyek a Szigliget környéki, egykorvolt lápvidék víztelenítését, kiszárítását ma is szolgálják. Mikor a vár épült ott a hegytetőn, korántsem lehetett száraz lábbal oly könnyen megközelíteni, mint mostanság! A lecsapoló csatornahálózat hasonló, mint a Balaton túloldalán, Fenyvesen túl, a Nagyberekben, néhol a kis csatornákra épített zsilipek is jól látszanak innen a bicikliútról.
A szigligeti állomás, a Paprika Büfé már csak egy kicsit emelkedős negyed kilométer innen, feltekerünk, letámasztjuk a bicikliket és a pecsétek mellé kérünk két maxi bodzaszörpöt, s leülünk vele a házikó mögé, egy kicsit félrehúzódva. Ilyenkor, mint az összes hasonló helyen, egészen észrevétlen módon illannak el egész negyedórák!
Badacsony a következő állomás, vagyis a Badacsony- előtagot viselő kisebb-nagyobb települések láncolata: Tördemic, Lábdihegy és Tomaj nagyobbrészt a hegyoldalban, majd már a hegyen túl Örs. Egyetlen pecsételőállomása van mindezen településeknek, mégpedig a Fortuna Borozó Badacsonytomajban. Itt jól felszerelt önkiszolgáló állomás működik asztallal, piros-fehér-zöld zászlóval és pecséttel, a további lényeges komponensek pedig a fogadó ajtaján belül találhatóak zsíroskenyér, pogácsa, rétesek és mindenféle más finomságok formájában, hogy a pincében mért finom borocskát most ne is említsük! Utóbbiból, nevezetesen a Nektár nevű édes fehérből pár éve az Ezredessel rögtön beérkezésünkkor, szomjoltás gyanánt, éhgyomorra ledöntöttünk fejenként két decit, ami után a két hatalmas szelet zsíroskenyérért is komoly kihívás volt eljutnunk a pultig. Hiába, nincs nagy gyakorlatunk a borivásban! Most nem is hagytuk elcsábítani magunkat ilyesmivel, inkább réteseket hoztam a zsíroskenyerek mellé, meg egy IceTea-t.
Tomaj és egyben a Badacsony túlvégén leereszkedve szembetalálkoztunk a fordított menetirányban kerekező Kovács Krisztiánnal, aki idén vett részt először a Spirit of Balaton-on, de azt mondta, jövőre elhozza a barátait is!
Aminek ezután kellett volna következnie, az ábrahámhegyi pecsételőállomásnak, arról talán hallgatnom is kellene: egész egyszerüen eltekertünk mellette, s már csak annyival később, a Révfülöp táblánál jutott eszembe a hiánya, hogy nem akartunk már visszatekerni, főleg, hogy már megint rendes mértékű késésben voltunk. Ráadásul Ábrahámhegy is azon kevés települések közé tartozik, ahol már a legelső évtől kezdve 24 órás állomás működik, úgyhogy rettentően szégyelltem a dolgot, hogy éppen szervezőként kihagyjunk egy ilyen állomást.
És a sors gyakorlatilag azonnal meg is büntetett minket e mulasztásért: az Ezredes csomagtartója komplettül lenyílt hátrafelé és a belekötözött hátizsákkal együtt az aszfaltra csapódott, úgy húzta maga után az egészet. Nos, pontosan ez volt az a csomagtartó, ami tegnap este még nem képezte a bicikli integráns részét, s nagyon úgy tűnt, hogy az erre irányuló ma reggeli erőfeszítéseket sajnos nem koronázta teljes siker. Valahogy úgy magyarázta az Ezredes a történteket, hogy a csavarokat csak kézzel sikerült meghúznia, mert éppen nem volt kéznél szerszám, később meg kiment a fejéből az egész.
Hirtelen lepergett előttem négy közös Balaton-kerülésünk szerencsétlenségeinek története:
2010: Az ezredes hozza a KTM-jét, vadonatúj, de mégis lyukas gumival és a speciális szelephez való pumpa, valamint tartalékgumi nélkül. Berény túlfeléről kell visszatolnunk a bicikliket Máriafürdőre, ott rövid tanakodás után átpakolunk a nejem biciklijére és azzal indulunk el újra, két óra késéssel. Hazatérés után, háromszori átvizsgálás eredményeként találjuk meg azt az apró üvegszilánkot a külsőben, ami a pár napja beszerelt, új belsőt is kiszúrta.
2011: Nem tudom, az Ezredes most hozza-e a KTM-jét, de végülis megint a nejem biciklijével indul el. Akarattyán egy útmenti száraz kóró bal oldalról a hátsó kerekem alá kerül, jobb oldalon valahogyan felcsapódik, feltekeredik a tengelyre és mozdíthatatlanul összeékeli a kereket a fogaskerékcsoporttal. Nincs szabadonfutó, a bicikli teljesen használhatatlanná válik, egy híd járdáján, egy utcai lámpa alatt háromnegyed órán át szereljük. Ha nincs nálam egy kicsi, hegyes fogó, talán ki sem tudjuk szedni a kóró kemény, feltekeredett szármaradványait a fogaskerekek tövéből.
2012: Az Ezredes megint hozza a KTM-jét, de csomagtartó nélkül. Először azt mondja, a hátán hozza majd a zsákját, de hamar rábírom, hogy jöjjön inkább megint a nejem bringájával, úgyis annyira megszokta már az elmúlt években. Most is Akarattyán ér utol minket a végzet, az Ezredes a valószínűleg rosszul beállított váltóval bevált a legnagyobb fogaskerék és a küllők, illetve a küllőket védő műanyagtárcsa közé, a lánc mozdíthatatlanul beszorul. Egy utcai lámpa alatt háromnegyed órán keresztül, egyre kisebb reménnyel feszegetjük a láncot, közben kiszereljük a kereket is. Mire kiszabadul a lánc, csuklóig fekete, koszos zsíros vagyok, de a bicikli újra megy.
2013: Most meg ez - és az út háromnegyede még előttünk van!
A legnagyobb baj az volt, hogy elvesztek a csavarok, amiket semmivel nem tudunk pótolni. Hamar kiderül, hogy terveimmel ellentétben mégsem tettem el a szerszámok közé egy csokorra való műanyag kábelkötözőt, pedig azt most átfűzhettük volna a csavarok helyén. Két gumipókunk közül az egyikkel valahogyan visszakötözzük a csomagtartót, de az látszik, hogy ezzel így nem fogunk végigtekerni még százötven kilométert. Egyetlen, bár lézerfényhez hasonló intenzitású reménysugár csillan fel agyamban, s tudom, hogy hihetetlen szerencsénk van, hogy mindez itt történt, a révfülöpi pecsételőállomás közelében: Rabatin László úr alighanem meg fog menteni minket!
Rabatin László, az egykori óceánjáró hajósember a biciklizés nagy szerelmese, nyaranként biciklikölcsönzőt és -szervízt működtet Révfülöpön, s tavaly óta ő a Spirit of Balaton révfülöpi állomása! Az állomásról készült fotók, azt hiszem, sok mindent elmondanak róla (nézzük csak meg a cégtáblát vagy azt az esténként kivilágítható biciklit!), s joggal remélhettük, hogy találni fog nekünk két csavart. Begurulván az állomásra a pecséteket mindjárt lerendeztük, majd előhozakodtunk a csavarok dolgával is. Persze azonnal a segítségünkre sietett, de nem volt túl könnyű dolga: akármilyen, látszólag illő méretű csavart is hozott, azt nem lehetett belehajtani a menetes furatokba. Végül már kihozta az egész nagy csavarosdobozát, de onnan is jópár darabot megpróbált, mire alkalmas csavarokat talált - lehet, hogy a KTM nem szabványos metrikus csavarokat használ?
Mindez így leírva alig egy percbe telt, ám a valóságban másfél órát tartott, mert jöttek közben a pecsétet kérők is, meg a kölcsönzőbe is sokan hozták vissza a bicikliket s vitték el mások újra. Közben lefotózhattam jónéhány Spirit of Balaton-résztvevőt, köztük olyanokat is, akik már ismerősek voltak a máriafürdői rajttól. Mikor az Ezredes biciklije készen lett, Rabatin úr nagy örömmel mutatta az enyémtől csak színében különböző, ősrégi szovjet versenybiciklit, amit egy környékbeli padláson találtak nemrég, s most ő igyekezett használható állapotba hozni. Hosszas búcsúzás után indultunk tovább Akali felé, bár abban a reményben, hogy útközben össze fogunk találkozni Rabatin úrék fiával, a szintén lelkes kerékpáros szervező Zsolttal.
Úgy is lett, ahogyan terveztük, Révfülöp és Zánka között szembetalálkoztunk Rabatin Zsolttal s legalább fél órát beszélgettünk mindenféle biciklis dolgokról. Bár személyesen még nem találkoztunk, másképpen, jónéhány levélváltásunkból eredőn, már jó ismerősöknek mondhattuk magunkat.
Valahol, egy parttól távolabbi utcában egy percre megálltunk, hogy igyunk a kulacsainkból, s a távolban, délkelet felől, már láttuk a bepárásodó eget, s már sejtettük, hogy aligha fogunk megmenekülni az időjárás rosszabbik kedve elől. Pontosan szemből úsztak fölénk a felhők.
Balatonakali volt a következő állomás, a Bringakali kerékpáros pihenő. Míg odáig elértünk, eltekertünk még a zánkai hadtechnikai park mellett, de most csak gyors pillantást vetettünk az olívzöld harceszközökre, még egy fotóra sem álltunk meg, ahogyan szoktuk. Akaliba érve az addig a 71-es főút mellett vezető kerékpárútról lefordultunk egy párhuzamos, a vízparthoz közelebb vezető utcára, s már meg is érkeztünk a vadonatúj Bringakalihoz. Tavaly még javában folyt az építkezés és az állomás az utcára, egy napernyő alá települt ki, de most már teljes pompáját mutatta az objektum - lehet, hogy ez az egész Balaton legelegánsabb biciklis pihenőhelye? És persze itt is olyan szívélyesen fogadtak minket, hogy legszívesebben órákat üldögéltünk volna a Balatonra néző teraszon. S még be sem léptünk, már a kapun kívül összetalálkoztunk egy négyfős Spirit of Balaton-csapattal!
A Bringakaliban szervíz és egy kis üzlet is működik, az Ezredes mindjárt vett is egy piros-fehér, Craft feliratú felsőrészt, no meg kipróbáltuk a hely specialitását, a fogaskerékáttétellel megfordított kormányforgású biciklit. Megmondták a fiúk előre, hogy legfeljebb egyenesen lehet menni vele, s ebben tökéletesen igazuk is volt! A járgányt egyébként az egyik unokatestvérük építette.
Akalitól alig néhány kilométer Balatonudvari, a következő állomás. Itt az elmúlt évekból már jó ismerős , kedves férfiú fogad minket s már kapjuk is a pecséteket, meg ásványvízzel is kínál, ami annak ellenére jólesik, hogy Akaliban is jócskán ittunk vizet. Kissé már odébb, a szív alakú sírköveiről híres temető mellett megállunk egy pillanatra, s gyorsan, a nyeregben ülve kattintok egy fotót.
Rövid tekerés után máris Örvényes következik, a Huszár Vendéglőben működő pecsételőállomás. Van itt egy kis bolt is a bicikliúttól balra, ott mindig veszünk ezt-azt, de most ehelyett az a tervem, hogy a Huszár Vendéglőben meg is fogunk vacsorázni. Mosolygós, kedves pincérlány pecsétel a pecsétkönyvünkbe s az ellenőrzőlapokra, közben, mint tavaly s annakelőtte is, kapunk egy fantasztikusan finom jegeskávét, amit megfelezünk az Ezredessel. Bár mindig kettővel kínálnak kettőnket, egyet fogadunk el, s ennek a kávénak a különlegesen finom íze nem csak az alapanyagokból ered, hanem jócskán abból a jószívű kedvességből is, amivel kínálják. Miközben a kávét szürcsölgetjük, hordják ki az asztalokhoz a megrakott tálakat, s felénk sodorja a szél a friss sültek illatát. Hanem megsemmisülni látszik a tervem, hogy mi is itt vacsorázzunk, mert a Nap éppen bukik le a horizonton, s az Ezredes azt mondja, inkább tekerjünk tovább világosban, ameddig csak lehet, s majd sötétben vacsorázzunk valahol. A sülthúsos-sülthagymás-hasábburgonyás tálak illata fájdalmasan kúszik be orrlyukaimon, de be kell látnom, hogy igaza van a világosban haladás erőltetésével. Üdvözöljük egymást két, éppen akkor megérkező túratárssal, s már megyünk is tovább.
Örvényest elhagyva áthajtottunk Aszófőn és a tövénél szeltük át a Tihanyi-félszigetet, majd nemsokára beértünk Balatonfüredre. Idén a Margaréta Hotel vállalta a pecsételőállomás 24 órás működtetését, ahol még nem jártunk eddig. Amint a sűrűbben lakott városrészekbe értünk, megálltunk, hogy tájékozódni próbáljuk a térképünkkel, de éppen jó helyen is történt ez, mert mindjárt megláttuk a szállodát az út túloldalán. Átkeltünk a főúton és a bejárathoz kerekeztünk, aminek eleganciája, mint később hallottam, többeket visszarettentett attól, hogy bemerészkedjenek a pecsétért. Pedig odabent egy nagyon kedves, jókedvű fiatalember fogadott a recepción s mindjárt le is pecsételte a papírjainkat. A nappali világosság mostanra a végénél járt. A szálloda előtti domboldalba épített medencénél önfeledten ugrált meg fürdőzött egy társaság, legszívesebben beugrottam volna közéjük. Később derült ki, hogy a szüleim jópár éve, egy konferencián néhány napot töltöttek is Hotel Margarétában.
Csopak következett, s ami most nekünk a legfontosabb volt: az étteremsor a parton! Tavaly isteni pacalt ettem itt, az Ezredes meg egy pompás babgulyást, hanem az a késedelem, amibe a mai napon egyre inkább estünk, megsemmisítette e terveinket: mindegyik étterem meg büfé zárva volt már. Nehezen tudnám érzékeltetni azokat az érzéseket, melyek akkor átjártak, s ezzel kapcsolatosan be kell valljam, hogy ezek a Balaton-kerülések, meg mindenféle más hosszú biciklizések is, számomra azt is jelentik, hogy a kalóriák számolgatását más napokra hagyva ilyenkor nem csak lehet, de kötelező is mindenféle finom étkeket magamhoz vennem. Nekem a Balaton-kerülés élvezetes gasztrotúra is egyben, még ha a biciklizés kicsit több is benne, mint a hatalmas zsíroskenyerek, pacalpörköltek, rétesek élvezete. A csopaki fiaskóért, kicsit odébb és csak részben, de pótolt egy strand büféje, ahol e késői órán ugyan nagy kedvencemről, a rántottsajtról szintén lemaradtam, cserébe azonban kezembe kaptam életem legfinomabb, bacon-ös hamburgerét! Két palacsintát küldtem még utána, míg az Ezredes a kulináris örömök iránt teljes közömbösséget mutatva feküdt a fűben.
Csopakot elhagyva végigkerekeztünk Alsóörs parti sávján, majd Balatonalmádiba érkeztünk, ahol még jó darabot kellett mennünk a vasút melletti úton, hogy azután, éppen a vasúti átjáró előtt, megérkezzünk a pecsételőállomáshoz, a Nereus Park Hotelhoz. Érdekes, hogy itt meg a nejem töltött el pár napot egy konferencián, nem is régen, idén tavasszal. Éppen csak lefékeztünk, hogy betoljuk a biciklit a kapun, mikor szembetalálkoztunk az utolsó pecsétjét begyűjtő Scheiling Lászlóval. Ő sem először vett részt a Spirit of Balaton-on, s most, a kör bezárultával a neje jött érte kocsival, hogy hazavigye domboldali házukba. Ígérte, hogy jövőre őt is megpróbálja elcsábítani a Spirit-re!
Odabent, a recepción működő pecsételőállomáson a már tavalyról is ismert úr fogadott minket kedvesen, megismert ő is minket. Hamarosan egy másik csapat is befutott.
Ezután pedig megérkezett a 2013-as Spirit of Balaton abszolút bajnoka, Kintli Lajos, aki a Zalaegerszeg melletti Csatárból szombat hajnalban elkerekezett Balatonmáriafürdőre, megkerülte a Balatont, azután mégegyszer megkerülte, majd ezután haza is tekert Csatárba. Mindezt a több, mint 500 kilométert úgy tette meg, hogy közben talán minden lehetséges pecsétet összegyűjtött, s a két teljes Balaton-kör is belefért a Spirit of Balaton 24 órájába! Nagy örömmel váltottam vele néhány szót, megtiszteltetés volt találkozni egy ilyen emberrel!
Ezután a Balaton-kör legvadregényesebb szakaszai következtek, mely vadregényességet a sötétség kétségtelenül fokozni tud. Almádiból hamar Balatonfűzfőre értünk, ahol a bicikliút, éppen a Balaton legészakibb csúcsán, elválik az autóút közelségéből s inkább a partvonalhoz közelebb halad, ha nem is egészen a parton. Kis hidak, kis utcák és faluszéli romantika - ilyen vidékeken biciklizne mindig szívesen az ember! Fűzfő után a kerékpárút néhány kilométeres szakaszon a sötét erdőben halad - ilyen helyeken derül ki, hogy a biciklilámpák legtöbbje milyen szerencsétlen, feladatára majdnemhogy alkalmatlan szerkezet. Hiába a jó aszfaltút alattunk, a sebességgel nagyon óvatosan bánunk, persze ebben az út kanyargósságának is szerepe van. Végül az erdei út újra kivezet a főúthoz s már be is értünk Balatonkenesére, ahol hosszan, az úttal párhuzamos járdán haladunk végig a településen. Itt sajnos csak nappal volt pecsételés, így megállás nélkül tekerünk tovább Balatonakarattyának. Hosszú, meredek, emelkedős útszakasz jön, az útpadkára húzódva toljuk fel a gépeket - ennak jutalma lesz majd a Világosról Siófokra levezető, nagy lejtő. De az még odébb van.
Akarattyán a bicikliút kivezet a partra, ahonnan pompás panorámáma nyílik mindkét Balaton-partra, de leginkább az északira, mellyel szinte szemben állunk. Telefonon már jóideje kapjuk a híreket, hogy a déli parton viharos zivatarok tombolnak, néhol jégesővel. Bár még délután az északi parton mi is egy fa alatt vészeltünk át egy kisebb esőt, a déli partot egyenesen ítéletidő sújtja. Csak abban reménykedünk, hogy a zivatarfront lassan nyugat felé halad - ha gyorsabb, mint mi, megmenekülhetünk.
Akarattyát elhagyva Aliga következik, majd Balatonvilágos, ahol kis emelkedő után a part magasán végigvezető bicikliútra jutunk, ahol mindig egészen váratlanul, balra, egy kis beszögellésben tűnik fel az állomás. Olyan hirtelen, hogy bár már sokadszorra ütközünk bele ilyen véletlenszerűen, még mindig pillanatnyi meglepetést okoz! Jobboldalt elegáns, kör alakú, térkövezett térség fekszik, s alatta már a Balaton, baloldalt a Polgármesteri Hivatal, s az előtte felállított pecsételőállomáson e késői órán is két igen vidám fiú fogad minket s adja a pecséteket, egyikük a pecsétkönyvekbe, másikuk az ellenőrzőlapokra. Jókedvűen beszélgetünk egy kicsit, jólesik már a pihenés is, az asztalon fekvő esernyő pedig fenyegetően juttatja eszünkbe a gonoszkodó időjárást.
Világosról végre egyetlen pedálmozdulat nélkül gurulhatunk le Siófok elővárosába, Szabadiba, bár megjegyzendő, hogy százvalahány kilométer után néha már maga a nyeregben ülés is komoly megpróbáltatást tud jelenteni. Ebben a szakaszban a legborzasztóbb, hogy mikor elgurulunk a Siófok tábla mellett, már azt hisszük, hogy meg is érkeztünk, holott nem, nagyon nem, hiszen még közel tíz kilométer van hátra Siófok belvárosáig, a régi víztoronyban működő Tourinform-irodáig, vagyis a pecsételőállomásig. Még nem teljesen küzdöttük le a távolságot, mikor összetalálkozunk egy népesebb Spirit of Balaton-csapattal, onnantól együtt keressük tovább a víztornyot, merthogy időközben valahogy eltévesztettük az utat s nem tértünk le a torony felé ott, ahol tavaly. Azt hinné az ember, hogy könnyű megtalálni egy ilyen magas tornyot, de most mégsem, mert a főút melletti, magas házak semmit látni nem engednek. Végül persze meglesz, mikor egy mellékutcába bepillantva egy másodperce meglátja valaki közülünk.
A toronyban vidám fiatalok egész csoportja fogad minket, a pecséteket egy csíkos felsőrészben levő, dekoratív hölgytől kapjuk, akivel furcsa módon mindenki fényképezkedni akar. Igazán nem tudom, mi tetszett ebben férfitársaimnak, de biztosan lehet benne valami nagyon jó, amiről és sem akarok lemaradni, úgyhogy mindjárt két fotó is készül rólunk. Akik velünk együtt megérkeztek ide, már mind boldog emberek (a csíkos pólós hölggyel való fényképezkedést leszámítva is): utolsó pecsétjüket kapták meg most, ma reggel mindannyian innen indultak, számukra véget ért a harc, a megpróbáltatás. Mi az Ezredessel nem sok időt vesztegethetünk, az éjszaka maradék részében még szinte az egész déli partot végig kell tekernünk.
Siófokot Széplak felé elhagyva a kreatív utcaátnevezés szép példájára lettünk figyelmesek, meg is álltam lefényképezni, s ha már amúgy is megálltunk, javasoltam az Ezredesnek, hogy harapjunk valamit, hozta is nagy örömmel a hátizsákjából az elemózsiászacskót. Most jött el az otthonról hozott szendvicsek ideje!
Zamárdi már nem messze volt innen, csak figyelnünk kellett, hogy melyik keresztutcára kanyarodjunk fel a bicikliútként is működő parti útról. Szerencsére a térképpel jól eligazodtunk, az utcasarkokon is ki voltak írva az utcanevek, így nemsokára már ott álltunk a zamárdi Tourinform-iroda előtt, ahol egy fiatal kolléga fogadott minket lelkesen, mindjárt ásványvízzel is kínált.
Szántód, Balatonföldvár és Balatonszárszó következett a parti települések sorában, Földváron csak nappal volt pecsételés, Szárszón elvileg éjjel is. Hosszú, egyenes úton haladtunk a partközeli utcákon, lassan, de fogytak a kilométerek. Már mindenhol láttuk a vihar pusztításának nyomait, néhol egészen vastag ágak hevertek a vizes aszfalton. Szárszón egy darabig keresgélnünk kellett a pecsételőállomást, de legvégül, mikor rátaláltunk, kiderült, hogy nem működik már. Odabent égett egy lámpa, be is zörögtünk az ablakokon többször, de tudtam, hogy a most kinyitott biciklis pihenőhely üzemeltetője már hetek óta éjjel-nappal dolgozott azon, hogy nyitásra kész legyen, így hamar abbahagytuk a zörgetést és továbbindultunk.
Szárszót elhagyva Szemesen és Lellén tekertünk keresztül, nem egy helyen a vihar által leszaggatott, zöld levelekkel teli ágak törmelékei között. Balatonbogláron a Hunyadi Étteremnél volt a 24 órás pecsételőállomás, de a vidéken átsöprő, viharos zivatar, ami itt jeget is hozott, érkezésünk idejére már elmosta az állomást. Később tudtam meg, hogy éjjel háromig tudtak kitartani, de akkor vége volt mindennek és elmenekültek - ez az éjjel három pedig már órákkal ezelőtt volt.
Boglár után Fonyód következett, nem csak az állomások szerint, hanem egyébként is szomszédosan fekszenek. A kettő közötti úton, éppen egy nagy gyerektábor mellett megálltunk egy pillanatra, hogy gyönyörködjünk a hátunk mögötti égbolton egyre magasabbra kúszó Napban, ami lassan az úttest nagy tócsáit is elkezdte felszárítani.
Egész Fonyód, ahogyan végighajtottunk rajta, gyönyörű, narancsszínű reggeli napfényben fürdőzött, Nagyon is kezdett jólesni a hátamat melegítő napsütés, mert végül egy szál fürdőnadrágban tekertem éjszaka is, nem öltöztem fel jobban. Az elviselhető hőmérséklet mellett ebben azért szerepe volt az esőtől való félelmemnek is, hogy ha elkap minket hirtelen, könnyebben megszáradjak utána. Az utóbbi években jóhányszor bőrig áztam a biciklin, de mindannyiszor javamra vált, hogy csak a fürdőnadrágom maradt vizes huzamosabb ideig, egyébként percek alatt leszárított a menetszél.
A fonyódi Tourinform-irodában mosolyogva fogadott minket egy nagyon kedves hölgy, s miközben pecsételt, elmesélte, hogy az előző esti szabadtéri programjukat is félig tönkretette a hirtelen lecsapó vihar. Ám itt, a pecsételőállomás falainak védelmében, kitartottak reggelig! Megkínált minket ásványvízzel is, amit örömmel fogadtunk el, nem is nagyon volt lehetőségünk a kulacsok feltöltésére sem az utóbbi órákban.
Fonyód után a kedvenc szakaszunk következik, itt a bicikliút, leszámítva a vasúti síneket, közvetlenül a Balaton mellett halad. A parton dús lombozatú, magas fák állnak, a vízben pedig a horgászok stégjei, ahány, annyiféle, a túloldalon pedig a Badacsony magasodik a tó fölé. A két part között pedig, így reggelente, tükörsima vízfelület feszül.
Ezután Alsóbélatelepre érünk, ahol a bicikliút átvezet a vasút túloldalára, türelmesen megvárjuk, míg egy előttünk levő úriember háromkerekű fekvőbiciklijét ügyesen átkormányozza az átjáróba épített csőlabirintuson. Utána mi is átkelünk, s csak ekkor derül ki, hogy a soproni Hulman Istvánnal találkoztunk össze, akivel már előzetesen jónéhány levelet is váltottunk. Fel is fedezem a járgányon a SoB feliratú zászlót, s az is kiderül, hogy a biciklije is saját építésű! Igazi reneszánsz ember! Keszthelyről indult és oda tart, útitársa pedig, akivel a keszthelyi indulásnál, teljesen véletlenül találkozott össze, a Spirit of Balaton valószínűleg első külföldi résztvevője, Massimiliano Cocco Korzikáról, aki a keszthelyi egyetemen tölti nyári gyakorlatát.
Hulman Istvánéktól elbúcsúzva Balatonfenyves felé tekerünk tova, kilométerben mérve ez már nem nagy távolság, de a fáradtság ilyenkor már minden métert megkettőz. Mikor közeledünk a pecsételőállomás Polgármesteri Hivatal előtti helyéhez, távolról látjuk, hogy már nincs ott a szokásos fehér sátor. De nicsak, hiszen mégiscsak ott ülnek az ismerős öregurak az asztaluk mellett, s ott van velük Fenyves szokásos, nagy díszpecsétje is! Begurulván nagy örömmel üdvözöljük egymást, elmondják, hogy óriási szélvihar és jégverés volt erre, elvitte a sátrukat mindenestül, de az ítéletidő elvonultával mindjárt eltakarították a sátor maradványait s visszajöttek pecsételni. Bizony, kemény fickók a fenyvesi öregurak! Nagyon örültem, hogy így mégiscsak találkozhattunk, különleges színfoltjai ők a Spirit of Balaton-nak!
Fenyvestől Máriafürdőig szűk tíz kilométer ez az utolsó szakasz, de mindig ez a leghosszabb, és nem csak nekünk, hanem talán az összes itt célbaérkezőnek. Megtéveszti az embert, hogy látszólag egyetlen települést kellene már csak keresztültekernie, valójában azonban két, teljesen egybeépült községről van szó, Fenyves központjából kell eljutni Máriafürdő főterére. Szerencsére most akkora rohanásban nem vagyunk, mint némelyik előző évben, látszik már, hogy kényelmesen haladva is bőven beérünk reggel nyolc óra előtt. S a sok párhuzamos, egymás utáni utcát magunk mögött hagyva egyszer csak feltűnik előttünk a Spirit of Balaton óriási transzparense, amit egy barátunktól, ingyen kaptunk, Meretei Jánosék pedig kihozták ide, a máriafürdői csatorna partjára, hogy minden erre kerékpározó egyenesen beleütközzön és mindenképpen meglássa.
Egy bal- és egy jobbkanyar, s a célegyenesben vagyunk! Fáradtan, de diadalittasan hajtunk végig a Rákóczi utcán, át a körforgalmon is, s már szállunk is le a drótszamarakról, hogy Balatonmáriafürdő lobogó zászlaja mellett begyűjtsük az utolsó pecsétet. Meretei János fiatal kollégájával idén is megvárt minket, vidáman üdvözöljük egymást s még egy utolsó, közös fotót készítünk a Spirit of Balaton transzparense előtt.
Ezúton is mégegyszer köszönjük szépen minden közreműködőnek a 2013-as Spirit of Balaton megvalósításában vállalt szerepet, mellyel több, mint 400 résztvevő élményéhez járultak hozzá! Míg 2010-ben 15 pecsételőállomás és 30 regisztrált résztvevő, 2011-ben 20 állomás és 120 regisztrált résztvevő, 2012-ben 25 állomás és 210 regisztrált résztvevő, addig 2013-ban szintén 25 állomás és már 380 regisztrált résztvevő volt részese a Spirit of Balaton-nak!
Köszönjük szépen Tar László úrnak, a Nyugat-Balatoni Turisztikai Iroda Nonprofit Kft. ügyvezetőjének a Spirit of Balaton érdekében kifejtett, immár többéves fáradozását, mely nélkül bizonyosan kevesebb pecsételőállomás működhetett volna idei rendezvényünkön is.
A balatonmáriafürdői pecsételőállomás felállítását és működtetését köszönjük szépen Galácz György polgármester úrnak, illetve az állomás működésének megszervezését köszönjük szépen Meretei Jánosnak, aki évről évre töretlen lelkesedéssel segíti a rendezvényt.
Ezúton is nagyon szépen köszönjük Zentai Gábor Dánielnek honlapunk működtetését és szerkesztését, mellyel önzetlenül tölt el nagyon sok órát.
Mindenképpen ajánljuk a balatonboglári állomáson készült fotókat is, ahol a legtöbb résztvevőről készültek felvételek: https://www.spiritofbalaton.hu/articles.php?article_id=76
Fetter György
|
